Sárga 30É
Már hiányzott egy jó kis éjszakai túra, és amúgy is beleillett a mostani levezetõs, pihengetõsebb profilba a túra, szóval már jó elõre bekerült a naptáramba.
Hárman indultunk Dáviddal, és egy haverjával, Gáborral. 23:15-ös idõvel rajtoltunk, és akár intõ jelként is fel lehetett volna fogni, hogy a vasútállomás elhagyása után kapásból rossz irányba fordutlunk. :)
Azért sikerült kitalálni Esztergomból, és nagyon hamar jó kis kaptató következett egy mélyúton. Az elõzetes jelszó ugyan a "nem megyünk majd gyorsan" mondat volt, viszont Dávidék nagyon nekiugrottak a hegynek, én pedig gondoltam, hogy hát ennek a fele se tréfa, itt menni kell.
A Vörös-keresztet így nagyon gyorsan sikerült elérni, ezután lazább részek jöttek, erdõ itt nem volt, és sokat gyalogoltunk a "kertek alatt" is. Volt itt egy-két trükkös kanyar, amiket szalagozás nélkül elég nehéz lett volna teljesíteni...fõleg így sötétben. Az éjszaka amúgy is többször megnehezítette a dolgunkat, a Barát-kút utáni aszfaltoson se vettük észre például a letértõt, még szerencse, hogy néhány túratárs visszakiabált minket.
Itt viszont végre magunk mögött hagytuk a civilizációt, a köves és aszfaltos utakat, és betértünk az erdõbe. Nemsokkal ezután már egy igen szûk, kishíján benõtt ösvényen kaptattunk fölfelé, majd megérkeztünk a Csereps-ároki EP-hez. Itt mindenki igényt tartott egy kis tápolásra, szóval tápltunk. :)
Egy laza 10 perc után indultunk tovább. Az út errefelé nagyjából szintesen haladt, széles erdészeti utakon mentünk, és hamarosan meg is érkeztünk egy domboldaba, ami nem volt fákkal benõve, így kitûnõ kilátás nyít Pilisszentlélekre.
Alul a falu fényei, kutyaugatás, mögötte a Pilis-nyereg vonulata az éjszakai égbolt hátterével, körülöttünk pedig a vadon. Nagyszerû pillanatkép volt ez, érzékletes leírása pedig jócskán meghaladja képességeimet, így nem is próbálkozok tovább vele. Aki nem látta (vagy nem vette észre) az menjen ki (vissza), és élje át. Amúgy elvarázsolt egy hely benyomását keltette ez a kis falucska...ahogy mondani szokták itt az "Isten háta mögött". Tényleg nehéz volt ott és akkor elképzelni, hogy itt élnek emberek. :)
A faluba leérve tapasztalhattuk, hogy még itt is van élet. A helyi szórakozóhely mulatóstól zengett, mi pedig mosolyogva konstatáltuk, hogy lám-lám... :D
Akadtak azonban negatívumok is. Gábor elejtett egy mondatot, amibõl a túra további részére vonatkozó kételyeit említette, meg volt benne valami feladás-szerûség is. Dávid persze egybõl visszakérdezett, hogy "mi?"...aztán közölte, hogy ilyen tartalmú mondatokat meg se hallunk.
Eztán következett a túra talán legjobb, és egyben lekeményebb része is: a Pilis-nyereg megmászása. Hosszan tartó meredek kaptató, elõször szerpentinen, majd egyre egyenesedõ úttal, és enyhülõ emelkedõvel. Itt bekapcsoltam a "gõzmozdony-üzemmódot": kilégzésnél jókora párafelhõket fújtam ki a számon...hiába, ez jelezte hogy eléggé hideg lehetett már ekkor. A mászás is jól ment (a Mátrabérc túra edzésnek sem rossz), végig magabiztos voltam, és jól is haladtam...volna, viszont Gábor miatt párszor meg kellett állnunk, aki eddigre már eléggé készen volt.
Nem baj, gondoltam, majd ha elkezdünk ereszkedni a túloldalon, akkor erõre kap. Hát, sajnos lefelé még lassabban jött a srác, mint felfelé, és nyilvánvalóvá vált, hogy ezzel a tempóval képtelenség lesz beérni idõben. Az út amúgy itt is nagyon hangulatos ösvényeken vezetett, nagyon élveztem ezt a szakaszt.
