Túrabeszámolók


Strázsa honvéd teljesítménytúra

Pavi74Túra éve: 20142014.07.10 08:20:59

 2014 07 05 Strázsa 35 km. teljesítménytúra Szabadszállás  (nekem az Endomondo 42.07 km mért ami szerintem nem jó, túratársam Krisztián GPS-e 36.4 km. mért,ami reális)


 

A só út után kinéztük magunknak a Strázsát. Katonai jellege miatt döntöttünk mellette. Kicsit féltem az idõjárás miatt, mert én nem bírom a meleget és itt az elõjelzések 30-35 fokot jósoltak. Napokkal elõtte neveztünk emailben, lehetett babgulyást és kunsági parasztlángost valamint a túrára emlékeztetõ pólót elõrendelni. A pólót mindenki egyértelmûen igényelte, de az étel senki fantáziáját nem mozgatta meg. Na nem azért mert amúgy nem szeretünk jókat enni (pláne én! :-P ) hanem eddigi tapasztalataink alapján fõleg a folyadék az ami fogyott a túra után és szinte csak órákkal késõbb jött meg az étvágy, mondjuk akkor viszont nagyon! Szóval leadtuk a póló rendeléseket amit a rajban lehetett 1000 Ft./db áron átvenni. Reggel 04.55-re mentem le a ház elé ahová Krisztián és Emese érkezett, cucc a kocsiba majd megindultunk Árpiért és Éviért. Kb.05.05 körül felvettük õket. Az utunkon semmi különös nem történt, bár egy Kitörésen velem történt kis baleseten Árpi legalább 5 percig zilálva röhögött! Történt ugyanis hogy ott a cél elõtt pár kilométerrel ereszkedtem le a sötétben a saras hegyoldalon és egy kb. két lépcsõfok magas kis padkán próbáltam meg a két túrabotomra és jobb lábamra támaszkodva lelépni, de ez a lábam kicsúszása után egy tompítás nélküli hátraeséshez vezetett. Na ez Árpiban egy régi emléket szakított fel,ami elmondása szerint egy ismerõsével történt hasonló módon. Valami boltba mentek be és ott a lépcsõn mutatta be amikor belépett a boltba megcsúszott és a lépcsõfokok élére esett teljes testsúllyal és alig bírt felállni, a boltos lépett oda segíteni neki mert Árpi úgy röhögött hogy arra alkalmatlan volt!  Szóval vidáman indult a nap! Megérkezésünkkor szép számú, kb. 60-80 fõ túrázó és a rendezõk ugyancsak szép számú 20-30 fõ csoportja fogadott minket. Az itinerek átvétele elõtt volt egy kb. 5 perces megnyitó beszéd és a helyi aerobikos kislányok bemutatója, ami illett volna megvárni mert láthatólag sokat készültek rá, de a beszédek után elsomfordáltunk. Megkaptuk az itinerjeinket Árpi,Évi és én, amikre rákerült a 07.15-ös indulás de Emese és Krisztián az aerobik bemutatón ragadtak így õk a 07.30-as indulási idõt kapták és mivel bevártuk õket 15 perc csúszásban voltunk.

 

A laktanyát elhagyva az úton balra fordultunk (volt 3 katona 2 kecskeméti és egy hódmezõvásárhelyi akik jobbra fordultak mert azt az infót kapták hogy mindegy merre kezdik, csak az volt vele a baj hogy az fõtéren lévõ ellenõrzõ ponton még nem volt senki és vissza kellet forduljanak ami plusz 2-3 km.-t jelentett nekik) majd kb. 1.5-2 km.-t  megtéve az aszfaltos úton, követve a sárga jelzést tempóztunk tova. Egy éles jobb forduló után letértünk egy földútra ami egy darabig különösebb nehézségek nélkül fogyott, csakhogy hamarosan átváltott hullámvasútba! Nem számoltam de kb. 30 db 2-3 méter mély és 5-10 méter széles  tankok által kijárt gödröt kellett leküzdenünk! Itt olyan jó tempót diktáltunk hogy az elsõ ellenõrzõ pont elõtt (Pintér híd) két csoportot is beértünk és megelõztünk. Bár a jobb lábam egyik ujján a körmöt majdnem derékszögbe fel tudtam hajtani, de leukoplasztal rögzítettem indulás elõtt és a 65 M surranóm is jól tartotta a lábam, nem csúszkált és nem nyomta, bár néha a gödörben lefelé a súlyom (kb. 120 kg.) éreztette magát…. A hídnál két férfi fogadott minket akik ásványvizet és golyó rágógumit osztottak, én alapból rágóval indulok szinte minden túrán így nem igényeltem az ellátmányt inkább szlopáltam egy kis izotópost (izotóniás ital) a hátizsákomból. A többiek és nyeltek némi nedût, betoltak 1-1 rágót közben megkaptuk pecsétjeinket majd tovább indultunk.

