Túrabeszámolók

Teljesítési útmutató hosszú kihagyás után*: Rockenbauer Pál Emlékúton Zalában 130

Juss el Nagykanizsára vonattal. Találkozni fogsz más túrázókkal. A városban találd meg a Mezõ Ferenc Gimnáziumot. Egy gyanakvó tekintetû embernek adj pénzt és egy darab papírt az adataiddal. Valahonnan ismerõsnek fog találni, de ezt jól titkolja. Visszakapsz tõle néhány nagyobb darab papírt, az erre írtak alapján kell holnap gyalog közlekedned a Zalai-dombságban. Éjjel egy tanteremben alszol, ötödmagaddal.

Szombat reggel, óvatos becslés szerint hat órányi alvást követõen arra ébredek, hogy enyhén fázom, amikor épp nem vagyok betakarózva teljesen. A kinti, kellemesen hûvös levegõ átjárta a termet, nagy örömömre, úgyhogy az adott pillanatban az a pár óra alvás valóban pihentetõnek tûnik. Az éjszakai kevés alvás a késõi érkezésnek és az est kiemelt díszeseményének köszönhetõ: utóbbinak azt neveztem ki, amikor valaki egy téesz gumimatracpumpa-gyártó melléküzemága által 1969-ben gyártott – és kenõanyaggal azóta sem találkozó – pumpával juttatott szorgalmasan levegõt egy, a pumpálás idõtartama alapján franciaágy méretû matracba. Aztán még beszélgettünk is leendõ útitársainkkal, hogy õk se aludjanak. Az ébredést követõen úgy-ahogy összeszedjük magunkat Kerek repkénnyel és kétségbeesetten próbálunk kávét szerezni, sikertelenül. Az iskola folyosóján lévõ automatát ugyanis nyárra leszerelték (nyilván), a szomszédos pingvinezdében pedig õszinte döbbenetemre nincs kávé. Helyette így egy-egy szendvicsre nevezünk be. A kapott étel ízre és méretre is megfelel, általában negyedennyit szoktam reggelizni. Miközben várjuk szendvicseink elkészültét, megszemlélhetjük a tömegrajtot, amennyiben a két, most rajtoló táv résztvevõinek hatvan-hetven fõs seregét tömegnek tekinthetjük. Néhányan megmosolyognak minket, de ez a szemle szinte hagyomány, csak máskor tényleg a kávé miatt álltunk itt. A meglepõen kis létszámú mezõnyben néhány ismerõs azért felbukkan: Pap Gábor, DJ_Rushboy, sétáLós bácsi, orsipanka és még jópáran. A kézhez kapott szendvicsekkel felfegyverkezve, rajtbélyegzés után beállunk a túrázók sorába, útitársaink Vali és -rafter-, valamint itt még csak lélekben suvlaj.

Ne menjetek be a fõtérre, kanyarodjatok el Palin felé. A korábbihoz képest más színû és alakú jelek várnak a tereptárgyakon. Ne lepõdjetek meg látványosan. Vigyázz! A benzinkútnál ne zdravsztvujtyéval köszönj, hiszen az öemvénél se grüszgottozol. Ha megfelelõ választ adtok a pénztáros kérdésére, nem csak benzint tudtok tankolni.

Valinak köszönhetõen kávéhoz jutva trappolunk tovább észak felé a palini kerékpárúton. Gyorsan lepörög a bemelegítõ néhány kilométer, elérjük a Rockenbauer Pálról elnevezett Dél-Dunántúli Kéktúrát, nyugat felé kanyarodunk rajta. Keresztezzük az egykori Déli Vasút Nagykanizsa - Bécs fõvonalát és a 740-esre számozott Palinkerülõ utat, elhagyjuk a lakott területet. Használaton kívülinek tetszõ buszforduló (pályázati pénzek értelmetlen elköltése c. hõsköltemény, ezerhétszázadik ének) után átkelünk az éppen terepi átrendezés alatt álló Principális-csatornán és hamarosan megérkezünk Zsigárdra. Harangláb és hozzá mellékelt tábla fogad, odébb pedig a túra elsõ bójája, az azóta új nevet viselõ Kanizsa TE egykori pihenõháza elõtt. Az egykoriság csak a tulajdoni viszonyra vonatkozik, a ház egyáltalán nem egykori, sõt, láthatóan újítottak rajta. Eljött a filctollas kreatívkodás ideje, Repkény él a lehetõséggel, én csak felfirkantom az idõpontot és a helyszín elsõ három betûjét és tépünk tovább, a lányok elöl, -rafterrel- ketten pár méterrel lemaradva.

