Túrabeszámolók

GPS-el mért távolság 20,1 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés 845 m. Egy tévedésem miatt ez távolságban kb. 100-150 m-el, szintben 5-10 m-el kevesebb a valósnál.

Reggel, a rajtidő kezdetére sikerült Tihanyba érnem. Gyors készülődés, s irány nevezni. Ez elég keservesre sikeredett. Jócskán az udvaron volt a sor vége. 33 hosszú percbe került a nevezés. Az előnevezőknek ez ekkor 3-4 perc volt. Kissé át is fáztam, s csak remélhettem, hogy az épp csak kihevert megfázás nem újul ki. Háromnegyed kilenc előtt két perccel, végre úton. Ez évben megfordították az útvonalat, illetve még egy-két helyen változtattak rajta. Ennek megfelelően irány az Akasztó-domb. Alig valamivel a rajt után, már jött is a bemelegítő kaptató. Az ösvény egy nyomsávos, s vannak előttem vagy tízen, így inkább kényelmesen ballagok. Ezen felül sajnos már kell 15-20 perc bemelegedési idő is, viszont az első ellenőrző pontot az Akasztó-dombon, 7 perc alatt értem el. A vége felé szép a kilátás. Pecsételés után egy kis laza lejtő az aszfaltig. A tiszta időben és gyönyörű napsütésben fantasztikusan szép kék színű a Belső-tó vize. Akármennyire is elhatároztam, nem fogok fényképezni, nem tudtam megállni, ne készítsek egy-két fotót.

A buszmegállóban, fölkészülendő a következő kaptatóra, megszabadultam a pulóvertől. A kesztyű még maradt. Az Átjáró-barlangig hol gyorsabban, hol lassabban, de inkább lassabban haladtam. Az ellenőrző pont után, jött az első eltérés, mivel a Belső-tó helyett, a Club Tihanyhoz mentünk le. Jó meredek lépcsőn kellett leereszkedni, ami jókora torlódást okozott. Aztán viszont végre szélesebb az út, s az addig előttem menő cirka harminc túrázót megelőztem az ellenőrző pontig. Jól esett végre a saját tempómban haladni. A Horgásztanyánál megettem két apró pogácsát, ittam egy bögre teát, s gyerünk tovább, még a tömeg előtt. Ettől kezdve csaknem végig csodálatos a kilátás. Néhány rövid lejtővel megtörve, 123 m szintkülönbséget kellett leküzdeni. Nem mentem túl sokat, amikor Pintér Józsit értem utol, majd kisvártatva Robit, a Csúcs-hegy előtti utolsó kaptatón pedig Lacit. Beszélgettünk egy kicsit. Józsiék az emelkedőkön, én a meredek lejtőkön vagyok lassúbb, így nem tudtunk sokat együtt menni. Szép kilátás ide, vagy oda, egészen a Kis-erdő-tetőig nem álltam meg fotózni, pedig volt elég csábítás, sőt inkább csak csábítás volt. Az egy nyomsávos ösvényeken viszont nem szeretek megállni ilyen tömegben, ráadásul udvariatlannak is tartom. Megelőzök embereket, megállok fotózni, majd újra megelőzőm őket, s ezt eljátszom egy párszor, vagy ha utolérem őket, akkor lelassulok, majd a fotózás után újra utolérem őket, s megint belassulok. Brrr!

Közben a napsütötte helyeken kiolvadt a talaj fölső rétege. Itt még csak csúszott és tocsogott. Viszont mennyivel könnyebb volt fölmenni azon a lejtőn, ahol máskor kifeszített kötélbiztosítás mellett is csak üggyel-bajjal tudtunk lejönni. Végre elértem a félsziget legmagasabb pontját. Irány lefelé. A Nyereg-hegyről egy oda-vissza kitérő az Apáti hegyre. A kilátásért megérte. Pecsételést követően visszatocsogtam a Nyereg-hegyre, majd irány lefelé az Apáti-templomromhoz. Ott újabb ellenőrző pont várt egy kis almával. A legkevésbé sem éreztem magam éhesnek, így egy cikk alma elég is volt. (Előző este jókora adag marhapörköltet kebeleztem be kenyérrel és savanyúsággal, s az bizony még tartott a gyomromban. Reggel mindössze egy kis szelet mézes kenyeret és egy banánt ettem. Nem hiányzott több. Még a túra befejezésekor sem voltam igazán éhes, simán kihagyhattam volna az ebédet. Gyaloglás közben azért hátráltatott ez a bevacsorázás.)

