Túrabeszámolók


Börzsöny éjszakai tt. - Farkas Zsolt emléktúra

rasztaszabiTúra éve: 20162016.02.12 20:15:17

Sziasztok!


 Idén 11. alkalommal vágtam neki a Börzsönyi Éjszakai Túrának. Korábbi próbálkozásaimat tekintve 6 sikeres, és 4 sikertelen kísérletem volt. Úgy gondolom, hogy ezen a túrán le lehet mérni egy ember aktuális erőnlétét, és szellemi felkészültségét is.


Idén a túra érdekességét ugye az adta, hogy a Nemzeti Park az éjszakai állatok védelme érdekében nem adott engedélyt a túra megrendezésére. Mikor ezt megtudtam nagyon csalódott voltam, de már akkor egyből elhatároztam, hogy lesz ami lesz, én elmegyek, és megkísérlem végigjárni az útvonalat. Két túratársammal terveztük a távot teljesíteni, de az egyik lemondta amikor meghallotta, hogy szervezett túra nem lesz, így a másik - szinte állandó túratársammal - Balázzsal indultunk el Budapestről gépkocsival Királyrétre, hogy az autót ott letéve tömegközlekedéssel jussunk el Kemencére a rajthoz. Balázs kitalálta, hogy egy flakon ásványvizet elrejt az avarban a Spartacus-háznál, hogy majd félúton felveszi, és addig sem kell cipelni. Érdekes volt nappali világosságban látni a házat, mert bár 10-szer jártam már itt, de világosban még csak most először.


A víz elrejtését követően az autót Királyréten a Fáradt vándor fogadó előtt parkoltuk le, ahonnan busszal Kismarosra, onnan vonattal Szobra, onnét pedig busszal Kemencére mentünk. Királyréten találkoztunk egy szegedi sráccal, aki szintén letette az autóját Királyréten, és onnantól velünk jött. Így jutottunk el 2016. február 6.-án 15:30 körül a túra korábbi starthelyének számító Kőrózsa vendéglátó egységbe, ahol hármunkon kívül egy túrázó sem volt. Unicum-sör, rántott szelet vegyes köret elfogyasztását követően izgatottan vártuk, hogy mi vár majd bennünket a börzsönyi fő alapponton, ugyanis Csanya megemlékezést tervezett 18:00 órától oda. Amíg vártuk hogy teljen az idő a pultos hölgyet két kapatos állapotban lévő középkorú férfi tartotta szóval, és mint kiderült a két férfi még csak egy-két órája ismerte egymást, de úgy nézett ki egymásban örök barátra tettek szert, és ez az elfogyasztott sörök hatására egyre csak fokozódott. A pultos hölgy időközben elmondta nekünk, hogy nagyon sajnálja, hogy a túra nem került megrendezésre, és furcsán nézett ránk, hogy mi ennek ellenére is nekivágunk, de persze jó utat kívánt, és azt is mondta, hogy vigyázzunk magunkra.


Este hat órára odasétáltunk a börzsönyi fő alapponthoz, ahol a sötétben összesen kb. 2 tucat ember gyűlt össze, és várta Csanyát, hogy a megemlékezés elkezdődjön. Csanya röviddel ezután meg is érkezett, majd a kölcsön kapott viharlámpával a pontom megállva Csipivel mécsest gyújtott, és még Farkas Zsolt fényképét is elhelyezték a két termetes szikla lábához. Csanya pár perces beszédében sajnálatát fejezte ki, hogy a túrát idén nem lehetett megrendezni, és ígéretet tett arra, hogy ennek ellenére jövőre is megpróbálja megszervezni. Megköszönte, hogy ilyen sokan eljöttünk (persze ő még ekkor nem tudta, hogy a végére kb 40-50 túrázó is összegyűlt), és elmondta, hogy több alternatívában gondolkodott, hogy esetleg  hajnali indulással megrendezné ugyanezt a túrát, vagy rövidebb útvonalon valami útvonalat kieszel, de még nem tudta pontosan megmondani. Hozott magával a régi, és a viharkár miatt módosított útvonalról szóló itinert is, amiket odaadott annak aki kérte.