Kanyarodj be az erdõbe. Balra, a kerítés mögött állatok neszeznek a sûrûben. Nincs félnivalód, állítólag a feketerigó támadását többen túlélték már. Erdészházhoz érsz, vele szemben Erzsébet királynéra emlékezik egy emlékkõ. Tippeld meg, hogy hányszor járt Erzsébet királyné Zsigárdon vagy Hosszúvölgyben. Rosszul tippelsz, bár ki tudja? Kiérsz a hosszúvölgyi dûlõútra, kanyarodj Hosszúvölgy felé. Idézd fel, hogy milyen volt homokot rugdalni ezen az úton, miközben a zúzottkövet rugdalod.

Az aszfaltra kiérve máris kényelmesebben haladunk Homokkomáromig és azon is túl. A templomnál aztán elfogy az aszfalt és egyszerû szekérút kanyarog velünk tovább a dombháton. Kõkeresztek szegélyezik az utat, egyiküket még egy régebbi nyomvonal mellé emelhették, a régi töltés nyoma még helyenként kivehetõ az aljnövényzetben. Két domb közé ereszkedünk, a völgybéli kényelmes útról egy túratárs visszakiabálja Repkényéket, akik elporoszkáltak volna Sormás felé. Visszatérnek, áthuppanunk a következõ dombon, fent új tábla hirdet piros sáv jelzést Magyarszerdahely úticéllal. Ma is tanulok újat, többek között ennek a jelzésnek a létezését. Leérve a dombról erdészeti munkaterületen botladozunk keresztül, így érkezünk meg Obornak határába, ahol pár évvel ezelõtt -rafter- tartott nekünk meglepetés-frissítõpontot. A gépjármûforgalmat ezekben a percekben nélkülözõ obornaki bekötõutat erdészeti bekötõútra cseréljük, majd meredek, az évek során árnyékossá vált emelkedõn kaptatunk fel a következõ domb tetejére. Újra bóját találunk, kezdõdik a kilencvenegynéhány kilométeres kör.

Az óramutató járásával ellentétes irányban tedd meg a kilencvenegynéhány kilométeres kört.

Azzal kezdjük, hogy némi fel-le bóklászást követõen egy újabb bójára lelünk, szedret eszünk és lesétálunk a Zalaerdõ kiterjedt vasúthálózatának legdélkeletibb végpontjára. A sínek a sûrû fû alatt nagyjából hiánytalanul megvannak, a pálya többi, vasúti közlekedéshez szükséges eleme kapcsán már nem vagyok ilyen bizakodó. A rét után a jelzés beinvitál egy kényelmes gyalogösvényre az erdõbe, itt olyan lendületesen elbeszélgetjük az idõt, hogy egyszer csak egy domboldalban találjuk magunkat, mindenféle jelzés nélkül. A kilátás szép, és a látottak alapján az is jól azonosítható, hogy hol kellene lennünk. Visszafordulunk és lemegyünk újra a sárga jelzésre, amelyet immár nem elveszítve érkezünk meg a Márki vadászházhoz (épült 1986-87-ben) és a megbízható vízvételi helynek számító csizmamosóhoz. Valamivel arrébb, ha egyenesen mennénk, megérkeznénk Oltárcra, de mi egy miniautónál betérünk jobbra, itt találkozunk elõször pontõrrel a túra során. A kapott almát rágcsálva ballagok tovább a többiek után, elhaladunk a tautologikus nevû Kútfej-kút-forrás közelében, és felballagunk a szõlõhegyre Börzönce és Bocska határában.

A bójánál található kék filctollal írj valamit a nálad lévõ papírra. Utána egy táblához érsz, ahol a hahóti benzinkút (véletlen?!) felé kell elindulnod. Vigyázz a hegyen parkoló, ördögi rendszámú platós UAZ-nál. Nem sokkal késõbb megérkezel a börzöncei Szent Lõrinc-kápolnához. Ne idõzz sokáig, menetelj kitartóan, bójától bójáig a dombháton. A zöld sávot ne keresd tovább, sárgát festettek fel a helyére. Az ingoványos és a nyomvályús útszakaszok után favágókhoz érkezel. A fõ favágó tanácsot ad a túra útvonalával kapcsolatban. Hallgass rá! Hamarosan még több, fát daraboló és fát rakodó favágóval találkozol. Ne feledd, hogy a gém hatósugarában tartózkodni életveszélyes és tilos.

