Túrabeszámolók


Hegedűs Róbert emléktúra (Online túra)

Pavi74Túra éve: 20142014.11.26 12:14:16

2014. november 15. Hegedûs Róbert Emléktúra 27 Km.


 

Hetekkel a túra elõtt kinéztük már magunknak ezt a túrát, ha nem is ismertük a sajnálatos módon távozott túra névadóját, mégis úgy éreztük teljesítésével lerójuk tiszteletünket Emlékére!!! A túra 07.00-kor indult, mi oda szerettünk volna érni kezdésre, ezért 04.30-ra volt megbeszélve a találka a Bodza fagyizóhoz. Én már 04.20-ra ott voltam, be voltam sózva,itthon ne maradjak! J Krisztián és Emese is megérkeztek idõre, már csak Gyula és Józsi hiányoztak. Kicsit fújt a szél, átjárt minket a hideg. Elõkerültek az elõre megbeszélt pálinkás üvegek, bele-bele nyaltunk,de nem vittük túlzásba csak úgy az íze kedvéért! J Emesének meglepetésbõl hoztam egy 1 dl.-es grapefruit pálinkát, amit még Lengyelországban vettem és örült neki, mert már beszéltünk róla és érdekelte milyen lehet. Na ahogy így vártuk a két legényt, feltûnt, hogy valami nem stimmel mert Gyula nem szokott késni….Már 04.38-at írtunk,na mondom ha nem érnek ide 04.45-ig megcsörgetem merre járnak. Azért akartunk minél hamarabb odaérni,mert korán sötétedik és a Budai-hegységet nem ismerve nem akartunk sötétben bohóckodni,nem pláne medvékkel és egyéb bundásokkal az éjszakai vacokért viaskodni! J Gyula még autópálya matricát is vett, hogy minél hamarabb felérjünk,de csak nem akartak jönni…. Megcsörgettem õket de nem vették fel, minden járt a fejünkben, reménykedtünk benne, hogy csak elaludtak és azért nem veszik fel és nem lett semmi bajuk! Már öt óra is elmúlt de semmi, na mondom f@sza, nesze neked korai kelés…. Kezdtünk nyûgösek lenni, ez a bizonytalanság nem tett jót gyermeki lelkünknek! Kávézni is akartunk de a Vízöntõ éjjel-nappali 200 méterre volt és nem akartunk a megbeszélt helyrõl elmenni, már 05.15 is elmúlt! Na mondom ha most sem veszik fel akkor Krisztiánék kocsijával megyünk, de mi lehet Gyuláékkal?! Gyuluska nagy nehezen felvette és mondta egybõl,hogy mindjárt ideérnek,elaludtak! J Legalább nincs baj,már ez is valami…..elmentünk kávézni,majd vissza a magbeszélt helyre. 05.30 után meg is jöttek,egy óra késésben voltunk. Bepakolás és hajrá a GPS felvitt minket az autópályára, majd pár kilométer után lehozott róla….majd ismét Szeged felé vettük az irányt. Úgy látszik valaki vagy valami nem nagyon akarja,hogy eljussunk a rajthoz, kényszermosoly és egy hovaatökömbemegyünk azért kicsúszott rózsás ajkaimról! Mindenki csak pislogott, még pukizni sem mertem nehogy meghallják! Kezdeti már vagy másfél órásra dagadt késésünk majdnem ráment a szívemre, még ükmamám kutyájának a neve sem jutott hirtelen az eszembe! Nagy nehezen beálltunk irányba, csapatta neki Gyula, még be volt tervezve egy Inárcsi pihenõs kávézás, kicsit sietni kellett! Nos annyira jól haladtunk, hogy Kb. 08.15-re oda is értünk a Szépjuhásznéhoz,nagy volt a sürgés-forgás bár már sokan elrajtoltak! Mivel mi elõneveztünk,csak az itinerjeinkért álltunk sorba,aminek az átvétele után végre 08.40-kor megkezdhettük a túrát!

