„…egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
További remek túrákon jártunk, megérdemlik, hogy emlékezzünk rájuk. Hangulatos, küzdelmes, szép túrák, melyek rengeteg – olykor igen nehéz - rendezői munkáról árulkodtak. Köszönet illeti érte a megálmodókat és kivitelezőket.
XII. Télies Mecsek
A tél átmeneti halála
Mintha nyolc emeletnyit zuhant volna. Szétplaccsant, folyt mindenfelé a lé, jeges lötty lett az egész. Pár zug maradt, ahol még hónak nevezhető. Pont ott, ahol a szarvasok járnak. Óvatos átkelések, ideig-óráig kivehető nyomok és lélegzetnyi csend. Víziramlás erejét vesztett jégháló alatt. Iszony a végtől.
Nehezményezném, de nem kérdezi senki. Próbálom tartani a gonddal megszerzett időt. Görcs, erőtlenség a társaim, szinte barátok, kikényszerítik a vallomást: hiábavaló.
A Misina felé már nem lehetek nagyvonalú, minden lépést át kell gondolni. Valamennyi izomnak, szervnek külön története, sőt lelkivilága van. Meg kell győzni őket arról, hogy akarják a következő stációt. És most elszabadulhat az elme. Elszakadt minden lánc, nincs metódus a féken tartására. Itt a pillanat, hogy bevalljam magamnak: félek. Most szembe jön az összes megválaszolatlan kérdés, a rejtett és feledni vélt ügyek. És itt a perc, mikor egy nő, mint orvosság kezd hatni és csillapít némely fájdalmat, mellékhatásként előidézve közben a szédülést, kettős látást és pillanatnyi eszméletvesztést.