Túrabeszámolók


Zirc 30 túrák

kekdroidTúra éve: 20142014.12.17 21:31:38

Szarvaskút 15 - decemberi változat


A busz idegtépõ lassúsággal kanyarog, hogy ne siessen a menetrendhez képest, amíg leér Zircre mind a tizenhét utasával. Kerek repkénnyel elviharzunk az egykori fõtéri buszpályaudvarról a helyi könyvtárba, amely egyúttal könyvtár és mûvelõdési ház is. Nevezési lapot töltünk, utána sor sincs, fizetni sem kell, csak úgy benevezünk, közben valahogy próbálom feldolgozni a ránk zúdított információmennyiséget. Jelzést követni, sár lesz, totót kitölteni, sár lesz, ellenõrzõpont nincs, sár lesz, ha kiszállunk, telefonáljunk, és sár lesz. Kifelé menet megvizsgálom az itinert, a címlapon a rajtszámom azonosít és fényképet is találok arról, hogy nekem milyen színû és formájú jelzést kell most követnem. Belül részletes útleírást, hátul térképként funkcionáló mûholdfelvételt találok. Használhatóbbnak tûnik, mint a saját Bakony térképem, amelyen a kiadás dátuma tizenegy évvel repít vissza az idõben. Indulunk, a szintidõt a negyed kettes vonat indulása és az elé iktatandó kávézás határozza meg.


Kitrappolunk az idén harminc éve várossá vált Zircrõl, ez a fõtér és a látnivalók szemrevételezésével kezdõdik, amely az itinerhez kapott ellenõrzõpont-pótló totó kitöltése során is jól jöhet. Jól felkészült turisták – nem mi – egyébként fejbõl is ki tudnák tölteni ezt a totót, ha akarnák. A látnivalók feljegyzése után jöhet a hosszú egyenes, amely a 82-es fõút részét képezi, és amely mellett egyre elkeskenyülõ járdán ballagunk a város széléig. Itt egykori TSZ telepére térünk be, jobbra benzinkutat, majd ipari gázpalackok rácsos tárolóját szemlélhetjük meg, mindkettõ sokkal érdekesebb, mint a trehányul beszántott dûlõút, ami a telep után következik. Dombra kúszunk fel, visszanézve a napsütötte Zircet látjuk, elõrenézve a Zircet sütõ Napot. A szántók közötti kanyargás közben hobószerû alak jön szembõl. Még halljuk, ahogy az elõttünk járó túratársakat búcsúzóul azzal a jótanáccsal látja el, hogy „süllyedjetek el”, aztán a jelenésszerû egyén súlyos, cuppogó léptekkel eltûnik.


Odébb elválik a két táv, a bozótosban praktikus mûanyag palackdarabokra festett zöld és piros körséta jelzések eltérõ irányt vesznek. Füves, néhol sáros, zsombékos vidéken caplatunk, egyre közeledve a Király-kúti-erdõ magas bükkjeihez. Az itiner a kevés fantáziával elnevezett Egyes- és Kettes-tavakra hívja fel az óvatlan túrázó figyelmét, aki a tavak megtekintése közben könnyen beleragadhat a körülöttük levõ mocsárba. A tóvidék után végre bekanyarodunk az erdõbe, az út is jobban járható, és egy bükkös összehasonlíthatatlanul kellemesebb környezetet jelent túrázáshoz. Nyiladékokon keresztül jutunk el a bakonybéli országúthoz, ahol a túloldali pihenõhely felõl érkezõ zöld kör jelzéshez csatlakozunk, és visszakanyarodunk vele a bükkösbe. A keskeny gyalogösvényen frissen letört ágak jelzik, hogy ez a környék sem úszta meg a december eleji jégkárokat - bár ezek kétségkívül messze csekélyebbek, mint a Gerecsében, a Börzsönyben vagy éppen a Budai-hegységben esett vész. Egy újabb nyiladékban, lejtõn érkezünk meg az erdõ déli-délnyugati határára, elsárosodott dózerúton trappolunk fölfelé, mellettünk golfpálya kerítése, a kerítésen túl szép kilátás a Magas-Bakony hegyeire. Felmegyünk az országúthoz, átkelünk, átverekedjük magunkat egy kis susnyáson, majd egy kerítés mentén érjük el a Szarvas-kutat és a mellette lévõ pihenõt. Lehuppanunk, kitöltjük a totót – befényképezem magamnak, most észre is veszem, hogy a hármas kérdésre nem válaszoltam teljesen.


Indulóban megnézzük magát a szépen foglalt kutat is, elolvasom a táblát a helyi legendáriummal, és eltûnünk a helyrõl, hegynek fölfelé. A Csengõ-hegy alatt téblábolunk kényelmes, kellemes utakon egészen a Rómer Flóris turistaút zöld sávjáig. Ez utóbbit éppen, hogy érintjük, és kiérünk egy újabb szántó szélére. A követendõ füves út helyenként eldagonyásodik, szerencsére hamarosan rátérünk a Tündérmajorból Pálinkaházára – jók ezek a nevek – vezetõ aszfaltcsíkra és megcélozzuk a dombtetõn Tündérmajort.


Jópofa lovastanyánál érkezünk meg a telepre, büfészerûséget észlelek, de egyrészt értelemszerûen zárva van, másrészt sejtésem szerint nem az én vásárlóerõmre méretezték áraikat. A komplexummal szembeni telken, kisebbfajta tavon talányosan ring egy vízibicikli. Átvágunk egy réten, víztoronyiránt, az itiner itt utal egy rendezvényre, amit sejtelmesen a bulinak neveznek, csupa nagybetûvel. A víztorony után kisebb erdõfolton vágunk át, Mária-kegyhelyet érintünk, majd egy festett kereszt mellett érkezünk le Zirc nyugati szélére. Házak, lejtõ, házak, garázsok, könyvtár a sorrend. Utóbbi a célt is jelenti, bemegyünk, kapunk emléklapot, csokimikulást, a kitöltött totóért külön szaloncukrot, továbbá lehet fantasztikus jó teát, lekváros és zsíros kenyeret fogyasztani. Legmesszebbrõl érkezettként egy üveg pezsgõvel is meglepnek, ami kedves gesztus. Sajnos nincs sok idõnk a célban, felkapjuk a hátizsákjainkat és eloldalgunk a vasútállomásra. Köszönöm a túrát a rendezõknek, köszönöm a társaságot Repkénynek! Jó lesz ez a kis túra, még egy ellenõrzõpontot beiktatnak valahová féltáv környékére – elég egy felírandó, helyi jellegû akármi is, csak legyen, ami leköti az embert, és nem lesz semmi hiányérzetem.


-Kékdroid-


Képek itt