A konyhaasztalon sikeresen ottfelejtett Csopak-térképre bukkanva megkérdezték otthon, mi a fenét keresek a Balatonnál, amikor túl hideg a fürdéshez, nem elég jeges a korcsolyázáshoz, de túl jeges ahhoz, hogy egy normál alumínium testű aknásznaszádot siklásba hozzunk a felszínén. Ráadásul a csopaki olaszrizling sem esik jól, ha nagyon hideg van. Utóbbit azonnal megcáfoltam. Az minden időjárási körülmények közt jól esik.
Igazából fogalmam sincs, miért pont a "babatávomról" írok elsőként beszámolót, miközben az év 9 másik, szintben és távban is mögémehetetlenül felülemelkedőbb, s legalább ennyi élményt nyújtó gyaloglást rejtett (igen, nem túl nagy szám, de az eddigi 0,2 db túra/év teljesítményhez képest határozott javulást érzek), de ha már elkezdtem írni, ne vigyék el a macskák.
Ez a 8,5 km tökéletes volt arra, hogy a Csopakon töltött napom végét megkoronázza, mégse jelentsen túl nagy megterhelést a menetrendszerű téli mandulagyulladásom küszöbén. Az egyik báját mindenképp az adta - a Pest környéki túrákat cseppet sem leszólva ezzel -, hogy a becses fővárosunk irdatlan termetű világosszürke bűzködéből kitörvén a helyszínre jutásért is alaposan meg kellett küzdeni a tömött, jéghideg, méregdrága vonaton. (A jegy árát tekintve már-már kerülgetett a gondolat, hogy inkább fizetek többet, s lemegyek a Nohabok által vontatott nosztalgiakocsiban úgy, hogy kiszállok a füredi fotóstoppnál). A visszaút szerencsére lényegesen kényelmesebb volt - és még a hazautunkat kijelölő lángosz... füstoszlopot is megcsodálhattunk ijesztően közelről (szegény Balatonfűzfő). De ne ugorjunk ennyire előre.
Miközben az épp nagy távot járó társamra vártam, elhatároztam, hogy saját szakállamra, kvázi nulla pontért sétálok egyet - nem volt kedvem beülni a rajtkocsmába -, s a 20-as táv visszaútján elindultam az Olaszrizling tanösvényen Paloznak felé. A Tamás pince "cégére", a világ neves borvidékeinek irányát és távolságát jelző oszlop hatalmas ötlet, nagyon tetszett. A pad is, amiről lélegzetelállító kilátás nyílt a délebbre fekvő lugasokra, a ködös Balatonra és persze Paloznak hófehér templomtornyára. Itt valószínűleg nem kapnék tök hamar infarktust. A csöndet csupán egy-egy kacér metszőolló távoli csattogása törte meg a szőlősorok rejtekén. Nem lenne rossz, ha a kurta táv is elindulna kicsit Paloznak felé, mert ezt az élményt senki sem hagyhatja ki, ha már a rajtkocsmáig, vagy egyáltalán Csopakig eljutott.
Borzasztó vagyok egyébként, már a felénél tartok a beszámolóban, de még mindig nem a konkrét távról írok, de majd most mindjárt. Örömmel konstatáltam a folyékony- vagy épp szilárd halmazállapotú pályán haladó nagy méretű vasak és a környezetükben fellelhető tereptárgyak kedvelőjeként, hogy az ellenőrzőkérdések tényleg a lehető legtöbb izgalmas helyre való bekukkantásra ösztönöznek (gőzmozdony, kikötő, malom, stb.).
Jóllehet, ez nekem külön élmény volt, hisz eddig jószerivel csak EP-s/kódos túrán vettem részt. Okozott is egy-két helyen némi "túlszaladást", ami részben a tapasztalatlanságomnak köszönhető, részben pedig annak, hogy jó társaságban az ember néha túltolja. Apropó. A világ legtüneményesebb túratársnőjével az egész táv csupa móka és kacagás volt, ráadásul tabuk nélkül megvitathattam vele az élet nagy témaköreit a darázscsípéstől kezdve gyermekkorunk elveszettnek hitt társasüdülőivel bezárva. Vagy bezárt társasüdülőit elvesztve. Vagy elvesztve az általam csak "hatszögletű anyának" nevezett tekergőt a Nádaskútnál, a nem teljesen egyértelmű helyen jelölt utcanevekkel. A szöveges itiner és a térkép viszont egyértelmű volt, aki követte, könnyedén eligazodott.
Remek szervezés volt, de hogy ne legyek olyan, mint az év végi beadandó esszé a metareprezentációról a faágon ülő mókust elképzelő kutyát elképzelő mókust ugató kutya példáján keresztül, álljon itt némi konstruktív észrevétel, javaslat: az átkelés a 71-es úton hajmeresztő, szintúgy a 71-73-as kanyarodósáv, ahogy nézem a térképet, ezt nem is nagyon lehet kiiktatni, viszont a Füredi útra talán jó alternatíva lenne a tőle északabbra fekvő Homokbánya utca (nem tudom, át lehet-e menni rá mondjuk a Venyige utcán). A Füredin egyik oldalon sincs járda, aki a KRESZ szerint a szembesávban gyalogol, abból a beláthatatlan hajtűkanyarból támadó Bakony Volán tavaszi tekercset csinál. Az utolsó 3 pont nagyon közel van egymáshoz, ott szvsz egy is elég lett volna, mondjuk a malom, mert azt tényleg érdemes megnézni. Onnan másfelé nem is nagyon lehetne befutni a célba, habár a végén jót tett egy kis beugratós padszámolás, mert amikor az ember azt hiszi, hogy megszámolta, a bokron túl talál még hirtelen hármat. :)
Az emléklap tetszetős, jók a barnított képek, s ami talán a legfontosabb, nincs túldíszítve, olvasható. A jelvény még talán szebb is, mint a beharangozó képen, igényes anyag, tökéletes a grafika (bocsánat, csak ez meg szakmai ártalom :D), ha vannak jó dolgok, amiket az ember szívesen a kezébe vesz nem feltétlenül nyomkorászás céljából, nos, a Csopaki Séta tárgyi emlékeit bizonyosan közéjük fogom sorolni. (A nagyobb távok rajzai pedig egyszerűen cukik. :) Ezeket most látom csak a beszámolók fotóin, illetőleg egyet volt szerencsém IRL is). Ja igen, a teljesítéshez járt egy - stílusosan - Balaton szelet is.
Na, de koronázzuk meg idegesítő körmondataim fémjelét egy tömör megállapítással: szuper volt, tele kalanddal és vidámsággal. Legközelebb is jövök, ha lesz még ilyen, talán egy kicsit nagyobb távra. A 20-as most is ment volna, ha nem rendezi át a programom a megfázás. Meg egy rakás Nohab. |
