Túrabeszámolók


Lakótelepi Piknik Túra Dunakeszi

kekdroidTúra éve: 20152015.08.13 21:38:43

Dunakeszi Lakótelepi Piknik 25


A rajthelyre való eljutás során, már Dunakeszin, de még pont nem a rajtnál bevásárolok mindenféle egészségtelen harapnivalóból, mert a magammal hozott három liter víz mellé elfelejtettem eltenni az elõkészített kaját. Veszek továbbá papírzsebkendõt, mert abból az év ezen szakában sosem lehet elég. Pizzéria elõtt találom a rendezõséget, a piknikbõl most esõnapra áthelyezett túra lett – ami nem baj, mert az eredeti idõpontban nem tudtam volna eljönni. Kerek repkény most sem tud, amit saját bevallása szerint a hõségre (heh, ezt a beszámolót augusztusban írom, és igazából nincs sokkal melegebb) való tekintettel egyáltalán nem is bán. Fizetek, nevezési lapot töltök, nevezek, a kapott itinerben útleírás található, hozzá külön fekete-fehér térképmelléklet jár. Indulás elõtt beugrok egy kávéra, erõsre, fél kilenckor pedig sietõsen ellépek, mert délután tennivaló vár. Kikanyargok a lakóteleprõl, be a Duna árterébe, elõttem a pipacsos kaszálón túl gát és kútház mutatják a késõbbi útvonalat. Végigtrappolok az üdülõtelep felé, útközben találkozom túrázókkal, akik ugyanarra haladnak, és látok túrázókat, akik már dél felé tartva túráznak. A révhez vezetõ sétány vendéglátósai korai nyitásra készülõdnek, érthetõ, mára 35°C körülire jósolták a csúcshõmérsékletet, a népek várhatóan tódulnak majd a partra. Elérem a révet, a komp éppen a folyó közepénél tart, autókkal tele, és hiába nézem pár másodpercig, nem tudom eldönteni, hogy éppen közeledik vagy távolodik. Néhány lépéssel északabbra található a római kikötõerõd, a limesnek a barbaricumba helyezett elõörse, pontosabban az, ami megmaradt belõle. Körülötte kiállítás, a kiállításon az összeállított anyagon kívül vidám pontõrök, büszke tárlatvezetõ és nézelõdõ teljesítménytúrázók tekinthetõek meg. Többen vagyunk jelen, mint amikor tavasszal a kiváló Intercisa Múzeumban jártam, bár ez nem mutatvány, kettõ látogatóval el lehet érni.


Folytatom a túrát, tábla térít a partra, homokos ösvényen kanyargok, mellettem csónakok ringanak a kellemesen hûvös vízen. A Dunán túl a Visegrádi-hegység és a Pilis vonulatai kéklenek, lentebb a folyón a Megyeri híd pillérei uralják a látképet. A túra jelzéseit és tábláit követve bandukolok át a gátra, az ártéri fasor (erdõnek azért túlzás) mögött hatalmas, piros tolóhajó küzd fölfelé, egy ponton pedig a Kõ-hegy látszik meglepõen élesen, turistaházastól és sziklafalastól. A gát után aszfaltutat találok, kitérek nyugat felé, ahol az út végén különös épület áll a vízügyi létesítmény kertjében, fantasztikus vaskerítés mögött. Fogalmam sincs, hogy mi lehet. Továbbtrappolok, dûlõutakon közelítem meg a Temetõdombot, a jelölt irányban felkanyarodok, megállok egy pillanatra gyönyörködni a túlparti hegyek körvonalában, majd odasétálok a pontõrökhöz, bélyegzésért és szódáért.


