„…egy képben csak talán, s csupán a lényeget.”
További remek túrákon jártunk, megérdemlik, hogy emlékezzünk rájuk. Hangulatos, küzdelmes, szép túrák, melyek rengeteg – olykor igen nehéz - rendezõi munkáról árulkodtak. Köszönet illeti érte a megálmodókat és kivitelezõket.
X. Téli Zemplén
„…és ahogy felfelé eltûntek, csak a szellemjárat nyikorgása maradt.” (Sánta Kutya)
Fenn maradt a hegyen a köd, nem akarózott lejönnie. Érthetõ, a jelenlegi konstelláció nem kedvez a távollátásnak. A drótkötél engedett, fél négy lehetett, lélek se jött, hogy a semmin át sikoljon a semmibe. Félelmes dolog. Épp itt jutott eszembe, üdvös lenne elhallgatni a fájót, elfedni a gyengeséget. Betakarózni egy fehér lepelbe, nem baj, ha nedves, ha mindenrõl csurog is, csak bújtasson el, rejtse arcom, felejtsen el, veszítsen el, ha lehet, örökre. Akár az üres kabinok a felvonón, egy kötélen függve a létezés felett.
A sportközpont mellett ösvény vezet a város felé. A benzinkút és a hipermarket fényei szólongatják a sötétet: jöhetsz már. A köd fenn maradt a hegyen, láthatóvá válik minden. A város, mely belefáradt az állandó dacba. Szeretni akar, nõ és férfi lenni, úgy tenni, ahogy a szél tesz, súlytalanná válva forogni körbe, amíg csak bír.
Lejjebb ereszkedve temetõ mellett visz az út. Lakótelepek állnak hátat fordítva az égnek, az elkerülõ út elkerüli a fényt, nyomorból van a tél is, mely nem is az. Ez a valóság, kétezer-tizenöt, Magyarország. Nem kapunk felmentést.
|
