Túrabeszámolók


Magyar Hősök Túrasorozat - Bulcsú vezér/Hunyadi/II. Rákóczi Ferenc/Zrínyi/Széchenyi István/Prohászka Ottokár/Sebő Ödön/Attila k

stabatTúra éve: 20162016.12.28 14:53:52

Attila király 45


Örvendve vettem észre, hogy milyen jó csatlakozásom van otthonról Pilisvörösvárra, nem is volt kérdés ezek után, hogy elmegyek túrázni, bár csak rövidebb távon. Viszont a jó csatlakozásnak azon nyomban lőttek, mikor Újpesten a vonat ajtói előttem zárultak be és nekilódult a szerelvény. Kicsit késett a busz, kicsit izgultam is, de sajnos nem eléggé. A legnagyobb hiba az volt, hogy nem jegyeztem meg pontosan a vonat indulási idejét, elég hülyén nézhettem ki (akkor különösen). A következő vonat 35 perc múlva megy, ez nem is olyan rossz, melegedtem egy kicsit az aluljáróban, aztán feljöttem a vonathoz. Lehelgettem a korláton a zúzmarát, ugrándoztam. Gyanús, sehol senki, a vonat sem jön. Hogy jönne, hétvégén nincs ez a járat. Akkor már csak 25 percet kell várni a következő vonatig. Nagyon jó. A reggeli teák nyomán már éppen ki kellett volna térnem, a vonaton terveztem, persze, hogy ott nem üzemelt a mellékhelyiség, aztán az aljából víz csurgott keresztül a kocsin. És felébredéskor még a torkom is fájt. Nagyon jók az előjelek.


