Túrabeszámolók


Szondi György Emléktúra

PetyeszTúra éve: 20132013.07.01 18:39:48
Szondi György emléktúrák 75 (80)

 

Olyan régen voltam már a Börzsönyben, hogy ideje volt ide újra ellátogatnom. És ha ezt egy jó combos, és már-már hosszútávú teljesítménytúra keretében tehetem, akkor Szondi. A túrát megelõzõ napokban hidegfront vonult át az országon, ami a nappalokat kifejezetten hideggé, az éjszakákat pedig már-már fagyossá varázsolta. Pont ezen a héten szántam rá magam egy sátorvásárlásra, egy kisebb munkáért járó honorárium gyors elköltésének a jegyében. Zoli komámmal, a túrát megelõzõ péntek este 8 órára sikerült némi esõben leérnünk Királyrétre. A rajtot jegyzõ Királyrét Vendéglõ-felelõs indokainak hatására nem sátraztunk kerítésen belül, hanem egy eldugottabb tisztáson, a Hajtánypályánál vadkempingeztünk. Hideg éjszaka, göröngyös talaj és állandó pisálhatnék kísérte végig az éjszakát, mely nálam kb. 4-5 óra alvást jelentett. Az ébredést rögtön hasfájás követte, amiért a megelõzõ nap, kínai konyhájának a felhozatalát vádoltam. Én hülye, hiszen állandóan szenvedek ettõl a koszttól, mégis megzabálok mindent, amit elém tesznek. 


 

