Túrabeszámolók


Népek Tavasza

geo-elvontTúra éve: 20072007.04.15 18:29:08
Szeretem az ünnepnapra szervezett túrákat, fõleg ha az a közelben van, és nem kell korán ébrednem. Reggel 7 óra mikor csörög a vekker, kész megváltás ahhoz képest, ha az ember a 03:33-as pesti vonatot akarja elérni, mert akkor negyed háromkor már biza ébredezni kellene. Szóval késõn érek ki a rajtba, kilenc elõtt pár perccel sikerül elrajtolnom, útban a rajt felé még látom Tivadart a diákjaival, gondolom nem volt egyszerû kijutniuk Garadnára, a közel ezer embert megmozgató túra rövidebbik távjának rajtjához. Ismerõs az útvonal, hiszen erre gyakran jártam diákkoromban, gyakran suli helyett kisvasúttal kimentünk Lillafüredre majd Fehérkõlápa és Gulicska érintésével visszafelé gyalog vagy fordítva. Vannak emlékek errõl a szakaszról, hozzá teszem azért Miskolc felöl elég kemény emelkedõ vár az emberre. Négy és fél kilométerre jut 409 méter. Meleg van nagyon, szép idõt fogtak ki a rendezõk, hamar lekerül rólam a polár és szépen sorban elõzgetem a korábban rajtolókat, jó nézni, hogy többen családdal együtt vágnak neki. Tûzköves és Gulicska között virágban az erdõ, van itt minden: hóvirág, szkilla, tüdõfû, pirosló hunyor és még sorolhatnám, ha ismerném a többit :) Mivel nem voltam még ezen a távon korábban, így kicsit meglep az elsõ pont. Abban a hiszemben voltam, hogy ki kell menni majd a kilátóhoz, de még a Hajnalka-forrás elõtti réten vártak rám a pecséttel. Itt találkozok Anitával, akivel tavaly nyáron együtt mentünk végig a Bükk 900-on. Jaj, itthon nézem a pecsétet, rajta Szamosi Csaba neve, Tivi sokat emlegetett haverja és kollégája. Innen együtt haladok a tiszaújvárosi bandával egészen Vesszõs-forrásig, ahol jobbnak látom ha ellépek mert ez nem az én tempóm. Remélem nincs harag Anita, de ha menni kell? Igaz Tivi? Te már csak tudod... :D A forrás után felérve a nyeregbe a piros + jelére térünk át, ahol még korábban sosem jártam, kellemesen hûvös erdõk, fenyvesek jellemzik ezt a szakaszt. Igazán kedvére való az embernek ebben a kora tavaszi idõjárásban. Kicsit bizonytalanul haladok, nem akarom elvéteni a piros sávról letérõ szalagozást. De mint kiderül, ez csak az ellenõrzõ pont után következik. Pecsételek a Sebesvíz feletti ponton, aztán lemegyek a panzióhoz majd jön egy nagy kedvenc a Huba-forrás, nagyon meredek és csúszik az avar, nehéz a lejutás Garadnára. Eddig a túrán nem kaptam semmilyen ellátást, hát itt volt az alkalom pótolni, a rendezõk alaposan felkészültek az etetésre és itatásra. Van vajas és zsíros, talán lekváros is ha jól láttam de bográcsban is fõtt valami. Iszom egy pohár teát, nem vagyok még éhes. Érdekesség képpen meg kell jegyezzem, hogy ezen a túrán mindig nagyon sok áldozat kész nyugdíjas turista segíti a rendezést, csak azért írom le, mert jó nézni, ahogy kenik a kenyeret rendületlenül és mindig van egy kedves szavuk hozzánk. Dínomdánom után jöhet a nyögés egészen Örvény-kõig, mert hogy ezt a szakaszt sosem kedveltem igazán. Meredek és sosincs már vége hangulatot áraszt, aggasztóan fárasztó :) Felérve veszem elõ az igazolólapot mikor megszólítanak, Miklós Zoli a bátor legény. Régen találkoztunk már, szó szót követ és máris elnyertem egy pontõr titulust a 2. Bükki Források Teljesítménytúrára. Nah, hiszem már úgyis jelentkezni akartam a csapatnál, aztán kapom tõle az információ áradatot, hogy mennyi minden lesz nyáron, Erdély is szóba jön, ott a helyem! Pacsizunk aztán õk tovább, Zoli a most a görömbölyi társakkal jött, egy hölgy ismerõs is a Szlovákparadicsomi túráról, de nem szólítom le, nehogy melléfogjak :) Innen már végig lejtmenet, egyedül haladok meglehetõsen jó tempóban. Anita azt ígérte úgyis utolérnek, hááát nem így lett :) Lilla-barlang elõtt találkozok egy párral, akiket még a Sebesvíznél megelõztem, túra végéig azon gondolkozom, hogyan kerülhettek elém... mindegy, lehet csak én vagyok útvonalkövetõ. Hársas-bércen még egy kötelezõ megjelenés aztán irány a cél, ahol rengetegen vannak, többnyire iskolások. Nagy nehezen kapok egy célidõt, aztán gratuláció és egy kitûzõ. Kár, hogy oklevél nincs azaz ezen a túrán sosincs. Érdekes érzéseim vannak ezzel a túrával kapcsolatban, mindig azt érzem, hogy nincs hangulata és hogy valami nagyon hiányzik... évekkel majd ez is kiderül.