Túrabeszámolók

VIDRÓCZKI 18 – Kalandtúra Betyármódra

EDZETTSÉG NÉLKÜL

Szólt a rádibóban Clean Bandit-tõl a Rather be, pont ideális lightos kis zene a túra elõtti elméleti felkészüléshez. Bár Muzsla után úgy gondoltam egy hosszabb távval próbálkozok meg, de az eltelt idõ alatt csak a hétköznapi viharok sodorták izmaimat, s azt az enyhe kis lötyögést, amit a Nagykökényesi kiskörén mûveltem, minden volt csak nem edzés. Ugyanakkor Mátra ezen nagyrésze ismeretlen számomra, így hát ideális lesz ez évben a kis távval kezdeni.

Olyannyira ismeretlen volt, hogy a Szorospataki utat sem könnyen találtam meg, nem gondoltam hogy ennyire távol van Bátonytenyerétõl.

TÉVUTAK, SÁRMÁSZÁS, NEM SZÁMÍTOTT TÉNYEZÕK

Miután a parkoláskor szembesültem megint azzal a ténnyel, hogy az emberek sem a Kreszt sem a parkolást nem ismerik, én is hasonlóan cselekedtem, hiszen a szûk kis utcán kis parkolóval nem volt könnyû helyett találni. De a panzióval szemben sikerült. Lesétáltam a rajthoz, csekkolás elõtt bekaptam egy kávét. Nevezéskor kaptam egy papír alapú részletes leírást az útvonalról és Vidróczkiról és egy fekete fehér térképet. Cserébe adtam egy Mátyás Királyt, de a vendég ebédre már nem fizettem be, kicsit el is kerekedett a szemem, hogy nem volt benne az árba.

Elindultam a köves betonúton és mikor elértem a jelzést már el is követtem az elsõ hibát: lekanyarodtam balra PZ jelzésre. Rövidesen elértem a bozótosban egy kerítést,de hiába kerestem rajta a Z jelzést nem találtam, gondoltam majd a következõ így tovább mentem. Mögöttem jöttek így hát nyugodt voltam. Az út lejtett a fák nõttek, az út sarasodott és már patak is jött mellettem, de épület nem akart megjelenni sehol sem.  Eltöprengtem mitévõ legyek, bevártam a mögöttem levõ résztvevõt, aki közölte, hogy 30 son van. Éreztem, hogy valamit elbaltáztam így hát gondolkodás nélkül visszafordultam… nem volt nagy a lejtõ amin jöttem, de sárral kiegészítve nem volt könnyû visszakapaszkodni. Elértem a kerítést de még mindig nem láttam a Z jelzést. Lesétáltam a másik oldalán de levolt zárva. Megnéztem a térképet és ekkor koppant…nem csak a madárszar mellettem, hanem az elmém is. Nekem jobbra kellett volna térnem nem balra.

