Vulkán
„Tufa vagyok, mint egy Lokál-olvasó.”
Magyarpityuval a reggeli buszon zárt ajtók előtt tartunk megbeszélést. Múltbéli dolgainkba tekintünk bele. A jövőbe inkább nem. Inkább ne!
Ákos bá’ nélkül. Kinyírták. Jelnek ott a halott büfé. Nem is büfé, csak bódé már. Ott hagyták, hogy lássuk, hogy bánnak el. Mással is, velünk is. Ákos bá’ nélkül halott az ügy. A maradandóságé. A bizonyosságé. Nem iszom teát, nincs virsli sem. Nem jó így a világ. Oszival az elsőt emlegetjük (akkor még Ákos bá’ volt a cél, ott sötétedett be nekünk is), meg a pénzt, ami mindent megb… Jó, hogy itt vagyunk, hogy ez maradt legalább. A Vulkán. Ki is törhetne éppen. Illene rá. Ránk. A hamu meg a láva.
Az első hegyen Zoli megadja az alaphangot. Aurórát idéz: „még bevadulok néha, de kikészülök, kikészülök hamar…” Megint emlékezni lehet csak valakire, aki értett egy kicsit a világhoz. Dévényi Ádám a túlpartra sodródott csónakjával. Átmeneti Kabátban, cigivel a szájban dúdol egy verset, hogy…
„Ebben a körben már belevalóvá aligha válok, hát feladom
De ha van igazság vagy lélekvándorlás kapok új sanszot és bizonyítom,
Hogy éppen olyannak, amilyen voltam, ilyennek lenni nem volt érdemes
Egy jobb automata mosógép biztos több szabadságot élvezhetett”
Úgy vagyok ma, mint Tyler Farrar az idei Vueltán: csak el akarok jutni A-ból B-be. Semmi akció, emberkedés. A gerincen Lombrágóval. Erős, mint mindig. Egy perces technikai szünet nem fér bele, elviszi a hegyet simán. Lefelé azért jön egy egészséges futás, szponzori szökés, megyek önmagam után, elől. Előzök. Nem ér, hagytad magad! Salgó görcsbe rándít, Magyar-hegy visszahúz, ennyire (se) futja. Bányapuszta előtt, után a sárral ismerkedünk két régi ismerős társaságában, Cserehát 55, Merzse és hasonlók adják a témát és persze a Vulkán is, amely nem tör ki. Örök a kaldera, melynek peremén egyensúlyozunk. Beletörődés, megalkuvás…
„Még bevadulok néha…” A legendás Hanák-réti emelkedőn (egy apróbb görcs után) felveszem a mezőny tempóját, szponzor örülhet, mutatom magam. „…de kikészülök, kikészülök hamar.”
Királyrét Ákos bá’ nélkül. Kinyírták. A büfé halott. Nincs tea, nincs virsli. A deszkák beleroppantak az évtizedekbe. Valójában bírták volna még, a baltánál, szúnál rosszabb a szívtelenség. Tizenöt év. Tizenöt nap, alkalom. Ma is ünnep, ugyanaz a kötődés. Ahogy Oszi mondta, mi ilyen régi vágásúak vagyunk…
„Kegyetlen gyilkos, szívtelen tolvaj, lelketlen kurva együtt leszek
Ám hiába rejtem magamban mélyre, az érzékeny lelkem, felismered
Mert éppen olyannak, amilyen voltam, ilyennek lenni nem volt érdemes
Egy jobb automata mosógép biztos több szabadságot élvezhetett „ |