A következő ellenőrző pontig, gyakran jó ragadós sár hátráltatott bennünket, bár nem volt igazán vészes, hiszen nem kellett utána bakancsot mosnom. Egy csomó föld viszont átkerült az útról, a szőlőkaró sorokat feszítő drótokra, mivel sokan így szerettek volna megszabadulni tőle, ami teljesen hiábavalónak bizonyult. A Külső-tónál a többség levágott egy nagy kanyart. A tó vize most is elöntötte az utat, így az erdőben mentünk, alaposan kitaposott ösvényen. Ezután vitt szőlők között az út. Nem bántam, hogy a Belső-tó partján aszfaltos útra tértünk. Az ellenőrző ponton ittam egy bögre teát, s gyerünk tovább. Természetesen ismét kaptatón. Párszáz méter után, a szalagozás lefelé indult. Nem követtem, hiszen a következő pont a hegytetőn lesz. Itt rövidítettem valamennyit. Az ösvényen újra meglett a szalagozás is. Pecsételés után megálltam fotózni, s gyerünk tovább. A lejtőn Vehovszky Ágival futottam össze az egyesületünkből. Az Óvár-hegyre vivő emelkedő már nem esett annyira jól. A levezető sáros, csúszós lejtő még kevésbé. Le is maradtam Ágitól, s a célig már nem is értem utol. A Barát-lakások felé menet a hegy árnyékába kerültünk. Érezhetően sokkal hidegebb lett a levegő. A talaj fagyott, ami megkönnyítette a haladást. Szerencsére nem kellett előzni, mert itt alig lehet. Gyorsan leértem a Hajóállomáshoz. Ettem két-három nápolyi kockát s már mentem is. Ronda, az órám szerint, 109 m-es szintemelkedésű egybe emelkedő következett a Kálváriáig (A turistautak.hu-ról letöltött térkép szintvonalai alapján is 100 és 110 m között van, tehát megbízható az óra). Szerencsére aszfalton. Szuszogtam rendesen. Végre fönt. Megvan az utolsó ellenőrző pecsét. A hangulatos utcákon már csak le kellett ballagni a célba.

Nagyon jó passzban érkeztem. Alig 3-4 perc alatt sikerült leigazolnom, s megkaptam az oklevelet és a hűtő mágnest. Megettem a virslit, s elindultam hazafelé. Mivel közben befutottak Pintér Józsiék elvittem őket Füredre, a vasútállomásra. Alig párszáz méteres kitérőt jelentett. Mire elindultunk, már az udvar közepéig ért a beérkezettek sora.

A gyönyörű kora tavaszias időben nagyon látványos túra. Ennek köszönhetően, több mint kétezren indultak. Húsz kilométeren ez már nagyon nehezen kezelhető tömeg. Itt a rendezők, az indulók telefonszámát is nyilvántartották, ami lehetővé teszi a be nem érkezők keresését, a Gerecse túráktól eltérően. Ez viszont lassította a procedúrát.

A látvány szempontjából jobb, mint az eredeti, a Csúcs-hegyről levezető veszélyes lejtő, emelkedőként nem gond. Cserébe viszont a Kis-erdő-tetőről levivő lejtő köves része, az Óvár-hegyről levezető lejtő, és a Club Tihanyhoz levivő lejtő lehet havas jeges időben veszélyes.

A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó/kiváló. 1600/1100 Ft-ért színes térképes igazoló lap, oklevél és kitűző, vagy hűtő mágnes, UFO és HTM magazin járt. Saját térkép szükségtelen. A rajtnál a megszokott, és egyben a túra egyik jelképének számító téli fagyi helyett Túró Rudi, az Átjáró-barlangnál PEZ cukorka, a Horgásztanyánál kétféle pogácsa, forralt bor és tea, az Apáti-templomromnál alma, a Nagy pincénél forralt bor és tea, a Hajóállomásnál nápolyi és sós ropi, a célban pedig virsli és tea volt az ellátmány.