Visszafelé mentem Ki a bozótosból rá a mûútra, és jobbra kanyarodván hamar megláttam a kerítést, és a sarkában hatalmas gazos mellett a Z jelzést. Nem ujjongtam nagyon, hisz jelentõs idõt vesztettem, és fölösleges energia fecsérlést. A susnyáson áthaladva, átugorva egy fán megérkeztem az udvarhoz és a sarkában megpillantottam szembe a velem a Z jelzést. Az út felfelé vezetett, de jelentõsen felmértem a terepet, mielõtt az úton indultam volna bevetve magam a fák közé,nem akartam még egy fölös kitérõt tenni. Nem volt nagy emelkedõ felfelé, de az a tényezõ amivel nem számoltam, igencsak megnehezítette a dolgomat nemcsak itt hanem az egész túra folyamán: az elmúlt napok esõzései, ami ezen részen jelentõs sarat hagytak maguk után. Így mire elértem az elsõ keresztezõ földutat próbáltam az út szélén menni a levelek között. Utána viszont kénytelen voltam az úton menni, mert az út szélét átváltották a sûrû fák valóságos sötétséget varázsolva körülöttem. Az Y elágazásnál követtem az utat jobbra, majd kettõs aszfaltos erdei útnál levettem melegítõ felsõmet és folytattam utam amostmár igencsak emelkedõs és újra hatalmas fákkal kísért Z-jelzésen. Utam során itt találkoztam és hagytam le elõször turistákat. Komoly szûnni nem akaró emelkedõ volt, sok mindenkit megfogott, de az én fokosomon nem fogott ki. Viszont a táj csodás volt, s én ebbõl merítettem erõt az utolsó pár lépésre a hegytetõ felé. Az S+ jelzésnél beérve egy idõs házaspárt eltöprengtünk hogy merre tovább, végül én elõre vágtáztam folytatva a Z-jelzést, s hamar meg is tekintettem magam alatt Mátraszentistvánt. Hátra kiáltottam, hogy erre jöjjenek s jó utat kivántam. Az út belevitt a kerítéskapuhoz, nyíltá téve a K jelzés felé való utat. A faluban újra emelkedõ vette kezdetét, de figyelni is kellett ám hogy merre visz tovább a jelzés, mert könnyen ellehetett volna hagyni egy ep-t. Vidróczki csárda felé felkapaszkodtam Mátraszentlászlói bekötõhöz s itt most nem szembe, hanem egy kis kanyarral az úttal együtt értem el a Mátraszentlászlói ep-t. Fent megittam egy bodza teát, két zsíros egy vajas kenyeret egy barack és egy bodza szörpöt. Jó lakottan indultam tovább, pedig ekkor még nem is gondoltam, mennyire jó hogy legalább a hasamra gondoltam.

PATAKLABIRINTUS

Bár szép idõt mondtak, de a felhõk megérkeztek s az elsõ esõcseppek is érintettek. Vidróczki csárdával szembeni buszmegállóban visszavettem melegítõmet s a körforgalom után mentem egyenesen a Z+ jelzésen, a sípálya alatt és a tó felett… tavacska, de legalább tudtam jó írányba indultam. A mezõrõl rövidesen jobbra lekanyarodtam a Z+ további erdõs útvonalára. Lejtett de eddig közel ez volt a legkönnyebb része a túrának…Mire leértem a patakfolyamhoz,még nem tudtam mi vár rám, pedig a patak zuhogása egyre jobban erõsödött.

Az elsõ patakfolyamot még lendületbõl átugortam. A hutahelyinél már kicsit arréb kellett mennem s fokosommal átlökni magam. A Narádi okozta az elsõ igazi fejtörést ugyanis ahová az út belevitt ott csak úgy tudtam volna átkelni, ha bokáig ha nem térdig mártózok a hideg vízbe. Kis téblábolás után megtaláltam lejjebb az ideális kõról kõre való átkelést, bár már a cipõm kapott egy adagot. Ennek örömére viszont hogy átkeltem megpróbáltatásaim nem értek véget, hiszen a Z négyzetnek csak az egyik felét találtam meg s nekem pont nem az kellett. Így hát Hutahelynél köröztem a kis tisztáson mire jött pár 30as vagy 60a futó a Znégyzeten és tovább futottak…vissza az oly nehezen átkelt patak másik oldalára, de hogy hol és mikor azt nem láttam, ezért maradtam most már Csörgõpatak ezen oldalán. S pár turista mögöttem is haladt ugyanígy. Nem volt egyszerû menni mert köves volt, de legalább nem olyan meredek mint a másik oldal, s nem számítva azt a tényt, hogy nem is találtam átkelõhelyet. De ami késik nem múlik. A folyamatos zúgása a pataknak szó szoros értelmében keresztbe vágott elõttem s a túloldalt a jelzés távolodott. Több percet töprengtem mire mások is beértek. Végül is õk átmásztak egy kidõlt fán, megmártózva a kicsit az egyik lábukat, én pedig egy szikláról egy fagyökérre ugortam, de én sem úsztam meg cipõ mosás nélkül. Mire megkönnyebbültünk, hamar szembesültünk azzal a ténnyel hogy a jelzés rövid idõ után visszavissz a másik oldalra, ugyancsak nem találva ideális átkelést, így hát megint csatangoltunk addig ameddig a Csörgõ keresztbe vágta magát elõttük így hát mit volt mit tenni, kõröl kõre ugrálni, s egyben cipõt mosni. Mögöttem levõk megint beértek így hát a fokosomat adtam nekik segítségül hogy abba kapaszkodjanak mert számomra veszélyesebb átkelést válaszottak. Csurom vizes cipõvel vezettük le megint egy kis távot, amiután újabb két hasonló átkelést kelett levezényelnünk, bár már valósággal beértük egymást annyira kerestük az ideális átkeléses helyeket. Tavaly nyáron a Muzsikál az erdõ 25-ön jártam erre, s akkor közel sem volt megáradva, így alig ismertem fel a tájt, hogy itt járok, olyannyira hogy a Csörgõ malom romjait se vettem észre. De aztán ahogy távolodtam úgy csöndesedett a zuhogás s úgy emelkedett kissé a táj, s vele együtt az önbizalmam is. Bár most elég hosszúnak tûnt a PZ bekötõig az út, de mire elértem hipp hopp lepattogtam a vándor forráshoz, s közbe azon gondolkoztam hogyan fogok visszakapaszkodni, nem csak ide hanem Ágasvárra is.

