Túrabeszámolók


Lővérek

nafeTúra éve: 20142014.11.19 18:58:47


Lõvérek 25


GPS-el mért távolság: 27,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 760m. Ez, ezen a túrán is csak az általam megtett távot jelenti, mivel három helyen letértem róla. Az eltérés ez esetben alig pár száz métert jelentett.


A hét közepén elkezdtem gondolkodni, mi legyen: 40-es táv a teljesítménytúrán, vagy pénteken egy vértesi túra, ahol a nehéz bakanccsal is kipróbálom az újfajta lúdtalpbetétet, és szombaton a 25-ös táv. A péntekre várható szép idõre tekintettel, illetve mivel mûködött bennem a kíváncsiság, hogy eddig be nem járt, de montizásra alkalmasnak tûnõ utakat nézzek meg, az utóbbi változat mellett döntöttem. Egy váratlan, de kellemes meglepetéssel is szolgált Vértessomló, a Krisztina cukrászdával. Normális árakon, 15-20 féle tortaszelet és süti közül lehet választani, viszont csak 10-kor, vagy 12-kor nyit ki. A bõ harminc kilométeres túra vége felé, eléggé éreztem a bokámat és a talpamat is a merevebb talpú bakancsban, ezért maradtam az eredeti döntésemnél, nem mertem bevállalni a hosszú távot. A Lõvérek tt. vége felére kiderült, mehetett volna.


A túra napján, kényelmesre számítottam ki a reggeli készülõdést és utazást. Így, Murphy törvényeinek megfelelõen túl korán értem Sopronba (ha hagysz bõven tartalék idõt, akkor a megszokottnál is rövidebb ideig tart az út, ha nem akkor tuti, hogy még a normálisnál is lassabban tudsz csak haladni, és vagy csak koppra érkezel, vagy elkésel). Érdekes a Soproni-hegység. Nem az elsõ alkalom, amikor a hegység és környezetének idõjárása nagyon eltér egymástól. Most is, ahogy közeledtem, látszott, hogy a hegység, nagyon sötét, majdnem fekete szmötyibe (pára, por és korom keveréke) burkolózik. Kényelmesen leparkoltam, játszottam egy kicsit a telefonomon, s negyed nyolckor beneveztem a 25-ös távra.


Végre elindulhattam. Az idõ borult és elég hideg, pláne péntekhez viszonyítva. Egész napra ez a jellemzõ. A szokottnál is sötétebb van. Ez alkalommal eldöntöttem, megnézem a Pálos-Karmelita kolostort. Ennek megfelelõen, tettem egy kitérõt a kék jelzésrõl. Nem is értem, miért nem arra vezetik. A kolostor temploma szép, bár eklektikus. Maga a templom román stílusú, míg a homlokzat és a torony barokk stílusban épült hozzá. Látszik a többszöri átépítés. Nézelõdés és fotózás után visszatértem az útvonalra, ahol hamarosan megkezdtem a Kutya-hegyre vezetõ több mint száz méteres szintkülönbségû kaptatót. Alapos bemelegítést jelentett. Fönt viszont kellemes az út. Az Ágfalvára vezetõ elég meredek és vízmosta lejtõ most is szép. A faluban megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Ittam egy üdítõt, s mentem tovább.


Ez alkalommal, kis kitérõvel körbejártam az ágfalvai evangélikus templomot. Ez is látványos. Ennek meg inkább a tornya tûnik eredetinek, amihez aztán hozzáépítették a hajót. Visszatértem az útvonalra. A kivezetõ szakasz nem rossz, viszont utána a patakhoz vezetõ rész nagyon sáros, a pocsolyák, csak üggyel-bajjal kerülhetõ ki. Az elsõ átkelés nem vészes. A második olyannyira nem tetszik, hogy inkább kerülök egyet. Tovább mentem egyenesen, s a következõ „T” elágazásban fordultam balra. Emlékszem rá, vitték már az útvonalat erre. Kipróbáltam. Nincs patakátkelés, viszont alighanem több a sár (elég jól kikerülhetõ) és nem olyan hangulatos, mint az eredeti. Legközelebb, ha ilyen csapadékos lesz az idõ, az erdõben fölülrõl fogom kikerülni, a bekerített részt. Jó kis emelkedõn értük el a Fehér-úti-tavat. Lefelé menet, az utat balról. igazi sötét fenyõerdõ szegélyezi. Meglepetés! A meredek partoldalban, két darab virágzó cikláment láttam, egymástól 5-6 m-re. November közepén! Természetesen lefotóztam, bár a szederindáktól és a meredekségtõl, nem tudtam elég közel menni. Ennek megfelelõen jól jött az optikai zoom. Olyan kevés a fény, hogy az egyébként jó kézremegés kiküszöbölõ ellenére, a 8x-és 10x-es zoommmal, 12 képbõl, csak 2 lett éles. Elértem a második ellenõrzõ pontot. Pecsételést követõen, ettem egy szelet zsíros kenyeret. Feltûnt, nem látom a megszokott szörpöket és vizet. A pergola mellett, tea készült. De régóta vártam már ezt, hogy a hideg szörp helyett meleg teát kapjunk! Alighanem mások is megörültek neki, mert a fõszervezõ alig gyõzte öntögetni. Hirtelen sokan vettük körbe a teáért.


