Túrabeszámolók

Miután leszálltunk a kellemesen befûtött 63-as buszról kb másodikként érkeztünk meg moiwával Nagykovácsi plébániára, ahol már Rushboy is ott volt. Õ a Görgey 10+25-öt választotta a délelõtti programnak. A rajtban kb 17:05-kor már ott voltunk, de tudtuk, az csak 17:30-kor nyit ki, így egy kis várakozásra kényszerültünk, ami jókedélyû beszélgetéssel és ráhangolódással telt el. Az idõjárás nem éppen volt kedvezõknek mondható, a hõmérsékletet leszámítva. A látótávolság 2 méterre redukálódott, és az éjszaka második felére a jófej meteorológusok kb. 5 mm esõt prognosztizáltak, így nem is volt kérdéses: nehéz lesz nagyon. Ugyanakkor tudtam, hogy lesznek emberek, akikre lehet számítani a tájékozódásban. 17:30 elõtt sok ismerõs tûnt fel a láthatáron, a legtöbb futó és sok tapasztalt túrázó is jelen volt. Én megbeszéltem már hetekkel korábban, hogy orsipankával és ha úgy dönt, moiwával megyünk. A rajtban sajnos kiderült, hogy Barta Laci késõi érkezése miatt GPS-ünk nem lesz. 17:35-kor sikerült beneveznünk, és konstatálhattuk is, hogy idén bizony nem vicceltek a rendezõk, az eddigiektõl eltérõen az egy meglepetés csúcs helyett idén már 3 is volt. Nevük szerint: Zsír-hegy, Alsó-Telki-hegy és Tarnai-hegy. A térképen csak-csak sikerült beazonosítani a csúcsokat, de tudtuk, ez nem lesz sétagalopp. 18:00-ás rajtbélyegzõvel sikerült indulnunk, ezen a túrán próbálhattam ki élesben egy nagyon finom lila gyümölcsrõl elnevezett új fejlámpámat is, ami meg kell hogy mondjam, nagyon jó vétel volt, ugyanis teljesen jól világít, és meglehetõsen erõs fénye van, ami eddig egyik fejlámpámról sem volt elmondható. Az utat elõször hármasban kezdtük meg a sárga sáv Nagykovácsiból Perbálra vezetõ szakaszán. A köd szinte mindent beborított, így kénytelen voltam maximális fényerõre kapcsolni, a sárga sávról egy murvás útra kellett letérni, ami szinte eltéveszthetetlen volt, ám ebben a ködben én észre sem vettem. Érdekes kontraszt volt az októberi futásom óta beállt változás az idõjárásban. A GPS hiányát itt éreztük elõször és utoljára, ugyanis lassan befutott a Rudi-Rushboy-Tinca trió a futó lányokkal, név szerint: Szabó Juci, Kertész Dóra és Szimandl Anita társaságában. Innentõl végig velük mentünk, lévén Rudinál volt GPS. Az elsõ csúcs így könnyen meglett, ahol - mint tavaly is - erõs szél fújt. Finom csokis kekszet is kaptunk, majd egy korty víz után indultunk is tovább a következõ csúcs, az Ilona-lak felé. Kissé kalandosnak bizonyult, ugyanis a Cseresznyés-völgy egy igen meredek, néhol sziklákkal tarkított lejtõjén ereszkedtünk le. Miután moiwa egy hatalmas kõgörgeteget indított el, végül sikeresen leért mindenki. A Cseresznyés-völgybõl való felmászás az Éles-kõ Ilona-lak gerincre viszonylag könnyen ment sajnos, ugyanis valaki fényvisszaverõ kockákat helyezett el néhány fára (ejnye!!!!!) Ilona-lakban idén is nagyon finom teát és friss vizet kaptunk, a pontõrök fenyõvízzel is kínáltak, de azt most nem fogadtam el. Jó lenne egyszer egy éjszakát itt eltölteni, nagyon hangulatos kis hely ez szerintem. Ezután viszonylag könnyen, a Bükk-völgyön keresztül sikerült feljutnunk az instrukciók alapján ÉK felõl az elsõ meglepetés csúcsra, a Zsír-hegyre. Itt egy finom mézes puszedlit zsebeltünk be. Innentõl megint egy kicsit a jelzésen mentünk, ahol elértük az Anna vadászházat, majd innentõl egy éles jobbost vettünk és egy szántóföldön keresztül értük el a névtelen, de jelzett csúcsot, az Alsó-Telki-hegyet, ahol egy ízletes karamellás sütit kaptunk. Bár tudtuk, már a szintidõbõl ugyan nem fogunk kicsúszni, de azért mindenképpen érdemes felkeresni a Budai-hegység legmagasabb csúcsát, hogy az összes csúcs