Hûvös, meredek falú mélyút vezet le a hahóti szõlõhegy határába, itt szép kilátás nyílik délkelet felé, a tágas völgybe, amelynek a túloldalán a Thury emléktúráról ismerõs helyszínek sorakoznak és persze kelet felé is, ahol a dombsoron túl a Kis-Balaton lápvidéke terül el. Lesétálunk Hahótra, a falu szélén kápolna és benzinkút áll, valamint tábla invitálja az érdeklõdõket egy tõzegbánya felé. Minket most egyik sem érdekel különösebben, a napsütötte utcán felsietünk a 40-es táv célja, a Flintstones presszó felé, ahol ezúttal elfelejtek utánanézni, hogy mi lehetett a névadás apropója. Zsíros kenyeret és alkoholmentes sört fogyasztunk, elõbbit a rendezõk adják (jajistenem, mégiscsak beleírtam a szolgáltatást), utóbbit a kocsma kínálatából szerzem be. A rövid pihenõ után kilépünk újra a napsütésre, végigsétálunk a település központján. A bolt parkolójában a Zala Volán az ÉNYKK nemrég beszerzett MAN-ja ácsorog, táblája szerint a Zalaegerszeg – Zalaszentbalázs viszonylatot járta utoljára. Átkelünk a 74-es fõúton, ma utoljára, majd lassan, kényelmesen emelkedõ úton célozzuk meg Söjtört.

Ne keresd hiába a Mackó-forrást, helyette forduljatok a szõlõhegy tetejére vezetõ K+ jelzés felé. Fent idézd fel az elsõ alkalmat, amikor itt jártál: sütött a Nap és nagy beszélgetés zajlott talán a Deák teljesítménytúrákról. A Nap most is süt és a téma sem változott. Menj egyenesen le a házakhoz, majd derékszögben jobbra, és a csoffadt kereszt után találod a következõ bóját. Nem tudod, hogy Zalaegerszegen vagy másutt esik-e az esõ, de ne legyél emiatt nyugtalan. Sétáljatok vissza fel a dombhátra, majd le a többszörösen nevezetes Söjtörre. A Deák-háznál találod a fõrendezõt, aki beenged a kiállításra és a mosdóba is. Szégyelld magad, hogy megint nem nézed meg a kiállítást.

Söjtörön hosszan ballagunk a fõúton, amíg elkanyarodhatunk a Méregház felé, itt kimegyünk a településrõl, el a Felsõ-Válicka partjáig, ahol mély suvadás mentén vezet az ösvény a patak rozoga gyaloghídja után. Talán pont errõl híresztelte a média nemrég, hogy megnyílt a föld Zalában? Nagyobb katasztrófa soha ne érje az országot, tényleg. Dél felé fordulunk, hosszan trappolunk a napos földúton, -rafter-ék lassan elhúznak, amíg mi Repkény éppen csörgõ telefonjával szerencsétlenkedünk. A furcsán csendes pusztaszentlászlói strand környékén hátat fordítunk a Válickáknak, elkanyarodunk a soron következõ dombtetõ felé. Az emelkedõnek külön örülök, mert fölfelé kevésbé fáj a kidörzsölõdés és a talpanként egy darab vízhólyagkezdemény. Lefelé pedig annak örülök külön, hogy gyorsabban tudok haladni. Kerek repkényt ilyesféle, erõnléttel kapcsolatos problémák még nem gyötrik, a Magas-Tátra jó edzõterepnek bizonyult. Hamarosan újabb bójánál kell rajzolni, -rafter-ék itt várnak be minket. Pusztaedericsen minimális kitérõvel kocsmát és nyomóskutat talál az errejáró. Kitérünk a nyomóskút miatt, kocsmába most nem megyünk. A kocsma elõtti pihenõnél helybéliek üldögélnek, parkettázásról, fûnyírásról, festésrõl beszélnek, csupa olyan dologról, amit általában csinálni szoktak ilyenkor az emberek. Hiába figyelek, nem hangzik el sem a hatos átlag, sem a TTMR-pontszám szókapcsolat, de még a Kinizsi Százas sem. Nocsak. Egy félmeztelen bácsi jön hozzánk, kérdezi, hogy a kollégájával találkoztunk-e, mert õ is szokott „olyan hetven kilométereket gyalogolni”. Sajnos nem tudjuk, hogy találkoztunk-e a kollégájával, de ha találkozunk, és sikerül azonosítani, akkor átadjuk üdvözletünket. Késõbb meg sem próbáljuk ezt az azonosítást, emiatt azóta is kicsit kényelmetlenül érzem magam.