 

Tapostuk a métereket, balra szõlõtõkék sorakoztak, kanyargott az út majd kiértünk egy aszfalt útra ismét, itt jobbra fordultunk majd követtük tovább a sárga jelzést. Bal oldalon egy állatokkal teli tanya tûnt fel, egy pulya kakas észlelésünkkor betorzult és folyamat vörös fejjel gurgulázott. Én nyávogtam neki párat,ami igencsak irritálta, azt vártam mikor kap agyvérzést! Az aszfalt út szépségeit hamarosan egy balra kanyarodó homok út váltotta fel. Az idõ itt még nagyon jó volt,kicsit borongós, túrázni ideális idõ. Egy tényleg szép erdõ terület következett, Krisztián szedett nekem 2 szem ringlót amit benyeltem majdnem magostól. Bal oldalon egy lovas kocsi tûnt fel,jobb oldalon pedig paprika palánták sorakoztak. Elhagyva  õket hamarosan jobbra fent egy fán feltûnt egy figyelmeztetõ tábla hogy ,,Katonai terület, belépni életveszélyes” ! Biztos egykoron volt neki aktualitása de mivel kb. 50 méterre feltûnt a 2. ellenõrzõ pont (HK vezetési pálya bejárata) nagy levegõt véve beléptünk a területre! Pláne hogy két mosolygós 18 év körüli suni volt a pontõr akik almát, ásványvizet és valami csokit osztottak. Láttam hogy van egy fél literes cola felbontva és én abból szerettem volna inni kérni de felhomályosítottak hogy az a pontõrök saját tulajdona amibe már bele ivott, ami persze nekem nem lett volna akadály, pláne hogy csak poénból vetettem rá szemet! Megkaptuk a pecsétjeinket és itt ráírták a 09.28-as érkezési idõt, majd fájó szívvel búcsúztam(tunk) szemre való pecsétosztóinktól.

 