Az idõre nem lehetett panasz, a tájra meg pláne,gyönyörû õszi hegyvidéki idill, szögedi emböröknek! J Avar szõnyegen toltuk neki,az elsõ ellenõrzõ pontig (Hárs-hegyi körút pihenõ 65 m. szint) minden megerõltetés nélkül elérkezett,amit egy enyhe emelkedõ után értünk el. A pontõrök mosolyogva fogadtak, akár egy fogkrém reklám arcai! Nem sokat idõztünk itt, kaptuk a pecséteket és már tova is robogtunk.

Az ellenõrzõ pontot elhagyva egy igen sziklás és meredek lejtõn kellett leegyensúlyoznunk,ami még így a túra elején egész jól ment, ha az esõ eleredt volna azért nem lett volna ilyen egyszerû,mert csúszott volna rendesen az avarral beborított sziklás terep. Éreztem,hogy a kabát lassan sok lesz, kezdett melegem lenni az alig 15 fokos idõben de mondom nem veszem le, még várok vele. Hát ahogy leértünk a Szépjuhászné útra, éreztem nemsokára melegem lesz…. Úgy is lett, pár száz méter után elhagytuk az utat, és ballra egy erdei útra tértünk,itt kezdett komolyodni a helyzet,egy számomra elég szép kaptató elé néztünk, beindult a kazán, úgy izzadtam mint egy elvonási tüneteket mutató narkós,csak engem nem kellett kikötni. A szemeibe folyt az izzadság és csípte rendesen a sótól! Na mondom ennek a fele sem tréfa, kell nekem 125 kilósan a hegyekbe jönni túrázni! J Égett a zsír rendesen, cölöp lábaim vittek a csúcs felé, a tüdõm sípolt és hörögtem mint a szúrt disznó! Amikor nagy nehezen felértem (Fekete-fej össz. szint 181 m.), az volt az elsõ dolgom, hogy káromkodtam egy cifrát,majd lecibáltam magamról a kabátot, megkaptam a pecsétet és egy sport szeletet amit egy kis izotópos (izotóniás ital) cuccal leöblítettem! Mivel annyi kalóriát elégettem,hogy még a jövõ héten elfogyasztani kívánt vacsora is elégett, iszonyat jól esett a kis csoki-izotópos kombó! A pontõrök jót derültek rajtam, de amikor lefényképeztem õket és mondtam,hogy tudom hol laknak, az arcukra fagyott a mosoly! J

Most egy kicsit lazább rész következett, lefelé ereszkedtünk egészen a Fekete-fej utcáig. Útközben jött velünk szembe jött egy öreg úr,akinek az Adj Isten köszönésemre a Fogadj Isten volt a válasza, aminek igen megörültem, mert ritka már az ilyen ember ami nem néz bambán,hogy mit köszönget neki egy idegen, hanem méltat egy viszont köszönésre! Egy jó darabig aszfaltos rész következett, csak bámulta az utca embere a túrázókat, amikor csoportosan jöttünk le a hegyrõl. Na itt fõleg az utcák alapján tájékozódtunk, az itinerben nagyon jól le volt vezetve mikor merre kell menjünk. Krisztián és Emese pár száz méterrel elõttünk járt, de a síkon közeledtünk hozzájuk, mondjuk fõleg azért mert Õk is akarták! J A környék nem a csórók Mekkája volt,szinte minden ház több 10-100 milliós értéken mozgott, láttunk egy kondi termet egy ház mellé építve, ami egy völgyre nézett illetve a szembe lévõ hegyre….majdnem besárgultam az irigységtõl, a bilirubin szintem egy újszülött csecsemõével vetekedett akit épp a fény alá raktak! Elfogyott az aszfalt és egy drótkerítés mellett ereszkedtünk lefelé egy piszok meredek részen, a cipõm jól vizsgázott (Salomon speedcross 3) mert egyszer sem csúsztam meg,erre a terepre találták ki! Miután leértünk a Remete-szurdokba,ismét egy laza séta következett egy nagyon szép részen, jobbra fent a Remete-barlang szája tátongott, Gyula meg is jegyezte,hogy azt egy medve ásta! J Éreztem,hogy ha ez a Remete-szurdok és a Remete-hegy a kövi ellenõrzõ pont, akkor nem sokáig fogok vigyorogni,úgy is lett! Elfogyott a vízszintes és jött a zsírégetõ szakasz, még a körmeim is elkezdtek verejtékezni! Nem volt hosszú szakasz, de annál meredekebb, egy muki megelõzött de Kb. 20 méterrel elõttem leült egy sziklára és pislogott lefelé ahonnan egy suni és a haverja pedig felfelé pislogtak rá. Otthagytam a szerelmeseket és nagy nehezen megérkeztem a Remete-hegy (386 m. össz. szint) ellenõrzõ ponthoz,ahol megkaptam a pecsétemet majd szoptam egy kis izotópost! Egy szál pólóban nyomtam,de nem fáztam, ha a nyálelválasztásom is olyan intenzív lett volna,mint a verejtékezésem, perceken belül kiszáradtam volna és csak egy hatalmas tepertõ maradt volna zsenge testembõl!

