Túrabeszámolók


Vértes

efemmTúra éve: 20032005.03.08 23:58:24
Vértes 50

Sikerült elérnem az 5:30-as rajtot, sõt a móri 1-es (1001-es) rajtszámot, így sejthetõ, hogy az indításnál nem volt túl sok problémám. Az eddigi igazolókartonomat most sem találták meg reggel -ez úgy látom nálam jó jel-, de délutánra már a többi teljesítésem mellett sorakozhatott a mai is.
Az elsõ "helyet" az elsõ pontig magamnál is tartottam, majd átadtam Sétálóséknak. Mivel a V50 NB futam is volt, nem lepõdtem meg, hogy leelõztek.
(Sétálós! Bocsánat, hogy nem ismertelek meg, csakhát így rövid hajjal nehezebb téged azonosítani.)
Az útvonal már rutinból ment, nem sokat változtattam rajta. Rutinból ugyanott kevertem -Mindszentpuszta után néhány száz méterrel megint nem tértem le az útról a jelzés ösvényére- (+100m).
Késõbb persze "visszaszereztem" az elvesztett egytized km-t. :))
Milyen volt a Homok-puszta mellett lévõ forrás?
Furcsán, szokatlanul nézett ki a túra elején az erdõ. Végig a szárazság miatt lehullott faleveleken lépkedtem, olyan a Vértes, mintha október lenne.
A szolgáltatásokkal nekem nem voltak gondjaim. (Ismernek már a rendezõk.:) Remélem, hogy mindenkinek jutott elegendõ víz az ellenõrzõpontokon.
Örültem, hogy idén nem találkoztam Gánt irányából Kõhányáspuszta felé gyalogló sporttársakkal. (Talán egyre többen olvasnak topikot egy-egy túra elõtt, kevesebben és kevésbé tévednek el.)
Jó volt a korai indulást választani, így Kõhányáspusztáig -ez majdnem a táv fele- kifejezetten kellemes idõ jutott. Dél körül persze a nyílt terepeken, például Csákberény elõtt a mûúton, azért rá kellett jöjjek, hogy bizony még augusztus van. (Együttéreztem az AK bringásokkal.:)
Kedvelem a Vértes 50 túrában, hogy a nehéz emelkedõk zárt völgyekben, erdõben vezetnek. (Géza-pihenõre és Kocsmáros-dombra.)
A tavalyi idõmet sikerül három perccel alulmúlni, így 09:17-be telt végül az 52.6km legyaloglása.
A 13. teljesítésért sötétkék jelvény járt. Örülök, hogy sikerült.
Gratulálok mindazoknak, akik ezen a kellemes(en meleg) szombaton a Vértest választották a hosszú vagy a rövidebb távokon.

Mór-Mór. 50km. 13x. 5:30-14:47)
-------------
Utána írtam:
Úgy látom, hogy idén sem volt zökkenõmentes a frissítés a Vértes túrákon. Tavaly már megemlékeztem errõl, illetve a héten is ideírtam a topikra, hogy mire lehet számítani.
Az üdítõ jegyet a Szõlõ-hegynél lévõ ponton kérték és kaptunk cserébe egy fél literes ásványvizet. Ezek szerint még nem volt ott a víz korán reggel a gánti indulóknak. (Ahogyan pl. reggel fél hétkor Pátrácoson sem, amikor áthaladtam.)
A szervezõk részérõl azt hiszem, hogy ez nem szándékos volt, persze apróbb körültekintéssel el lehetett volna kerülni a beígért üdítõ körüli problémákat.
(Azt mondjuk én sem értem, hogy az üdítõ jegyre egyáltalán mi szükség van, bár a GYVNY-en is tépkedték az igazolólap sarkát a célban a virslinél..)
A "meglepetés" ikonja tényleg bent van a túranaptárban. Az elõzõ években a hosszú távon ilyen nem volt..
-------------
Elõtte írtam:
A V50-en mindenki ugyanazt a teljesítménytúrát teljesítni, tehát a jelvény, sem az oklevél nem különbözik.
Ha eddig Mórról indultál, akkor a kartonod most is ott lesz, legfeljebb kitöltesz egy újat és átvezetik a teljesítéseidet a szervezõk. A pontok között rádiós összeköttetés van, majd leegyeztetik, ha jelzed, hogy nem elõször vagy.
Emlékeim szerint már a kezdetektõl több különbözõ helyrõl lehetett rajtolni. Ennek elõnye, hogy így könnyebben megközelíthetõ, elérhetõ a túra a környékbelieknek is. (Csákvár, Oroszlány, Tatabánya, stb.) Budapestrõl tulajdonképpen mindegy, bár székesfehérvári átszállással Mór felé a legjobb a közlekedés.
Így eloszlik a tömeg a raj(ok)ban és a pontokon is.
A frissítéssel (vízzel) lehetnek problémák, Kocsmáros-dombon általában nincs frissítõ, Pátrácos-nál illetve Szõlõ-hegynél pedig elfogyhat.
Van víz vagy üdítõ a jelzett rajthelyeken és Csákberényben. Ezeken kívül "szokott lenni" Vajal-pusztánál, Pátrácosnál, Szõlõ-hegynél, Géza-pihenõnél.
Leggyakoribb eltévedési lehetõség: Mindszentpuszta után 200m-rel becsatlakozik jobbról, fentrõl a kék jelzés Gánt felõl, azonban a kéken egyenesen, lefelé kell továbbmenni Kõhányáspuszta irányába.
Leggyakoribb rövidítés:
Homok-puszta és Pátrácos között amikor elõször kiér a jelzés a mûútra, után 50m-rel rögtön jobbra kell fordulni, majd 200m után balra, rátérve a kék jelzésre. Ha valaki nem tér le a mûútról, az sajnos a kispistázás lelki gyötrelmeivel lesz kénytelen további életét leélni.
A jelzések -szerintem- jók, de azért figyelni kell. Szalagozás nem jellemzõ.

efemm.