Megindultunk következõ ellenõrzõ pont (horgász tó) felé,itt elborult az ég és csöpögni kezdett az esõ, de nem tartott 1 percnél tovább, szinte a homokon is alig látszottak az esõcseppek. Spuriztunk a homokban, bár az idõ még mindig aktuálisnak volt mondható a túrára,de éreztem hogy ez nem marad sokáig már így. Árpi és Évi turbóba nyomták, mert vagy 100 méterrel jártak elõttünk. Hamarosan egy aszfalt út keresztezte utunkat, de itt haladtunk tovább egyenesen a homok úton. Balra tõlünk egy kb. 20 méter magas domb magasodott, ami egykoron temetõ ként funkcionált, jobb oldalon pedig egy tábla amin pár itt megtalálható növény fényképe és rövid leírása volt látható. Mentünk még pár száz métert, itt a bal oldalon egy domb tetején a szépen felújított Geréby-kúriát láttuk,ami egy hatalmas birtokon állt. Itt jobbra fordultunk és követtük a homok utat tovább. Pár száz méter után jobbról ordító Zámbó Jimmy zene volt hallható,itt ráfordultunk az aszfalt útra és ahogy közeledtünk láttuk hogy egy lufikkal díszített fa kerti bútorokkal berendezett beülõs szórakozó helyrõl jött a rettenet! Nem tudom kit szórakoztattak vele, mert két fõt láttunk ülni egy asztalnál és a kapu is zárva volt. Még kb. 400 métert tettünk meg az aszfalton amikor megérkeztünk a Horgász tó ellenõrtõ ponthoz. Itt egy pár (orosháziak) jött velünk szembe mert õk már megkapták pecsétjeiket és frissítõjüket , valamint visszafelé kellett menni, mert arra folytatódott a túra tovább! A ponton egy innen származó de Szegeden élõ 25-30 év körüli srác fogadott minket. Megkaptuk pecsétjeinket és kaptunk mellé egy kupont amiért a horgásztóhoz tartozó vendéglátó helyen kaphattunk 1-1 pohár sört, vagy üdítõt. Természetesen mindenki a sört választotta, ami nekem addig tartott amíg a kezembe adták! Annyira jól esett a hideg cucc, hogy gyorsan rendeltem még egy kört, én és Árpi 1-1 korsó sört, Krisztián egy kávét Emese egy colát kért, Évi pedig semmit. Ahogy iszogattunk megérkeztek a katonák is akikrõl a túra elején beszéltem, kicsit mérgesek voltak a pár plusz kilométer miatt és õk is sörrel vigasztalódtak. Közben a falon lévõ bika trófeán egy fecske landolt és onnan figyelte tevékenységünket. A katonák megjegyezték hogy ahogy észlelték a nyomokból hogy valaki surranóban csinálja a túrát, azt gondolták hogy vagy egy katona vagy egy nem normális valaki lehet!  Mondtam nekik hogy az egyik körmöm sajnos megadta magát és ezért döntöttem a surranó mellet mert ez legalább ha kicsit is de kíméli. A horgásztónál eltöltött kb. 15 perc jól esõ pihenõ volt, egyébként nem csak horgász tó volt a területen hanem fürdõ medence is és gyerekek számára játékok sora. Ha nem idõre kellett volna menni szívesen maradtam volna még pár órácskát, de így sajnos magunk mögött kellett hagyni a helyet.

 