Ágasvár-Mátra sziklása és menedéke

a pecsét után megittam mentateám felét elcsócsáltam közbe egy májkrémes zsömlét s teletöltöttem a vándorok forrásával mentateámat. Az elmúlt utak megpróbáltatásai saját belõtt idõmhez majd félórás késésbe voltam, talán ez segített azon, hogy a PZ visszemelkedõt hamar megjártam. A túristaház elõtti emelkedõ egy kicsit megfogott, de tudtam ez semmi ahhoz képest, ami rövid idõn belül vár rám.

A túristaház elõtt a pontõr megadta az utasítást, hogy a kóddal kell visszatérni Ágasvárról s megkapom a pecsétet. Elindultam de elõtte levettem a felsõm, már nem is tudom hanyadjára, mert alaposan leizzadtam. A muzsla túrán gondolkoztam el azon, hogy K háromszög ezen oldala milyen lehet felfelé. Most megtapasztaltam. Mátra egyik legmeredekebb emelkedõje, elõbb földes majd folyamatosan sziklás s a végén már tényleg sziklán között van a kapaszkodó… ahol van is egy tévút s majdnem le is gurultam, de idõben kapcsoltam. Hatalmas nagy sóhajt vettem mikor felértem, ledobtam hátizsákom, megszemléltem a kódot. Majd leültem a fa tövébe s egy szendvics társaságában, szemléltem a gyönyörû Mátrát, ahogy vitte fel a párát. Újra visszavettem felsõmet, mert itt fent igencsak lehûlt az idõ, s felkészültem a visszaereszkedésre. Most a szikláson volt könnyebb, már már kezdtem beleélni magamat mire visszaváltott földre… Ha nincs annyi fa útközbe, biztos lecsúsztam volna, nem egyszer beléjük kapaszkodtam, s nem egyszer csúszott ki egyik lábam alól a talaj. Nem is tudom hogy értem le tanyálás nélkül, de tanyát kellett vernem mert az esõ eleredt.

ELÁZVA & ELTÉVEDVE

Ágasváron már sokszor megfordultam, de most elõször tértem be a túristaházba. Bent valóságos fogadó hangulat köszöntött. Telt ház volt finom gulyásleveses családos fogyasztókkal. A pontellenõrök is bent voltak, ahol meg is magyarázták, hogy ilyen idõben nem vállalták Ágasváron délutánig való tartózkodást. Míg elhörpintettem egy forró kávét, amire a telt ház miatt igencsak kellett várni, de megérte, a pultosnak feltettem a kérdést, hogy mennyien szoktak itt lenni s õ egy frappáns választ adott: itt Telt ház van, mert a városi népek mind úgy vannak vele, menjünk Ágasvárra mert ott nincs senki, s végül itt van fél fõvárosJ