Hagyjátok el Pusztaedericset a focipálya mellett! A falu szélén halmokban áll az út javítására szolgáló zúzottkõ és cserépmaradék, ezekkel váltva javították fel az utat és itt a következõ szakaszra betárazott készletet látod. A dombra felérve a kihelyezett filctollal jegyezd fel, mirõl beszélgettek az emberek Pusztaedericsen! A kék sávon indulj Rádiháza felé: az ellenõrzõpontig üdvözölheted szembõl érkezõ túratársaidat. Rádiháza a lovas szubkultúrában lovas létesítményérõl híres. Lovakat ezúttal két helyen szemlélhetsz meg, ebbõl az egyiknél elkészítheted a „legelõ lovak gáztározóval és kék sáv turistajelzéssel” c. fényképedet. Na Kékdroid, te sem vagy egy André Kertész. Érkezzetek meg Rádiházára, új útitárs csatlakozik hozzátok suvlaj személyében.

A rádiházi éppen-csak-megállunk-pecsételni-és-már-megyünk-is-tovább-típusúra tervezett megállás szerencsétlen állapotom miatt csaknem fél órásra nyúlik. Lecserélem a zoknimat, lemosom a poros talpaimat, ez önmagában sokat javít az állapotomon. Emellé betolunk még egy-egy alkoholmentes sört Repkénnyel, valamint megeszem az egyik szelet zsíros kenyeret a ponton kínált ellátmányból. Induláskor üdvözölhetjük szembõl érkezõ túratársainkat, néhányan frissen, többen elég bágyadtan néznek vissza ránk. Tõlünk keletre most nem a gáztározó kék épületeit, hanem a Deák túrákról ismerõs szompácsi Szent õrangyalok-kápolnát nézegetem, amíg erre módom van. A kék jelzés megmássza a szentpéterföldi Új-hegyet, a korábbi útvonalváltozat követésétõl a tetõhöz rendelt bója rettenti el a renitenskedni próbálókat. A tetõ után nem sokkal leérünk a Gutorfölde felõl felkanyarogó országútra, ezen sietünk be Szentpéterföldére, ahol Repkény szülei és öccse, Dani várnak privát frissítõponttal: gulyást falatozunk és még egy tányér gulyást és kávét is és kapunk leveles tésztába sütött virslit, hogy legyen mit elvinni. Ez a második, féltáv környéki pihenõ még az elõzõnél is jobban esik, utána talán a kávé hatásának köszönhetõen, talán azért, mert jóllaktam, különösebb nehézségek nélkül tudok továbbindulni.

Hagyjátok el Szentpéterföldét a kisvasút mentén. A vadászházig ne menjetek el! A tó átalakult, a baglyok nem látszanak (és ha látszanának, tudott, hogy nem azok, aminek látszanak), a turistaút hirtelen jobbra kanyarodva tér el az erdõ felé. Kapcsolj lámpát és menj be az erdõbe. Emelkedõn fogsz fölfelé menni, sûrû erdõben, amíg egy irtás szélére nem érsz. A bóját nem itt, hanem pár tucat méterrel továbbmenve találod. Kérj kenõcsöt Kerek repkénytõl, maradj le a többiektõl és kend be kidörzsölõdött tagjaidat! A következõ három kilométert így fájdalommentesen teheted meg. A telihold fényét használd ki most, mert az éjszaka további részére befelhõsödik az ég. További bójákat fogsz elérni, ezek jelzik haladásodat. Mögötted néha fejlámpák fénye villan fel. Menj tovább Lasztonya felé, keresztezed a kistolmácsi vasútvonalat. Vigyázz, ha jön a vonat!