Klastrompusztán 3:15-kor pecsételtünk, és ez a falu (?) Gábornak egyben a megváltást is jelentette. Fel kellett sajnos adnia. Ismét egy tanulság: ha csak nincs az ember valami miatt nagyon mozgásban/edzésben, akkor nem érdemes az elsõ túra hosszát 20 km fölé vinni.
Itt kicsit aggódtam a szintidõ miatt, hiszen négy óra alatt jöttünk nem egész 18 km-t, és elég blama lett volna bebukni ezt a túrát, szóval úgy döntöttem, hogy mostantól szuperszónikus sebességre kapcsolunk. :)
Ennek köszönhetõn mentünk mint az ökör. Néha szó szerint, mert egy két helyen sikerült figyelmen kívül hagyni a jelzéseket, és csak a többieket követtük. Kb 10 percet vesztettünk azzal hogy, sikerült jól bemenni a S+-os útra, csak azért mert mentek elõttünk. Meg ugye a S+ is nagyon hasonlít a S sávra. :)
Nem sokkal eztuán jött a túra egyik legviccesebb jelenete, amikor egy elágazásnál kb hatan-heten rohangáltunk fel-alá egy domboldalban az út folytatását keresve, amikor egy szemfüles kolléga végre felfedezte, hogy melyik bokor mogött folytatódik az út...
Kényelmetlen murvás szakaszon folytattuk utunkat, és elkezdett világosodni is, így hamarosan a lámpákat is ki lehetett kapcsolni. Megállíthatatlanul közeledtünk a Fehér-hegy felé, ami az utolsó komoly erõpróba volt a túrán. Izmos kis emelkedõ volt, de most nekem nagyon ment, így eldózeroltuk kegyetlenül. Azért, hogy a hegy is örülhessen, a csúcson pihiztünk egy nagyon rövidet, ami után a Vörös-hegyi nyereghez vezetõ úton megcsodáltuk a kilátást a napfelkeltében.
A nyeregben lévõ pont után láttuk, hogy van még idõnk bõven, de azért mentünk tovább...csak visszafogottabban. A kellemetlen köves, poros, homokos ereszkedés után már Pilisvörösváron is találtuk magunkat, ahol volt képünk sebességünket annyira visszafogni, hogy akár egy óvodás kirándulásra is elmehettünk volna vele. :)
A Kálváriát majdnem kihagytuk, de azért ezt kár lett volna kihagyni, így miután rájöttünk, hogy egyesek csak rövidítettek, visszafordultunk, és becsülettel megmásztuk. Kiváncsi vagyok, vajon hányan tették ezt meg...
...amúgy pedig megérte, mert a napfelkeltés kilátás innen szenzációs...a Budai hegység látképével a háttérben. Idõ volt bõven (közel egy óra), így leültünk, élveztük kicsit ezt a kora reggeli pillanatot, majd végsõ elhatározásra jutottunk: befejezzük ezt a túrát.
Már csak egy utca, és egy kanyar, és az ott pedig már a "Mennyország"...a Mónika italbolt. A CÉL.
Innen pedig már minden sablon...de örülünk. Kitûzõ, oklevél, gratuláció, zsíroskenyér, pihenés. Néhány sporttársat még útbaigazítunk a ponthoz; volt aki elõtte kedvesen megjegyezte, hogy "Mivan, ezek már feladták, vagy mi?"...
Összességében: nagyon jó túra volt, én az elsõ kilométertõl az utolsóig nagyon élveztem. A talaj kifejezetten technikás és nehezen gyalogolható volt sok helyen (elismerés a futóknak), és azért a tájékozódás se volt teljesen egyértelmû, de a szalagok nagyon sokat segítettek. Gratula a szervezõknek.
A célban pedig furcsa érzés kezdett úrrálenni rajtam: szerettem volna továbbmenni. Nevezni mondjuk a 20-as távra. És kicsit elégedetlen is voltam: ezen a túrán nem gyilkoltam le magam. Talán félmunkát végeztem? Talán tényleg tovább kellene menni?
De nem, MOST nem. Ez most a szórakozásról szólt.
Jandi |