A beszéd végeztével Csipi becenevű futó srác közölte, hogy ő egy másik sráccal az eredeti útvonalat járja végig, és elmondta, hogy két rész van benne ami nagyon nehezen járható a kidőlt fák miatt. Egy ha jól értettem Pupu-ként bemutatkozó férfi közölte, hogy ő idén kilencedjére jött, és idén is teát, és egyéb finomságokat fog fogyasztani a Rakottyás-völgyben, és mivel többet hozott mint ami neki elég, ezért ha valaki arra menne az este folyamán azzal nagyon szívesen megosztaná amilye van.


Néhány csoportkép elkésztését követően az ekkor jelen lévő huszonegynéhány ember nekivetemedett a zöld sávjelzés kaptatójának. Balázzsal együtt megköszöntük Csanyának a fáradozásait, hogy a nehézségek ellenére megpróbálja életben tartani ezt a számunkra nagyon fontos túrát, és kezet is ráztunk vele.


Mi Balázzsal egyébként utolsóként 18:20- kor indultunk el az emelkedő úton. Rögtön az elején sikerült is elnéznünk egy kereszteződést, és tovább mentünk egy szekérúton, de később láttuk, hogy az előttünk haladók lámpáinak fénye tőlünk messze jobbra fenn található, így toronyiránt vettük az emelkedőt, és így tértünk vissza a helyes útra, és futottunk össze szegedi alkalmi túratársunkkal. Ekkor kb. 2 fok lehetett az ösvény kissé sáros volt, de ahogyan haladtunk egyre feljebb, úgy csökkent a hőmérséklet, és lett egyre összeállóbb a talaj. Útközben az egyik meredek emelkedőn két túratársat hamar utolértünk, egyikük már látszólag nagyon fáradt volt, pedig hol volt még a vége....


Haladva egyre feljebb a hegyen balról pazar kilátás tárult elénk a kivilágított falvak fényei a kristálytiszta levegőben madártávlatból gyönyörű volt, és lassan a hófoltok is megjelentek. Valahol félúton Magosfa felé előttünk kb 20 méterrel a turistaúton két hatalmas szarvas szaladt át - ritkán látni ilyet túra során. Még feljebb haladva újabb három túrázót értünk utol, akik éppen a földet nézték hitetlenkedve. Melléjük érve mutatták meg hogy a földön egy lepke található. Tovább haladva bár nem mentünk lassan Balázs lassúnak találva a tempót háromfős csapatunk élére állt, és iszonyatos tempóban kezdett felfelé vágtázni az egyre meredekebb hegyen, miközben a szél is feltámadt, és egyre erősebben kezdett fújni, mindeközben pedig a hőmérséklet is bőven nulla fok alá csökkent. Én a tempót nem bírva le is maradtam kicsit, de Balázs végül lassított, mert később ő is úgy gondolta, hogy ne az első emelkedőn pukkanjunk ki. Magosfára felérve kb 10 centi hó, nagy szél, és hideg fogadott bennünket. Elérve a hagyományos útvonal felé történő elágazást - ahol az ellenőrző pont szokott lenni - csak egy táblát találtunk, amely felszólította a természetjárót, hogy forduljon vissza, arra nem menjen tovább, mert az út járhatatlan.


