Patai Mátra 18 – Dombok felett
A hosszabb távot megint kénytelen voltam eltörölni, hiszen megint csak segédmunkás talicskázással hangoltam hétvégére, amit 18 kmre elegendõnek gondoltam. Az is volt.
A rajtot könnyen megtaláltam, parkolóhelyet már annál nehezebben. Nem hiába hiszen a túrázok nagyrésze már kora reggel indult, mint késõbb megtudtam csak az 50kmsen százan neveztek.
KECSKE KÕ – Szokásos kerülõ
Fokosom és Szalmakalapom, elnyûhetetlen mentateámmal és éjszakai túrán bejáratott edzõcipõmmel 7:51 kor vágtam neki az útnak. Elõször a coop abc nél fordultam le, de érzékeimre hagyatkozva visszafordultam a fõútra és felfelé menet hamarosan ráleltem a Patai Abc-re. Ahogy ráfordultam az Ady Endre utcára, homlokegyenest máshonnan talán Pata másik oldaláról csatlakozott be egy pár, a nõszemély intenzíven magyarázva a párjának, hogy merre is kell menniük.
Elhatároztam magamba, hogy nem követem õket. Stim.Sgörbület jelzésen lefelé haladtam. Stim. Befordultam a Klapka utcába. Stim. Pár elém keveredett, át a gázlón én szintúgy. Stim. A pár egybõl lekanyarodott balra, én szintúgy. Stim. Enyhe emelkedõn balra fordultunk, bár szalag nem volt. Stim. Emelkedõsmentes úton haladunk, de eszembe jutott amerre követtem õket, sem volt szalagjelzés. Stim. Távolodtunk a kecske kõtõl, egyre jobban. Stim. A magasfeszültségnél nem volt lekanyarodás. Stim. Rossz helyen kanyarodtam le és csak követtem õket. Stim.
Ez volt a szokásos kerülõ utam, ismeretlen terepen. Szerencsére az út mellett egyszer mégiscsak letért jobbra, és még szalag is volt, bár a szembejövõk tájékoztattak róla, hogy rossz helyen kanyarodtunk le de erre is feljutunk Kecske Kõre. Kis emelkedõ elkanyarodott balra, majd összetalálkoztam azzal az úttal amerre jönni kellett volna, és közös folytatásban egy szikár bokros, fakivágott emelkedõn haladtam felfelé, folyamatosan kanyarodva jobb oldali irányba. Bár nemrég múlt el reggel 8 óra, ennek ellenére az egyik nõnek már igen melege volt, és már sportmelltartóba jött velem szembe párjával az 1. eptõl. Kisvártatva elértem a mûutat, átkecmeredtem rajta, és az út végén már várt idõs ep házastárs, pecsételésre kiéhezvénJ
Várhegy – Függõlegesen a földdel
Szerencsémre én jobban jártam mint azok akik a bokrokon keresztül nyílegyenest lõtték be a Kecske követ, bár így is vesztettem kis idõt amit kellemes kis kocogással pótoltam és egy engemet valakivel összetévesztõ leányzónak való segítséggel értem be visszatérvén Patára. A fõ úton kényelmes sétára váltottam, hasonlóan sokan másokhoz, majd a Vári úton elfordulva a pincék között kacsázva, hamarosan ráleltem K visszakanyarodott jel folytatására, ami kishíján függõlegesen felfelé vezetett. A meleg ennek ellenére jobban megviselt, bár figyelnem is kellet a csuszikálással, mert a gazzal benõtt korlát nem sokat segített. Majd egy órás idõvel csekkoltam le a várhegyet, pihentetõül kortyolva mentateámból.
Diós – kút – hol van már a hegy?
