Túrabeszámolók


Gödöllő Éjszakai

vulpesTúra éve: 20022005.04.07 10:17:22
Gödöllõ 20 (akkor még nappal)

Számomra több szempontból is különleges volt ez a túra. Elsõsorban végre sikerült egy nagyon-nagyon régi és kedves barátnõmet a ttúrák rögös ösvényére csábítani, akivel együtt teljesítettük a címben említett 20 (valójában 22) kilométert. Másodsorban jubiláltam, ez volt a 10.-ik ttúrám, de az elsõ olyan amin a rajttól a célig esett az esõ. Harmadsorban pedig most fordult elõ elõször hogy beázott a bakancsom. No nem alulról, hanem felülrõl, a nadrágszár és a zokni vezette be a vizet, de mindezt olyan lassan és finoman, hogy egészen hazáig abban a szent meggyõzõdésben leledztem hogy a lábam száraz. A bakancs lehúzása után derült ki, hogy ez csak a talpamra volt igaz. :-)

A szervezés jó volt. Rajt 8:10-kor, szitáló esõben és úgy általában búbánatos idõjárásban, ami egész nap megmaradt, csak az esõ intenzitása fokozódott. Esni már pénteken is esett, aminek az lett a következménye hogy az útvonalba esõ dombok megmászása stabilitási nehézségekbe ütközött, magyarul néha alig tudtunk megállni a lábunkon. Ráadásul Anikónak, szegénykémnek nem túra-, csak szimpla utcai bakancs volt a lábán, így neki külön nehézséget jelentett a talponmaradás (kalandtúra, staying alive, yeah! :-) ), ellenben ebben (mint minden rosszban) is volt valami jó, mégpedig az, hogy így gyakran mentünk kézenfogva :-). Jópofa volt a pontõr a második pontnál. Nyújtottam felé a két lapot hogy pecsételje le, erre gyanakodva rám néz, hogy miért kettõ!? Nem vette észre Anikót a hátam mögött... :-) Féltávnál (Domonyvölgy) már erõsebben esett, a tó melletti ponton kaptunk frissítõt. Én azt hittem hogy a februári Margita túrához hasonlóan itt most is meleg tea lesz, ezért a pecsételés után, amikor a büfés hölgy elsorolta hogy mit lehet inni, megkérdeztem hogy valami meleg van-e? Erre rám néz és közli hogy egyik sem hideg, nem hûtik külön az italokat, pláne nem ilyen idõben a szegény túrázóknak... Kissé félreértett.

A Domonyvölgyben megivott (se meleg, se hideg :-) ) kóla után továbbindultunk az S+ jelzésen. Itt jegyezném meg hogy az S+ már korábban is volt, ezt a térképvázlaton utólag írták oda a kijelölt útvonal mellé (vagyis az S mellé a + jelet). Domonyvölgy után viszont a vázlaton csak S volt jelölve, a valódi jelzés azonban megint S+ volt. Ez kissé megkavarhatott pár embert, valamint a Domonyvölgyi pontot is egy domb mögé dugták el, azaz csak az találta meg csont nélkül aki ismerte a helyi viszonyokat (a jelzés maga mintegy 50 m-el elkerüli a tóparti büfét ahol a pont volt). Emiatt kellett egy kb. 10-15 fos általános iskolai csoportot és kísérõiket visszaterelni kb. 100 m-re a ponthoz.

A Lázár-tanya mögötti emelkedon történt hogy Anikó már korábban is jelzõ térde komolyan fájni kezdett (egy régi, általános iskolai sérülés miatt), így innentõl helyenként meg-megállva, pihenve mentünk tovább, legalábbis a lejtõkön, a fájdalom ugyanis elsõsorban a lejtos részeken jelentkezett. Az esõ is egyre jobban esett, én is egyre jobban átáztam, de ekkor már visszafelé mentünk, úgyhogy nem volt megállás. Babatpuszta ismételt érintésénél (Skizofrénia rulez, ugye, Optika? :-) ) a piros M jelzést kissé keresni kellett, de azután mentünk rendületlenül. Az utolsó pont felé haladva az emelkedon már valóságos patak hömpölygött szemben, aminek viszont megvolt az az elõnyös hatása hogy minden laza nyálkát lehordott, azaz kényelmesen lehetett benne lépkedni, a megcsúszás veszélye nélkül. Az utolsó pont az M3-as autópálya felett átívelõ híd túlsó végén volt, ahol az unatkozó és fázó pontorök tüzet raktak és karamellás cukrot oszottak, finom volt. Szegény pontõr srác hirtelen nem talált semmi száraz felületet ahol a már egyébként is nyirkos lapjainkra pecsételhetett volna, így hirtelen ötlettõl vezérelve szétnyitotta a kabátját, és az alatta még száraz pulóverén, tulajdon mellkasán pecsételt. Innen már lefelé mentünk, ami megintcsak fájdalmas volt szegény Anikónak, de tûrte hõsiesen, sõt amiatt aggódott hogy én már mennyire eláztam. Ezután már Gödöllõ házai között haladtunk, egészen a célig. A célban kézfogás és gratuláció mellett megkaptuk a kitûzõket és okleveleket, de ami még fontosabb, a meleg teát és a hagymás-savanyúságos zsíroskenyeret is. Lakhelyem szerencsére közel van, így a forró zuhany és száraz ruha sem váratott magára túl sokáig.

U.I.: Anikót mint elsõtúrás ttúrázót megkérdeztem hogy megbánta-e hogy elfogadta a meghívásomat, és hogy elment-e a kedve az egész ttúrázástól. Nemmel válaszolt... :-)

2002 Október 12.