Kedélyjavítónak jó volt, mert ami utána várt rám az volt igazi megpróbáltatás. Míg kiértem azt hittem képes vagyok behozni az idõmet, de mire elkanyarodtam a túristaház mellett át a mezõn a KPS folytatásán, már éreztem hogy a tapasztalatlanságom miatt ez nem fog sikerülni, ugyanis az esõ leszakadt. Egy idõs házaspár a mezõ túloldalán felvette az esõkabátját s egy fa alatt várták az áldás végét én nem vártam mentem mint a meszes…pár percig. Az pont elég volt hozzá, hogy teljesen átázzak s a bár nem volt vészes a lejtõ de elkezdtem csuszikálni. Ennek ellenére még sikeresen vettem a lekanyarodást, a P-jelzésen. A török lábnyomnál viszont tanácstalan voltam merre is tovább a 3 vágásból. Végül is egy futó segített aki elõttem ment…futott…majd csúszott s esett. Az út tövises bokrok között vezetett itt ott igencsak meredek lejtõvel. Mire segítségére siettem volna már sehol sem volt…itt még letudtam óvatosan ereszkedni.

Mögöttem az idõs házaspár is jött. Az esõ egyre jobban esett, az út teljesen saras lett s az elsõ patak folyamok is elkezdtek csobogni, az immár széles földúton….de pár perc alatt a patak csobogás hamar zuhogássá váltott. Kicsit félelmetes ugyanakkor izgalmas volt, ahogy zúdult le a kis folyam hol az út szélén hol mellettem hol mindkét oldalamon. Annyira figyeltem hogy hova lépjek s vele együtt az itinert is, hogy sikeresen elhagytam a jelzést. Pedig volt benne figyelmeztetés!!!

De most már mindegy. Esett az esõ, zuhogott a patak, csúszott a cipõm, s nõtt a latyak…majd keresztbe is szánkáztam elõször az esõ keltette folyam partján. Mire leértem a mûúthoz még zakóztam egy kisebbet, ott viszont tanácstalanul álltam.

Lent a lezúduló esõvizet összegyûjtve kis idõ után tovább lejtett a mûút azon felén, ami nem jobbra, hanem balra kanyarodott. A jelzést sem találtam igazából itt fogtam fel hogy eltévedtem. Az ítinerembõl már sok mindent nem tudtam elolvasni, hisz szétázott. De szerencsémre kis idõ múlva feltûnt az idõs házaspár. Akik mint késõbb kiderült már nem elõször járják e túrát és már nem elõször tévednek itt el. Jó egy kilométert gyalogoltunk visszafelé a mûúton mire megleltük újra a jelzést lefelé. A néni mondta ugyan hogy nem lenne egyszerûbb ha inkább az úton érnénk már célba, de mi férfiak nem halgattunk rá...pechünkre. Az esõ csillapodott de a talaj ettõl függetlenül nem száradt. Nem is tudom, hanyadik taknyolásom után követtem végül a bácsikát, aki egyáltalán nem a turista úton, hanem jóval mellette a falevelek között jöttek párjával. Mire visszaértünk a mûúthoz elég jól beszédbe elegyedtünk, errõl s más túrákat szóba hozva. De végül is elértük azt a kerítést ahol még majd 5 órával ezelõtt kanyarodtunk lefelé.

Csuromvizesen értem célba, õket megvédte az esõkabát. Nemcsak ezt de még rengeteg más tapasztalatot nyertem ezen a túrán. Fizikailag egyáltalán nem fáradtam el, az elmémet jobban megviselte ez az élményekben gazdag túra. Bár még neheztelek kicsit a nevezési díjra(még jobban a vendég ebéd díjára) de mivel ilyen kalandos volt és így is szintidõn belül 5 óra 33 perc alatt teljesítettem, úgy gondoltam megérte a befektetést. Bár a szétázott ítineremet majd 5 percig operáltam mire sikerült pecsételõ képes állapotba tennem, de azért szintidõ írását nem vártam rá.

Az idõs házaspár gratulált nekem én viszonoztam számukra, s arra gondoltam a ezüstfokozathoz már csak 150 km hiányzik…de kaland ide vagy oda, remélem nem mindet kell teljesítenem ilyen sárba.