Szóval mi is elindultunk visszafelé amerrõl jöttünk, Jimmy még mindig nyikorgott rendesen. Az aszfalton mentünk kb.1.5 km. amikor is jobbra fordultunk egy homok útra ismét. Itt valamit nagyon õriztek,mert a dróthálón egy átlátszó valami szövet volt kihúzva és mögötte legalább 6-8 kutyát láttunk amik elszórtan voltak kikötve a birtokon. Haladtunk tovább pár száz métert, itt pedig jobb oldalon egy tanya tûnt fel amit két valami kaukázusira emlékeztetõ kutya õrzött. Az egyik (a világosabb szõrû) kutya ugatott és idõnként megrázta a fejét, látszott rajta hogy zavarja valami. Hát nekünk volt anno egy spánielünk és annak is hasonló gondja volt, mint kiderült, toklász (amit gyerek korunkban dobáltunk egymás ruhájába,hajába,szemébe)  volt a fülében és az irritálta. Ami nem túl kényelmes szerencsétlen kutyának, pláne ha mélyebbre kerül a fülbe, károsodhat a kutya hallása vagy bele is pusztulhat!  Ha láttunk volna valakit csak megemlítettem volna neki a dolgot de senkit sem láttunk a tanyán. Kb. itt esett le a dolog hogy a következõ ellenõrzõ pont a Strázsa hegy kb. 13 km.-re van a horgász tótól ami annyi mint amennyit a rajttól jöttünk a horgásztóig összesen! Hát ettõl nem lettünk boldogok, ballagtunk a végtelenbe és tovább. Sok nagy szénabála mellett haladtunk el amit Emese meg is vizsgált hogy mivel van összekötve . Kezdett az idõ (számomra) kimerítõen meleg lenni, az izotópos is már langyosodott rendesen, mint folyadék egyre elviselhetetlenebb lett de inni kellett mert éreztem hogy dob egy kicsit a fejem a meleg miatt. Akkor sem lett jobb amikor elértük az aszfalt utat amin jobbra fordultunk a buszmegállónál. Most már az út is nyomta a meleget, én az út közepén mentem mert ott még elég egyenletes volt a terep, kezdett sajogni a lábam,körmöm. Kb. két kilométer aszfalt után ballra kanyarodtunk és ismét homokon folytattuk. Itt Krisztián jelezte hogy négy túrázót lát közeledni hozzánk. Nem sokkal késõbb kiderült hogy egy délvidéki magyar és a három katona közeledett hozzánk. A katonák meg is kérdezték hogy mi újság a lábammal és hogy miért nem cserélem le a hátamon csüngõ futócipõre a bakancsot. Hát erõsen begondolkoztam már én is a lábbeli cserén, de nem akartam a semmi közepén a napon bohóckodni,mondom majd meglátom a Strázsa hegynél hogy áll a dolog. Kanyargott az út egy szép ívet tettünk meg és végre elértünk egy erdõs  részhez, ahol bár nem volt sokkal hûvösebb de legalább nem totálba kaptuk a napot a búránkra. Itt Árpi,Emese és Krisztián már pár száz méterrel elõttünk járt,már nem is láttuk õket Évivel. Egy T elágazáshoz értünk és itt jobbra valamint egyenesen ismét feltûnt a sárga jelzés, úgy rémlett és a nyomokból kiolvasva úgy tûnt hogy a többiek egyenesen mentek tovább rossz irányba! Ezt abból szûrtem le hogy jobbra egy szalag lógott a fán, valamint az itinert átböngészve az is jelezte hogy itt jobbra kell fordulni a sárgán és nem követni azt egyenesen. Telefonon felhívtam Krisztiánt hogy forduljanak vissza, kicsit bizonytalanul de végül hallgatott ránk. Elindultunk a szalagot követve az erdei úton, a többiek is hamarosan beértek minket,Árpi megjegyezte hogy elég kifejezéstelen arcot vágok vagyis inkább élettelent. Hát bevallom õszintén a meleg itt már elég rendesen kikezdett, egy óvodás kislány lenyomott volna szkanderban annyira erõtlennek éreztem magam! A leírásban az volt hogy kb. 15 perc után elérjük a Strázsa hegy ellenõrzõ pontot, ami kb. 20-25 perc gyaloglás után sem akart elérkezni. Már azt hittem hogy mégsem jó irányba jöttünk, amikor egyszer csak mégis feltûnt a pont. Egy idõsebb úr és egy csillag szemû 18 év körüli suni voltak a pontõrök. Na itt az egyik izotópos maradékát kiöntöttem mert már annyira meleg volt hogy ihatatlanná vált, az üres flakonba pedig kb. 1 liter tiszta vizet engedtem. Megkaptuk pecsétjeinket, a többiek tolni kezdtek valami szilárdat de én csak hátra dõltem a fûbe és pihentem kb 2 percet. Közben megérkeztek az orosháziak akik azért kerültek mögénk,mert eltévedtek, gyarapítva haszontalan kilométereik számát. A pontõrök tájékoztattak minket hogy innen már ,,csak” 9 kilométer a cél,ami engem annyira nem nyugtatott meg mert kevesebbre számoltam(tunk) . Na a cipõt itt sem cseréltem át, mert úgy éreztem a surranóban még mindig könnyebben teljesítem a hátralévõ távot,mint hogy a futó cipõ esetleg az ekkorra már legalább egy számmal nagyobbra dagadt lábamat nyomja,pláne a körömtelen lábujjamat!

 

