Túrabeszámolók


Kis-Kőfej és Sorrento

nim69Túra éve: 20142014.03.09 21:26:27

 Nagyon szép napon került megrendezésre ez az új túra. Számomra új, hiszen elõször rendezték meg tavasszal, elõször került be a Budapest kupába is, mint az a szervezõkkel való beszélgetés kapcsán kiderült.


Már fél 8 elõtt a rajthelyen várakoztunk túratársnõmmel. Így nekünk nem kellett soka idõt eltölteni a nevezéssel, bár az látszott, hogy nem egy nagy létszámú rendezõség van jelen.


Miután megkaptuk az itinerünket,pár dologra is felfigyeltem. 1. a túrakiírásban a neten 797m szint szerpel, míg az itineren 940m a 21,2km-re.


                                                                                        2, nincsenek jelentõsebb kiemelések az ellenõrzõ pontok-táv magasság vonatkozásában. olykor nem tudtuk kb. mennyi km-nél tartunk, hogy állunk idõvel ehhez képest. 


                                                                                        3. egy helyen a 21-es távnál  a szint el volt írva 603m-es sornál ( ez legyen a legnagyobb baj)!


                                                                                        4. olvasva az itinert, számomra zavaró volt, hogy beleírták, hogy azok a jelzések is merre térnek el, amelyiken nem haladunk tovább. Szerintem elég lett volna azt írni, hogy pl. az elsõ ellenõrzõpontig a S jelzésen, majd a PS közös jelzésután már a P-at követjük. Ilyennel több helyen is lehett volna egyértelmûsíteni.


Maga a túra  útvonalvezetése nagyon tetszett. olyan helyekre is elkalauzolt, ahol már régen jártam vagy ritkábban megy arra túra ( Repülõs emlékmû vagy a Z3jelzésen fel a Libegõalá). Én viszont tettem volna egy ellenõrzõ pontot a Tündér-szikla tetejénél. Megérdemeltük volna a pecsételést, ha már oda felvitt az utunk. ( Ezt a rendezõnek említettem is a célban) A sziklától nagyon szép kilátás tárult elénk. A célba érve 4,5ó után, mi kaptunk oklevelet és kitûzõt is. Bár az oklevelet író hölgy a rendezõ kolléga felajánlását nem kérte az írásban, pedig már kígyózott mögöttünk a sor. A szendvics finom volt. Sajnáljuk, hogy mikor jöttünk el, akkor került elõ a nutella, mert akkor azt választottuk volna. A rendezõvel beszélgetve mondta, hogy eddig a túráikok 250-300 ember volt jelen, õk is örültek a létszám növekedésének. Összességében jól éreztük magunkat. 


Reméljük a jövõben jobban felkészülten, az itteni tanácsokat megfontolva még sikeresebb túrát rendeznek! Köszönjük szépen.