Vonat este fél tizenegykor nem jön, és autó sem sok jár errefelé. Lasztonyán úgy suhanunk keresztül, hogy egyetlen emberrel sem találkozunk, azonban a kutyás portáknál tartott kutyák kötelességtudóan megugatnak. Nagyon sok háznál tartanak kutyát. Keskeny csapáson, mély, vízmosta ösvényen kapaszkodunk ki a faluból, a többiek a dombtetõn, a pár éve emelt kilátóban várnak. Együtt indulunk tovább, sûrû bükkerdõben sétálunk lefelé, nemrég épült parkolónál érjük el a Torhai-forrás felé vezetõ bekötõutat. Szerencsére a gyalogosoknak szánt csapás továbbra is megvan, nem kell a széttúrt, buckás erdészeti földúton botorkálni. A forrásnál (bója is van) újabb pihenõt tartunk, eszünk a saját készletünkbõl pár falatot. Hirtelen rámtör az álmosság, mintha az elmúlt napok összes kialvatlansága egyszerre szakadna a fejemre. Ez az állapot innentõl meghatározóvá válik, érdekes módon nem fáj a lábam, nem fáj a vállam, és az egyetlen igazán fájdalmas kidörzsölõdésem is valamivel kevésbé hat zavaróan, mint az álmosság. Fokozatai azonban eme jelenségnek is vannak, és egyelõre csak a kezdeti, könnyen kezelhetõ stádiumban járok. A Torhai-forrástól továbbindító emelkedõ rögtön megfelelõ gyógyírnak bizonyul, felébredek, ezen a huplin túl kell lenni, a tetõn végigkanyarogni a következõ bójáig és le Lispeszentadorján szélére. Az aszfaltra visszatérve aztán újra elálmosodom, és azon kapom magam, hogy kényelmesebbnek érzem lehunyt szemmel menni. Nem lesz ez így jó, hiszen alig van éjfél.

Tedd túl magad a lispei átkötésen, a megfelelõ helyen kanyarodj rá a földútra és tedd meg a kerülõt a szõlõhegy tövében. Érd el a dombot, emlékezz, hogy a távvezeték nyiladékában nem is kell olyan sokat szerencsétlenkedni. Amikor felbukkannak az elsõ házak lent, akkortól bõ negyed óra, amíg eléred Bázakerettyét. Úgyis többnek fogod érezni. Sétálj le Bázakerettyére és keresd a harci repülõrõl elnevezett kocsmát. A teraszon ülj le és mûtsd meg a vízhólyagjaidat. Ne ragaszd le a lábad, neked az nem szokott mûködni... áh, már mindegy. Fogadj el egy nagy szeletet a többiek által elõredepózott dinnyébõl és edd meg mindet. Élvezd a helyi folklór megnyilvánulásait, és vedd észre, hogy ezek az arcok ezzel a szöveggel egyáltalán nem lógnának ki sem egy borsodi hasonló létesítménybõl, sem a fõvárosi bulinegyed romkocsmáiból. Menekülj.

Elhagyjuk a környéket, pihentetõ aszfaltos szakasz következik a budafai arborétumig, nyikorgó olajkúttal és szembõl érkezõ részeg emberrel, aki azért remélhetõleg eltalál oda, ahová megy. Ezt a feladatát azzal nehezítette magának, hogy láthatóan nem tudja, hová is megy, bár van egy tippem, miszerint a bázakerettyei kultúrházban zajló bál lehetett eredeti úticélja. A zalai éjszaka Bolygó Hollandija után zavartatás nélkül trappolunk tovább, elhagyva a szerényen megbújó olajipari kiállítást az arborétum bejáratáig. Itt nagyon szívesen leülnék (bárhol nagyon szívesen leülnék), de csak megyünk tovább, fel a dombra, egészen a következõ bójához. Lefelé bóklászás közben hirtelen utánunk kiabálnak fentrõl, hogy van-e köztünk valaki, fene az ilyen ijesztõ túrázókba. Elballagunk a kis tó mellett, fel a következõ dombra, majd le végre a vasút kistolmácsi végállomásához, és ami még fontosabb, a Kozár-forráshoz. Ledõlünk pár percre pihenni, és kérek Valitól kávét, amelynek egész pontosan tizennégy percig fogom érezni jótékony, élénkítõ hatását. A fantasztikusan bõ vízhozamú forrásból megtöltöm az összes palackjainkat, majd összevakarjuk magunkat és megyünk tovább, be Kistolmácsra, ahol a Tó büfébe ezúttal csak a bélyegzés kedvéért köszönünk be. Fogyasztani majd visszatérünk éberebb állapotban. Örömmel látom, hogy a pult felett még megtalálható a Kirándulás címû költemény, a kultúrát ápolni kell.