Meg is indultunk a következõ ellenõrzõ pont (Dörmögõ ház) felé, Évi elindult az erdei úton tovább,amikor is a férfi pontõr utána szólt hogy nem arra és balra egy kis ösvényre mutatott hogy arra tovább. Megköszöntük a korrigálást és bevetettük magunkat a susnyásba. Pár méter megtétele után egyszer csak egy kb. 20 méter magas homok domb tárult elénk,na ennek már csak azért sem örültem,mert még felfelé csak-csak felérek, de amikor lefelé kell tartani magam az a lábujjaimnak nem fog túl jól esni! Az elsõ dombon felkapaszkodva szenvedtem rendesen, nagy nehezen felértem de a többiek sehol…. pislogtam most merre, ballra két fiatal suni ült a hûvösben nekem háttal és beszélgettek,mondom ezek mit keresnek itt (mint kiderült,feladták a túrát és várták hogy bevigyék õket kocsival)  tovább mentem és eljött a lejtõ is,amit úgy imádtam mint dögkeselyû a szaloncukrot. Szembe jött velem az egyik rendezõ, nem tudom mit vagy kit keresett (lehet a sunikat) de kérdésemre hogy hány ilyen domb van még azt mondta hogy ,,hááát még van egy pár” , nem lopta be túlságosan a szívembe magát! Árpi tûnt fel és hallottam hogy azt mondja jön már,majd eltûnt (a célban láttam legközelebb  ) Emesét és Krisztiánt még láttam úgy 50 méterrel elõttem de hamarosan õk is eltûntek a dombok és fák takarásába. Hát vagy 6-8 domb leküzdése után kisimult a terep, egy éles jobb kanyar jött, itt bal oldalon egy erdõs részen fagerendákból padok és asztalok sorakoztak, sõt egy rendes ping-pong asztal is ott volt! Csodálkoztam is rajta hogy mit keres ott,nem tûnt gagyinak vagy rossznak, értetlenül bámultam. Elérkeztem egy Y keresztezõdéshez ahol balra egy piros szalag, jobbra pedig a sárga jelzés zavarta össze ismét amúgy sem tiszta elmémet!Telefonos segítséget kértem Krisztiántól, aki mondta hogy a sárga jelzésen jöjjek és nem járnak messze tõlem,alig pár perce haladtak el õk is a keresztezõdésnél.  Hamarosan elfogyott ez erdõs rész és ismét csillagunk éltetõ sugarait élvezhettem. Kiérve egy búzatáblához, Krisztiánt és Emesét pillantottam meg pár száz méterrel elõttem, intettünk is egymásnak. Kanyargott az út, a távolban egy UFO szerû víztorony körvonalazódott ki,amire emlékeztem reggelrõl hogy ezt láttam már valahol. Igen az a szabadszállási víztorony volt ami egyre közeledett, élesen balra kanyarodott a sárga jelzés,majd pár száz méter után  jobbra tartottam. A távolban két ülõ alakot szúrtam ki egy facsoport árnyékában, Emese és Krisztián voltak azok, épp zoknijukat igazították, vizet tarháltam tõlük, mert én már beszoptam minden decit. Egy fél literes maradt nekik is így két korttyal be kellett érjem. Tovább indultam,mondom úgy is utolérnek,ekkora már úgy be voltam lassulva mint a higany hõmérõ nulla fok hõingadozásnál. Egy aszfalt út következett ismét, három cigány gyerek horgászott épp a csatornát átívelõ alumínium hídról, tõlük érdeklõdtem meg mennyi lehet még a Dörmögõ házig, mert már a nyelvem is lógott és az idõm is fogytán volt! Közölték hogy kb. 1 km.-re van a kanyar elõtt,majd az után érdeklõdtek mióta gyaloglok, és miután közöltem velük hogy reggel 07.30 óta,értetlenül dünnyögtek. Alig 200 méter megtétele után bal oldalt egy juhász állt az út szélén akitõl a biztonság kedvéért még egyszer megkérdeztem a Dörmögõ ház hollétét, õ is megerõsítette hogy a kanyar elõtt jobbra van, így kiszáradásom határán még erõt vettem magamon és sajgó lábaimtól vezérelve botorkáltam a horizont felé. Nagyon hosszúnak tûnt az út, a meleg kivette a maradék erõmet is, legszívesebben befeküdtem volna valami fa alá, de még volt hátra majd 4 km. a célig. Krisztiánék beértek, és egyszerre értünk oda a Dörmögõ házhoz, bent nem láttunk senkit,csak egy Gepida bicikli volt a kerítésnek támasztva, amit már a rajtnál is láttam, érdekes hajszál vékony piros számzárral kikötve. Bekiabáltam de csönd volt,majd miután elmentünk a szépen felújított ház elõtt és oda is bekiabáltam, valaki kikiabált a házból,majd beinvitált minket. Egy 30 év körüli srác egyedüli pontõrként fogadott minket. Miután megkaptuk pecsétjeinket, víz után érdeklõdtem, mire azt javasolta hogy kint az udvaron található egy kerti csap ott ihatunk és megmosakodhatunk. Na ezt nem kellett kétszer mondania, ott hagytam mint óvodás gyerek a spenótot és szinte eufórikus állapotban dugtam a csap alá bolygónyi fejemet! Emese követett de õ csak a lábait hûtötte,én még a túra kalapom is tele engedtem vízzel és úgy vettem fel. A pólómon és a hátizsákomon kiült a só, anyányi melleim alatt kb. 2 centi vastag fehér csík húzódott a hátizsákomon is nyomokban kifehéredés nyomai voltak. Itt nagy hírtelen megittam 3 pohár hideg vizet,majd egy teli engedett pohár vízzel tovább indultam,mert szorított az idõ. A Dörmögõ ház egyébként arról is híres hogy József Attila itt írta pár ismert versét! (nekem a kedvencem a Tiszta szívvel, amit érdemes meghallgatni a youtub-on a Keksz együttes feldolgozásában, engem ráz tõle a hideg!!!)

