Túrabeszámolók


Bakonyi Mikulás

Petya83Túra éve: 20162016.12.04 12:21:07

 Bakonyi Mikulás 30 

(32,5 km, 680 m)


2016.12.03.




Mivel legutóbb egy hónapja, a Sárvár félmaratonon futottam utoljára, a futás mellett döntöttem. A 40-es távra neveztem és úgy kalkuláltam, Gézaházánál eldöntöm, hogy lesz-e kedvem ennyit futni vagy "csak" 32,5 km lesz belőle.


Pápáról hárman mentünk, de két túratársam a 40-es távon gyalogolt. 7 óra után pár perccel már elég sokan voltak a kocsmában. Én nem siettem, mert a végén úgyis várnom kell majd, így bedobtam egy kávét, reggeliztem és bemelegítettem. 7.50-kor indultam neki, a Kő-árokig sikerült is bemelegednem. Az árokban egy gond volt, hogy sok helyen nehezen tudtam kikerülni a gyalogosokat, mivel elég kevéske hely volt az előzésre. Így egy kicsit lassabban tudtam haladni. De legalább meggyőztem magam, hogy ma elég lesz a 30-as táv is, gondolva arra, hogy az Ördög-árokban még nehezebb a haladás-előzés.


Gézaháza után a lengedező szél miatt jó hideg volt, de ez csak egy-két km-en volt szerencsére. Gesztenyés után, kis bozótos rész után a munkagépek jó nagy nyomot hagytak, egy részen ugrálni kellett ide-oda, de a fagyott föld miatt gyorsan lehetett haladni. Leérve a Cuha-völgybe, immár napfényben, ragyogó időben 9.45-re bekocogtam Zircre, a Patkó Vendéglőbe. Mivel én voltam az első, kénytelen voltam várni a pizzára. De nem is volt gond, mert rengeteg időm volt, meg egy sör is bőven belefért. 


Nem siettem el a dolgot, 11 órakor indultam Borzavár felé. Az első pár perc borzalmas volt, ekkor éreztem milyen hideg van. De bemelegedtem, köszönhetően a Pintér-hegynek (is). Borzavárnál pecsét és irány a Csárda-völgy. A vasúti síneknél a Cuha-átkelés egy kicsit nehézkes híd hiányában, de csak sikerült. Hamarosan már Porva-Csesznek vá-on voltam. Mivel nem néztem meg a tracket az ezutáni részről, a Zörög-tetőre való trappolás váratlanul ért, Így a végére jó kis hegymászás volt, de csak elérkezett az ellenőrzőpont. Innen gurulás le Csesznekig, a Kőmosó-szurdokig. Ezután pedig pár percnyi futás után 13.20-kor beértem a kocsmai célba. Kettős öröm. :)


Az útvonal a jelzéseknek és szalagoknak köszönhetően egyértelmű, a szervezés a szokásos jónak mondható. Az idő kellemes volt, így szerencsére nagyon sokan vettek részt a 2016-os "Miklós-túrán".