Menj tovább, vonszold magad végig Kistomácson. Hosszabb lesz, mint sejtenéd. A templom után lesz a balkanyar, kanyarodj be, semmi dolgod Letenyén. A betonelemekbõl kirakott hegyi úton autók fognak szembejönni, állj félre elõlük, ugyanis nem csak képzeled õket. Fent a kõkereszt után ne menj be az élelmiszerboltba! A bolt, a világító neonreklámmal együtt az autókkal ellentétben egyedül a te képzeletedben létezik. (Önzõ vagy, más miért ne vizionálhatná ugyanezt?) Fent menj tovább észak felé. Amikor a többiek utolérnek, intsetek egymásnak. Egy darabig nem találkoztok. Amikor kilép eléd az útra a szakállas öregember, nyújtsd felé a túrabotodat és eltûnik. Igazából õ sem létezik. A kanyar után botladozz le Borsfára, vagy abba a faluba, amelyik ott lesz. Ha van fedett buszmegálló padokkal, akkor valószínûleg Borsfán jársz. Van fedett buszmegálló, vannak padok. Megbeszélitek megmaradt útitársaddal, hogy alszotok, amíg jön a következõ busz. Válaszút elõtt álltok: ha a busz érkeztekor nem lesz kedvetek továbbmenni, kiszálltok a túrából. Ha addig összeszeditek magatokat, akkor nem marad kiszállási lehetõségetek.

Alszotok. Nem jön semmiféle busz. Folytassátok a túrát.

Nehézkesen mozogva, a fergeteges, óránkénti négy egész egy tized kilométeres utazósebességet mintegy három perc alatt elérve indulunk tovább. A csaknem háromnegyed óra alvás azonban jó hatással volt mindkettõnkre, innentõl újra beszélgetve, szinte vidáman túrázunk tovább. Borsfáról kifelé menet az eget kémlelem és azon töprengek, hogy milyen jól jönne egy kis esõ akár most, de fõleg majd késõbb. A töprengést meglepetésemre némi ványadt csöpörgés követi, de errõl is csak hallás útján vehetünk tudomást. Nem sokkal késõbb, huszonnégy és fél órával a tegnapi indulás után megérkezünk Valkonyára, a száz kilométeren alig valamivel túl lévõ ellenõrzõpontra. Érdekesség, hogy Valkonyáról a turistaház mellett észak felé kanyarodva a dózerúton egy bõ óra alatt eljutnánk az oltárci vadászházig. Dávidovics Máriáék, mint már évekkel ezelõtt is, a turistaházban pontõrködnek, zsíros kenyeret és paprikát, paradicsomot hoznak kézhez. Bõségesen megszórom az egész menüt sóval, még ezen a hûvös éjszakán is rengeteget izzadtam ugyanis. Vincze Zoliék érkezésekor – utoljára akkor találkoztunk, amikor õk is a borsfai buszmegállóban szundítottak – állunk tovább, nekimegyünk a hét dombnak.

Menj fel a dombra. És a többire is. Találkozol Imrével, aki energiaitallal kínál. Köszönettel ne fogadd el: hazavágná a vércukrodat.

Megpróbálom megszámolni, hogy tényleg kijön-e a hét domb, vagy sem, de elvesztem a fonalat. Van az elsõ, amelynek a tetejérõl ki lehet térni a Gurgó-hegyre, és amelyik után a kiszáradt tómeder és feljebb a Szuloki-forrás található. Van az, amelyik után a magasleses rét terül el, kiváló pihenõhely, de most kihagyjuk. A rét után van a nagyon meredeken kezdõdõ, amelynek a tetején kicsit el kell térni észak felé, majd lekanyarogni, talán ez a Csuszigáló. Utána kezdõdik az a nagyobb dombcsoport, amelynek a második nyúlványán az eszteregnyei szõlõhegyre juthatunk át, és ahová át is kell jutnunk, ha szeretnénk bélyegzést kapni. Természetesen szeretnénk bélyegzést kapni, úgyhogy kisétálunk az összevissza kanyargó erdészeti utakra nagyjából célirányosan felfestett kék R jelzésen a szõlõhegyi házig. A pontõr a kisméretû teraszon üldögél, és az Oltárci-rétrõl ismerõs aprószemû, finom almából is van nála. Ez pont jól fog esni, gondolom, és tényleg pont jólesik. Ülünk egy kicsit, és nem sokkal késõbb megint Vincze Zoliékkal váltjuk egymást.

