Túrabeszámolók


KeSaPiZ

DJ_RushBoyTúra éve: 20172017.04.02 13:13:51

KeSaPiZ 100 (102) 3565 m szinttel, sikeresen teljesítve 15 óra 23 perc alatt. Szinte végig egyedül mentem, az utolsó 6 km-en ért utol Papp Bálint. Reggel még elég hideg volt, de aztán szép lassan bemelegedtem, és 26 km-ig semmi gond nem is volt. Innen már nagyon befűtöttek odafentről, de még ezt is tudtam kontrollálni. A derékfájásomat, ami viszont előjön mostanság azt már nem. Sokáig nagyon szenvedős volt így menni, ráadásul a kis oda-visszán jöttek szépen a gyorslábúak, akik pár perccel később indultak csak mint én. 53 km-nél Csillebérchez még mindig elsőnek érek, de teljesen üres gyomorral, és kevésbé derűs hangulatban. Itt még kicsit 7-es átlag felett voltam. Jó negyed óra múlva indulok tovább, pont akkor fut be Sára Peti, akivel már találkoztam még 26-nál a kis oda-visszán. A meleg a pillanat töredéke alatt odavág, és bizony a János-hegyre felfele már csak cammogok. Szépjuhászné után Peti utolér, majd el is megy, de egy picikét felszívom magam, és Nagykovácsinál (73 km) még pont beérem indulása előtt. Ide még pont nyitásra érek 7-es átlaggal. Nagyon vártam már a gulyást, de komolyan, ilyen forró ételt még életemben nem ettem. Próbáltam vele kicsit küzdeni, majd ott hagytam a francba kicsit bosszúsan. Felcammogok a Nagy-szénásra, majd egy jó 5 km-en már a vádlim is kezd görcsölgetni, a gyomrom pedig ripityára ment, nem hogy gulyást, még egy csokit is alig bírok megenni. 84 km-nél egy titkos pont, innen már erősen sötétedik, és talán a kicsit hűvösebb idő miatt is valamennyivel jobban érzem magam. Jó fél órát megyek később már koromsötétben, de ismerem jól az utat, vagy mégse? A Virágos-nyereg előtt telibe fejelek egy fát, hamar észbe kaptam, azon pillanatban elővettem a lámpát így 90 km-nél. Az utolsó 10-es ugyanaz. Árpád-kilátónál még az utolsó csokimmal próbálok szenvedni, majd lefele egy éles fejlámpa érkezik mögém. Papp Bálintot, majd az utolsó 6 km-en még betettek a szervezők egy titkos pontot Rakk Gyulával. Innen az utolsó 6-ot Bálinttal teszem meg, jól is esik egy kis társaság, addig sem a gyomrommal vagyok elfoglalva. Végül 22:23-kor másodikként finiselünk, és tömegközlekedve végül 23:45-re már itthon voltam. Immár harmadjára is meg volt ez a 100-as, jó kis útvonal, végig a Budaiban. A frissítésre viszont jobban oda kell figyelni máskor, mert csak 3 pont van útközben, 27-nél, 53-nál, 73-nál, és a cél, 102.