Rövid önsajnálat után ismét úton voltunk, ez a rész tényleg egy laza sétába ment át, egy erdei úton!Szembe két család jött labradorokkal és három gyerekkel, láthatóan nagyon élvezték a helyzetet, futkároztak, nyúzták egymást! A laza erdei sétánk hamarosan egy rövid idõre ismét aszfalton folytatódott, kanyarogtunk a házak között, majd egy kis rejtett csapáson észrevettük a szalag jelzést, be is vetettük magunk a susnyásba ismét, egy kicsit ez a rész a Rám-szakadékra hasonlított. Pár száz méter után egy kis hídon mentünk át ami egy patak felett vitt át, ballra tõlünk egy elkerített részen kutyaiskola foglalkozás volt éppen. Hamarosan ismét egy pár száz méteres aszfalt következett,itt még Pest megyét is elhagytuk a tábla szerint! Egy fõúton átkelve, jött túránk egyik legszebb része, egy kis patak hol jobbról hol ballról került meg minket, kis fahidakon nyargaltunk át felette. Na itt elszabadult a pokol, vagy 80-100 gyerek és felnõtt zsúfolódott össze Kb. egy 500 méteres szakaszon, futkároztak és olyan ricsajjal voltak, hogy még a patak is visszafelé kezdett folyni! Egy díszes forráshoz értünk,amire ki volt írva,hogy nem ivóvíz. Még pár száz méterig tartott a laza terep, egy nyitott részen májusfa volt állítva, nem tudtuk mi célt szolgál itt a semmi közepén. Egy jobbkanyar után kezdett komolyodni a helyzet, ismét jött a zsírégetõ szakasz, nem tudom,hogy azért éreztem nehéznek mert fáradok vagy tényleg az volt. Szembe biciklis tûnt fel,szinte folyamat a féket húzta, mégis zúzós tempót diktált, ahogy elhaladt kiléptem a fa mögül és abban a pillanatban még vagy négy biciklis zúgott lefelé, na ebbõl majdnem karambol lett….Utánuk kiabáltam,hogy vagytok-e még, mire az a válasz jött,hogy igen még egy jön. Hát vártam vagy fél percig de nem jött senki ezért elindultam ismét, nem telt bele egy perc ismét három biciklis zúzott lefelé,félre álltam hagytam õket érvényesülni. A Fekete-fej egyik pontõre és egy másik muki értek utol és lazán tempóztak tova,egyszer csak hirtelen eltûntek,amikor odaértem ahol véltem az eltûnésüket, egy sorompót kellett megkerülni és élesen balra fel kanyarodni, majd kicsivel késõbb jobbra be a bozótosba. Na itt volt a számomra a túra legnehezebb része, a Kálvária-hegy ellenõrzõ ponttól alig 2-300 méterre lehettem,már vagy 5 perce emberi