Komárom IVV 20
GPS-el mért távolság: 20,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 110 m. Ennyit mentem, de egy kicsit letértem az útvonalról.
Reggelre halasztottam a döntést, az idõjárás, és a járás képességem alapján hova menjek. Elég nagy esõ esett az éjjel, és a radarkép éppen akkorra is esõt mutatott a Vértes fölött, így a komáromi túra mellett döntöttem. Beletelt egy idõbe, mire kiválasztottam, melyik cipõ, melyik talpbetéttel lesz a legkevésbé fájdalmas, a Vasváron összeszedett vízhólyagnak köszönhetõen. Az odavezetõ úton kétszer is belefutottam záporesõbe, ami nem a legjobb elõjel. A rajthelyet könnyû megtalálni. Gyorsan beneveztem, de csak a 10-es távra. Úgy éreztem, a talpamnak annyi is elég.
Irány az Igmándi-erõd, mit elsõ pont. A jelzések eddig jók. A ponton, a pecsételésnél elmondták, merre menjek tovább. Ha nem teszik tuti, hogy az erõd mellett megyek, mert az jobban érdekelt. A pont közelében elkezd szemerkélni az esõ, majd 100 m múlva alaposan rákezdett. Fölvettem a komplett esõruhát és mentem tovább. „Végre” tesztelhettem a biciklis esõdzsekimet. Leginkább arra voltam kíváncsi, mennyi párát képes kivezetni. Sokkal jobb, mint az eddigiek, közel sem izzadtam bele úgy, mint szoktam, de azért gördült le a hátamon néhány izzadságcsepp. Az esõ nem tartott tovább egy negyedóránál. Esõnadrágot és kalapot elraktam és ballagtam tovább.
A második pont elõtt utolértem egy kisgyerekes csapatot. Nagyon vidáman voltak. Mondtam is, hogy szerintem a lányok több levegõt használnak el a beszélgetéshez, mint a gyalogláshoz. Már a rajtnál említették, hogy a Gerecse IVV túra 10-es távjáról elég rossz szájízzel jöttek el. Most pontosítottunk. Aki járt a Gerecse 50 és társai túrán, tudja mekkora a tömegnyomor, mennyit kell várni a rajtnál, az egyes ellenõrzõ pontokon és a célban. Õk elõneveztek, de meg kellett várniuk a velük együtt induló iskolai csoport többi tagját, így már a rajtnál elment 20 perc a szintidõbõl. Az elektronikus adatfeldolgozásra hivatkozva nem lehetett kérni, hogy a csoport indulási idejét írják az õ lapjukra is. A célnál is sokat kellett sorba állni, amivel kicsúsztak a szintidõbõl, így a gyerekek nem kapták meg a kitûzõt. Ezen, már máskor is berágtam, hiszen a leendõ felnõtt túrázók kedvét lehet örökre elvenni a teljesítménytúrázástól. IVV túrán szerintem egyébként sem célszerû a célzáráson kívül más szintidõt megszabni, hiszen többek közt éppen a kezdõk megnyerésérõl szól. Pláne ilyen szûket nem, mint itt. A 10-es távnál számítani kell akár 3-4 éves kisgyerekekre is. Elvileg az elvárt 3 km/h-s átlagsebesség számukra sem vészes, de ez csak elvileg ennyi. A valóságban inkább 4 km/h, az ellenõrzõ pontokon és a célban történõ várakozás miatt. Ez pedig bármilyen túra 10-es távján sok. Az pedig, hogy pár perces szintidõ túllépés miatt kisgyerekeknek ne adják oda a megérdemelt kitûzõt, elfogadhatatlan. Ha már ennyire számítógépes a nyilvántartás, akkor lévén ez egy szponzorált túra, illett volna a rajtlapra chipet ragasztani és elektronikus idõmérést végezni, így a sorban állások ideje nem számítana bele a szintidõbe. Az igazsághoz tartozik, hogy legalább utólag helyesbítettek, amikor levélben reklamált az egyik szülõ, és elküldték a kitûzõt.
Vissza a túrához. Kényelmesen mentem tovább. Valami kirakodóvásár helyszínét is érintettük, utána a hídnál leballagtunk a rakpartra. Most valahogy nem esett annyira jól a talpamnak a terep, sõt ha rossz, töredezett volt a járda, az sem. A Monostori-erõd elõtt rossz irányba mentem. Itt hiányos a jelzés. A térkép szerint egyenesen kell menni, a valóságban vagy jobbra, vagy balra lehet menni. Jelzés pedig csak balra volt jó messze. No meg arra volt az erõd fõbejárata is. Én ezt választottam. Kár volt, jöhettem vissza, s most már a helyes úton mentem az erõd egyik bejáratához. Készítettem néhány fotót, csináltam egy zsíros kenyér szendvicset, s mivel reggelhez képest nem fájt jobban a talpam, áttértem a 20-as távra. Az elsõ adandó alkalommal tettem egy kitérõt és fölmentem az erõd tetejére. Nem túl látványos. Remélem egyszer lesz idõm alaposan körbejárni, amikor a talpam is rendben lesz. A következõ ellenõrzõ pontig vezetõ szakasz jórészt a folyóparton vitt, helyenként nagyon kellemes terepen. Koppánymonostorban is megkaptam a pecsétemet, s a helység fõ utcáján ballagtam visszafelé. Ez a Monostori-erõd másik oldaláig vezetõ szakasz a túra leginkább monoton része. Az idõjárás azonban gondoskodott róla, hogy ne legyen olyan unalmas. A Duna irányából egyre gyakrabban hallatszott mennydörgés. Jó lett volna elkerülni a zivatart. Nagyon gyorsítani nem tudtam, de szedtem a lábam.
A körforgalom elõtt, újra elkezdett esni az esõ. Megálltam, és ismét esõdzsekire váltottam. A körforgalomtól ismét nehezebben lehetett követni a jelzést. Nem is sikerült Az esõ miatt nem akartam elõvenni a térképet. Mentem a GPS alapján, s egy párhuzamos utcán értem be a célba, ahol átvettem az emléklapot és a kitûzõt, s hazafelé vettem az irányt.
Könnyû, jól szervezett túra. A Koppány vezér utat leszámítva nem is monoton. Két erõdöt érint, a harmadiknak pedig a közelében megy el, és ezeken kívül is elég sok emlékmûvet érint az útvonal. Városi túrához képest meglepõen kellemes.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 500/400 Ft-ért térképvázlatos igazoló lapot (saját térkép nem szükséges), kitûzõt és emléklapot kaptunk. A második ellenõrzõ pontnál szõlõcukor, a Monostori-erõdnél pedig zsíros kenyér, lila hagyma ásványvíz volt az ellátmány. |