 

 Krisztián és Emese is össze kapták magukat és utánam indultak, alig pár száz méter után be is értek. Már Szabadszállás belterületén haladtunk árnyéktól mentes útvonalon,mire elértük az alig 1 km.-re lévõ Fõtér ellenõrzõ pontot szinte már teljesen megszáradt rajtam a kalap…..Itt egy fiatal lány és egy fiatalos nõ fogadott minket, nápolyit és vizet osztogattak. A fiatalabb teremtmény igen dekoratív volt, barna testhez simuló nadrágját a rajtban kiszúrtam már.

 

Most viszont kevésbé érdekelt ez a része, mivel 15.41-et írtunk és nekem 16.15-ig célba kellett érjek! Bõ fél órám volt hátra és kicsivel kevesebb mint 2 kilométer, így szemeim legeltetése helyett lábaim további sanyargatását választottam inkább. A hátralévõ távon találtam két utcai nyomós kutat, ahol a kalapom tele engedtem vízzel és úgy húztam hatalmas fejemre,ami szerintem a meleg hatására duzzadt piszkosul meg. Emese és Krisztián kb. 200 méterrel elõttem ért célba, nagy nehezen én is bevánszorogtam, amikor beléptem a laktanyába épp az oroszháziak jöttek velem szembe akikkel kölcsönösen gratuláltunk a sikeres teljesítéshez. Megkaptuk utolsó pecsétjeinket és a névre szóló okleveleinket valamint a kitûzõinket. Árpiék mint kiderült mentek egy kört a laktanyában egy helyi muksóval és csináltak pár képet. Nyeltem pár korty vizet, de a szilárdból semmi nem volt a kívánságlistámon . Kimentünk az épület elé és én a hûvösbe húzódva kb. fél óra alatt (nem vicc) átöltöztem! A surranók levételekor tudatosodott bennem hogy a ball lábam sarkán hiányzik a bõr és a lábfejemen is van egy szétdurrant vízhólyag, amin eléggé elcsodálkoztam mert ilyet még nem láttam( a cipõ fûzõ alatti részen volt )! Pláne hogy ezeket nem is éreztem szinte, mert a köröm nélküli lábujjamra koncentráltam végig . Közben Árpiék mondták hogy a 3 katona akikkel találkoztunk rólam beszéltek hogy én tuti nem fogom megcsinálni a túrát mert elég sz@rul néztem ki amikor láttak utoljára. Hát azt alá írom hogy sz@rul néztem ki de fejbe dõl el minden oda pedig nem látnak bele, ha nem törik el valamim, vagy nem ájulok el nincs az az Isten hogy ne menjek végig egy távon!Mint eddig mindig, nekem most is sikerült célba érni szintidõn belül! Mondjuk Árpi azt is mondta hogy az alumínium hídnál ismét feladta valaki, úgyhogy ez már a harmadik tûrázó aki befejezte idõ elõtt a túrát!

 

Mindent egybe véve, nem szenvedtem még ennyit célba érkezésért egyik túrámon se (még a Kitörésen sem,pedig ott az elsõ 5 km.-en  3x hánytam) számomra ezen a napon a meleg volt a legnagyobb kihívás! Még kb. 2-3 napig csak kornyadoztam mire azt mondom hogy újra neki vágtam volna egy túrának, de szigorúan csak éjszakainak!  Köszönöm túra társaimnak Varga Krisztiánnak, Bakodi Emesének, Bürgés Évának és Helembai Árpádnak a jó társaságot!