hangokat hallottam fentrõl de csak nem akart eljönni a tetõ. Kb. 100 méterre lehettem a csúcstól, amikor egy 2-3 percre leültem egy sziklára, miután megfordultam,akkor tûnt fel,hogy milyen magasan is vagyok több kilométerre elláttam, még a Duna egy szakaszán is megakadt a szemem. Ahogy ott skubiztam a tájat, beért az a három túrázó akik a Remete-hegy elõtt szempárbajt vívtak. Köszöntöttük egymást és szépen lassan én is utánuk indultam de Kb. 15 méterre a csúcstól ismét megálltam pihegni, ezt a pontõrök észlelve lekiabáltak,hogy rosszul vagyok-e és segíthetnek?! Rosszul épp nem voltam de a pihegés rám fért, mert a levegõ elfogyott és imbolyogtam az instabil sziklás részen. Erõt vettem magamon és felhúztam magam a csúcsra (Kálvária-hegy 615 m, össz. szint) A pontõrök közül az egyik felajánlotta,hogy üljek bele a felállított fémvázas-gyöngyvászon székébe egy kicsit mert látta rajtam,hogy nem vagyok túl jó formában! J Elõször nem akartam elfogadni az ajánlatot mert piszkosul le voltam izzadva és nem akartam összelucskozni a széket, de mivel azt mondta nem zavarja, csak bele huppantam. A többiek vigyorogtak,hogy milyen kényelmes lettem hirtelen,de én csak ültem és a pecsétet megkapva izotópost szoptam vagy 2-3 decit. Mondtam a többieknek,hogy induljanak nyugodtan,mert én még vagy 5-10 percet tuti pihenni fogok. Krisztián,Emese és Gyula útnak is indultak, Józsi odajött és megkérdezte hozzon-e egy kókuszos rudat ami az ellenõrzõ pontra érkezõknek járt. Mondtam,hogy persze, hisz vagy 20 dekát fogytam a rajt óta, rám fér egy kis üzemanyag. A pontõröknek megemlítettem,hogy Szegeden nincs ennyi hegy, mire az egyik mondta,hogy akkor oda kell menni túrázni,de miután mondtam én épp onnan jöttem,jót derültünk rajta. Közben folyamat érkeztek a túrázok és kicsivel odébb pihenõt kezdtek egy-egy szendvics elfogyasztásával. Annyira azért nem örültem annak,amikor megkérdeztem a pontõröket,hogy merre is van következõ ellenõrzõ pont és a piszok messzire lévõ Hármashatár-hegy tetején lévõ adótornyok felé mutattak. Azt hittem elõször, hogy szívatnak de rá kellett jöjjek az sanyarú életem következõ pontja,aminek nem túlságosan örültem. Éreztem, hogy vissza szállt belém a lélek,ezért a pontõröktõl elköszönve megindultam, nehogy kifussak az idõbõl, Józsi is csatlakozott hozzám.