Menj el a legmeredekebb helyig, ahol le lehet jutni a dombról. Ott visz le a turistaút. Juss le a dombról. Menj fel a következõ dombra és az azután következõre. Ülj le a farakásnál reggelizni. Vigyázz a lódarazsakkal! Menj tovább. Óvatosan osonj el a csapda mellett. Nincs benne semmi. Odébb csodálkozz rá a sárga sáv jelzésre. Végigértél a kilencvenegynéhány kilométeres körön. Most jön a neheze.

Lebotorkálunk a felnõttes fiatalosban az obornaki mûútra, majd kibotorkálunk az obornaki mûútról a fakitermeléses övezeten át a következõ dombra. Feltûnik, hogy a reggel még oly ígéretes felhõzet csaknem teljesen eltûnt az égrõl, és már most jóval melegebb van, mint amiben kényelmesen lehetne túrázni. Sebaj, ez a nap már nem a kényelemrõl szól (és itt még nem is ijesztgetem magam az elõttem álló vonatúttal). A dombról lejutni sokkal több erõfeszítést igényel, mint a feljutás igényelt, de ez a kisebbik gondom, a nagyobbik az újult erõvel rám törõ álmosság. Úgyhogy álmosan téblábolunk le a következõ völgybe és álmosan téblábolunk fel a kegytemplomig, letudva az utolsó igazán komoly emelkedõt. A templomnál leülünk, kihallatszik a miseének, Repkény felismeri és folytatja idekint halkan. Némi ücsörgés után továbbmegyünk, megállás nélkül haladunk át Homokkomáromon: ha megállnánk egy kávéra, annak legfeljebb vízhajtó hatása lenne, és arra most pont nincs szüksége egyikõnknek sem.

Juss át Hosszúvölgyre úgy, hogy nem üt el a misérõl hazafelé tartó autósok közül egy sem. Kanyarodj rá Hosszúvölgyben a zúzottkõvel felszórt, fehéren csillogó útra. Ne ijesztgesd megjelenéseddel az egyik kertben, medencében pancsoló gyerekeket, inkább húzzál tovább szépen. Ne felejts el az erdõt elérve bekanyarodni Zsigárd felé. Aludj nyugodtan a következõ pontig, nem maradsz le semmirõl.

Ha nem is a következõ pontig, de a következõ derékszögû kanyarig többet tartom csukva a szemem, mint nyitva. Sokkal kényelmesebb így. Aztán bekanyarodok Repkény nyomában és ott találom a bóját, még mindig az egykori kulcsosház kerítése közelében, spárgával egy betonoszlopra kötve. Leülünk a fûbe pihenni és étvágytalanul, kényszerûen eszegetni. Negyed órát adunk magunknak pihenésre, mielõtt nekiindulunk az utolsó, csaknem végig napsütötte nyolc kilométernek. Dél lesz pár perc múlva, jól állunk idõvel, nem sietünk, csak baktatunk csendben. Kisétálunk Zsigárdról, át a kis erdõsávon, át a csatorna hídján, majd ki a használaton kívüli buszfordulóhoz. Pontosítok: nem használaton kívüli, mert Vinczéék éppen igénybe veszik, mint árnyékos pihenõhelyet. Mégis érdemes volt megépíteni. Átslattyogunk a fõúton és a síneken, fel a palini akármilyen utcáig, ahol búcsút intünk a Szekszárd (– nagyon sok Alföld – Sátoraljaújhely) felé hívogató kék sávnak. Kerékpárút következik, lassan pergõ kilométerekkel, néhány elképedt kerékpárossal és egyetlen igazán pihenésre alkalmas hellyel az autópálya alatt. Itt veszem észre, hogy alig pár perce valóban csörgött a telefonom és nem csak képzeltem: SzLA érdeklõdik, hogy Homokkomáromban vagyunk-e épp, és utólag is boldog névnapot kíván a mellettem kókadozónak. Egészen felébreszt ez a telefonálás, úgyhogy átadom a jókívánságot és megyünk tovább.

Haladj el óvatosan a sírbolt mellett. Ha látsz valakit a kertben, azt valószínûleg csak képzeled. Inkább ne nézz a szemébe. Téveszd meg magad azzal, hogy az út túloldalán talán árnyékosabb lesz a járda, pedig pont nem. Keresztezd a belvárost kikerülõ nyomvonalon futó hetes fõutat a körforgalomnál és sétálj fel a fõtérig. Ne menj be a fõtérre! Nézd meg a cukrászdát a sarkon közelebbrõl, úgyis zárva fog tartani. Zárva is tart.

