Túrabeszámolók


Szent László

nafeTúra éve: 20072007.02.04 18:24:31
Szent László 33
Barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 1160 m.
Egy meghívásnak köszönhetõen, a megszokottnál jóval nagyobb távolságra kalandoztam el túrázni. Pápától, csaknem Pásztóig esett az esõ, ami idõjárás szempontjából semmi jóval nem kecsegtetett.
A nevezésen gyorsan túlestünk, s pontban hét órakor nekivágtunk a 33-as távnak. A Sztúpáig borult idõben haladtunk. Pecsételés után ízelítõt kaptunk a cserháti sár ragadósságából. Az elsõ fenyvest elérve ránk ijesztett az idõjárás, mivel egy szélroham nyakunkba rázta a vizet az ágakról, s azt hittük újra esni kezd. Ettõl kezdve azonban a felhõk fokozatosan elvonultak és kisütött a nap. A táv naprészét gyönyörû téli napsütésben, hideg front utáni tiszta helyzetben tehettük meg. Ennek köszönhetõen nagy távolságra lehetett ellátni, s még az olyan távoli hegyek is élesen rajzolódtak ki a horizonton, mint a Tátra, vagy a Visegrádi hegység. Kényelmes tempóban haladtunk a Szent Kútig, majd egy kaptatón értük el a Remete-barlangot. Ez a rövid emelkedõ ízelítõt adott a Cserhát változatos kõ és talajviszonyaiból. A vulkanikus kõzettõl a homokkõig, az agyagtól a homokig terjedt a skála. A második ellenõrzõ pontra hamarabb érkezett meg az igazoló lapom, mint én. Köszönet a megtalálónak. Ettõl kezdve szigorúan rágomboltam a zsebet.
Nézelõdés és fényképezés után túratársnõm után eredtem. A csúszós úton óvatosan kellett haladni lefelé, ha valaki nem szeretett volna úgy kinézni a túra végére, mint egy dagonyából kikelõ vaddisznó. Végig ballagtam a Szent László-hasadékon, majd az engem utolérõ túrázókkal, jóval könnyebb terepen értük el Sámsonházánál a következõ ellenõrzõ pontot. A falu elõtt pár száz méterrel szarvas rudli engedett bennünket közel magához. Miután észrevettek bennünket, még mindig engedélyezték a közeledést, majd minden ijedtség nélkül könnyed ügetésben távoztak. Gyönyörûek voltak. Több éves tapasztalatom, hogy az erdei vadak nem túlzottan zavartatják magukat sem a gyalogos, sem a kerékpáros túrázóktól (pedig a kerékpáros ruhákról mindent elmondhatunk, csak azt nem, hogy beleolvad az erdei környezetbe), ha azok nem okoznak ijesztõ zajt a számukra, mint például a markolatváltó fémes kattanása. Pecsételés és teázás után, a falu túlsó végén megnéztem a volt kõfejtõt, majd tovább haladva megállapítottam, hogy nyugodtan mehettem volna a vár felé is, mert járhatónak tûnik a hegyoldal.
A következõ emelkedõ tetejérõl elõtûnt Nagybárkány templomtornya, majd ahogy közeledtünk, fokozatosan az egész falu. A 15-ösök az iskolában befejezték a túrát, mi pedig bélyegzés után finom zsíros (vajas, lekváros, mézes) kenyérrel pótoltuk az elégetett kalóriákat, citromos teával oltottuk szomjunkat. Továbbindulva a templom melletti mezõt a vaddisznók olyan alaposan feltúrták, hogy az vetekedett a második világháborús amerikai szõnyegbombázásokkal. A domboldalról visszanézve csodálatos volt a látvány. A falutól jobbra a Mátra, míg balra a Karancs legmagasabb hegyei uralták a tájat. Következett a túra legnehezebb emelkedõje. A meredekséggel nem is lett volna gond, de a sár csúszott is, ragadt is. Ahogy mentünk feljebb, szerencsére kisebb lett a sár, viszont a hegyek gerincére felérve, kikerültünk a szélárnyékból. A Köves-bérctõl a Tepkéig hullámvasutaztunk. Nyeregbe le hegyre fel. A Garábi-nyereg nyiladékából ráláttunk Mátraszõlõsre. A Puigáról nyugatra nyílt gyönyörû kilátás, de a hideg szél hamar elûzött bennünket. A Tepkén megkaptuk a soros pecsétet, s egy szelet csokit, majd felmásztam a kilátóra. A szél miatt megálltam a második szinten, s nem mentem föl a tetejére. Így is dermesztõ hideg volt. Egy fiatal páros felment, de villámgyorsan le is menekültek. Mondták, hogy fent szó sem lehet fényképezésrõl, mivel ha nem kapaszkodik az ember, akkor ledöntheti a lábáról a szél. Ezen a szinten is jól meg kellett vetnünk a lábunkat, de a látvány kárpótolt a hidegért. Északon a Tátrát is élesen lehetett látni a tiszta levegõben.
Megkezdtük utunk utolsó szakaszát. Már elõre fáztunk tõle, milyen sár fog fogadni lejjebb. A hegy derekán, néhány száz méteren kaptunk is belõle. Alig 2-3 kilósak lettek a bakancsaink, természetesen egyenként. A mikor az erdõt elhagytuk, szerencsére a nagy sár is mögöttünk maradt, ugyanis az addig szidott szél meg tudta szikkasztani az agyagút tetejét, s így alig ragadt. Sokkal jobban tudtunk haladni, mint számítottuk. Sárban, már igazából csak Pásztó szélén volt részünk. Kisebb felhõszakadásra lesz szükség ahhoz, hogy a Zagyva hídjának korlátjairól lemossa a sarat, ami bakancstisztítás közben rákerült, már csak azért is mert kegyetlenül ragaszkodó típusú. Otthon sárkefe használatával is alig tudtam lemosni. A célban megkaptuk az utolsó pecsétet, átvehettük az oklevelet és a kitûzõt. A kollégium étkezdéjében tényleg kiváló paprikás krumplit kaptunk, finom kolbásszal. Nagyon jól éreztük magunkat a túrán. Megérte a korai kelést. A túra útvonalválasztása, szalagozása, ellátása egyaránt kiváló, köszönet érte a rendezõknek.