Reggel kellemetlen meglepetés fogad: egy csonttáfagyott Suzukui a ház elõtt. A jégkaparás nem volt betervezve. Ez tovább rontja az amúgy is karcos indulást. A régi technológiák újrahasznosítátának jegyében egy magnókazettával takarírom el a hívatlan vendéget az üvegfelületekrõl, majd pár perc késéssel már robogok is ki erdei utunkon.
Mátrafüredig magamba töltöm az elõzõ este elõkészített szendvicsemet és a hozzá való, elengedhetetlen kakaót.
Füredre pár perc késéssel érkezem és meglepõdök a fokozott rendõri és polgárõri jelenléten. Pillanatok múlva kiderül, hogy ez a rengeteg ember a parkolást segíti, illetve utána vigyáz a leparkolt négykerekûek tömkelegére. Fáradságot nem kímélõ munkájukért ez úton is köszönet:)
Némi terelgetés után a sulitól kb. 5 percnyire kapok parkolóhelyet. Gyorsan kipattanok, bot elõ és már capatok is befelé kb. 10 perccel lecsúszva a Lacival megbeszélt idõponthoz képest. Laci a suliudvaron csörren rám. Odabent nagy tumultus, de túratársam már elõre nevezett, így ezt megúszom (köszi ismét, utólag is!:)). Startregisztráció, és meg is kezdjük a 2015. évi Mátrahegy 40-et.
A reggeli nap sugaraiban, ideális körülmények között hagyjuk el Füred aszfaltútjait, és vesszük az irányt a Múzsla-tetõ felé. A reggeli frissesség teljében hamar felérünk az EP-be, ahol a pontõrök szemmel láthatóan éppen saját maguk kifüstölésén ügyködnek.:) Az enyhe füstmégezés mellé szerencsére pecsétet is kapunk, és irány Sástó. Elágazás, Kiss Péter Emléktúra utánérzés. Mecsodáljuk a pár hete oly végtelen hosszúnak tûnõ lépcsõsort (gy. k. a KPE itt ér véget), mûút, és máris Sástón vagyunk.
A természet szemmel láthatólag lokálisan jobban a helyén van, mint tavaly. Az elõzõ évben már-már zöldellõ szomorúfûz még téli nyugalomban. A reggeli enyhe fagy is teljesen pariban van a régen megszokottal. Ha az ember nem tudná, hogy az Adrián éppen vihar rak partra hajókat és Norvégiában, 1200 méteren, Finsében - ahol anno Amundsen készült az Arktiszi expedícióira - épp 2-3 plusz fok és esõ van, egészen rendbenlévõnek is gondolhatná a dolgokat:)
Gyors átkelés egy réten, majd egy dózerúttal kacérkodó hangulatos kis erdei szakasz következik. Sokan az utat választják, mi inkább az ösvényt preferáljuk. Laci hívást kap és lemarad picit. Végül a sárga kör kiágazásban ér utól, ahol egy kisebb kavarást okoz az egyik rossz irányba haladó túratárs.
Királyháza felé vesszük az irányt. Sajnos egyre inkább kiderül, hogy ma az erõnlét nem egymásnak teremtett minket. Valahogy nem akar menni az együtthaladás, és ez egyikünknek sem jó. Neki túl gyors a tempó, nekem várnom kell. Az egyik kapaszkodóra felérve meg is állapodunk, hogy ma inkább külön utakon járunk.
Hamarosan a Királyházára vezetõ sárga négyzeten vagyok, robogok lefelé. Friss erõben, jó, fagyott terepen, kitûnõen haladok. A völgybe menet találkozom vak túratársunkkal, Jeremcsuk Istvánnal, aki már a K100-at is megcsinálta. Melepõdök, milyen tempóban halad lefelé a könnyûnek cseppet sem nevezhetõ, bokatörõ terepen vezetõje segítségével. Gratulálok neki, és tolom tovább a gázt.
Lajosházán a vizet a patakmederben - de ami talán fontosabb - a híd alatt találom. Ez errefelé nem mindig van így:) Az erdészházból épp egy adag túrázó vágódik ki. Rá is kérdezek, hogy esetleg pontban jártak-e, de nem.
