Túrabeszámolók


Téli Mátra

stabatTúra éve: 20172017.01.30 07:48:38

Téli Mátra XL (40 km)


Egész héten a csúszásgátlóra gondoltam, biztos kell majd a hétvégén a Mátrában. Nem sikerült venni, aztán nem is kellett, illetve nem éreztem hiányát. Csak egy kamáslinak, vagy bárminek, ami megakadályozta volna, hogy a hó bejusson a cipőmbe. Mert ekkora hóra nem számítottam. Vagyis számítottam, de azt hittem le lesz taposva. Szóval megint szereztem némi tapasztalatot. Túraszervezésből is. Mert amit itt produkáltak a szervezők, az előtt le a kalappal. Az én szemüvegemen keresztül (ami elég sokszor besötétedett és bepárásodott) minden flottul működött és az óriási tömeget kiválóan kezelték: induláskor, érkezéskor, pecsételéskor, frissítéskor, ugyan sorban kellett állni, de szinte minden egy percen belül rendeződött. Tetszett az is, hogy arányaiban olcsóbb volt a leghosszabb táv (nyilván, mert én azon indultam). Az utazás még úgy is a nevezési díj duplájába került, hogy egy szakaszon „blicceltem”. Azt nem tudtam csak hova tenni, hogy ez sport és nem kirándulás, a szűkösnek tűnő szintidő lehet a magyarázat, és ha nagyon akarom, akkor az ellenőrző pontokon való ajánlott tartózkodási idő (1-2 perc) is ennek, illetve a résztvevők hadának szólhatott.


Busz hátán busz, míg Mátrafüredre érek (egy Újpestig, egy BKV, egy Gyöngyösig, egy Mátrafüredig), de egész jól jönnek a csatlakozások és 8.09-kor el is tudok indulni. Előre látom, hogy folyton előzni fogok és nem lesz vége. A rengeteg induló miatt a természetben lét mellett a társadalomban való lét is meghatározó. A rajtba menet még nagyon fázom, a szatyortól megszabadulva egy fokkal jobb, majd egy-két szaladás után nincs ezzel több gondom. Előzéskor én nem szoktam szólni, habitusomból fakad, előzök, ha tudok, ha nem, nem. Nemcsak a különböző sebességek, a különböző habitusok is találkoztak. Ha valaki szól, félreállok, akkor egy köszre is futhatná. Alapból, ha észreveszem, hogy gyorsabban jön mögöttem valaki, magamtól is kiállok, ezen a túrán ezt szerintem nem lehet elvárni, egy lassabb túrázó folyton tessékelhetné előre az őt előzőket. Itt a gyorsabb arra van kárhoztatva, hogy ő térjen ki és előzzön. Én legalábbis ezt tettem. Eleinte féltettem a cipőmet a beázástól, először Lajosháza előtt a lejtőn ment tele hóval, onnantól egyre kevésbé adtam ezekre az apróságokra. Legjobban az emelkedői vonatok előzése tetszett, egy-két tízes csapat egymás után felfelé, jól megdolgoztatott, néha alig kaptam utána levegőt, de a 20-30 centis hóban, ügyelve a faágakra, a botokra, vagy eséstől hátralendülő karra, nagyon tetszett. Nem löktem fel senkit, bár volt egy-egy karösszekoccanás, olykor talán megijedtek a megelőzöttek.


Egy-két szilánk a túráról: A bánya mellett valaki a másik nyúlseggéről beszél. Az Ilona-kútnál már látni a kék eget, de még a zúzmara uralkodik. A P+-en megszabadulok a dzsekitől (sapkától, kesztyűtől). Mátraszentimrén rám köszön Gyuri, egyetemi csoporttársam, azon kevesek egyike, akivel ebből a körből még hébe-hóba tartom a kapcsolatot, majd utolérlek, biztatom. Galyatetőről hívom, hogy hol van, negyed óra múlva érkezik. Dél van. Addig én a kilátóból csodálkozom a Tátrán, a Bükkön, Karancson és az Alföldön, meg a sok túrázón, aki nem jön fel. Soha ennyire tisztán nem láttam a régi határt innen. Aztán befut Gyuri és felmegyek vele is. Ő a ponton marad egy kicsit, én megyek tovább, levált a rövidebb távra. Tervezgetem, hogy a cipőmből a megolvadt havat kiszabadítom a Vörösmarty-turistaház mellett, de macerásnak tűnik az összefagyott fűzővel bíbelődni, a nadrágom alja is megfagyott, a cipőmre hó fagyott a bokám mellé (másnap érzem is a nyomás helyét), így két pohár tea és egy nápolyi után továbbállok. A hegy árnyékában kicsit hidegebb van (nem hűvösebb, ahogy még meteorológusok is mondják, a nyári reggel lehet hűvös, télen hideg van és még hidegebb, vagy enyhe idő), de nem öltözöm fel. A Pisztrángosnál kenek egy kenyeret, útközben eszem, közben ketten is kitérésre ösztökélnek (igazuk van, vagy eszek, vagy megyek), nem tudom hova sietnek, nemsokára messze lemaradnak, bár az előzéshez fogyatkozik az erőm. Bitang meredek részen küzdünk. A lábam elfagyott. A Kékesen éppen teahiány van, indulok tovább, a tömegben könnyen el lehet téveszteni az utat, de most nem sikerül. A lábam futás közben kienged. A Gyökeres-forrásnál számokat hallok, valaki 851-et említ, és megragad, ez lesz az időm, gondolom. Másvalaki az időt kérdezi, 23, érkezik kiabálva a válasz, 4:23. Akkor rádöbbenek, hogy nagyon fázom. Reszkető kézzel bányászom ki a táskából a dzsekim, zsebében a sapkával és kesztyűvel. Hideg van, a völgyben még hidegebb. Egy fokkal jobb, de valami még mindig nincs rendben. Rosszullét kerülget, mintha a fejem fájna, vagy eléheztem, elszomjaztam, vagy csak elfáradtam? A Mátrafüred 1,1 km tábla aztán elfújja a bajomat, még egy kis kocogás, meg még egy kicsi, egy rossz kanyar, majd kettő jó és máris a célban vagyok. Semmit nem látok, de nem is kell, kedves lányok érkeztetnek, gratulálnak és nyomnak mindenfélét a kezembe. 8:51. Gyuri is elkap, Attilával álldogálnak, még várják Gergelyt, velük utazom Pestre. Köszönöm!