Túrabeszámolók


Honvéd emlék- és teljesítménytúra

stabatTúra éve: 20162016.06.10 19:32:05

Honvéd 50


Szentendrére természetesen biciklivel megyek. Egy óra se kell a megérkezéshez.


Minimális felszereléssel indulok útnak, új cipőben és pólóban, egy biztonsági csoki a zsebben, egy vészvésztartalék ezres (végül a kasszában landolt), egy mobil (útközben lemerült, de egy fontos beszélgetést el tudtam intézni) és egy piros bögre. Még egy toll is kellett volna elméletileg, gyakorlatilag viszont nem és ez a lényeg.


A Kő-hegyi menedékház messziről virít, igen, oda kell felmenni. Nem vészes. Panaszkodnak páran, hogy rossz felé mentek, valaki átkötötte a szalagot. Én a nyilat követtem. Egy órája jövök, az itiner szerint 8 km-t tettem meg, kicsit kételkedem, ennyire nem vagyok gyors, főleg felfelé nem. Finom a limonádé, iszok még egy pohárral. A Lajos-forrás jobb minden üdítőnél, az alma is finom. Lefelé szolid vágta. Éppen megéheznék, mikor zsíros kenyerekkel várnak Pilisszentlászlón (2 ó 20 p). Meg egy karkötővel. Eszegetek, a csapnál iszok egy pohár vizet, egy másikkal meg viszek magammal, majd fent megiszom. Stílusosan a Honvéd utcán megyünk ki a faluból. A Pap-rét utáni szakaszon még nem jártam, csodálatos, különösen az Úrasztal oldala. Olykor bevillan a Naszály és Vác. Aztán a Borjú-fő Wass Alberttel (a kő marad) és a kilátással. A bobpálya környéke és azon is túl zsúfolva van. Délben lépem át az utat. Sokan gyalogolnak felfelé. Lefelé nem esik annyira jól, de volt már rosszabb is. Hangulatos kocsmakertben várnak ellenőrzésre. Nem is tudom mi volt a legjobb kiállítási tárgy, talán a fandli, ami kiállt a falból, de a létra és a bringa sem volt rossz. Meg a sisak. Ebédidő, fogy is a zsíros kenyér rendesen. Kapok szódát is. Meg koronát az itinerre az időpont mellé. Az Apát-kúti völgyön jöttem már le bringával, az más volt. Itt végleg megbizonyosodtam afelől, hogy jó túrát választottam mára. Tele van a völgy, de azért el lehet férni. A Kaán-forrás felér a Lajossal. Kezd fájni a bal térdem, de nem figyelek oda rá, az átlag hat alá esik Pilisszentlászlón. A pontőrök a zsíros kenyerek kisebb fogyására panaszkodnak, én ugyanolyan lelkesem pusztítom az ennivalót, mint idefelé. Itt még reménykedtem, hogy már csak egy jutalomszakasz van hátra. A zöld tényleg kellemes volt, bár a közeli út zaja olykor megzavart, de legalább nem az úton kellett menni. A szúró fájdalom erősödött, ezért a kocogással teljesen fel kellett hagynom, illetve később az úton térdhajlítás nélkül próbáltam futni, ami elég fárasztó volt. A Bükkös-patak átkelései némileg felvidítottak, aztán a Vízmű következett, szerencsére volt csap is. Bár már úgy éreztem, hogy Szentendrén vagyok, lelkileg fel voltam készülve még egy óra caplatásra. Majdnem elvegyültem egy nyájban (volt ott minden, de zöld nem nagyon maradt utánuk, jobban pusztították, mint én a zsíros kenyeret). Az utolsó megtorpanást egy piros lámpa okozta, de akkor már éreztem a célt. Mégis hirtelen bukkant fel, meg is lepődtem, hogy már bent vagyok.


Az ellátás nagyon jó volt, semmit nem kellett pluszba vásárolni. Innivalót nem vittem magammal, de víz is volt végig. Olykor azért egy kicsit szomjaztam, de a célban kárpótoltam magam egy liter teával (lehet, hogy többel).


Az út gyönyörű volt, az útvonalat jól lehetett követni, sőt erre már azt mondom, hogy túl jól, a turistajelzések mellé szalagot kitenni és nyilakat festeni igazi luxus, én az egyszerűbb megoldások híve vagyok (fentebb ez már kiderülhetett). Nem mondom azt, hogy nem jött olykor jól a segítség (nagyjából három ilyen hely volt), de szeretem, ha egy kicsit kell tájékozódni (nem azért, mert annyira jól megy, inkább a kihívás miatt), figyelni. Az itineren szereplő térkép néha ellentmondásban volt az útvonallal (pl.: ellenőrzőpont Visegrádon, vagy a Vízmű után sárga volt írva, jelölve, de a sárga négyzeten kellett menni), persze, nem lett belőle semmi (a túlbiztosítás miatt). Esetleg Pilisszentlászlóról fordítva is lehetne menni, vagyis lefelé az Apát-kúti völgyben és fel a másik úton, a visegrádi lejtmenet nem fekszik (persze más meg nem szeret lépcsőzni felfelé), talán a Kálváriát is jobb így megjárni, meg a várhoz így megérkezni. Nagyszerű dolog a budai vár bevételének napján, a Magyar Honvédelem Napján túrázni, sőt a legjobb, köszönöm a lehetőséget. Ez a nap amúgy minden évben egybeesik Görgey halálának napjával (idén éppen a 100. évfordulóra emlékeztünk), és a Görgey-emlék nincs is messze az útvonaltól (pár száz méter), esetleg lehet arra is vezetni a túrázókat.


Köszönjük a szervezést, éljenek a honvédek!