Frissítést követõen, vidámabban indultam tovább. A Kovács-patakhoz vezetõ lejtõn, gyérítik az erdõt, és sajnos „jó” szokás szerint az úton hagyták a fákat. Alighanem ott is maradnak még vagy húsz évig, az-az, a következõ gyérítésig, mert még botfaként sem adhatók el. A patak átkelés nem gond. A túra bottal kiböködöm, hova lépjek a túlparton. Megvan. Elég szépen dolgozik a víz. Még néhány nagy esõ, s bizony részben el fogja vinni a patak a murvás út egy részét. Hamar letértünk errõl az útról és megkezdtük a következõ meredek emelkedõt. Szuszogtam rendesen. Csak keveset mentem a gerincen, s már jött is a meredek lefelé a Köves-árokba. A patakot itt jó kis hídon kereszteztem. Alig száz méter után kezdõdött a túra legkeményebb emelkedõje, az Ultrára, de legalább szép erdõben vezet a szalagozás. A Kis-Ultránál, épp csak kereszteztem a mûutat és már meg is kezdtem a nemszeretem leereszkedést a Tolvaj-árokba. Az ottani ösvény viszont szép, de most nagyon oda kellett figyelni, hová lép az ember, mert sok a sáros süppedõs rész. A K+ jelzés jó meredek úton vezet ki a völgybõl, utána viszont kényelmes utakon értem el a Várhely-kilátót. Az ellenõrzõ ponton kapott müzli szeletet azonmód meg is ettem. Beszélgettünk egy kicsit, s már mentem is tovább.


A Tacsi-árok fölött vezetõ szakasz az egyik kedvencem a hegységben. Valaha vasút lehetett. Elég hamar elértem az aszfalt utat és azon ballagtam a Károly-magaslatra. Megállás nélkül kezdtem meg a városba történõ leereszkedést a kék háromszögjelzésen. A városi szakasz is hamar lement. Ezen a szakaszon jó a kék jelzés, és az itiner is. Mivel bõven volt még a szintidõbõl, ezért elõször elmentem a kocsihoz, s átöltöztem. Mint rájöttem, ez most hiba volt, mert vagy tizenöten futottak be közvetlenül elõttem és elég sokáig kellett sorban állnom, mire megkaptam az emléklapot és a kitûzõt. Megettem a kapott virslit, s hazafelé vettem az irányt.


Ismét csak jól szervezett túrán vehettem részt, mint általában a CATS-esek túráin. Az idõjárás nem volt igazán kegyes hozzánk, de legalább megúsztuk köd és esõ nélkül. A szél sem igazán zavaró, mert felfogták a fák és a hegyek. Néha egész rendesen zúgott a fák ágai között, amibõl a felszínen alig éreztem valamit. A tájékozódással két okból sem kellett foglalkoznom: egyrészt többedszer vettem részt rajta, másrészt, az egészen jó turistajelzések ellenére, az egész útvonal végig volt szalagozva és táblázva. Õszintén szólva, az itinert, csak otthon vettem elõ, a térképet is csak azért, lássam meddig jutottam. A térkép még mindig pontatlan, s ez így is marad, amíg ez a rendelt adag el nem fogy. Mondjuk ilyen szalagozás mellett, ha nincs nagy köd, ez nem probléma.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért itinert, színes térképes igazoló lapot (saját térkép nem árt, de a szalagozás olyan, hogy feleslegessé teszi), emléklapot és kitûzõt kaptunk. A Fehér Dániel-forrásnál zsíros-, margarinos-, lekváros- és mogyorókrémes kenyér, vöröshagyma, savanyúság és végre meleg tea, a Várhely. kilátónál müzli szelet, a célban pedig jó minõségû virsli és tea volt az ellátmány.