| Zete | Túra éve: 2015 | 2015.04.20 17:58:29 |
|
|
Ismét a Mátra Bércein
Egy év kihagyás után újra részt tudtam venni ezen a számomra oly kedves túrán.
Meglepetés meglepetés hátán fogadott. Elõször is a túra annyi sok év után új helyszínt kapott: a megszokott, igaz kõ-nomád régi rajthelyet a Sirok vasútállomást felváltotta egy másik helyszín, Kõkútpuszta. Aztán: megszûnt a régi típusú túra füzet, benne a korábbi túra teljesítõinek nevével. Van helyette egy A4 méretû papír, igaz egyik oldala színes térképvázlat, ami - megjegyzem - nem sokat ér. Az elõzetes regisztráció már csak hab a tortán.
A Mátra viszont hiba nélkül hozza magát: zöldellõ természet, fõleg az elsõ szakaszon ritkán járt utak, bozótosok, tarvágások, és gyönyörû kilátások.
Több hét elõzetes futós készülés után úgy gondoltam, ebben a remek idõben magamhoz képest csúcsteljesítményre leszek képes. Nem éppen így lett, bár a leggyorsabb korábbi idõmet végül megjavítottam.
A rajt után egybõl alaposan meglepõdök: a szomszéd irodában dolgozó kolléganõ köszön rám - nocsak! Remélem, sikerrel jár (Igen!) Próbálok kocogni, de csak rövidebb idõkig bírom, nagyon ólmosak még a lábaim. Így aztán nem erõltetem, kivárom, mígy bemelegszem. A Gazos-kõig egy hosszú sor mögé szorultam, csak utána tudtam elõzni. Itt már jobban éreztem magam. Oroszlánvárhoz meglepõen könnyen felkapaszkodtam, és csak rövid italfelvételre álltam meg, nyomulás tovább. A következõ sorozatos emelkedõk is könnyen mentek, de a Domoszlói kapu utáni meredélyen nagyon meglassultam, amiben nemcsak a néhol járhatatlanná vált ösvénynek volt szerepe. A Kékesre 3:40 alatt küzdöttem fel magam. A síházban felszolgált teáról a hosszú sor tlátva lemondtam. Az étteremben 10 perc sorbanállás után 10 perc alatt fogyasztottam el a vásároltakat és spuri tovább. Kocogás, ereszkedés, kocogás után könnyen feljutottam a Csór-hegyre, immáron az országos kék jelzésen. Sokan voltak elõttem a Hanák mezõnyébõl, sok elõzés lassította le a gyorsabbakat. Úgy számoltam, hogy Galyán csak 10 percet pihenek (ebbõl végül 15 lett) és csak Mátrakeresztesen állok meg újra.
A Galyatetõ utáni rész emlékezetes volt: két évvel korábban itt összefüggõ havas-jeges szakaszok nehezíteték a dolgot, most viszont ragyogó minõségû utakon, kellemes tavaszi napsütésben igazi örömtúrát lehetett itt csinálni. Sikerült jó tempóban megkocogni ezt a szakaszt, de Ágasvár elõtt-után elfogytam. A turistaháznál annyira kidõltem, hogy le kellett üljek a padra, alig kaptam levegõt. A patakhoz már csak lassított tempóban tudtam lejutni, futásról már szó sem lehetett, pedig a terep itt is kedevezett volna ehhez.
Mátrakeresztesen nem volt kedvem maradni, 5 perc után indultam is tovább. Nagy nehezen kínlódtam fel magam az elsõ km-eken, de utána se lett könnyebb. Itt már csak arra tudtam koncentrálni, hogy valami minimálisan elfogadható sebességet tudjak tartani folyamatosan. Rossz érzésekkel caplattam fel a Muzslára, mert éreztem, hogy lefelé nem fogok majd tudni úgy futni, ahogy szeretnék. Mindkét talpamon hólyagok nõttek, nagyon keserves volt így haladni.
A Diós-patak elõtt egy sérültnek tûnõ túrázó szólított meg, kiderült, csak elfogyott a vize és teljesen kitikkadt. Kisegítettem a tartalékomból és nekivágtam a végének. Szurdokpüspökit meglátva azért még összeszedtem magam annyira, hogy az utolsó km-t kocogva tegyem meg.
Végül is 11:10 alatt sikerült beérnem. Kis várakozás után pedig hozzájutottam a 9. teljesítésért járó homlokpánthoz is (nagyon tetszik!)
Ezúton is köszönöm a rendezõségnek a munkáját!
Szeretnék jövõre is jönni.
|
| |
