Kazinczy 200 - büntetõrúra a Zemplénben :)
2011-ben csak az elsõ 3 ötvenes sikerült,szétázott talpak miatt,így most dupla motivációm volt. Úgy álltam hozzá,h bármi áron,de meg kell csinálni,a lehetõ legkevesebb szenvedéssel. Már jó elõre elterveztem,h 1 métert sem fogok futni,és botozok végig.
Péntek reggel 9 körül elindulunk. 35 fok,szélcsend,minden adott volt egy kellemes 200 km-es kiránduláshoz :) Az emelkedõ még sehol,de már mindenkirõl dõl a víz. A Magas-hegyi kilátó tetején viszont szuper idõ,fúj a szél,kicsit száradunk. Már itt,az elején összeverõdünk négyen,így teljesítjük az elsõ ötvenes szakaszt,ami igazából 57 km.
Gyorsan visszaérünk a Kovács-villához,ahol nagyon finom lekvárak voltak,szívesen maradtunk volna tovább,de menni kellett.
Nagy-nyugodó nyeregben Bálint vidáman közli,h pár nap múlva itt fogunk visszajönni.
Kellemes tempóban haladunk,egyikünk sem erõlteti a kocogást sem,és ez mindenkinek megfelel. Mikóházán az összes nyomós kút alá bedugom a fejem,ilyenkor nagyjából 2 percig jól érzem magam. Felsõregmecig baromi hosszú aszfalt,sehol egy árnyék,tûz a nap.Talán a legnehezebb szakasz ez,pedig nincs benne szint.
Viszonylag könnyedén teljesítjük tehát az elsõ szakaszt,10 órás menetidõvel.
Füzéren kb. 45 percet eszünk,iszunk,zoknicsere,miegymás. Marci zuhanyzik,nem várjuk meg,h végezzen,így hárman maradunk.
A következõ ötvenes szakasz csak 48 km,de ez már igazán büntetõ-jellegû :) 5 km alatt elérjük Tilalmas határát,ahonnan fel kell menni Tolvaj-hegyre,ez 250 m szint kb. 700 méteren,csúszós,poros,gazos úton. Negyed óra alatt felérünk rá,de a végén már taknyom-nyálam összefolyt.Itt még nagyon meleg volt. Fent legszívesebben meginnám az összes vizem. Sajnos csak 2-szer 6 decit hoztam erre a szakaszra,ide több kellett volna legalább fél literrel. Nagy-Milicig még szedegetünk össze egy kis szintet,de itt is inkább a térdig érõ csalános részek okoznak gondot.Küzdünk a négyes átlagért. Az eszkárosi útra már elszomjazva,eléhezve érkezem.Itt jövök rá,h egész eddig 1 db müzliszeletet ettem,ami saját kaja,minden más szolgáltatás volt. Álmos sajnos itt adta fel,éppen a pontõrök autójában alszik.Gondolkodunk rajta,h felkeltjük,és továbbvisszük :)
20 percet elidõzünk ezen a ponton,rákészülünk a Szurok-hegyre. Ez is elég kemény emelkedõ,de azért nem megoldhatatlan. Aztán végre vége az északi zöldnek,legalábbis egy darabig.
Kékeden felébresztjük a falu kutyáit.Pányoknál néha nyakig érõ vizes fûben kell menni,eléggé cipõ-és talpáztatós. És persze frusztráló a mocsok szar út,amin menni kell :)
Telkibánya még mindig a világ egyik leghosszabb faluja,és persze végig kell rajta menni.Nem esik jól. Hollóháza után jelentkezik elõször a fájdalmas kidörzsölõdés,elég kellemetlen helyen. Füzérre már terpeszben érek be.Pocsék állapotban vagyok,de legalább megvan a fele táv,és már csak 100 km. Amikor beérünk,akkor indul Reszelõ,és Pap Gabi. Gabi is apróbb gondokkal küszködik,õt idézve,leolvadt a reaktora :) Megint eltöltünk Füzéren egy órácskát,itt már mindhárman zuhanyzunk. A kidörzsölt helyekre fél centi vastag neogranormont kenek,remélve,h gyorsan fog hatni. Szerencsére bejött,a harmadik ötvenesre újra járóképes lettem,persze csak finoman. Ez a szakasz 54 km,nagyon szemét,nyílt részekkel,ahol jól fejbevághat a nap. A Szalánc elõtti 5 km-es,árnyék nélküli aszfalt hagyományosan minden teljesítõnek zombi-üzemmódban telik. Szerencsére,meglep minket Kulcsár Attila,az aszfalt végéig jön velünk,és beszéltet minket. Aztán fut tovább,õ csak ötvenet megy. A Nagyszalánci kocsmában végre megkapjuk a jéghideg kofolát,igazi életmentõ.