Továbbhaladva megállapítom, hogy a helyrajzi számos térkép, amit már az elõzõ beszámolóban sem értettem, még mindig ott áll a Felsõtabán utcában. Biztos fontos. Hogy ne maradjunk hivatal nélkül, nemsokára megérkezem a kettes számú fõúthoz, és a fõúton a jelentõs gépjármûforgalom csekély mértékû feltartásának végrehajtásával egyidejûleg átkelést foganatosítva, megérkezésre kerülök a polgármesteri hivatal elõtt elhelyezést nyert közterületre. Vagyis átmegyek a fõtérre, innen a város egyetlen igazi vasútállomására – Dunakeszi alsó és ~ Gyártelep csak megállóhelyek – ahol új, masszív fémkerítés veszi rá a renitenseket az aluljáró használatára. A túloldalon trianoni emlékhely, örömmel látom, hogy a zászlókat normális állapotúra cserélték. Leballagok a kerékpárúton az alagi lóversenypályához, ahol a túra útjelzõ táblája egy mellékbejáraton keresztül invitál a pálya gyepére. Örömmel hagyom magam mögött a forgalmas országút mellett húzódó forgalmas kerékpárutat, úgy is, hogy az árnyékosabb. Még sosem teljesítménytúráztam lóversenypályán, most ez is megvalósul. A pálya fordulójánál el kell térni a kertek alatt Alag felé, így teszek, és hamarosan meg is érkezem, a korábbról ismerõs állattelep, a napszítta zöld fémlemez-építmény és az éppen használatban lévõ paintballpálya mentén megérkezem az alagi templomromhoz. Itt egy szelet csokit kapok és szódát is kapnék, ha kérnék, de nem kérek, mert minden korty víz után újult erõvel tör rám az allergia. Most is tör, ez azonban nem akadályoz meg abban, hogy megnézzem a templomot megint.


A Fót felé vezetõ utat veszem igénybe az M2-es autóút (micsoda hülyeség metrót elnevezni országutakról) és a veresegyházi vasútvonal keresztezéséhez, ezt enyhén szemetes letérõnél kell elhagyni egy akácos-tölgyesben kanyargó csapásért. A csapás végén hátat fordítok a vasúti töltésnek és széles földúton sétálok a sikátorpusztai templomrom felé, amelyet távolról csak a szántásban álló facsoportról ismerhet fel az avatott szem. A facsoporthoz a helyszínen táblázás irányítja a túrázót, irányulok, bent a fák között az ismertetõ mellé kilógatott filctollal igazolom, hogy itt is jártam. Visszatérek a földútra, hamarosan utolérem Ferlán Ildikót, akivel aztán a célig túrázunk együtt. Átkelünk a fóti úton, egy darabig fakitermelés sújtotta övezetben próbálunk haladni, aztán megérkezünk az egykori alagi útra, amely Alagimajor megállóhelynél véget ér. Éppen érkezik a páros személyvonat, egy szóló fehér-kék Flirt képében. Átballagunk a kiserdõn, majd a vasút mentén haladva jobb környezetben dokumentálható az elõzõ vonat páratlan párja. Fót határáig kell felsétálni, mellettünk filmstúdió terül el, ezúttal feltûnõ díszletépület nélkül. Fótot az M2-es fölött hagyjuk el, visszatérünk Dunakeszire, régi temetõ kerítésén vár a következõ ellenõrzõhely, filctollal rajzolunk áthúzott L betût, amelyet a tavalyi beszámolóban sem jelenített meg Dru Pál motorja.


Innen egy darabig a dunamenti elõvárosokat elkerülõ fõút mentén földúton, majd a ma már többször érintett, fóti áruházrendszert megcélzó országúton sétálunk dél felé. Találkozunk az autóból az útvonalat ellenõrzõ fõrendezõvel, majdnem pont ott, ahol be kell térni a lovasok területe felé. Itt elbotladozunk egy kicsit, felettünk vitorlázó és motoros gépek húznak el, majd megérkezünk a repülõtérre, ahol újabb, szódát kínáló ellenõrzõpont vár. Mivel már kellõen kiszomjaztam, most élek a szódaivás lehetõségével. A vitorlázórepülés lehetõségét kihagyva folytatjuk a túrát, fenyvesben, majd Dunakeszi utcáin egészen addig, amíg a vasút melletti rézsû tetejéhez nem érünk. Végigdöcögünk a töltés tetején, majd le az utcaszintre és végül egy csatorna átereszével kombinált aluljárón át a sínek alatt. Áthaladó jármû természetesen pont nem jön, de sebaj, vigasztal, hogy innen már csak néhány lépés a cél. A reggel külön megvett pizzajegyért megkapom a szelet pizzát, vásárolok hozzá egy pohár jó hideg gyümölcslét, majd elbúcsúzom a rendezõktõl és útitársamtól – ezúton is köszönöm a túrát és a társaságot! Jópofa kis túra ez, ha éppen belefér valakinek az idejébe, egy látogatást megérhet.


-Kékdroid-


Képek