Kilenc után két perccel sikerül elrajtolni. Azt hittem erről is lemaradok. Nem volt olyan szerencsém. Mivel csak hét órám maradt, rávetem magam a távra. Lámpát se hoztam, fényvisszaverőt végül igen, felül két rétegbe öltöztem, amit az egy órás várakozásban nem is bántam meg, ahogy a sapkára és kesztyűre is szükség volt, kiegészítésnek bögre, telefon, kulcscsomó volt a zsebeimben. Egy cerbonával indítottak, amit szintén zsebre vágtam rosszabb időkre. A városban egy sarkon (ahol talán a beérkezők jele is fel volt festve) rögtön rossz utat választottam, idővel ráeszméltem (a főút mellett megyek, balra van a kálvária, ott kéne lennem) és visszamentem az elágazáshoz. Mire kiértem a városból, megjött az ihlet a nagyobb félrevonuláshoz. Az első emelkedő rendesen bemelegített, kezdődött a szenvedés, hogy kell-e sapka, vagy kesztyű, vagy dzseki. A zipzárt húzogattam fel-le, nehezen sikerült harmóniára lelni. Már az első kód előtt kezdtem utolérni a sporttársakat, végre felkerültem a térképre. A napsütésben gyönyörűen szikrázik a zúzmara, egy kiránduló fotóz, így veszem észre, mert csak magammal, meg a sebességgel vagyok elfoglalva. Egyszer csak rám tör az éhség, örülök, hogy van egy csokim. Nemsokára Klastrompusztán iszom a teát, eszem a zsíros kenyeret. A Pálosról ismerős szakasz következik, le kell venni a dzsekit, de kézben kicsit zavaró vinni. Pedig elterveztem, hogy majd a derekamra kötöm, de ez csak később jut eszembe. A Pilis-nyeregben egy monumentális lánctalpas traktor megy el előttem, integetek neki és ráfordulok a zöldre. Egy idő után visszaveszem a dzsekit, hogy a turistaházhoz vezető emelkedőn megint megszabaduljak tőle, mindeközben átfordulunk a délutánba. Futás közben alig hallható puffanással hullik ki zsebemből a telefonom. Máskor a kulcsaim kívánkoznak ki, valamit biztos el fogok hagyni. A Fekete-hegyi turistaházban jól be van fűtve, letelepedem és pusztítom a finom pogácsákat, van mandarin is és persze a létfontosságú tea. Lekínlódom magam a hegyoldalban. Amikor rájövök, hol vagyok, felveszem a kesztyűm. Viszonylag gyorsan haladok, megáll a leelőzendő túratárs: Válassz, jobbról vagy balról előzöl? Megoldom. Neked nem csúszik? Nem. Némileg elhamarkodott a válaszom, mert egy keresztben heverő fatörzs után kijegesedett rész következik, ahol majdnem dobok egy hátast, na, itt csúszik, figyelmeztetem. Egy perc múlva már messziről hallom a sikkantást, vagy odaért, vagy talált egy másikat. Az oldalazástól megfájduló térdeim ujjongva szabadulnak fel a kevésbé meredek szakaszon. Hol az itinerem? Nem lenne jó visszamenni. Aztán újra le. A zsebemben van. A dzsekit felkötöm a derekamra, a zsebek himbálóznak, átfordítom, így sem a legjobb, újra és újra meg kell igazítani. A Hegymegen elnézem az utat, pedig előre készültem, mert valahol itt majdnem eltévedtem korábban. Most jobbra kanyarodtam és balra kellett volna (valószínűleg), eltűnt a sárga jel, de a Vaskaput látom magam előtt, első adandó alkalommal balra kanyarodva keresztülvágok a pusztán. Pont a sárga és sárga háromszög találkozásánál lyukadok ki. Letörölöm a nem létező izzadságcseppeket a homlokomról, hogy aztán rögtön azon zsörtölődjem, miért visznek be a szalagok a dzsindzsásba. Valakik a hegyoldalban jobbra indulnak, majd megállnak. Talán engem figyelnek, intek, hogy a jel balra van, aztán hátat is fordítok. A párás idő ellenére jó a kilátás a városra, a bazilikára. Bevágom a levest és indulok is. Marótról 16.07-kor indul a busz, amit el kell érnem, nehogy újra másfél órát kelljen várnom a csatlakozásra Vácon. Egy apró szépséghibája van a történetnek, ezt a buszt úgy terveztem elérni, hogy 8-kor indulok Vörösvárról. Most 87 percem van a hátralévő 11,5 km-re. Valamiért elegendőnek tűnik, pedig 8-as átlag felett kéne teljesíteni. Amikor 20 perc múlva megkezdem a következő, egyben utolsó emelkedőt, feladom a reményt: 20 perc volt lefelé, hát mennyi lesz felfelé, ráadásul több az emelkedő, mint a lejt volt. Azért nekifeszülök a hegynek (jó, csak domb). A piros keresztnél kód van, felírom, maradt 48 percem a busz indulásáig és 7 km. Nincs mire tartalékolni, veszélyes üzemmódba kapcsolok, de sikerül talpon maradva leérni. Vöröslik az ég alja, mire kiérek az útra. Nem fáj a lábam, de a levegőt nehezen szedem, végül 44 perc is elég volt leérni, ez kerül rá az itinerre (a teljes menetidő: 7 óra 1 perc). Sajnos enni nem marad idő, de a buszt legalább elérem. Innen már csak három átszállás hazáig, mindegyik közben majd’ megfagyok, főleg a kompon.


A szervezésre panaszom nem lehet, minden ponton meleg tea fogadott, és ez hideg időben nagyon jó, főleg, hogy szokásomhoz híven enni, inni nem vittem magammal. Az itiner is jó, számomra legérthetőbb módon volt leírva a jelzésváltás (pl. balra a zöldön). A térképpel ugyan voltak gondjaim, de alap, hogy a túrázó visz magával térképet (én nem szoktam). Szóval az útvonal követhető volt a térképen, de ha kérdéses volt a továbbhaladás, akkor nem segített (leszámítva a kinagyított várostérképet Vörösváron). Némileg többe került a túra, mint amihez szokva vagyok, de előnevezve ezen viszonylag sokat lehetett csökkenteni, ráadásul lelkes és nagyszámú csapat dolgozott a túrán. A keretmese sem volt rossz. Bár a honlapon nem tudtam elolvasni, hogy miért pont Attila. Menet közben jöttem rá, hogy tulajdonképpen megkerüljük a Pilist (én ugyan csak félig). És Ő a hegy.