Túrabeszámolók


Hősök vére / SZHKSE 56-os emlék- és teljesítménytúra

SattelTúra éve: 20132013.10.21 09:09:56

2013. 10. 19     Hõsök Vére 52


A héten már két esõs nap is volt, és nagyon nem akaródzott sárban, tócsákat kerülgetve teljesíteni a távot. De persze a pénteki szél, és  jobb idõjárás azért reménnyel töltött el, úgyhogy nem volt mese, szombat hajnalban kelés. Autó hiányában irány a buszmegálló, és irány Szentendre. A  07 órás rajtidõn túllépve, 07 óra 10-kor nekiindulhattam, köszönet a szervezõknek. Álmos, és még nem túl mozgalmas a város ilyenkor, kellemes a séta. Alig páran tartunk a szalagozás mentén a járdán, a Nap még nagyon megnyújtja az árnyékokat. Elõször, és utoljára veszem elõ az itinert,iránypontosítás végett, utána már csak a kódok, és a pecsétek miatt. Elhagytuk a házakat, és földútra tértünk. Nos, nagyon jó döntés volt eljönni, a sár nem volt vendégmarasztaló, és a késõbbiekben is csak imitt-amott volt kellemetlen. Gyönyörû az útvonal, és majdnem le is maradtam a kód felírásáról, mivel a Vízmû alatti "szerény" lakóházak kötötték le a figyelmem, amik mintha nem is egy telken, hanem egy fél megyényi területen épültek volna. A Túristaházhoz vezetõ emelkedõt letudva már bemelegedtem, jöhetett némi folyadék, és tápanyag bevitel. Szépen karbantartott, és láthatóan népszerû pihenõhely, nem mellékesen tisztaság. Innentõl szembesültem igazán a szervezõk munkájával. Olyan mennyiségû, és minõségû volt az útvonal jelzettsége, hogy tényleg nehéz lehetett eltévedni, bár, ahogy hallottam, volt, aki elkeveredett. Egyre jobb lett az idõ, és az átlagom is. Öröm ilyenkor az õszi erdõt járni. A Lajos-forrás EP-n almát választottam. Némi útbaigazítás, mert egy késõbbi szakaszon útvonalváltozás történt. Indulás, erdõbe be. A túracipõ nagyon jól vizsgázott, mert természetesen elsüllyedtem a túra egyetlen sáros, patakos részén. Nem ázott át, és nem kellett végigcuppognom a célig (éljen a német ipar, és minõség). Egy tisztásra érve nagy nehezen utolértem egy túrázó párt. A kezdeti nehézségeken túllépve beszédbe elegyedtünk, majd a túrát is együtt fejeztük be. Kb. egy tempót mentünk, bár néha volt olyan érzésem, hogy Zoli néha várt rám, utólag is bocsánat, de az emelkedõknek nem vagyok nagy barátja:-) Pilisszentkeresztrõl jöttek, és felesége, Marcsi is kõkeményen nyomta, úgyhogy a jó társaság, az átlagsebesség,  és a társalgás biztosítva volt (remélem õk is így gondolják utólag). Dömösig jó hangulat, az EP-n tea, zsíros kenyér. Már ott feltûnt, hogy mennyi embert kicsalt a jó idõ, és csak reménykedtünk, hogy a többség a Lukács felé megy, de persze tévedni emberi dolog.... Családok, egészen kis gyerekek, naná, hogy a Rám-szakadékot tisztelték meg. Eleinte tûrtünk, de mivel az idõ szorított, udvariasan, de határozottan elõztünk. Nagyon tetszett a két kéregtelenített rönkbõl álló híd, ami annyira csúszott, hogy...de inkább nem is írom le. Nyugodtan maradhatott volna az az érdes kéreg, mindenki jobban járt volna. Egy idõsebb túratárs nem sokat gondolkodott, simán átment alatta, neki volt igaza. Nyugdíjas csoport érdeklõdött, hogy mennyi van még hátra, szerintem azt hitték, hogy valamiféle termékbemutatós kiránduláson veszünk részt. Mikor megmondtuk, hogy kb. 25, dobtak egy hátast:-))Érdekes emberfajta az egyszer kimegyünk a természetbe túrista. A Rám-szakadék szerintem nem 4-5 éves gyerekeknek való, és nem olyan cipõben, ahogy kihozták õket...... Felérve, már felkészültünk lélekben az emelkedõre. Nemrég jártam erre, könnyebbre számítottam, de most kifejezetten kemény volt. Dobogókõ nem egykönnyen adja meg magát:-) Fiatal párok jöttek szembe, a lányok némelyike kis sarokkal ellátott cipõben... Felérve, az egyik padon kisebb csoport sámándobokat ütött. A ritmusból ítélve közelebbi ismeretséget köthettek pár deci szatmári szilvával, mert az ütem már becsületére vált volna egy trash metal együttesnek is. Zoliék teáztak, én meg egy doboz sört vételeztem, bár hideg szél volt, azért jólesett. Nemsokára indulás, jó hangulatban értük el a Tölgyikreket. Itt kód volt, tûztünk is tovább.Kellemes meglepetés volt a Bölcsõ-hegy, itt már éreztem a 40 km-t, de egyhuzamban abszolváltam, Zoliéknak simábban ment, mit ne mondjak. Ezután már zuhantunk lefelé, adtuk le a szintet. János-forrásnál újabb kód, nem ártott még egy frissítés a Kõ-hegy elõtt. Zoli szerint nem olyan kemény, mint a Nagy-Gete Tokod felõli oldala, de a csúcson nem osztottam a véleményét.. Ez szerintem lélekölõbb, de persze teljesíthetõ. Gyönyörû idõ, csodálatos panoráma várta az embert. Az EP-n megkérdeztük, hogy tudják-e, ki szakított le egy csomó szalagot. Tudták, gyerekek hozták fel a Túristaházhoz csokorban......... Kis pihenõ, ereszkedés, és a Marcsiék által már beígért monoton, sík mezõ..Azért eltelt ez is, lovak fotózásával, sztorizgatással. Kõhíd, felfestett kóddal. Ez bizony letéphetetlen volt:-)))) Innen már a civilizáció, és nemsokára a cél. 10 óra 37 perces idõvel, egy nagyon szép nappal a hátunk mögött. Oklevél átvesz, ellenben kitûzõt nem kaptam, mert pont nem volt az elsõ teljesítõknek. Ígéretet kaptam, hogy postázzák, várom:-) Zoliékkal kis ejtõzés, majd a becsületkasszához járulás. Egy rendkívûl jól megszervezett, egyedülálló módon jól jelölt, jó ellátást biztosító teljesítménytúra volt. Azt hiszem, ha nem is az 52-t, de az egyik résztávját bármelyik kezdõ túrázónak merném ajánlani. Nem mellékesen kellemes meglepetés volt a normális, és barátságos honvédségi környezettel, és hivatásos katonákkal való találkozás, mert nekem 20 éve elvették a kedvemet ettõl, de úgy néz ki, nincs veszve még minden:-))


Köszönöm Marcsinak, és Zolinak a társaságot, örülök, hogy megismerkedtünk:-))


Az Isziniken találkozunk!!!


 


Sattel