Túrabeszámolók


Turul / Téli Turul gyalogos teljesítménytúra és résztávjai

RoszKutyaTúra éve: 20172017.03.22 22:51:21

 Árva Vince 75   - Eddigi leghosszabb túrám.


Az előző héten munka miatt kimaradt a tervezett 50-es a Pilisben. Azelőtt a leghosszabb túrám a TÉli Márta XL volt. Az 50-es kimaradása miatt tartottam attól, hogy lesznek gondjaim a 75 kilométerrel. Végülis gondjaim lettek, de ne szaladjunk előre.


A Délitől gyors regisztációt és rajtot követően el is indultam. Ismerős terep, évekig laktam és dolgoztam is a 12-ben, minden utcát ismerek. Ennek örömére nem találtam meg a kilátót... Volt egy kis visszaút. Közben egymáshoz csapódtunk egy túratárssal, mint kiderült élete második teljesítménytúrája és a 20-as távon indult. Elég jól jött, szóval nem hiszem hogy sok gondja lesz a túrákkal, szerintem hamar a középtávú túrák indulói között fogja találni magát. Sokat dumálunk út közben, telik az idő. Az eső egyre jobban esik. Eleinte el-elsütjük azt a viccet amiért a későbbiekben, mondjuk Kolduszállásnál biztos hogy ütöttem volna: Akkor kell túrázni, amikor jólesik... Makkosnál frissitünk egy gyorsat és jót. A Petneházy rétnél meg kellett volna szökni az össze csokival. De nem tettem. Helyette beázott a gore-tex cipőm. Nem mai darab, kamáslit sem vettem, pedig ott figyelt a táskában. Nagykovácsiba beérve újra elrendeztem a felszerelésem, feltettem a futókamáslit, megettem a rétest, újra nem kértem mert szégyellős (és hülye) voltam. Gratuláltam a teljesítéshez útitársamnak majd tovább indultam. De merre? Zöld jelzés van, sárga sehol. Jövök, fel le, mint a vasaló. Jön szembe egy kolléga, rámköszön, én paraszt köszönés helyett megkérdezem hogy merre van a sárga. Mutatja és el is indul arra. Csattogok utána a szakadó esőben. Amikor egy vonalba kerülünk, megkérdzem meddig megy. A válasz rövid: "A végéig. Visegrádig." Az én válaszon is rövid: "Ba***eg..." Sokáig kisebb vagy nagyobb távolságról a hátát nézem, majdnem a Perbál előtti ellenörzőpontig. Ott felveszem a tempóját és amennyire a szél engedi beszélgetünk. Még mindig el vagyok képedve a távon amit meg fog tenni. Közben elállt az eső, a szél pedig erősödik. Félig megszáradtam. A cipőm és benne a lábam persze nem. Perbálon áthaladtunk, epikus sárdagasztásba kezdünk. Ez majdnem így is megy Szomorig, rövidebb hosszabb megszakításokkal, amit nagy örömmel élek meg, ha valami más a talaj, nem a sárnak valamiylen formája. A Kakukk hegyre felfelé érzem, hogy mindkét sarkamon valószínűleg vízhólyag lett. Sosem volt vízhólyagom. Az alapkiképzést  a sorkatonaságnál 40-es helyett 43-as bakancsban csináltam meg (innen és még egyszer köszönöm a raktárosnak, egy foga legyen de az fájjon) de még akkor sem lett vízhólyagom. Most lett, a felázás megtette a hatását. Beérünk Szomorra, nevetgélve valami poénon gurulunk be a csarnokba. Kaja, cuccigazítás, feleségem hívása, majd indulunk tovább. Egyben vagyok, csak a talpam kezd fájni. Szép kis falvakon keresztül megyünk tovább, különösen Gyermely tetszik. A szőlőhgyet elhagyva már kezd sötétedni, majd be ís sötétedett. Mikor hallunk pár távoli lövést úgy döntünk felrakjuk a lámpákat. Nagyon soká jött el a Tarjáni halastó. De onnan még később jött el Tarján. Tarjánban a buszmegállónál van egy holtpontom, minden bajom van. Tarjánt is elhagytuk, lassan közeledtünk ahhoz aponthoz, ahol útitársam elkanyarodik a 140-es táv útvonalával együtt. Annyira nem várom, normális túratárs nagyon, a tempója is jó, bár kicsit gyors, de legalább haladok én is. Viszont a talpam egyre ramatyabb, ezért kezdek lassulni. A kék + jelzésen szólok neki, hogy menjen nyugodtan, inne lassulok. Kis tétovázással igy is tesz. Majd kis idő múlva álló lámpafényt látok, megvárt és mutatta merre kell továbbmennem. Még egy kézfogás és indult tovább. Magamban sok sikert kívántam neki, jó volt vele haladni, a beszélgetéssel is ment az idő, illetve ő is húzott magával. Innen már sok öröm nem volt a túrában: egyre inkább ömlött az eső, illetve egyre jobban fájt a talpam. Azon gondolkoztam, hogy vajon több körmöm marad-e mint vízhólyagom lesz, az érzésekből kiindulva. Kék, sárga, piros+, majd piros és már  aTurulnál is vagyok. Persze ez nem ment ilyen egyszerűen. Itt már nagyon lassan lépdeltem. Minden lépés külön eljutott a tudatomig a fájdalom miatt. A pontőrök nagyon együttérzőek voltak, nekem meg nagyon tele volt a hócipőm. Úgy gondoltam hogy innen pikpakk lent leszek a kempingben. Az a pikpakk az azért picit tovább tartott. Keservesen értem be a kempingbe. Megkaptam a gratulációmat, a jelvényemet és oklevelemet, meg az együttérzést is. Annál is inkább mert szörnyű hattyú halálát vágtam le. Közben megérkezett felségem is a váltócuccal. A cipőt levenni nagyon fájdalmas volt. A váltócipőbe nem akart belemenni a lábam. Még egyszer bocs a pontőröktől a nyávogásom miatt. Az idő 17:10 lett. Elfáradtam persz, de nem halálosan. Bár remegtem, de inkább a hideg, meg a vizes ruha miatt. Még kraft lett volna bennem, ha száraz a túra szeritnem akár egy százas is bennem lett volna.


A nehézségek ellenére szuper túra volt. Finom és bőséges ellátmány. Kiváló útvonalvezetés, számomra új tájakkal. Szimpatikus emberekkel túráztam. Egyéni rekord távot tettem meg. És meg is kellett küzdeni azért a végén, a beérkezés katartikus élmény volt. Köszönöm a szevezőknek, gratulálok a teljesítőknek.


Ui: a zokni olyan hangot adott amikor itthon lehúztam mint valami levonó. Egy körmöm se esett le, meg sem kékült. Ellenben vízhólyag lett lábanként 5 darab: sarkok, kislábujj alatt és oldalt, talp közepe és nagylábujj.  Következő nap nem volt jó, csak totyogtam mindenhova. Hétfő so-so, itt még szögletesen mozogtam. Kedden már tudtam futni feleségemmel.