Na ez a rész megint egy kicsit lazára sikerült,szépen komótosan toltuk neki,egész addig amíg meg nem álltam bio 1-es könnyítésre. Ekkor Józsi úgy eltûnt,hogy csak a célban láttam legközelebb! J Na ahogy csapattam neki újra egyedül, azon vettem észre magam,hogy nagyon tetszik a táj, ahogy baktattam tova, egyszer csak vagy 6-8 kutyából álló magyar vizsla és labrador falka gazdástól mindenestõl tûnt fel. Piszok jól érezték magukat, látszott rajtuk,hogy élvezik az életet,jó volt nézni õket! J Két futó is jött szembe,gondolom õk nem a túrát teljesítették, hanem csak hobbiból futottak, egy profi futószerkós muki majd pár percre rá egy varkocsba font hajú,dupla copfos suni. Ahogy így bámészkodtam, azon gondolkodtam,hogy jó fele járok-e mert egy jó ideje nem láttam sem szalagot sem jelzést a fákon….Hát mondom ha itt eltévedek akkor lesz baj nem kevés,mondjuk szúnyog nem volt de ha itt esteledik rám,se lámpa se semmi butamód nagyot tudok puffani a hegy alján ha legurulok! Igen átlátható rész következett és végre feltûnt egy ágon a csíkos szalag….szépen haladtam hol kicsit lejtett az erdei út, hol kicsit emelkedett,de annyira elenyészõen,hogy szinte észre sem lehetett venni. Bal oldalon egy 1945 február 11.-én elhunyt ismeretlen magyar katona sírja bukkant fel,mécsesekkel,virágokkal. A Budapesten körbezárt magyar és német katonák kitörésekor vesztette életét, Õ már nem érhette el a Szomor környékén várakozó csapatokat! L Baktattam tovább és lejtett az út egy jó darabig,mondom ez nem jó mert ahol ennyit kell lefelé menni,ott elõbb-utóbb fölfelé is kell majd menni. Ismét egy kicsi vízszintes terep jött,sõt Kb. 400 méterre elõttem pontõröket véltem felfedezni, igen ám, csak amikor közelebb értem akkor derült ki ugyan pontõrök de nem azok akik nekem kellenek, hanem az Õszi trapp õrei…Minden esetre rendesek voltak és útba igazítottak, jobbra fel kellett menjek, meg is pillantottam a szalagozást, itt egy lakókocsiból kialakított mobil büfé volt felállítva ahonnan kávé illat csapott meg, de nem álltam meg,mert a többiek már bõven látótávolságon kívül voltak és nem akartam még jobban lemaradni! Két kutyával egy muki szaladt keresztül elõttem,szembõl pedig egy busznyi gyerek és felnõtt kezdett özönleni lefelé. Igen,azért lefelé mert megint egy emelkedõ jött. Nem volt vészes de azért megálltam pihegni kicsit. Be is értek páran, egy suni meg is kérdezte,hogy segíthet-e, mondom egy más környezetben szívesen ráálltam volna a dologra de ez nem az a pillanat volt így megköszöntem az aggódását és sóvárogva néztem azért utána! J Nagy nehezen fölvergõdtem egy magaslatra de csak ott esett le,hogy egy szûk völgy van elõttem és innen még le kell menjek,majd újra föl! Hurrá, legalább lenne nálam mangalica zsír, bekenném magam és egy lendülettel átcsúsznék a szemben lévõ hegyre! Megint csak be kellett érjem cölöp lábaim izmainak erejével, kikapcsoltam a tudatom és valahogy átértem a másik hegyhez itt utolért egy pár,akiknek a túra sikeres teljesítését köszönhetem de errõl majd késõbb! Egy kilátó részhez érve jobbra lenézve nagyon szép látvány tárult elénk,egy zöld ejtõernyõs épp földet ért vagy próbált úrrá lenni az ernyõjén nem tudtam eldönteni. Megint egy kis emelkedõ következett aminek a végén két (szerintem) bunker szerû valami várt minket és vagy 20-30 sétáló,pihenõ ember. Végre a Hármashatár-hegy (18.47 Km. 883 méter össz. szint) ellenõrzõ pontot is megpillantottam. A két pontõr pislogott felém, kiszúrták higany mozgásom és lerongyolódott ábrázatom! Amikor odaértem, rendesen megörültek nekem….mondták, hogy már csak én hiányoztam az alacsony sorszámú indulók közül (012-es) A pontõr suninak kifejezetten szép mosolya volt, élettel teli,õszinte! Megkaptam a pecsétet és egy ét csokis Balaton szeletet magamévá tettem majd a folyadék pótlásának lehetõségérõl érdeklõdve eligazítottak,hogy Kb. 50 méterre ballra van egy nyomós kút ahol tudok tankolni. Így is lett, a kúthoz közeledve egy pár épp a pár hónapos gyerekük cumis üvegébe töltött vizet,majd az úriember nekem is nyomta a kutat,mondva így egyszerûbb! Köszi! J Vissza baktattam a pontõrökhöz ahol csúcsforgalom volt, mert vagy 6-8 túrázó épp akkor ért oda, elköszöntem tõlük majd elindultam lefelé a hegyrõl.

