Túrabeszámolók


Szent László

MúzslaTúra éve: 20142014.02.03 05:57:54
Szent László teljesítménytúra 2014

Az idei esztendõben már a kilencedik alkalom volt, hogy erre a nagyszerû rendezvényre neveztem. Sokszor nosztalgiázom és most is eszembe jutottak régebbi emlékek. Érzések, találkozások, idõjárás, kilátások. A pásztói vasútállomáson már többször találkoztam Bell Sanyiékkal és ez most is így történt. A logisztika ugyanis az volt, hogy a kocsikat a célban (Pásztó, Titel Pál kollégium) hagytuk, és vonattal közelítettük meg a rajtnak helyet adó Tar, vasútállomást. A vonaton aztán Õrsi Bálintot pillantottam meg és rögtön szóba jött, hogy legutóbb (2006-ban) amikor együtt túráztunk itt, akkor velünk volt Péter is, Kiss Péterre gondoltam. Õ akkor mesélte, hogy a Mont Blanc-ra készül…

 A vonat megállása után rögtön futni kezdtem a vasútállomás épülete felé, így az egyes rajtszámú rajtlap lett az enyém. Utoljára a 2010-es „Holló-kõtõl – Vörös-kõig” teljesítménytúrán volt ehhez szerencsém. Ott ezt a pozíciót sikerült is a végéig megtartanom, itt azonban tudtam, hogy lelkes futók fognak utánam vetõdni. Egyébként pedig nem veszem versenyre a túrákat, de szeretek „egy jót menni”, ami nálam nem futást, hanem tempós gyaloglást jelent.

 Ehhez mérten indultam neki az országútnak és nagyon hamar a Sztúpánál bélyegeztem. Innen egy érdekes, csiki-csuki rész következett, amíg fel nem értem a Csapás-tetõre. Közben Nagy Attila és társa futott el mellettem. A talajviszonyok nagyon kedvezõek voltak, pár cm hó és fagy. Az idõjárás is kedvezõ lett, mert nem esett semmi sem és a hosszú, szmogos, szélcsendes idõ után most feléledni látszott a szél is. Szentkút elõtt Józsa Gabiék osztották a pecsétet és a csokit. Itt eligazítást kaptam arról is, hogy a Nemzeti Kegyhely építkezése miatt a Remete-barlanghoz nem lehet felmenni. Így majdnem az eredeti – 2002-es – útvonalon mentem tovább a Szent László-forrás felé.

 Vidáman lépkedtem a hóban és kanyarogtam elõbb a gázvezeték jelzõ bóják, majd pedig az OKT jelzése mentén, a Szálláska-völgyben. Itt egy részen erdõirtásba botlottam, de a fagyott földön végül nem lettem saras. Újabb két futó robogott el, amíg Sámsonházára értem. A faluban, a buszmegállóban kaptam meg a harmadik pecsétemet és a geológiai feltárulás mentén hagytam el a települést. Ismét két futó következett és a Nagybárkány felé vezetõ kaptató. Ezt is elég gyorsan abszolváltam, így nem sokkal kilenc után már a nagybárkányi iskolában frissítettem.

 Következett a túra számomra kedvenc része, amit a Kelet-Cserhát TK ötszázas csúcsai mentén való gyaloglást jelent. Mindjárt az elején a nagy kedvenc emelkedõvel, ami pihentetõ szakasz nélkül vezet fel a Nyerges-tetõ (516 m) csúcsa alá. Közben Bakos Gergõ ért utol. Kicsit beszélgettünk, majd egy-két instrukciót mondtam neki a hátralévõ szakaszra, mivel elõször járt a túrán. Ezzel kezdõdött az igazi hullámvasutazás. Itt ugyanis egy rövid lejtõ következett, majd egy húzós emelkedõ a Kerek-Bükk (569 m) csúcsa felé. Szeretem meglátni a csúcs alatt lévõ fenyvest. Öröm volt ismét belemenni és hallgatni a nagy szélben, a fenyõk zúgását. Ez ismét feltöltött. Rövid lejtõ következett, majd a soron következõ emelkedõ a Köves-Bérc (511 m) csúcsát mellõzte. Itt csak minimális lejtés után már a Varjú-bérc (540 m) mellett haladtam el. Közben már egyre inkább a gerincre vezetett ki a jelzés, így mindkét irányban elég jó kilátásban volt részem. A bal oldalamon a Mátra nyugati vonulata látszódott, míg jobbra a Belsõ-Cserhát völgyeiben gyönyörködhettem. Lejtõ után egy nyiladékot elérve még tisztább volt a kilátás, de már lépkedtem is fel a Nagy-Kõ-tetõ (551 m) csúcsára. Ez a hely is sokat jelent nekem, mert régi, szép emlékek kötnek hozzá. Aztán lejtés és a Garábi-nyereg, ahol Illés Rudiék próbálják a jeges teát felmelegíteni. Még három hegy van hátra, de már lõtávolba került az utolsó ellenõrzõ állomás is. A Macska-hegy (572m) emelkedõje nem könnyû, de egyik ormáról csodálatos kilátást ad az egész Belsõ-Cserhátra. A fehér tájban most különösen örömömet leltem. A csúcsról csak kisebb lejtõ vezet le, de az emelkedés sem túl erõs az egyébként a túra legmagasabb pontját adó Purga (575 m) tetejére. Itt már elég közelinek tûnik a Tepke kilátója. Innen egy meredek lejtéssel jutottam le a hegy lábáig, ahonnan – nagy meglepetésemre – már nem a dózerúton, hanem egy kis ösvényen vezetett fel a jelzés a Tepke (566 m) csúcsára. Úgy látszik, hogy itt is kezdik használni a Börzsönyben már alkalmazott megoldást, hogy a nedves idõben a gépek által is széttúrt, nehezen járható utak helyett, azokkal párhuzamos, kisebb ösvényekre terelik a jelzéseket.

 Kelemen Laci állta a pontõrséget. Pár szót váltottunk, majd nekiindultam a hátralévõ nyolc kilométernek. A terep szinte végig lejt, de azért mindig vannak meglepetései, nehézségei. Nos, az idilli, erdei szakasz után egy erdõirtáshoz értem, ami már nehezítette a viszonyokat. Lejjebb érve pedig a szétdózerolt út adott fejtörést. Sebaj, mert itt már a mezõt elérve van bõven hely hová lépni. Ráadásul a fagy is csak éppen hogy kezdett felengedni. Így minimális sarazással jutottam be a célba. Ott elfogyasztottam a finom pörköltet és hamar hazaértem.

 Igazán jó túra volt, köszönöm a szervezést!