Behúzódunk az elsõ nagyobb árnyékos foltra, Vincze Zoliék utolérnek, kérdezik, minden rendben van-e. Nagyjából igen, csak némi árnyékra van szükségünk. Elhúznak fölfelé, mi várunk egy kicsit, nézegetem a téren sétáló társaságokat, családokat. Nyitva tartó fagyist nem látok sehol, úgyhogy megyünk mi is tovább, el a könyvtár mellett, fel a Rozgonyi utcához és végig rajta. Itt már eléggé valószínû, hogy teljesítjük a túrát. Földgömbös keresztezõdés, kék háztömb, büfé, cél. A szökõkútnál suvlaj falatozik és üdvözöl, elmondja, hogy õ kilépett a többiek elõl, mert aludni akart egy kicsit a hazavezetés elõtt, Vali beért délre, -rafter- pedig délután egyre.

Menj be a bójával ellátott bejáratnál az iskolába. Add oda a teleirkált, telepecsételt papírt a gyanakvó tekintetû embernek. Adni fog egy kicsi, színes, falevél alakú fémtárgyat. Megérkeztél.

Köszönetnyilvánítás következik, mert úgy érzem, hogy megérdemlik: köszönöm az útitársaimnak, Kerek repkénynek, Valinak, -rafter-nek, suvlajnak a lelkesítõ és lelkesedésben egy pillanatra meg nem ingó társaságot. Köszönöm a rendezõknek, hogy életben tartják ezt a túrát, ami igazából tetszik úgy, ahogy van, a kevés emberes ellenõrzõponttal és a cél elõtti végtelen aszfaltozással együtt. Köszönöm Repkény családjának a szentpéterföldi életmentõ depópontot. Nélkülük ez a túra sokkal nagyobb szenvedés lenne. Köszönöm minden Olvasónak, hogy volt türelme elolvasni ezt a sok sületlenséget, amit itt összehordtam.

A célban nagy megkönnyebbülésemre lerúgom a cipõt és megszabadulok a szanaszét lyukadt zoknitól. Elmegyek fürdeni, letépem a ragasztószalagot a lábamról, amelyet Bázakerettyén olyan könnyelmûen felragasztottam. Majdnem hozza magával az újratelt vízhólyagon lévõ bõrt is. Sebaj, felöltözve másik cipõt húzok úgyis a hazaútra. Közben megjelennek Repkény szülei és Dani ismét, elbúcsúzunk útitársainktól és a rendezõktõl, elmegyünk valamit enni, majd kapok egy fuvart a vasútállomásra. Repkénynek a szabadságolása megengedi, hogy a hétfõt még Lentiben töltse regenerálódással, nekem azonban vissza kell jutnom Budapestre. Ehhez a Nagykanizsáról átszállással elérhetõ, Balaton Expressz fantázianevû vonatot veszem igénybe. Jut is rá helyjegy, de a zsúfolt halberstadtin fészkelõdve már Fonyódon arra gondolok, hogy legközelebb be kell érni korábban és a hazautat a balatoni csúcsforgalommal terhelt irány helyett inkább Zalaszentiván felé indítani. Másnap meglepõen frissen ébredek, minden különösebb gond nélkül kezdõdik a hét, van idõ megtervezni a beszámolót és a következõ túrát.

-Kékdroid-

*Nem. Sõt. Senkinek nem tanácsolom, hogy ilyen felkészületlenül induljon el egy hosszú túrára. Nekünk most azért sikerült, mert (1) szerencsénk volt az idõjárással, (2) szerencsénk volt minden mással, és (3) kellõen nagy pontossággal tudtuk, hogy a túra mely szakaszában mire számíthatunk úgy az útvonalon, mint a saját állapotunk alakulásában.

Képek majd lesznek, amikor eldöntöm, hogy melyik képmegosztó szolgáltatót kellene bedönteni. (A tár pont hu-val kezdtem, az rég bedõlt, aztán átköltöztem a hungarotelre, az is bedõlt. Egy ideje most a fotoalbum pont hu-t nem érem el, ahová 2010 eleje óta töltögettem fel a túrákon készített képeket. Remélem, hogy megjavul, különben javíthatok egy csomó linket.)

Íme: Képek