Innen a Csóványos már nem volt messzire ennek megfelelően hamar meg is érkeztünk. A kilátónál erős volt a szél, de kristálytiszta volt az idő, a sötét ellenére messzire el lehetett látni. A torony aljában több túrázó pihent amikor megérkeztünk. A kilátóba benézve egy rövidnadrágos futóruhás srácot találtunk, aki láthatóan nem volt jó bőrben - közölte is hogy meghúzódott lába, ezért ő innen a Nagy-hideg-hegyre  megy tovább. Szerintem lehet fázott is kicsit... Az itinerekre rárögzítettem, hogy 20:10-kor érkeztünk meg. Balázzsal meg is beszéltük, hogyha visszaérünk másodjára a Csóvira, akkor felmegyünk a kilátóba, és körülnézünk, hiszen tényleg kristálytiszta volt az idő, és a sötét ellenére messze-messze el lehetett látni. Innen a zöld sávjelzésen folytattunk utunkat, majd a kék négyzeten balra fordulva haladtunk. Itt kb tízen verődtünk egy csoportba, és haladtunk elég jó tempóban lefelé. Balra tekintve a Pogányvári-kaszálóra átnézve láttuk, hogy Csipi, és a társa másznak a Csóványosra felfelé, legalábbis a lámpáik fénye alapján. Egy alkalommal mind a tízen letértünk a jelzésről, de a hibát korrigálva hamar megtaláltuk a jó utat. Királyházától kb 3 km-re jöttek velünk szembe az első futók, el is jöttek mellettünk összesen vagy tízen. Balázs ekkor vélte felfedezni, hogy mintha kezdene ködös lenni az idő, illetve füstszagot is érzett, amit szerinte egy közeli faluból hozhatott ide a szél. A 7,1 km-es többnyire meredek lejtőn lefelé végig azon járt az eszem, hogy vajon hogyan fogok ide visszamászni. Másfél óra alatt értünk le Királyházára, ahol egy tábortűz égett. Pupu és két társa nagyon kedvesek voltak, teával, gyümölcskenyérrel, többféle csokival, és ki tudja mivel kínáltak bennünket. Többen jeleztük, hogy be lehet-e szállni valamivel az anyagiakba, de csak abban kértek segítséget, hogy ne kelljen visszacipelniük amiket hozta! :) Szerintem mindenki nevében ezúton is köszönetünket fejezhetem ki Pupuék felé, maximális tisztelet Nektek! :)


Ide egyébként 21:40-kor érkeztünk meg Balázzsal, és a szegedi sráccal. A szegedi srác hamarabb indult el a pontról az emelkedőn felfelé, majd mi is követtük. Felfelé haladva láttuk hogy a rajtnál jelen lévő kb 23 emberen túl mennyien indultak még később, ahogy fentebb is írtam kb 40 és 50 közé teszem az indulók számát. A hosszan emelkedő részen utolértük szegedi ismerősünket, aki lassabb, de folyamatos tempóban küzdötte felfelé magát, mellette elhaladva jó utat kívánt nekünk, mi pedig szépen lassan magunk mögött hagytuk. Felfelé azon diskuráltunk Balázzsal, hogy a füstöt valószínűleg a völgyből, Pupék tüzétől hozta fel a szél, de Balázs ragaszkodott a fentebb vázolt közeli falu házainak kéményei elmélethez. Mindketten érveket, és ellenérveket sorakoztattunk fel saját verziónk mellé, de végül nem tudtunk megegyezni a füst eredetében. :) Érdekes módon az emelkedőn hamar egyre feljebb jutottunk, a kilométerek gyorsan fogytak, és ismét elértük azt a magasságot, ahol már összefüggő h borította a tájat, viszont a Balázs által lefelé úton említett köd egyre markánsabban volt jelen, és a vége felé már olyan egybefüggővé vált, hogy a Csóványoson lévő kilátó betontömbjét még 10 méterről sem lehetett látni. Így mindamellett hogy a lábaimból erőteljesen fogyni kezdett az erő, nem is lett volna értelme a kilátóba felmenni, mert még egymást sem biztos hogy láttuk volna, és persze örültem, hogy nem kell erre energiát pazarolnom, pedig csak kb 30 méter plusz szint lett volna. Hiába, de ez van. :) 23:35-öt írtam az itinerre.


