A Zselic szívében
Ez a beszámoló nem is igazán a 2013. évi túráról szól, hanem a 2003-tól mostanáig terjedõ idõszakot öleli fel. 2003-ban kezdtem el a teljesítménytúrázást, egy Mecsek 1000 után a Zselic 40 Éjszakai volt a második teljesítménytúrám. Akkoriban még 12 óra volt a szintidõ, és sikerült is végigszenvednem 11 óra 55 perc alatt. Akkor ott a célban megfogadtam, hogy soha többet nem kínlódom én ezt végig. Aztán ahogy múltak a vízhólyagok, enyhült a zsibbadás, úgy szépültek meg az emlékek is.
Évekig unokatesómmal jártunk a Zselic Éjszakaira, õ azonban néhány évvel ezelõtt elköltözött. Jelenleg csak 4 darab átszállással (Szöul - Prága - Budapest - Kaposvár) tudná megoldani az Auckland-Simonfa utat, így õ, tekintettel a jelentõs utiköltségekre, igazoltan van távol az utóbbi években. Azért remélem még lesz valaha lehetõségünk újra együtt menni a Zselic Éjszakain. Erre viszonylag kevés esélyt látok, de még fordulhat úgy, hogy egyszer Istivel újra együtt baktatunk majd a "Széles Dózerúton".
Az évek alatt volt részünk mindenféle idõjárásban, volt, hogy szép, nyári holdvilágos éjszakában gyalogoltunk a csillagos égbolt alatt, de volt olyan is, hogy gyakorlatilag végig szakadó esõben dagasztottuk a zselici sarat. Volt egy-két alkalom, hogy a túra egybeesett a Szentjánosbogarak rajzásával. Fantasztikus élmény gyalogolni a milliónyi kis lomha mozgású, zöld lámpás között.
Az útvonal idõnként némileg módosult, egyet leszámítva lényeges változás nem volt. Régebben Antalszállás után a téglagyár felé ment az útvonal Bõszénfára, majd hosszú, vagy legalábbis hosszúnak tûnõ aszfalt következett Szenttamáspusztáig. (Hogy megnõttek azóta az erdõ elõtti nyárfák...) Újabban Antalszállásról a Kertész dûlõn, majd a Lencsésen keresztül érjük el a Ropolyi-utat, így Bõszénfát már nem érintjük. Viszonylag új a P+ jelzés, mely kiváltja az aszfaltos részt.
Az évek során nagyon sok apró emlék összegyûlt, ha akarnék könyvet írhatnék belõlük. Eleinte ketten mentünk, aztán voltak akik csatlakoztak hozzánk, néhányuk jön évrõl évre, míg mások lemorzsolódtak.
Nagyon jól eltalált túra, jó az útvonal, jók a szolgáltatások, finom a zsírosdeszka, meg a tea a célban (is) de igazából semmiben nem kiemelkedõ ez a rendezvény, ebbõl következõen nem is tudom megmondani, hogy miért a kedvenc teljesítménytúrám, már hosszú évek óta. Van egy varázsa, nekem valami olyan dolgot ad, amelyet semelyik más túra nem tud.
2003-ban nem volt biztos, hogy szintidõn belül beérünk, utána 10 évig nem volt ilyen problémám. Idén, 2014-ben megint izgalmas lesz a dolog, hogy beérek-e szintidõn belül, vagy egyáltalán végig tudok-e menni. A tavaly decemberi térdsérülésem még mindig nem jött helyre.
Egy biztos, hogy megpróbálom. A gyógytornásznak mondtam, hogy pénteken jól ragassza össze a térdemet, mert szombaton Zselic Éjszakai.
|
