Túrabeszámolók


Bakonyi Mikulás

nafeTúra éve: 20132013.12.09 21:40:50


Bakonyi Mikulás18/32


GPS-el mért távolság: 32,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 850 m. Természetesen ezek nem a 18-as táv adatai, bár hivatalosan azt teljesítettem.


Reggel megint csak 24 órás szolgálatból indultam túrázni, így az 50-es távon indulásra esélyem sem volt. Háromnegyed kilenc is elmúlt, mire beneveztem a 18-as távra. Már tavaly is néztem, hogy ez a táv lehetõséget ad arra, hogy az 50-es táv legszebb részeit bejárjam, a zirci monoton szakasz kihagyásával, úgy, hogy végig, a túra különbözõ távjainak hivatalos nyomvonalán megyek. Máténak jeleztem is, hogy a térdemtõl függõen el fogok térni. Õ pedig mondta, kíváncsi lesz, mit mondok a Cuha-szurdok után. Érdemes volt-e arra cserélni a zirci részt a pizzával. Utólag is csak azt tudom mondani: érdemes.


Mire neki tudtam vágni a távnak, elállt az addig szemerkélõ esõ. Egy cseppet sem bántam. A parkolónál megálltam, s egy pulóvert beraktam a kocsiba, kihasználva, hogy útba esik. Ezt otthon ki kellett vágnom a GPS track-bõl, hogy pontos eredményt adjon. Még ekkor sem volt tele a parkoló, pedig már csak a legrövidebb távra lehetett volna nevezni. Igaz, bõ 700 m-re van a rajttól és 45 m-el magasabban. A túra után, ez nem olyan kellemes.


Kényelmes tempóban ballagtam kifelé a faluból. A piros jelzésen „elfelejtettem” lekanyarodni, s mentem tovább a Kõ-árok felé. Elég sáros az ösvény, ami az egész túrára jellemzõ. Ráadásul, már jó sokan elmentek elõttem, így össze is vágták. Szerencsére nem a ragadós fajta. Mivel eltértem az útvonaltól, igyekeztem keveset fotózni, mert igencsak viszi az idõt. Azért nem bírtam ki, de itt még csak ritkán álltam meg. Egy pólótól is megszabadultam szokás szerint és már a kesztyû sem kellett. Sokadjára írom le, szépek a völgy sziklái. Idõnként csúszkálva elértem a Gézaházi ellenõrzõ pontot, ahol Józsi Mikulás és Laci Krampusz várta a túrázókat. Most csak az igazoló lapra kértem pecsétet, s mentem tovább.


A Töbör-hegyi kaptatón kisütött a nap, újabb fotós témát adva. A következõ pontnál leigazoltam, a tájfutó szúrókával, s indultam tovább. Meglepetésemre, azt látom, túrázó csoport jön a piros jelzésen. Jócskán a 18-as rajtidõ után indulhattak. Ballagtam tovább. Helyenként elég jól csúszott a sár, de messze nem vészes, mindössze lelassítja az embert egy kicsit. A jelzés elsõ nagy hajtûkanyarjában láttam, hogy az elõzõ csoport is erre jön. Elég hamar elértem az Ördög-árok alsó részét, s ettõl kezdve alaposan belassultam. A következõ két kilométer általában egy bõ órámba szokott kerülni. Nem mértem, de biztos, hogy most sem volt kevesebb. Akár mennyire vissza is akartam fogni magam, azért gyakran elõkerült a fényképezõgép. Túl szép a völgy ahhoz, hogy kibírjam fotózás nélkül. Most a befagyott, néhol havas pocsolyák, a jeges sziklák, a patak kis zúgói jelentették a témát. Mindig más arcát mutatja a szurdok. Végül, épp idõben értem el az Ördög-gátat, már éppen szedte be a pontõr a szalagokat, s készültek indulni. Szóval túl lassú voltam. Beszélgettünk, s mondtam, még egy csoport biztosan jön utánam. Mire elindultam föl a lépcsõn, meg is láttam õket néhány száz méterrel hátrébb. Fönt láttam, hogy nyár óta lezuhanhatott egy méretes szikladarab. Túl frissnek látszott a törés. Pecsételés és beszélgetés után, gyerünk tovább.


Ez rögtön az elején nem is olyan egyszerû jó meredek, sáros ösvényen kellett leveszkõdni a völgy aljára, ahol most nem lehetett elmenni, mert túl sok a víz a patakban. A következõ gáton nehezebb átkelni a szokásosnál, mivel csak egy igen csúszós, keskeny mászós útvonalat hagyott nyitva a víz. Még jó, hogy fölfelé kellett menni. Lefelé egyáltalán nem biztos, hogy le tudtam volna jönni. Alighanem kikerültem volna a hegyoldalban, ami szintén nem könnyû. A továbbiakban még párszor kereszteztem a patakot, s mindannyiszor keresnem kellett, hol lehetséges. Az Ördög-árok felsõ végénél, 6 fõs csoportot értem utol. (A kisfiúnak valamilyen csípõsérülés miatt nehezen ment a dolog. Javasoltam, hogy Gézaházától menjenek vissza Cseszneknek, nincs értelme erõltetni. Õk 82-es útban gondolkoztak, én a Töbör-hegyen átvezetõ P+-t javasoltam. Itt nincs autóforgalom, s az út is jó. Utólag belegondolva, a szint is és a táv is kevesebb.) A két kislány viszont nagyon vidáman volt.