Itt megint egy kb tízfős csoportba verődtünk össze, és indultunk lefelé az OKT útvonalán a Foltán kereszt felé. Itt megjegyezte az egyik túratárs, hogy a kék már nem ott megy ahol megyünk, hanem valamivel odébb vitték, és ő azon is indult, de az út pár száz méter után azonos csapáson folytatódott. Csapatunk igen nagy tempót diktálva haladt lefelé, és egyszercsak két szemből jövő fejlámpára lettünk figyelmesek. Elég fáradt lehetett mindenki, mert csak lassan esett le, hogy Csipiék azok, és mivel ők az eredeti úton jönnek, most mennek másodjára a Csóványosra. Váltottunk is pár szót, és elismerésünket fejeztük ki irányukba, hogy a viszontagságok ellenére is a régi utat róják, míg ők is megdicsértek bennünket, hogy jól haladunk. Csipi még azt is közölte, hogy nemrég találkoztak túrázókkal, akik meg a Vulkán túrát csinálják. Igen, éjszaka, télen.... Folytatva utunkat a csapat eleje nagyon gyors tempót diktálva eltűnt előttünk a távolban, és mi Balázzsal ketten folytattuk a túrát. A Foltán-kereszt után jobbra fordultunk és ismét a kék négyzeten haladtunk, és ismét a fehér hóhatár alá értünk, a köd alá szálltunk, de elég sáros lett az út. Borzasztó meredek sáros úton értünk le a Spartacus-házhoz, ahol hónak nyoma sem volt, viszont megtaláltuk a Balázs által elrejtett ásványvizet, bár nem éppen meleg hőmérsékletű volt. 00:50-re értünk ide. A ház előtt lévő padoknál pihentünk egy jó negyed órát, ettünk, ittunk mulattunk, csak a jól megszokott tábortüzet hiányoltuk.


Utána amikor továbbindultunk megérkezett szegedi útitársunk, aki többedmagával pihenés nélkül továbbindult a kék négyzet rettentő meredek emelkedőjén. Balázzsal elől haladva messzire magunk mögött hagytuk a többieket, és innentől egészen a Nagy-hideg-hegyig már nem találkoztunk túrázókkal. Az emelkedő meredeken, és végig csak emelkedett, nem nagyon volt benne pihentető szakasz. Kék kör, piros kör, folyamatos emelkedő, csak a Börzsöny és mi, felfelé, felfelé. Tavaly Csanya úgy indította a csapatot a Kőrózsából útnak hogy kilépve a házból balra található a Börzsöny, és mindig felfelé, mindig felfelé. Csanya szavai ismétlődtek a fülemben, mindig felfelé, mindig felfelé, és az emelkedő nem akart fogyni, sőt ha lehet még meredekebb lett. Ismét elértük a ködöt, és az összefüggő havas tájat, és a szél is rettenetesen fújt, a hőmérséklet viszont nagyon alacsony volt. Végül elértük a piros x-et, amelynek lejtése sejtette, hogy ismét meredekebb emelkedő várható. A piros sáv jelzés kereszteződésében lévő tábla tájékoztatása alapján hamar összeraktuk, hogy az előttünk lévő kb 800 méteren még majdnem 100 méter emelkedő lesz. Na mindegy gondoltuk, és haladtunk tovább, majd jött ismét a meredek fagyos, lejárt emelkedő, ami tiszta jég volt, nehezen esett a felfelé haladás, de végül elértük a tetejét, ahonnan már csak alig 100 méterre volt a NHH-i turistaház. Az ajtaja nyitva volt, és a belőle kiáradó melegség, biztonság egyszerre volt hívogató, és taszító. Tudtuk, ha bemegyünk nagyon nehéz lesz tovább menni. 02:35-öt mutatott az órám. Benn több túratárs pihent, mindösszesen egy piros led füzér világított a háttérben, különös hangulatot adva a helynek. Az emberek odabenn szinte csak sugdolóztak, nem akarták felébreszteni az alvó túratársakat akik álmaikban talán valami egzotikus meleg tengerparton jártak.


