| Lúdtalp | Túra éve: 2007 | 2007.04.19 14:40:19 |
|
|
akibacsival larzennel együtt indultunk bõ 10 perccel 6 után Sirokról, hogy legyaluljuk a Mátrát - hát én mindent megtettem ;) Asszem fel is veszem a Rambocska nicket :) Na ne szaladjunk ennyire elõre. Szóval nekimentünk a hegynek és 2 perc múlva már szépen le is szakadtam a foghíjas Sötét Oldalról, mivel nem mertem a 170 feletti pulzust tartósan bevállalni. Rajt után nem sokkal került el olipapa, aki combjaihoz méltóan kegyetlen jó idõt ment. Eltelt szûk 40 perc mire felfejlõdtem larzenékra, aztán együtt vonatoztunk felfelé. Disznókõ után larzen (aki addig végig vezetett minket) kissé bemacskásodott, így gondoltam elõre állok és húzom a fiúkat. Na ez nem jött be, mert most meg Õk gondolták úgy, hogy legjobb ritmus a saját ritmus. Így kissé elszakadtam Tõlük. 2:33-mal voltam Kékesen, ami kb 10 perccel jobb mint a PB részidõm. Kulacstöltés közben beért akibacsi, így együtt indultunk tovább, bízva larzen felfejlõdésében. A meredek ledörrentõs részen, apa aspiránshoz méltóan, akibacsi vigyazott magára és kissé le is maradt. Felvettem az utazó tempót: lefelé gurultam, felfelé küzdöttem. Igyekeztem 155-170 között tartani a frekit - egyszer élünk, hadd szóljon :-). Hullámvasutaztam rendületlenül. Rengeteget ittam, toltam be csokikat meg a sós mogyit, és szaladtam, szaladtam. Egyre inkább bizakodóvá váltam. Mátrakeresztesrõl (42,x) 5:19-cel indultam tovább és úgy éreztem, hogy ezt már nem lehet elrontani. A lábam vitt, a gyomrom dolgozott. Itt már kicsit nehezebb volt 160 felett tartani a fordulatszámot, de rajta voltam. Kezdtem kalkulálni: ha a Muzslán fenn vagyok 6:15-tel, meg lehet a vége 7:00 órán belül. 6:14 volt a tetõn :-). Na akkor ereszd el a hajam! Büntettem lefelé mint atom, zúztam a köveket a sarkammal - nem cifrázom - toltam ahogy a csövön kifért... Túl voltam az ucsó huplin lefelé a Kis Koncsúrról, s szinte extázisban téptem... Ezerrel koncentráltam a lábam elé, hogy kivédjem a guruló kövek, méretes sziklák trükkjeit, amikor hirtelen, egy kegyetlen ütést éreztem a homlokomon. Abban a pillanatban meg is pillantottam a kék eget és hanyatt vágódva lehullottam az út porába... Mi van? Betörtem a fejem? Ilyen nincs! Életem legjobb Mátrabérce, nem érhet így véget! Felálltam. Az ütés ereje és az azt rám mérõ fa keménysége nem hagyott kétséget, hogy ebbõl sebészet lesz, de addig is hogyan tovább? Sétáljak le óvatosan? Nem! Megpróbálok futni, aztán majd meglátom. Elindultam. Ment. A fejem nem fájt. Minden ok. 1 perc múlva elkezdett csepegni a vér a fejemrõl. Kitapintottam a sebet: szét van nyílva szépen, tuti varrni kell - gondoltam. Tamponáltam pzs-vel, és zúztam tovább. Iszonyúra élveztem a mozgást. Repítettek a lábaim. Adrenalin kiáramlás a köbön, endorfinország... stb. Jó volt. 6:52 lett a vége, tavaly óta 38 perc javítás. 160-as lett az átlagom, különösebb ingadozás nélkül, a max. 179 lett. Jó taktikával (158-162 közötti terhelés, 170 fölött csak másodpercek), helyes frissítéssel (6 sportszelet, fél zacskó sósmogyi és kb. 6 l folyadék) olyan idõt mentem amirõl soha nem álmodtam - nagyon örülök.
|
| |