A terep lankás volt de öklömnyi sziklákon haladtam lefelé, bár nem voltam idõ milliomos mégsem siettem, szépen komótosan bandukoltam a végtelenbe és tovább! Ereszkedtem lefelé és azon gondolkoztam,hogy most ugyan merre? Ballra egy parkolóban több autó állt,családok jöttek sétálni, kikapcsolódni. Kezdett gyanús lenni, hogy esetleg nem jó irányba jövök, három biciklis pihent épp egy elágazásnál,akiktõl megérdeklõdtem esetleg nem tudják-e merre van az Árpád-kilátó?! Rázták a fejüket de abban a pillanatban megláttam a szalagozást pár méterre, jobbra vezetett lefelé. Igen meredek rész következett, egy bicikli zörgését halottam a hátam mögött, félre álltam majd elzúgott mellettem. Folyamatosan húzta a hátsó féket,ahogy mentem a nyomában, láttam a gumijának a fekete nyomát a sziklákon. Elérkeztem egy olyan részhez, mint valami csomópont a város központban, csak itt az erdõ közepén voltam. Pislogtam a szalagot vizslatva de sehol se láttam, viszont jobbról-ballra, ballról-jobbra, szembõl és mögülem is túrázókat láttam közeledni illetve távolodni. Kérdezgetni kezdtem embertársaimat esetleg tudja-e valaki merre van a kilátó, de fogalmuk se volt róla. Végre megláttam egy szalagot, amit sikerült elnéznem és a kék jelzés helyett a piros nyílat kezdtem el követni ami a zöld nyílban folytatódott. Szembe jött egy pár akik GPS-en megmutatták, hogy jó felé tartok,mert õk mint mondták épp a kilátótól jönnek. Abban igazuk volt,hogy a zöld nyíl oda vezetett a kilátóhoz, csak épp az ellenkezõ irányból kellett volna menjek, óramutató járásával megegyezõ irányba. Mindez akkor lett felettébb gyanús,hogy rossz felé jövök, amikor se jelzést,se szalagot nem találtam vagy 1 Km.-en keresztül! Már beértem lakott területre, ballra a ,,vadon” jobbra házak. Szembe jött egy újabb pár, mondom megkérdezem õket hol is vagyok pontosan. Persze náluk is volt GPS ( J ) így megmutatták, hogy bár rossz felöl közelítek a kilátóhoz, de errõl is el lehet jutni oda. Ráadásul a pár férfi tagja ismerõs volt ezért megkérdeztem,hogy véletlenül nem szegedi-e, mire meglepetten mondta,hogy de igen szegedi! Milyen kicsi a világ! J Nos mivel nem tudtam mennyire vagyok eltévedve és éreztem,hogy az idõ is szorít, megköszöntem a segítséget és elindultam a megadott irányba. Útfelújítás folyt épp ezen a szakaszon, ez annyira lefoglalt,hogy túlmentem ismét a jelzésen és beértem egy buszmegállóhoz. Na mondom kész, így nem fogok beérni idõre…..a buszmegállóban állók közül megkérdeztem egy férfit, tudja-e merre van a kilátó?! Mondta,hogy igen és a hátam mögött mutatott egy zsákutcára, ha azon bemegyek, utána a házak mellett lesz egy ösvény amin fel tudok kaptatni. Végre irányba voltam, az idõ szorított így próbáltam állapotomhoz képest gyorsan haladni, ami annyira sikerült, hogy egy 60 év körüli nõ kutyát sétáltatva vagy 200 métert vert rám a kilátóig!!! Ahogy baktattam felfelé a nem túl meredek úton, egyszer csak Krisztián és Emese jöttek velem szembe…. J Kicsit meglepõdtem, tudtam rossz irányba járok de nem gondoltam arra, hogy szembe találkozok velük! A nagy traccs parti most elmaradt, mert éreztem fogy az idõ, egy jót rötyögtünk azért rajta mekkora balf@sz vagyok, majd mentünk utunkra. Bele telt vagy negyed óra, mire elértem végre az Árpád-kilátót ( 22.07 Km. 913 össz. szint ) A pontõr muki vigyorgott, amikor elmondtam,hogy rossz felöl kerültem meg a hegyet. Megkaptam a pecsétemet, majd szoptam egy kis izotópost, közben jött egy pár akik ugyancsak eltévedtek és két suni. A párt tagjaival már a túra korábbi szakaszain is pár szót váltottam,ezért megkérdeztem tudják-e merre kell menni? A válasz számomra pozitív volt, mert mint kiderült egy héttel korábban ugyancsak egy túrán vettek részt és annak az utolsó szakasza szinte megegyezett ennek a túrának a végével! (Pungor Ferenc és Venyike Tünde)