Hamarosan visszaértem Gézaházára, ahol Józsiék is pakoltak. Mondtam, még két csoport jön utánam, s mindkettõben van gyerek, a közvetlen mögöttem jövõben három, a másiknál nem számoltam. Hûha! Gyorsan visszaöltöztek Mikulásnak és krampusznak. Épp idõben. Mire készen lettek, már lehetett is hallani a kislányok csivitelését a kanyaron túlról. Az eddigi 15 km három óra ötven percembe került. Bele kell húznom, hogy ne kelljen rám várni.


Gyerünk tovább. Szerencsére a meteorológusunk elõrejelzése bejött, hogy a lefûzõdõ ciklonnak köszönhetõen enyhe lesz a szél. Szokatlan módon alig volt a Gesztenyés EP-ig. Ilyen enyhe még nem volt az idõ ezen a szakaszon. A fasorok közti útról, a nyáron kitakarították a bozótot. Az itteni nagy dagonya is megúszva. Ettõl függetlenül tõle balra mentem a füves úton. Az most még jobb. Elég sok túrázót láttam elõttem. Az ellenõrzõ pontnál utol is értem õket. Mondtam a pontõrnek, hogy elvileg még két csoport jön mögöttem, bár Pintér Józsiék a Töbör-hegyen át való visszafordulást fogják nekik javasolni.


Szaporáztam tovább a lépteimet. Hamarosan magam mögött tudtam az utolért túrázókat. Hol havas-jeges az út, hol sáros-pocsolyás. Aki netalán tán hiányolná a 30-as és a hosszabb távok Harmadik-árokbeli félnehézsúlyú dagonyáját, megnyugtatom, a Károlyházi-víznyelõ utáni lejtõ egészen jól tudja pótolni. Csúszkáltam rendesen az összevágott sárban. Esés nélkül sikerült csúsznom egy eldobós libelle-t. (Ha a túrabot pántja nincs a csuklómon, tuti, hogy elhajítom.) A murvás szakaszon is óvatosan haladtam, mivel a hó és jég miatt csúszott. Mivel a térdem még nem jelezte, hogy elég, így a sárga jelzésen legyalogoltam a Cuha-szurdokba. Sokan jöttek velem szembe a 30-as és 40-es távon. Párszor el is kellett mondanom az ismerõsöknek, hogy „eltévedtem” a 18-as távról. A szurdokban viszont végig egyedül gyalogolhattam. Ezt a részt is nagyon szeretem. A vasút félalagútját felújítják. Az elsõ két gázlót, alaposan elrendezte a patak. A kövezés háromnegyedét elhordta, így elég mély a víz. Azért bakancsban simán átjutottam. A következõ gázló rendben van. Az újabb kettõ viszont megint nehezebb. Elég alattomosak. Nagyon csúsznak a kövek, s egy kettõ hiányzik is. Ha oda lép az ember, tuti befolyik a víz a bakancsba. Ráadásul a kövek közül a rögzítõ beton már hiányzik. A többi gázló már nem gond. Túracipõben az sem úszható meg beázás nélkül. mert sekély ugyan, de nagyon gyors a víz, s a cipõnek torlódáskor be tud folyni.


Sajnos nem néztem meg a honlapon a pontok nyitva tartását, így azt sem vettem észre, hogy a pont már nem a Kõpince-forrásnál (ahogyan én emlékszem az utolsó 50-es távos túrámról), hanem egy sokkal kellemesebb helyen, a Vinye.hu büfében található. Eredetileg terveztem a büfét, de a sietés miatt kihagytam. Öreg hiba. A távban ezt a távot, térképi mérésbõl adtam hozzá (turistautak.hu és 690 m-t jelent oda-vissza, a játszótéren keresztül). A forrásnál az igazolást fényképezéssel pótoltam, s megkezdtem a Zörög-tetõre vezetõ 245 m szintemelkedésû kaptatót. A Gézaházától a forrásig tartó 10 km-t két óra alatt tettem meg, tehát sikerült rendesen fölgyorsulni. Jól kimelegedtem. A Zörög-tetõn, folyamatosan érkeztek a túrázók a másik irányból. Örömömben, hogy még nyitva a pont ittam egy bögre teát, s gyerünk tovább. Már nem siettem annyira, hiszen nem én vagyok az utolsó. A lemenõ nap érdekes és szép fényviszonyokat teremtett. A faluban is megálltam néha fotózni. Végül beértem a célba. Átvettem a kitûzõt és az oklevelet, a szendvics-tea jegyet lepasszoltam egy ismerõsnek, beszélgettem egy kicsit, s elégedetten hazafelé vettem az irányt.


Az általam bejárt táv, nekem teszik. Ha nem tudok, vagy nem akarok az 50-es távon indulni, akkor máskor is ezt csinálom. A Csárda-völgy utolsó látványos szakaszát leszámítva, a túra összes szép része benne van, ennek megfelelõen nem is könnyû. A 30-as távnál jócskán nehezebb. Végsõ soron az ötvenes táv egy részét teljesítettem, egy átkötõ szakasszal. A Gesztenyésig az 50-es és 40-es táv útvonalán mentem, utána Károlyháza felé levágtam a zirci részt. Végül a Cuhaszurdok elérésétõl megint az ötvenes táv nyomvonalán talpaltam. Még éppen nem sötétedett rám a beéréskor. Ha ez hivatalos táv lenne, a rajtidõ végének nyolc óra lenne célszerû, késõbbi nem, és a terep nehézsége az ötvenes távéval egyezik meg. Úgy is mondhatnám, bár hülyén hangzik, hogy fajlagosan nehezebb annál.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 900/800 Ft-ért, szürkeárnyalatos Cartograpia-s térképes igazolólap (saját térkép nem kell), emléklap és kitûzõ járt. Gézaházánál szaloncukor és csoki Mikulás, a célban pedig a szokásos szendvics és tea volt az ellátmány.