Átkelek a hidacskán, ínszaggató rövid kis felszökés következik. Túrakutya - túragazdákkal. A sínek mellett haladunk, magasságban majorálva, de el nem érve õket, mígnem erõs jobbos, és bevetjük magunkat a Köves-tetõ meghódításába. A terep egyenletesen emelkedik, mígnem megkezdjük az utolsó kapaszkodút, és egy majd’ 180 fokos fordulót letudva megérkezünk a pontba. A pontõrök nápolyival kínálnak. A citromos édesség telitalálat. Sokat nem idõzök, a nápolyit is menetben eszem meg. Ha jól haladok, még talán Miskolc is belefér a mai napba, és meg tudom látogatni szüleimet. Persze mindez még igencsak messze van.
A pontot elhagyva kevéssé járt “úton” harántolunk keresztirányú terepbarázdákat, majd egy enyhe jobbos fordulóval Galya irányra állunk. A lajosházai sárga négyszög bekötése elõtt valamivel 3-4 fõ épp heves eltévedésben, de szerencséjükre éppen arra járok. A négyzet bekötése után meglepõdök, hogy ennyire hosszú az átvezetõ a vaddisznórezervátum drótkerítéséig. Pár hónapja jártunk itt Szemivel, akor rövidebbnek tûnt. Valszeg átdumáltuk az uncsi szakaszt.
Vadkerítés, egy bandukoló túratárssal váltok pár szót, és már jön is a jobbos-fiatalos-balos kombó, amit idén kiválóan szalagoztak. Kisebb belefutásokkal ledöngetek a Karos-hídhoz. Indul a galyai mászás. A híd után tolok egy energiagélt, és hajrá. Hamarosan Zolit érem utol, akivel legutoljára az Isziniken küzdöttünk együtt. Egy másik túratárssal megy ma, így csak pár szót váltunk, míg elhaladok mellettük. Az Üvöltõ-bérc-Üvöltõ-hegy kombó következik a ragyogó tavaszi napsütésben. A mûutat elérve a 700 méteres magasság ellenére hónak nyoma sincs, kitûnõen lehet haladni. Az aszfalt adta kényelmet kihasználva felhívom feleségem, aki éppen felkel, de rögtön vissza is fekszik a kint tomboló szürkeséget és szélvihart látva. Szerencsére én itthon kiváló névnapi ajándékot kaptam a csodálatos, napsütéses mátrai nap képében.
Az aszfalttól egy erõs balossal búcsúzunk, majd kapaszkodunk a Nyesettvárra. Hamarosan megérkeznek Galya elsõ nyaralói és a jég. A helyzet kezelhetõ. Sok túratárs mellet megyek el, már-már az az érzésem, hogy a fél mezõnyön átkeltem Füred óta.
Hamarosan megjön a kék. Egy kissé elkámpicsirodott túratársnõt bíztatok, hogy mindjárt fent vagyunk. Talán segített neki picit a lelki fröccs - nem tudom. A pontban gyors pecsét, és elgondolkodom egy sörön, de inkább a továbbhaladás meleltt döntök. Az autós büfében 0 kitérõvel kaphatok egyet.
Galyától lefelé kapok egy átmeneti túratársnõt, akivel kb. a Lipótokig egy tempót megyünk. A Lipótok szokásos meredekségükkel üdvözölnek- szerencsére ma lefelé. Pár képet itt kell lõni, átlag ide - átlag oda:) Meglepõdve látom, hogy mennyi áfonya mõ a kitett hegyoldalban. Meg is jegyzem magamnak, hogy a M115-ön majd meg kell nézni, van-e a kék bogyókból errefelé. A fagyott talaj 680 méterig tart, onnan lágyul a pálya.
A csodálatos mátrai panorámából alábbadva hamarosan meredek erdei mélyútban haladok lefelé. Szabóék háza a tóval, egy kis kezelhetõ sárdagasztás, majd hajrá - lefelé a kiváló, építészeti törmelékekbe fulladó, Parádsasvárra vezetõ erdei utacskán.
A faluba érve az aszfalton elkezdek betermelni egy kiflit - talán a büféig letolom. Egy túratárs az évszázados ipari mûemlék szomorú romjait fotózza. Hamarosan szembõl túratársak, akik már a Sós-cseri tetõ ostromára indulnak. Szaporoodik a nép, a 30-as táv mezõnyével együtt megyünk a következõ ponttól. A büfében gyorsan pecsételtetek, kikérek egy sört, keverek egy izót, és kb. 5 perc elteltével már indulok is. Az átlag 5.7 a pont után, sok lazítást nem enged.