Átmentem a susnyáson majd követve a 18as szalagozást, elrobotoltam a szõlõtábla kerítése mellett minden oldalán és gyalogoltam gyalogoltam… a Nap egyre jobban sütött, ha tojást tettem volna a fejemre tán már rántotta is lett volna belõle, amikor végre elértem az erdõbe. Kisvártatva rögtön két megijedt lány fogadott, egy lezárt sorompónál álldogálva, ahová a Sikoly álarc volt felfestve, azzal a felirattal, hogy idegeneknek tilos a belépés!...huh de megijedtem! Mondtam nekik nyugodtan kövessék a szalagot, valószínûleg vadász terület, de most a túrázók kaptak rá engedélyt(legalábbis reméltem) Kisebb szintkülönbség volt, de még mindig nem volt az az igazi teljesítménytúra, és pechemre rövidesen a szalag is kivezetett az erdõbõl, vissza a forró tõkék közötti pusztaságra…majd a még forróbb aszfaltra jobbra kanyarodván. Az út lejtett lefelé, így hát újra kocogásra váltottam, mire csodák csodájára már el is értem Diós – kutat.
HAVAS – az igazi kihívás
Volt ott Dínom Dánom sütemény, víz ,gyümölcs, cseresznye mi szem szájnak ingere. Ezek bevételezése után még egy keserû hozott kávét is benyomtam és tova vettem magamat balra a szalagozáson…hegyek között dombok között zakatol a vonat, de itt csak dombok voltak, vonat helyett pedig én és még pár turista. Aztán végre egyszercsak az út ketté vált, a 18 S+ jelzésen folytatván pedig emelkedõre. Sõt hegyi emelkedõre. Magas fákkal! Ipiájé végre, örömködtem és nagy lendületten nyargaltam felfelé, elõzve pár társat, bár elõször a hármas útkeresztezõdésnél nem volt könnyû rálelni a jelzésre, de utána mentem mint a meszes… míg nem az emelkedõ keményebbre kanyargósabbra és ritkuló fákra váltott megpihentem egy árnyék alatt kortyolva pár deci menteát. Felfelé menet leelõztem egy idõsebb asszonyt, és egy 35 ös távról csatlakozott srácot, bár hozzáteszem itt már igencsak sûrûn vettem a levegõt, s a fák is inkább bokrokra váltottak újfent kitéve a nap hõsugarának, pólómat pedig jelentõs izzadságnak. 10:40 idõvel köszöntem be a csúcsra elfogyasztva két hozott brassóis kenyeret és még egy kis kávét.
Cél – Futás, taccs és meleg
Míg ettem beért a srác és az asszony is, miután az idõsnõt visszaelõztem, még követtem egy darabig lefelé a srácot aztán egy cipõcserénél beelõztem és kocogásra váltván immár új erõre keltve, tán mert újra erdõben folytatódott az út valóságosan száguldottam lefelé…mindaddig amíg egyik lábam át akarta lépni a másiktól pár lépésnyire álló ágat, de az a láb nem számolt a földbõl kiálló kis kõvel, és így sikeresen összegabalyodva a fa túloldalán értem földet térdemmel és derekammal fékelve…szó se róla kényelmesen gyalogosan folytattam ezek után túra hátralevõ részét, hamarosan leérve a völgybe az újfent napsütésbe, a tehéntáncon áttáncolva…legalábbis már a fejem táncolt ettõl a szikrázó napsütéstõl. Közben sokan beértek, 50sek is (mikor indulhattak?) de én is sok mindenkit beértem. Például egy szõke és vörös kisasszonyt sportos ruhában…bár õket azért értem be mert a várhegyrõl visszaindultak Patára, így hát miután felvilágosítottam õket, hogy ha erre mennek akkor havast odavissza mászniuk kéne, visszafelé folytatták velem az utat, míg nem találtak egy hasonló meredekséget lejtõ kapaszkodót felfelé a Várhegyhez, én pedig vissza a rajthoz átkeresztezve pár forró utcát és a lakodalamat hátulról bekerítvén.
Délelõtt hét perccel értem be, elfáradva nem voltam ,inkább leizzadva, és a virsli után még a palóc fesztiválon egy órácskát is még volt erõm eltölteni sétával. Kellemes túra volt, bár a napot szívesen lelõttem volna.
|
