Túrabeszámolók


Bakonyi Barangolás

nafeTúra éve: 20152015.10.15 23:35:16

 Bakonyi barangolás 30


GPS-el mért távolság: 30,1 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 905 m.

Az Ajkai lihegõ után, péntek volt az elsõ nap, amikor nem fájtak a vízhólyagok, ezért biztos, ami biztos alapon, csak a 30-as távot vállaltam be. Szerencsére megúsztam baj nélkül. A 30-as táv rajtideje eagy órával a 40-es és 70-es után kezdõdik, így nem is erõlködtem a rajt közelében parkolóhelyet találni, bár odaérkeztemkor meglepõen kevés autót láttam. Egy kisebb kör után, kényelmesen leparkoltam az iskolánál. Ha nagyon akartam volna, közelebb is sikerül. Ez oda-vissza valamivel több, mint 1400 m-t tett a túra távjához. Gyorsan beneveztem. Utána viszont, a két betûs kitérõ, több, mint negyedórát elvett a szintidõmbõl.

Végre úton! Ennek örömére, megszokásból, azonnal elindultam a negyvenes táv útvonalán. Elvégre, eddig, mindig arra mentem! A falu végén jöttem rá, ezt bizony el… Nem kicsit, nagyon. Fordulhattam meg. A keresztezõdésig azért nem mentem vissza. Elõtte átvágtam a sportpálya felé. Rátértem a helyes jelzésre, s ezzel együtt megkezdtem egy jócskán több, mint 200 m szintet tartalmazó emelkedõt. Legalább kimelegedtem. Jobban is, mint szerettem volna. Régen jártam erre, mivel az elsõ alkalommal, a Hideg-völgyi szakasz elég dzsindzsás volt. Úgy készültem, ha most is az lenne, ilyen nyirkos idõben, akkor inkább teszek egy kis kitérõt a Gyökér-kúti-árok felé, amerre montival szoktam menni. Nem volt rá szükség. Az emelkedõ vége felé egy családot értem utol. A Vörös-föld elérésekor próbáltam õket rábeszélni, térjenek le egy kicsit a P+ jelzésrõl, mivel a meddõhányóról, szép a kilátás. Maradtak inkább a jelzésen. Én viszont maradtam a murvás úton, majd egy alkalmas helyen, irány a meddõhányó, nem túl nagy, talán 5-6 m magas dombja. Lentrõl is van egy kis kilátás, de ég és föld különbségét jelenti ez az 5-6 m. Általában is jó a kilátás róla. Kb. háromnegyed körben lehet látni. Most viszont, az idõjárásnak köszönhetõen elképesztõen szép volt. Kisütött a nap. A völgyeket még megülte a felemelkedõ pára, ami néhol, már a hegyek elõtt úszott, s szabályszerûen ragyogott a napsütésben. A következõ csoportot, akik szintén a murván maradtak a P+ helyett, sikerült fölhívnom a kis dombtetõre. Szerintük is nagyon megérte a kitérõ. A Witt emléktábla közeléig, jót beszélgetve együtt mentünk.

A Királykapuig vezetõ szakasz, nagyrészt lejtett. Ott megkaptuk az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Ettünk egy kicsit, majd gyerünk tovább. Eleinte a volt vasút nyomvonalán mentünk. Helyenként még látszanak a talpfák nyomai. Késõbb, számomra érthetetlen okból, a jelzés letér a vasúti nyomvonalról, s tesz egy kis kerülõt. Montival mentem már le is és fel is a vasút helyén, s elég jól járhatónak bizonyult. Végül csak visszatértünk rá. Jó darabon nagyon kellemes lejtõs úton ballagtunk, majd a vasúti hídpilléreknél rátértünk a piros háromszögjelzésre, s azon fújtattunk fölfelé, a murvás út eléréséig. Egy rövid sétával elértük a Witt-kilátóhelyet. Fölmentem, fölírtam a kódot, s gyerünk tovább. Itt, és most nem volt olyan jó a kilátás, mint szokott. Nem lehetett ellátni a Pannonhalmi apátságig. Egy kis murvás út után, szalagozást követve, eléggé dzsindzsás ösvényen leereszkedtünk a piros jelzésre, s azon mentünk Gerencepusztáig, beleértve az általam nagyon nem szeretett Suttony utáni szakaszt is. Miután, az orromat is megcsípte a csalán, megint csak nem lopta be magát a szívembe. Általában, inkább a murván megyek.