Szörnyen gyönyörû volt a reggel, sátorbontással és összepakolással 7:17-kor rajtoltunk el Királyrétrõl. A felszerelés java természetesen a vendéglõben maradt. Álmosan, derék és hasfájással értük el a Semmelweis-forrást (3,57 km), ahol egy kódot kellett lejegyeznünk. A további, Foltán-keresztig (6,2 km) tartó emelkedõ némileg felébresztett mindkettõnket, itt pontõrök vártak, akik sajnos nem tudták megmondani, hogy merre kell mennünk. Szerencsére én tudtam, így meredekbe fogva zuhantunk le egészen a Spartacus-kulcsosházig (9,04 km), ahol a Lefagysz-os pontõröktõl kaptuk a pecsétet és válogathattunk finomabbnál finomabb Ági szörpökbõl. Ami ezután következett annak fele se volt tréfa. A Rakódóig tartó felfelét gyomorpanaszokkal senkinek sem ajánlom, itt fordult meg elõször a fejemben a mitkeresekitt, pedig csak 12 km-t tettünk meg eddig. Görcsösen a sátorra meg a szecsuáni csirkére fogtam az egészet. A Rakodó nyergén átbillenve térdgyilkos utunk volt a Fekete-patak völgyéig (15,13 km), ahol szintén bélyegzést kaptunk. A gyönyört tekintve, az innen felívelõ Kháromszög volt a túra egyik dobogós útszakasza, a maga eszméletlen nehéz kaptatójával. Ezen az úton becserkészhetõek a 15-20 millió éves vulkán maradványai és egy hegyi patak is. A Csóványoson (18,73 km) kekszeltünk, vizet töltöttünk és pecsételtünk. A Diósjenõig tartó Zöld út elég jó, idõnyerésre tökéletesen lejtõ szakasz, mégis beütött egy kis holtpont a végére a szörnyû hasfájásom miatt. Diósjenõre (26,61 km) délután 1-re értünk be, ahol Balázs pecsételt nekünk és motorosbanda vette uralma alá a parkolót. Ittunk egy sört és nekimentünk a Kámornak (32,46 km). Innen kellemes útvonal köszöntött ránk, a Pénzásásnál megettem összesen 2 zsíros-csalamádés, és 3 baracklekváros kenyeret. Utólagos elnézést, akinek ezután nem maradt. Felmásztunk pecsételni Drégelyvárba (39,5 km), én a falakra is felmentem, a gyönyörû látvány magáért beszélt. A táv és a szint felénél tartottunk. Itt elhagytam a  pecsétfüzetemet, amit a Zoli komám hamar megtalált és visszaszolgáltatott. Viszonylag eseménytelen szakasz következett, amin úgy eluralkodott rajtam az eddig is gyötrõ hasfájás, hogy rendet kellett tennem. Tettem is, sûrû akácosban. A Kalakocs-pataknál (48,11 km) benyomtam egy szendót meg egy Balaton szeletet és újjászülettem. Részemrõl innen kezdõdött a túra, innen kezdtem el élvezni. Idõközben beéért minket a százasok seprûje, akit próbáltunk magunk mögött hagyni. Zoli itt megejtette a szokásos cseréjét (túrabakancsról futócipõre). Királyházára (53,57 km) egy gyilkos emelkedõt legyõzve értünk be. Ez volt a túra legfaszább EP-je. Dinnye!! Hideg dinnyeszeletet majszoltunk, és lelkileg készültünk arra a bûvös 550m-es szintemelkedésre. Meg kell állapítanom, hogy a Magosfáig tartó út a túra legszebb útszakasza. Kétszer kaptam szívrohamot közben, de a Nagy-Mánán elénk táruló kilátás jóvá tett mindent. Itt visszatért minden erõm és étvágyam, örültem mint majom a farkának. A Magosfán (59,1 km) pecsételtünk a sátras sráccal, majd a seprûvel csorogtunk lefelé. Besötétedett és jól odavertük a térdünket, nekem itt kezdett el fájdogálni. Zoli barátom pedig próbálta beüzemelni tekerõs lampionját több-kevesebb sikerrel. Neki ez a lefele nagy holtpontja volt. Útólag köszönjük a seprû GPS-jének segítségét, sok bonyodalomtól mentett meg minket. A Fekete-völgyi panzió (65 km) elõtt Zoli cuppant egyet a megáradt patakban, beázott a jó kis futócipõje, cserélhette vissza bakancsra. Kohán Balázs volt a panzióban, megetetett minket babgulyással. Mosdottunk, dobtunk egy kávét és indultunk az utolsó szakaszra. A patakmeder megszopatott minket rendesen, összevissza út/nincs út/volt út/négy út/sinek/víz kombinációival. Ami energiát a panzióban felszedtünk, azt itt gyorsan le is dobtuk. Agyilag és fizikálisan egyaránt szedett szét ez a szakasz, a jól összekotrott szintidõspórolást itt vesztettük el. Illetve itt még elvesztettem a pecsételõfüzetemet is, de ez már nem érdekelt. Iszonyú lassan jött el az Aklok rétje (69,33 km) ahol kódot írtunk, és bükkfarakáson fújtuk ki magunkat. Az inneni P kereszt szakasz szerintem mind az én, mind a Zoli számára volt a mélypont. Én pánikrohamaimmal és a tüdõmmel, õ pedig a hallucinációival és a tekerõs lampionjával vívott ádáz harcot. Nagyon nehezen jött el a Nagy-Hideg-Hegy (72,38 km), ahol bevágódtunk a pontõrhöz és csak ültünk némán. Idõközben érkeztek már a százasok!!, akik mosolyogva pöcsételtek és már balettoztak is le a hegyrõl. Hajnal negyed 2 volt, két óránk maradt beérni erre a 7 km-re, ami egyszerûnek tûnik elméletben. Gyakorlatban pedig rögtön a ház után eltévedtünk hála nekem, de gyorsan korrigálva zuhantunk le a nedves, csúszós patakban. A K+-en egy százas résztvevõ célfotóval szakította el bokaszalagját, ott feküdt csendesen, jött érte egy szervezõ srác, aki levitte a mûútig. A mûútnál már nem szórakoztunk a túrajelzésekkel, zúztunk le a kövesúton, már nem nagyon érdekelt. A kastélyban épp lagzi volt, a kiáradó szesz szaga kelt birokra a mi ocsmány szagunkkal, de ebben a harcban nem hirdettünk eredményt, csupán becsorogtunk pontosan hajnali 3 órára. 19:44-es idõt jöttünk. Elmagyaráztam a pecsételõfüzetemet, de nem volt probléma. 79,5 km táv és 3789 m szint után bevertem 3 virslit mustárral, kenyérrel, majd egy Sopronit,  és megköszöntünk a túrát Petkes Zsoltnak. Indultunk kifelé a hideg hajnalba, hogy felverjük a sátrunkat, de Polónyi István profi túrakolléga felajánlotta autójának hátsó ülését Budapestig, így elvetélt az aznapra fennmaradó szenvedés. Ezúton köszönjük neki a szállítást, illetve a remek sztorikat, amitõl hajnalban nemhogy kedvet kaptunk, hanem.

 

Remek túra, mindenkinek ajánlom! Fantasztikus útvonal, tökéletes ellátás!