meglegyen. Ez pedig nem volt más, mint a Nagy-Kopasz. A köd egyre jobban fokozódott, amint a tavalyról már ismerõs útvonalon egy nyílegyenesen induló szántóföldön átvágtunk, majd egyre erõsebb emelkedõ után értük el a Csergezánt, ahol szépen kivilágított kis dobozban volt a bélyegzõ és rengeteg finom karamella és olvadós cukorka. Én a karamellát választottam, ugyanis van benne laktóz és poliszacharid, így elnyújtottam az élvezeteket J . Innetõl a Tarnai-pihenõ érintésével értük el a második meglepetéscsúcsot. A Tarnai hegyen is fincsi sütivel, sörrel és Jägerrel kínáltak minket, amibõl a Jäger kivételével mindenbõl fogyasztottunk. Itt kell megjegyeznem, hogy fõként azért szeretem ezt a túrát, mivel rendkívüli misztikus kilátás nyílik a környezõ településekre, székesfõvárosunkra is. Ezek után leereszkedtünk a hegy ÉNy-oldalán, aminek egy tisztásán hatalmas meglepetés ért minket. Valószínûleg a vadaknak voltak kirakva friss gyümölcsök, de amin én személy szerint meglepõdtem, szinte mai péksütemények, köztük lekváros fánk, vaníliás csiga és társaik. A Fekete-hegyet tudtuk, hogy a legjobban a Szarvas-árok felõl lehetne megközelíteni, de nem kockáztattunk és maradt hû társunk az új Z+ jelzés. Közben Tinca óriási eséssel zúgott Dani lábai közé, de szerencsére nagy baj nem történt. Itt kaptunk szerintem a legfinomabb süteményt, ami nagy energiával töltött fel minket. Innentõl már a még távolabbi csúcsok meghódítása várt minket. A csapat végig jó tempóba maradt és sikerült végig együtt haladnunk, aminek én személy szerint nagyon örültem. Amúgy is nagyon illusztris és kellemes társaság voltak. Sajnos a Cserkészparkon idén sem nagyon tudtunk átmenni, a kerítésmászást pedig nem kockáztattuk meg a kutyák miatt. Így a kerítés mentén értük el Adyligetet. Hûvösvölgybe érkezés elõtt értük el a Fazekas hegyet, ahol sajnos bélyegezni nem tudtunk, mert az eltûnt. Helyette az itt hagyott barackos Nesteát ittuk meg (eddig nem volt bajom tõle). A kék elérésekor kicsit nosztalgiáztam, mintha ma már jártam volna erre? A kútnál feltöltöttük vészesen fogyó készleteinket, majd a sárga sávon folytattuk utunkat és csakhamar elértük a Homok-hegyet. Innen is csodálatos kilátás volt a városra. Az új még távolabbi csúcsot, a Vörös-kõvárat már láttuk szemben így majdhogynem toronyiránt mentünk, és értük el a szélzsákot. A Gercsényi templom mellett elhaladva a 2011-es Gercse túra jutott eszembe, hát az is régen volt már…. A Kálvária-hegytõl már tudtam, nem sok van vissza, de a beígért esõ innentõl a célig már erõs intenzitással esett. Így mielõbbi gyorsabb tempóra váltottunk. A városi monoton szakasz után kész felüdülés volt ismét az erdõben lenni és a BUÉK-ról megmaradt szaloncukrot majszolni a Kálvária-dombon. Már csak a két Kovácsi fölé magasodó szirt volt hátra, az Alsó-Zsíros-hegy, illetve a Nagy Szénás. Az Alsó-Zsíros-hegy nagy kedvencem, ugyanis tudom, innen már csak egy pukli és ismét Nagykovácsiban vagyunk. Itt is finom sütibõl választhattunk, ami egy utolsó löketett adott még a cél elõtt. A Szénáson frappáns kérdés megválaszolása után kaptunk pecsétet, és megkezdtük a zúgatást lefele Nagykovácsiba. A célban egyedi új díjazás és szintén új oklevél várt minket, így már a díjazás is bizonyítja, hogy a MÉG TÁVOLABBI csúcsokat hódítottuk meg. Klasszikus Smack leves, egy pár pohár bor és tea elfogyasztása után a 03:12-kor induló 963-as busszal távoztunk Pest irányába majd Hûvösvölgyben újabb buszra szálltunk, ami már a Moszkváig repített engem, moiwát meg a Keletiig. Innentõl kényelmes séta, forró csoki és jól befûtött 5341-es Talent várt engem a 4-es vágányon. Hazaérve 3 óra pihentetõ alvás elég volt.