Gerencepusztánál újabb pecsét, majd megszokásból irány a piros jelzés. Szerencsére, alig 20-30 m után szóltak, hogy a harmincas táv nem arra megy, hanem elmegy az Odvaskõhöz. Akkor gyerünk arra. A Bakonybéli-Szarvad-árokból 75 m szintû, jó meredek kaptató visz föl a barlangig, majd újabb 20 m a barlang fölötti sziklák szintjéig. A barlang elõtt, kb. 30 m szinttel, fiatal pár jött szembe, majd újra velünk egy irányba. Õket senki sem fordította vissza a pirosról, viszont a helyesbítésnél, simán eljöttek a barlang mellett. Nem voltak túl boldogok, a tévedésük miatt. Ilyen meredek emelkedõnél, nem is csodálom! Mivel még nem voltak a barlangnál, rábeszéltem õket, ugyan nézzék már meg, ha már eddig eljöttek.

Ballagtam tovább. Az út ezen részén, elég sokszor jártam, Az Öreg-Szarvad-árok környékét leszámítva nem túl látványos. Az átlagos meredekség, valahol 8-10 % között lehet. A Rézbükki-úté 6,8%, s ez levágja annak néhány kanyarját. Alaposan megizzadva értem föl a Kõris-hegyre, ahol megkaptam a következõ ellenõrzõ pecsétet. Következett, a számomra eléggé rinyás kék ómega jelzés, lefelé. Szerencsére elég vizes a föld. Egy árnyalatnyival vizesebb, mint ami az optimális tapadáshoz kell. Több helyen is az eredetinél meredekebb nyomvonalra tereltek bennünket a kidõlt fák. Többekkel ellentétben, ezúttal is megúsztam esés nélkül. Azért föllélegeztem, amikor a lankásabb részére értem. Nem sokat mentem az aszfalton, a jobbra történõ letérésig. Eddig kiváló volt a szalagozás, itt viszont se turista jel, se szalag sem segítette a tájékozódást. Többen, nagyon nézegették a térképet. Elsõ alkalommal, amikor erre jártam, én is nézegettem, igen ebben a kanyarban kell letérni. A zöld jelzésre is úgy kellett rátérni, hogy semmi jelzés. Miután azon megtettünk vagy 200 m-t utána láttam az aszfalt óta az elsõ turistajelet. Ettõl kezdve, viszont a célig semmi gond a jelzésekkel. Mivel nagyon megéheztem, megettem egy energiaszeletet. Kényelmes tempóban értem el a K-Z elágazást, ahol megkaptam az utolsó ellenõrzõ pecsétet. Lementem a Barátok-útján, amiért szintén nem rajongok, de itt a fák növekedtével, egyre jobb a helyzet. Rövid idõre rátértem az aszfaltra, majd a zöld négyszögjelzésen értem el Bakonybélt. Immár csak egy kis séta volt hátra, s beértem a célba. Megkaptam a kitûzõt és az oklevelet, ettem egy kis zsíros kenyeret, bár eddigre már nem voltam igazán éhes, s hazafelé vettem az irányt.

Az idõjárás megkegyelmezett nekünk. Megúsztuk esõ, és nagy szél nélkül. Az útvonal egy része elég kellemes, több helyen látványos. Szerintem, látványosabb (persze ehhez kell a Vörös-földnél az a kis letérés) és egyben nehezebb is, mint a 40-es táv.

A túra ár/szolgáltatás aránya kissé drága. 1400/1300 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes, itineres igazolólapot, oklevelet és kitûzõt kaptunk. Saját térkép nem árt. A Királykapunál nápolyi szelet, ropi, sós mogyoró, és kétféle szörp, Gerencepusztánál és a Kõris-hegyen víz, a célban pedig zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, hagyma, savanyúság és víz volt az ellátmány. A Királykapunál korai az energiapótlás, utána viszont 23 km-en semmi. A Királykapunál kapott energiapótlás, jobb lett volna Gerencepusztánál. Ez nem zsíros kenyér, ami gondot jelenthetne az odvaskõi emelkedõn, mint a 40-es távon Kisszépalmapusztánál.