Túrabeszámolók


Őszi trapp (BTSSZ)

RitaBTúra éve: 20142014.11.15 19:37:12

 


Kényelmes 8:50-es rajttal indulunk Pilisszentlászlóról, a Gyesztenyés Sörözõbõl.


 Az itiner teljesen korrekt, egy félbehajtott A4-es lapon, az egyik oldal egyik felén az útvonalleírás az ellenõrzõpontokkal és nyitvatartásaikkal, a másik felén a pecsétek helye, a másik oldal teljes egészében a térképnek szentelve. Szerencsére jól felkészült túratárssal mentünk, így könnyû dolgom volt az útvonalkövetéssel. :)


 A kéken kezdünk, ahol némi fakitermelés folyik, én meg gyorsan megörökítem a levegõt fûszeressé tevõ tábortüzet. A kutya olyan boldog az avarzörgéstõl, hogy kergemarhaként futkorászik egy sort fel-alá, sõt még teherautó-felvezetés is jut. A K+-ra könnyû áttérni, és egy laza patakon átlibbenés után megtudjuk, hogy megmászni nehezebb. A felsõ részén csodás panoráma lett volna, ha nem ködös még az idõ, így az avar sárgából vörösesbarnába váltó színeit csodálom, miközben keresem a tüdõmet (copyright szucsati).


 Lajosforrásnál kapunk nápolyit, ettõl erõt nyerve lelkesen vágunk neki a középútnak tûnõ P-négyzetnek. Habár a legtöbb levél már az avarok táborát szaporítja, a last minute-ösök szépen feldobják a fákat. Giccses az õsz, na. A Z-3szög-ön túratörténelmi megbeszélés zajlik, majd a gyors pecsét után, bokaforgatós - nem tánc - lejtõ következik. Meg kell állapítsam, ezek a bükkösök igen igen dekoratívak, nem is értem, miért nem jön még több túra erre? (Vagy csak én járok kevés pilisi túrára? lehet.) A szép idõben sokan vannak az erdõben, iskolás csoportok, családok, már szinte tömeg... Hamarosan leérünk Csobánkára, ahol elsétálunk a szépen felújított kastély (vagymi) mellett, ami amúgy a kitûzõ képét is adja, remekül eltalált fotóval.


 Az Oszoly alatt teljesen összeomlok, hogy megint felfelé kell menni, és pihenõre kényszerítve túratársam, katasztrófa-kezelésként megeszem egy szendvicset. Ettem volna kettõt is, de anyukám hívott, hogy túrázhatnékja lett. Püffneki! Mivel a szél jeges hullámokban simogatja a hátam, szendó kettõ táskába el, oszt uccu neki, fakereszt, valahogy csak fel köll jutni. Mivel az emelkedõk roppant jó alkalmat biztosítanak az elmélkedésre (és ezt nem én találtam ki, hanem nálam sokkal bölcsebb túratársaktól hallottam), az elsõ kifulladásra meg is lett anyukám becsatlakozási terve.


 A Csúcs-hegyi ponton szembesülünk azzal, hogy hiába hisszük mi, hogy jövünk mint a vihar, a 4-es átlag alig van meg :D. Ezen felbuzdulva jól belassítunk azon a lejtõn, amin ugye idõt szoktak nyerni, mert azok a bokaforgató kövek felvették carmouflage-bundájukat, és az avarok mögé rejtõzve lesnek a gyanútlanokra.


 A Kevély-nyereg kínkeserves. Süt a nap, ezer színnel hívogat az õszi erdõ, én meg mit se látok belõle, mert a tüdõm megint lemaradt valahol, az a kis... izé... Emigyen szégyenteljes feljutásom nem megérdemelt jutalma, hogy nem lettem ottanhagyva reményveszetten, hanem kedves túratársam öltözködést színlelve megvárt. Kellemes koranyári napsütésben folytatjuk utunkat lefelé a kéken, ahol elõbb egy iskolányi siserehadon jutunk gond nélkül keresztül, majd random szembejövõket látunk el jótanácsokkal (messze van még? messze). A pilisborosjenõi aszfaltos emelkedõ beteszi a kaput, hiszti van (de mire?), mert már megint emelkedik. No de mit van mit tenni, anyu hamarost leszáll a buszról, menni köll. Ez a rész nagy kedvencem, van ennek a falu végébe tapasztott kis huplinak valami különös bája.


 Leérünk a buszmegállóhoz, és mivel kiderül, hogy mégse az a megálló és mégse olyan gyors az a busz, kedves túratársamat engedem továbbszaladni, én meg várok röpke 20 percet anyura, hogy együtt fejezzük be a túrát. Sose hittem volna, hogy egy 26km-es túrán lesz az utolsó km-ekre erõsítésem, ezt is megértük. :)


 Anyuval felbaktatunk a kéken, közben beac maxis anekdotákkal próbálom elterelni arról a figyelmét, hogy õ igazából ennyi idõ alatt ennyi szintet nem is szokott feljönni. Tompulnak a fények, múlik a rövid õszi nap. A Virágos-nyeregben angyalok a pontõrök, biztatnak, segítenek. A lejtõ megint az avarok mögé húzódott trükkös köveket rejt, így óvatosan érünk el a Menedékház utcához, ahol pár szembe sétáló ismerõs arcnak gratulálva érjük el a célt.


 A célprocedúra gyors, az elcsúszott 5 percen jótékonyan szemet hunynak, és megkapom a szép oklevelet a kitûzõvel, ami büszkén hirdeti, hogy ez már a hetedik rendezés. (Hogy a szöszbe nem voltam én ezen eddig?) Eztán meghívnak minket egy kávéspohárnyi joghurtra és túrórudira is, amiket nagy élvezettel azonnali hatállyal elfogyasztok. A lilahagymás zsíroskenyérhez és a felvágottas sajtos kenyerekhez most nincs étvágyam, az édes teljesen boldoggá tesz, még a teáról is megfeledkezem.


Köszönöm a rendezõségnek ezt a remek túrát, Szucsatinak pedig a társaságot! :)