Tudtam, hogy nem szabad sokat időznünk itt, mert a ház, a meleg, a kényelem magába szippant, ezért rövid pihenő után indulás volt tovább a Hamuház felé. Balázs egész túrára jellemző szószátyársága valami különös oknál fogva elhallgatott, gyakorlatilag hozzám sem szólt míg a Hamuházhoz le, majd feljöttünk. Lefelé jól járható volt az út, de annak meredeksége nem sok jót vetített előre a visszaútra. Itt ismét szembetalálhattuk magunkat a futókkal. Ezen szakasz nehézségét az adta, hogy a jelzések több helyen új nyomvonalon haladnak, így aki emlékezetből közlekedett, az hamar bajba kerülhetett a jelzések hiánya miatt. A piros kereszt után, a kék sávjelzés következett, amin leereszkedve az egyre erősödő patak robaja sejtette, hogy a Hamuház már nincs messze. A Hamuházhoz leérve ismét rövid pihenőt tartottam, majd nekivágtunk az emelkedőnek három alkalmi túratárssal. Egyikük a menet elejére állva rettentő tempót diktált, így hamar felértünk az Aklok-rétjére. Ott azonban megálltak pihenni, és így lemaradtak. A NHH előtti fakivágásos részhez elérve tudtam, hogy bár közel a cél, de nem adják ingyen azt. A hegyre felmenni fagyos, jeges, havas úton vezetett az út, és az emelkedő talán a legdurvább volt ami a túrán ránk várt, de az is lehet hogy csak így a végén tűnt már leküzdhetetlennek. Ennek ellenére csak sikerült felérni ismét turistaházhoz, amely előtt megállva sokáig csak ámultam, hogy ismét sikerülni fog.


A házhoz 05:20-kor volt az érkezés, benn ismét csak pár perc pihenés után indultunk lefelé. A ház hőmérője -8 fokot mutatott, és elég erősen fújt a szél, a ködtől csak keveset lehetett látni, és a hó is szép egybefüggő volt. Nem is akaródzott csak nehezen megtalálni a Királyrétre vezető piros jelzést. A klímaviszonyoktól, és átizzadt, vizes ruházatomtól, valamint a fáradtságtól, kimerültségtől rettenetesen fázni kezdtem, és nagyon bosszantott hogy nem találjuk a helyes utat. Többször tanulmányozva a térképet rájöttünk, hogy a sífelvonó aljáig kell lemennünk, és ott majd meg lesz a jelzés, és végül így is lett. Elég bonyolultnak tűnő útvonalvezetés során leértünk a Magas-taxi turistaházhoz, ahol már nem volt köd, és kezdett világosodni is. Balázs hangja újból megjött, és kedélyes beszélgetés közepette haladtunk lefelé, és értük el a Taxi-nyiladékot, ahol már sem köd, sem hó, sem szél, sem fagy nem volt, itt már inkább a sár volt jellemző. Szépen lassan, de biztosan haladtunk lefelé. Útközben egy srác előzött meg futva bennünket. Lassan feltűnt előttünk a hegy, amelyhez közeledve tudtam, hogy megpróbáltatásaink a végéhez közelednek. A talaj nem fogadott kegyeibe minket, talpat nem kímélő köves úton értünk le az aszfaltig, útközben a fejlámpánkat lekapcsoltuk, túrabotjainkat összehúztuk, és megérkeztünk a Fáradt vándor fogadó elé állított autónkhoz, amely derekasan lefagyott. Ekkor 07:10 volt. Normál esetben itt kaptuk volna meg az oklevelet és kitűzőt. Mivel tudtam, hogy idén ez elmarad, ezért Balázs és saját részemre oklevelet, és kitűzőt készítettem, amelyet az autóból elővettem, és Balázs részére - akinek erről fogalma sem volt - átadtam. Nagyon örült neki, és megkértem, hogy adja át nekem az enyémet is. Én is nagyon örültem neki! :) Száraz ruhát vettünk fel, majd Ákos bácsi büféjében Balázs megvendégelt egy tea virsli kombinációra, ami nagyon jól esett. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy valószínűleg ez volt az utolsó virslink Ákos bácsinál, ugyanis a bódéját el kell bontania hamarosan. Mind a tea, mind a virsli egyszerűen világbajnok ízű volt.


Itt találkoztunk ismét Csipivel, aki elindult még egy 30 kilométeres túrán. Azt mondta ha már eljött a Börzsönybe akkor kihasználja a lehetőségeket!


Ezután autóba ültünk és irány hazafelé. Remélem, hogy jövőre szervezetten is megrendezésre kerül majd a túra. De ha esetleg mégsem, egy valamit megígérhetek: jövőre ismételten ott leszünk Balázzsal, és nekivágunk!