Túrabeszámolók


Gerecse

efemmTúra éve: 20142014.04.24 21:06:37

Rendezõi összegzés. Forrás: Magyar Természetjáró Szövetség


 


Idén a Gerecse 50 mellett már három távon is indulhattak a teljesítménytúrázók, ugyanis a szervezõk a 30km-es távot is a program részévé tették.





 

A legnépszerûbb továbbra is az 50 kilométeres etap, amelyen az idén 2884-en indultak. Ugyanezen a távon tavaly "csupán" 2552-en vettek részt.






A második favorit a 20 kilométeres teljesítménytúra lett, itt kereken 2300 természetjáró startolt. A 10 kilométeren 1149-en, míg az új, 30 kilométeres távon 759-en rótták a Gerecse túraösvényeit.



A rendezvény fõ rendezõi a KEM SZÖSZ Természetbarát Szövetség és a Magyar Természetjáró Szövetség voltak, együttmûködö partner Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata, névszponzora a Decathlon, társrendezõje a Tatabányai Városi Szabadidõsport Szövetség.



A túrákat 190 önkéntes munkája segítette, a Vulkán TSE, a Tatabányai Volán SE, az Eötvös J. Gmnázium és a Kõkúti Általános Iskola tagjai.






Melletük az MTSZ munkatársai is jelen voltak, akik az adafeldolgozásból vették ki a részüket.






Gyõri Tamás, az MTSZ igazgatója személyesen is részt vett a szervezõ munka irányításában és végrehajtásában.



Az egységes jelzésrendszert felújította az Erõmû SE, a Tatabányai Volán SE, a Vulkán TSE és a TAC.

Az IFELORE elsõsegélynyújtói 11 állomáson álltak rendelkezésre és segítettek minden rászorulón.



Az Észak-Dunántúli VÍZMÛ hat helyen biztosított lajtos kocsiban ivóvizet.

Az összesen 15 ellenõrzõ állomás közül 12 helyen volt valamilyen szolgáltatás.

Bevált az az ötlet is, hogy a rajtnál mindenkinek kiosztott üditõ flakonja pohárként is szolgált, sõt aki vissza hozta, Túró Rudit kapott ajándékba. A vértestolnai grátisz frissitõ állomáson a zsíros kenyér és szóda is nagy sikert aratott, de az utközbeni mûzliszelet, az alma és szörp is népszerû volt.






Csak a lábnyomodat hagyd az erdõben” szórólapos program is sikert hozott. A Vértesi Erdõ Zrt. a környezetvédelem szem elött tartása mellett az erdei utakat rakta rendbe, a hulladékot begyüjtõknek 500 ajándékot biztosított (Gerecse 50 cimkés mézet, faszenet csomagban és poharas virágot).



A számítógépes feldolgozás illetve a technika is néha gondok elé állította a kezelõket és türelemre intette a résztvevõket, hiszen ki gondolta volna, hogy hajnali 5 óra után közel ezer jelentkezõ jelzi, hogy 6.00-kor bizony útnak akar indulni, illetve a nyomtatók is belefáradtak a 7-ezres oklevél példányszám készítésébe. Szerencsére ezt a dilemmát Németh Csaba az MTSZ Gerecse fõrendezõje és Kopa Rajmund technikai vezetõ frappánsan megoldotta azzal, hogy bejelentették a várakozó tömegnek, a turistamagazin.hu oldalról otthon is kinyomtathatják az oklevelet!



A Jubileum Park ismét bizonyitotta legendás vendégszeretetét a példás renddel és a sok sok programmal (törpi tura, Decathlon Játék Park, sportbemutatók, egészségügyi és életmód tanácsadások, egészségprogramok stb.).



A résztvevõk mindegyike az MTSZ ajándékát, a Turista Magazin legfutóbbi számát is megkapta ajándékba. A túrával teljesíteni lehetett a Cartographia Kupa és az Észak-Dunántúli Kupa feltételeit és természetesen beszerezhetõk voltak az Országos Kéktúra Gerecsét érintõ 4 igazoló bélyegzései, valamint az IVV túrák bélyegzései is.



Az eddig mind a 32 Gerecse 50 túrát teljesítõ sporttárs mindegyike elindult a 33. túráján is, és sikerrel beérkezett a szintidõn belül, vagyis továbbra is nyolcan vannak a százszázalékosok. Részükre a rendezõk ismét kiemelt jutalmazást biztosítottak. A Decathlon fõdíját, egy rendkívül értékes kerékpárt, sorsolás útján a vértesszölösi Krenner Antal nyerte, további 3 fõnek vásárlási utalványt adtak, a többi 4 fõnek pedig a KEM SZÖSZ biztosított szintén vásárlási utalványt. A díjakat Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere, Ablonczi Katalin képviselõ, Borsai Ágnes, a Decathlon kommunikációs osztályának vezetõje, valamint Horváth Zoltán, a megyei természetbarát szövetség elnöke adta át.



A túrát immáron sokadszor teljesítette dr. Völner Pál, országgyûlési képvielõ és megjelent, valamint nevezett a 20 km-es távra Horváthy Lóránt, a KEM SZÖSZ elnöke is.



Az idén elõször lehetett 30 km-es résztávon is indulni. A 759-es részvételi szám mögött érdekes dolog fedezhetõ fel, hiszen a 10 és 20 km-esek létszáma megközelitõleg ennyivel csökkent. A feltételezés szerint bevált a korábbi kezdeményezés, hogy fokozatosan vegyenek részt a különbözõ távokat választva a túrázók a Gerecse túrákon, így „szoktathatják” magukat a majdani 50 km-hez. A rendezõk csak erre a napra kértek engedélyt az Által-ér menti kerékpárút használatára is, bár aki tehette inkább mellette gyalogolt. Ez többször nem fordul elõ, jövõre már az Által-ér másik partján lesz a hivatalos útvonal kijelölve.



Abban teljesen egyetértettek a fõrendezõk, a szervezõk, hogy az online nevezést tökéletesiteni kell a túrázók érdekében, és abban is, hogy a 2015-ös XXXIV. Gerecse 50 túra szervezõ bizottságának már idén április végén vagy május elején meg kell határoznia a fõ feladatokat és elkészíteni a túrák mindenre kiterjedõ kiírásait. Ebben a gerecse50.hu valamint a turistamagazin.hu honlapok is megadnak minden támogatást.



A túrán végig jelen volt a Turista Magazin online szerkesztõsége is.

A beszámoló elsõ része.

A beszámoló második része.



Korábban:

- esemény a naptárban

- bemutatkoztak a pontok õrei közül néhányan

- online regisztrációval gyorsabban lehetett indulni.






MTSZ, Turista Magazin