Próbáltam velük a lépést tartani a lefelé vezetõ út könnyebb volt mint az ide vezetõ. Ahogy visszaértünk a zsákutcáig, ott egyenesen tovább átkeltünk az aszfalt úton, ahol ismét megláttuk a szalagozást és a zöld jelzést, ami azt jelentette jó az irány! Kiértünk egy elég nyitott részhez, ahol jobbra lent egy völgyben házak tûntek fel, egy szikla szirten kereszt volt felállítva ahonnan nagyon jó volt a kilátás. Két biciklis épp ott ,,parkolt le” pihenni egy kicsit. Feriék tájékoztattak róla,hogy a völgyben látható villamos híd alatt átmegyünk és kicsit srégen szemben látható hegyen található a Szépjuhászné cél! Még nézni is rossz volt az oda való feljutás számomra kínkeserves maradék részét. A leereszkedés elég egyszerû volt, szinte végig járda és aszfalt út,hamar el is értük a fentrõl látott villamos hidat, ám amikor átértünk akkor esett le, hogy most jön az emelkedõ! Rosszabbra számítottam, valószínûleg az egyenletes talaj miatt volt könnyebb megmászni. Persze az utcák végén lógott rendesen a nyelvem, de 10-15 másodperces terítéstámasztós lihegés után szinte mindig tudtam folytatni a következõ sarokig. Mivel nem tudtam pontosan mennyi van hátra és az idõ is szorított, haladni kellett. Már egy óra sem volt hátra a szintidõbõl és még volt hátra ki tudja mennyi. Kísérõimnek megígértem, ha beérünk idõben, kapnak 1-1 sört vagy amit választanak, jutalmul!Õk tudták az utat nekem csak menni kellett, ennyit megért az, hogy idõben beérjek, mert nélkülük csak kóvályogtam volna, pláne elkezdett sötétedni! Felértünk azt hiszem a Szélvihar utca végére, ahol ismét jött a ,,dzsungel”, egy sorompót kikerülve egy erdõs részen találtuk magunkat egy elágazáshoz értünk ahol letértünk a zöld jelzésrõl balra egy jelzetlen útra. Kísérõim mondták,hogy az elõzõ hét végén a zöld jelzést kellett követniük de arra kicsit hosszabb. Már a közvilágítás fényeit is felkapcsolták, mondom csak el kellett volna hozni a fejlámpát, itt halunk meg! J Ballra egy padot véltem felfedezni a sötétben, na itt leraktam magam 1 percre , a sötétben hirtelen 3 biciklis tûnt fel lámpa nélkül,még a lábam is felhúztam mert kisodródtak és pár centire a padtól zúgtak el elõttem. Kezdtem úgy érezni, hogy ezt a túrát már buktam, nem érek be idõben,amikor egyszer csak megszólalt a jellegzetes vasúti zene és a hozzá tartozó vonat érkezésére figyelmeztetõ nõi hang! Én meg itt ülök a sötétben egy padon, miközben alig 100 méterre itt a cél….erõt vettem magamon és betotyogtam a célba, nem kis derültséget okozva félig lecsúszott nadrágommal. Megkaptam a kitûzõt,az oklevelet ami az eddigi túráim közül talán az egyik legszebb, valamint kaptam egy fém jelvényt is, ami számomra az elsõ fémjelvény volt! A rendezõség gratulált a teljesítéshez és mondták,hogy ott a gyümölcs tea és a banán, toljak a fejbe pár adagot. Mivel rá voltam készülve egy sörre, ezeket nem igényeltem, inkább bementünk a restibe és ittunk 1-1 sört, kivéve Gyuluska mert neki még vezetni kellett,ezért nem ihatott. Megkerestem segítõimet is akik közül Feri egy sört kért ésTündi egy twix csokival gazdagodott! Még egyszer köszönöm Nekik a segítséget, mert nélkülük valószínûleg nem sikerült volna idõre teljesíteni a túrát! 10 perc volt a szintidõbõl egyébként,amikor bevánszorogtam, ami nincs egy kilométer az én tempómban….Gyula és Józsi 40 percet vert rám,Emese és Krisztián pedig 10-et!

 

Köszönöm túra társaimnak Bakodi Emesének, Varga Krisztiánnak, Sipos Gyulának és Fekete Józsinak a jó társaságot! Segítõimnek Pungor Ferencnek és Venyike Tündének az önzetlen segítséget valamint a MVTE tagjainak a lelkes és színvonalas lebonyolítást!