A tetõre menet könnyebbnek tûnik, mint tavaly. Igazából nagyon gyorsan felérek. A szúróbélyegzõnél egy kedves túratárs elõre enged. A pont után némi közel szinthaladás után lezúzok az útra. Itt épp egy csoport vetkõzik neki a szembeoldal meredekének. Megnyugtatom õket, hogy meredek, de cserébe rövid:)
A szintutat elérve a túra számomra egyik legszebb része következik. Egy enyhén emelkedõ, teljesen dél-bükkies hangulatú, jól járható, moha szegélyezte szekérút, ami nagyrészt tölgyerdõben, itt-ott fenyvesben halad. A látványt dél-dél-kelet felé a ránk váró Kékes innen nézve igencsak tiszteletet parancsoló tömbje uralja.
A szintutat letudva parádóhutára ereszkedem. A terep kissé sáros, de azért nem akadályoz a gyors haladásban. A pontba érve az átlagom 5.8. Van mibõl rontai a Kékesre menet:)
A pontból egy kis felszõkés után érkezem a kékesi mászás kezdetéhez. Nyomok egy köridõt, hogy meglegyen idén is a menetidõ. Sejtem, hogy idén több lesz, mint tavaly. Akkor sár- és jégmentes menetben volt részünk ezen a szakaszon.
A terep vizes, sáros, helyenként az út helyén patak folyik - itt az erdõben, kevéssé járt ösvényeken kell rambózni. A viszontagságok ellenére jól haladok, tovább elõzgetva a most már 30-asokkal is kibõvült mezõnyt:) A mûút kicsit meszebb van, mint emlékeztem, de csak eljön ez a pont is. Pár szó egy velem együtt bitument érõ túratárssal, és usgyi tobább - pihenõ a Pisztrángosig.
A pontban gyorsan regisztráltatok, és már bele is vetem magam a Gabi-haláláig tartó következõ szakaszba. A terep egyelõre ok. Gabi-halála a maga 770 méteres magasságával a havat és jeget is meghozza. Itt-ott jégdöntötte fák szegélyezik utamat, amit az erdészet téli ittjártam óta már szerencsére átvágott.
Elérkezik az erõs jobbos, és innen már tudom, hogy pikk-pakk a gerincen vagyunk. A Kékesre vezetõ utolsó felszökés kezdetben jobb, mint vártam, de a jég és hó hamarosan megérkezik, hogy nehezítsen picit a körülményeken.
Végül 79,5 perc haladás után érem el a síházat. Gyorsan be a pontba, veszek egy almát, és tûzök is tovább. A mászás 3 tizedembe került, 5.5-öt mutat az átlag. Ellenben innen már csak lefelé vezet az út.
A csúcskõnél pontosítom a magasságot, aztán kék-háromszög-piros vonalon megyek tovább. A Vályus-kút felé menet rácsörrenek Lacira, hogy tájékoztassam az északi oldal várható viszontagságairól:)
Az EP-be két túratársammal egyetemben a pontõrök adta füstjelek alapján, alternatív utvonalon jutunk. A pontõr viccelõdik is, hogy akkor most kizár minket, mire megnyugtatom, hogy a kék háromszög kb. pont annyi plusz volt, mint a célrarepülés miatti rövidítés.
Itt is csak a pecsétet várom meg, és rohanok tovább. Végre jég-és hómentes a terep, tavaszi körülmények között repül a táv. A tavalyi bokatörõ szakszokon átfutok. Füred elõtt pár kiloméyerrel ftalálkozom Zalánnal, aki a gyerekekkel tolja a 20-as távot (hajrá, kell az új generáció!):) Pár szót váltunk, miközben átfutok rajtuk, majd vészes gyorsasággal távolodunk egymástól:)
A Csepegõ-kútnál megállok, veszek vizet. Ez az egyetlen és egyben az utolsó a számtalan érintett forrás közül - legalább egy helyen megtöltöm a kulacsomat. A vizet szinte azonnal be is tankolom, és rohanok tovább.
A falu elõtt átszáguldok egy hétvégi túrán slattyogó családcsoporton. Mire a szülõk szólnak a gyerekeknek, az oldalban már át is ugrottam rajtuk:)
Patak híddal és már Füred fûutcáján is vagyok. Innen már csak egy utolsó roham a cél. Buszmegálló, kisvasút, és már a suli utcájában kioptatom az aszfaltot. A 7:30 már nem lesz meg, de azért a 7:33 miatt sem kell szégyenkeznem:)
Köszönjük szépen a szervezést és a csodálatos, napsütéses, természetben töltött napot:) |