Túrabeszámolók


BUÉK

piedcatTúra éve: 20072007.01.08 08:27:12
BUÉK 20

2007. 01. 06

A téli kabát, a téli sapka, a téli kesztyû a szekrényben maradt. Nem értették miért, de én tudtam az okát. Vagyis inkább éreztem. Az év elsõ téli túrája tavasziasra sikeredett. Nagyon nem bántam, nem vagyok a havas, hideg túrák rajongója. Még így is sikerült túlöltöznöm, pedig jóformán csak a polár volt rajtam, ami melegített, na meg az a 890 méter szintemelkedés. :)

Az útvonal nem kifejezetten a kedvencem, a Nagy-Hárs kivételével. Bár mivel ez a hegy volt az utolsó nehézség, amit le kellett küzdeni, ezért már egy kicsit elegem volt belõle. Mindenesetre a túrának inkább városi jellege van, viszont elég sok helyrõl nyílik szép kilátás a szomszédos hegyekre, vagy a Dunára. Például az Árpád-kilátóból sikerült egy jó fotót készítenem, ahogy a folyó visszaveri a felhõk mögül elõbukkanó nap fényét. A kilátót csak azért nem szeretem, mert ötbõl négy alkalommal olyan embereket lehet itt találni, akik nem rendeltetésnek megfelelõen használják a ragasztót.

Az izzasztó emelkedõk helyett sokkal nagyobb gondot jelentett nekem a forgalmas utakon való átkelés. Kétszer is szerettek volna bemutatni Szent Péternek, csak a lélekjelenlétemnek köszönhetem, hogy ez nem történt meg. :) Elõször a budakeszi úton akart kivasalni egy busz, majd Szépjuhásznénál tûnt fel a semmibõl egy Merdzsó olyan gyorsan, mint amilyen gyorsan patkoltam volna el, ha kilépek elé. Valószínûleg észre se vette volna, ha elgázol.

Ismerõsökben is bõvelkedett a túra. Rémlett valahol, hogy azt a srácot is már láttam, kinek autójával érkeztünk Hüvösvölgybe. :) Dézsávû: tavaly is qvic-kal kezdtük az évet ugyanezzel a túrával. Csak most én nem futottam (annyit). Hamarabb indultam, mint qvic, hat kilométer környékén ért utol Fenyõgyöngyénél. Aztán már csak a célban láttam. Hármashatár-hegy után Tamással és Alicével találkoztam, akikkel legutóbb a Bükk 50-en mentem, és akkor õk tartották bennem a lelket, köszönet nekik. Majd végül a célban Vándorköszörûs bukkant fel, és míg elfogyasztottam a virsliket, mesélt nekem a tavalyi évérõl.

A 3 óra 27 perces teljesítésért megkaptam a jelvényt, és a harmadik jubileumi kitûzõt. Annyira jól esett a túra, hogy megfordult a fejemben, hogy hagyom magam rábeszélni az éjszakai bhtcs-re. Hiába minden, nem sikerült rábeszélni. :)

Fotók: http://kep.tar.hu/piedcat

piedcat