| nafe | Túra éve: 2007 | 2007.04.03 21:54:44 |
|
|
| Kivételesen a terveim szerint sikerült elindulnom, s 8 óra elõtt pár perccel már meg is érkeztem a rajt helyére. Gyorsan beneveztem és rövidesen neki is vágtam a távnak. Rögtön a túra elején kellemetlen meglepetés ért, mivel a Savanyú-víz kútnál szerettem volna a tartalék vizes palackomat feltölteni, de az éppen nem mûködött. A túra elsõ szakaszának útvonala megegyezett a tavalyi Íróttkõ 35-ével. Rögtön az elején sikerült alaposan kimelegedni, mivel az Óház-tetõig 330 m szintet tudtam le. Egy rövid szakaszt leszámítva végig emelkedett az út. Érdemes volt felmászni a kilátóba, ugyanis gyönyörû panorámában gyönyörködhettünk. Miután kinézelõdtem magam, továbbindultam a Vörös-kereszt felé. Váltakozva, hol fenyvesek, hol pedig vegyes lombhullató erdõk között vezetett az utunk. A Vörös-keresztnél továbbra is a kék sáv jelzésen maradtunk, így itt letértem a már ismert útvonalról. Az enyhén lejtõ erdészeti aszfaltúton tempósan haladtam a Stájerházak felé, bár a combizmaim minden lépésnél emlékeztettek az elõzõ napi Bakony 50-re. Az emelkedõkön csak kicsit jobban izzadtam, de legalább az izmaim nem fájtak. Egy helyen az árokban kisebb (két-három tenyérnyi) hófoltokra leltem, amiket gyorsan lefényképeztem, majd késõbb a Hörmann-forrásnál ki is töröltem. A Stájerházak szépen felújított épületek, de valahogy a név alapján nem erre a látványra számítottam. Itt megkaptuk az elsõ pecsétet az igazoló lapra, majd folytattam az utam, amely végig emelkedett a forrásig. Gyönyörû évszázados bükkök között talpalhattunk. A Hörmann-forrásnál, a fenyves részen komoly vastagságú hótakaró fogadta a túrázókat. Végre tankolhattam egy kis vizet. A kék kör jelzésen megkezdtem az ereszkedést a Szent Vid kápolna felé. Érdekesnek találtam, mennyi 5-10 centiméter törzsátmérõjû fenyõt törtek derékba az utóbbi viharok az út mentén. Rövid gyaloglás után megérkeztem a kápolnához, bár engem jobban érdekeltek a kereszténység elõtti idõbõl származó földvár maradványai. Alaposan körbejártam az egészet. Kemény munka lehetett a lakóteraszok kialakítása, de igen alapos munkát végeztek készítõik, mivel azok ma is vízszintesek. A vár igen meredek hegy tetején épült, amit támadni, csak nyugatról lehetett, amerrõl én is ide érkeztem. A kápolnánál találtuk a második ellenõrzõ pontot, ahol némi enni-innivalót is vásárolhattunk. Ez volt egyébként az egyetlen frissítési lehetõség, a forrásokat leszámítva. A kék rom jelzésen jó meredek úton ereszkedtünk le Velem széléig, ahol áttértünk a piros sávra. Jó kis izzasztó kaptató után, a Wisinger majornál megnéztem a védett Libanoni cédrust. Nem sokkal késõbb, a szervezõk szalagozással, a piros sávval majdnem párhuzamos erdészeti aszfaltútra terelték a túrázókat, favágás miatt. Az Enikõ-forrás közelében megkaptuk az utolsó pecsétet, s irány Kõszeg. A túra magasabban vezetõ részein, a Bakonnyal összehasonlítva alig volt virág, viszont itt lent a Pogányok nevû részen, majdnem olyan sokfajta vadvirággal találkoztam, mint ott. Végig valamivel hidegebbnek éreztem a levegõt, mint szombaton, de azért megint csak szép tavaszi idõben túrázhattam. Nem egészen hat óra alatt teljesítettem a távot, ami az elõzõ nap után nem is olyan rossz eredmény, fõként ha figyelembe vesszük, hogy a kiírással ellentétben térképen többször lemérve a távot, az a megadott 20 km helyett mindig valamivel többnek bizonyult 23 km-nél. A GPS-em viszont sajnos két hónapja javításon van, így a terepen nem tudtam mérni megtett utat. |
| |