A vár utáni városrészben Bálint talál egy mini-pisztrángos tavat,aminek a vízelvezetõjébe beledugja a fejét,és én is lemosakszom benne. A helyiek kidülledt szemekkel néznek ránk,de ilyenkor ez számít a legkevésbé :) Több ház elõtt is cseresznyefa,mindegyiket leraboljuk kicsit. Kalsáig 5 km-en át egy rohadt szántó mellett kell menni,útáljuk ezt a szakaszt is. Állítólag nincs annyira meleg,mint pénteken,de még így is 30 fok felett lehet a hõmérséklet. Vaddino kapja telefonon az infót,h estefelé vihar érkezhet. Kalsán Bálint vesz egy másfeles kólát,sajnos hûtetlen,de azért így is elfogy nagy nehezen. Izra tó elõtt még van egy kis szivatós,kidõlt-fás szakasz másfél km-en át,elegem van.Érlelõdik bennem a gondolat,h utálom a Zemplént :) A tónál meglepetésre a Medveczky család,És Kohán Balázsék frissítenek. Bálint itt szokásos módon fürdik egyet a tóban,mi addig zabálunk,és szellõztetjük a lábunkat. Ezzel elmegy kb. fél óra,de kell is,mert meglepõ módon nehéz szakasz jön. Két éve innen szemeteszsákban indultam el,a szakadõ esõ miatt :) Ez most elmarad,süt a nap,fene a pofáját. De azért nem eszik olyan forrón a kását,a hatodik,és hetedik árokátmászás között elkezd esni a jég.Cseresznyénél nagyobb darabok potyognak.Ez már nem vicces,úh beállunk egy nagy fa alá. Bálintot lehugyozza a fa,de már ezen sem lepõdünk meg.Azon viszont igen,mikor közénkpottyan egy pele a fáról. Biztos leverte egy jégdarab. Szegényke nagyon rémült,valószínûleg ritkán kerül ilyen helyzetbe. Egybõl vissza akar mászni a fára,de ismét leesik,kicsit kapkodós a mozgása. Másodszori nekirugaszkodásra már sikerül neki. Közben eláll a jég.Az esõ marad,de menet közben nem zavar,úh megyünk tovább. Szerencsére csak a vihar szélét kaptuk el.
Hársas-hegyre megint sok a szint kevés táv alatt,de emelkedõn kevésbé fájnak az alkatrészeink. Az utána következõ Köves-hegy sokkal szemetebb,mondhatni,egy rohadék. 2 km lejtõ a pontig,de azt hittem,sosem lesz vége. Az esõ kimosta a combbelsõmet,most meg ez dörzsölõdött ki. A ponton megkenem,bár menet közben úgyis leizzadom. A vihar után sokkal elviselhetõbb lett az idõ,már nem izzadunk minden pólusunkból.
A végére még kapunk egy kis északi zöldet,csak hogy ne felejtsük el olyan könnyen. Az utolsó határkövet kedvem lenne megrugdosni,de azt hiszem,nekem jobban fájna,mint neki,úh csak csúnyán nézek rá. Füzér elõtt még felmegyünk a várhoz,mert itt még nem is voltunk. A köves,lépcsõs lejtõ nem esik jól,na.
Végre megint Füzéren vagyunk. Mi Bálinttal tervezünk egy 2 órás alvást,vaddino viszont inkább megy tovább,h hamarabb vége legyen. Nagyjából 4 órát töltünk itt,az alvással együtt.
Indulás elõtt kicsit cifrázom az éjféli ebédet. Gulyáslevest eszem,sós mogyoróval,mazsolával,pereccel,paradicsommal,és ezeket kólával,energiaitallal öblítem le. Volt dinnye is,de azt már nem mertem enni.
Éjfél elõtt 10 perccel indulunk. A talpam egész jól rendbejött,az alvás közben. Igaz,rákentem fél tubus neográt.
Ez az utolsó szakasz papíron a legkönnyebb,csak 47 km,kevés szinttel. De ez nem az a túra,ahol a számoktól függ,h milyen nehéz egy szakasz. Bózsváig eleinte nyakig érõ gazban megyünk,elvileg ez az OKT útvonala. Szerencsére,a rendezõk kivitték az utat a jelzett út melletti mezõre. Itt nem volt gaz,viszont szét volt gyúrva a mezõ,minden lépés egy boka-kifordulás. Bózsván utolérjük a 2 cseh teljesítõt,pedig fél órával hamarabb indultak. A negyed órás szünet után alig tudunk lábra állni,elindulni,ez most már minden megállás után egyre rosszabb.Tiltakoznak a lábak. Kishuta Nagyhuta között hosszú aszfalt,égnek tõle a talpaink. Eszkála után jön egy 10 km-es szakasz.Ez volt talán az egyetlen olyan rész,ahol tompaságot éreztem,elég unalmas volt. De legalább jól járható. A sebességünk persze már hagyott némi kívánnivalót maga után.
Makkoshotyka elõtt azért még bekapunk egy másfél km-es dzsungelharcot. Ez már tényleg nem volt vicces.
Hotykai ponton elbújok egy ház mögé,kenegetni magamat. Utána látom,h a nyitott ablakon vkinek kint van a feje,és bámul felém. De már ez sem érdekel :)
Innen már csak 17 km,de milyen... gyakorlatilag egy 17 km-es összefüggõ szúnyog-bögöly-mindenféle bogár invázió. Tengerszem elõtt elpattan vmi az agyamban, vmi lepkefélét megpróbálok lebökni a botommal. Csapkodok össze-vissza,mint egy fél-õrült,pedig tudom,h semmi értelme. Tengerszem után,a piroson jön a rizsföld,de most alig van feláztatva. Repkedõ dögök azért vannak. A pontot az i-re az teszi fel,mikor a Rákóczi-fás pontõr megkérdezi,hogy tetszik a túra? Majdnem válaszolok neki,h menjen vissza ugyanazon az úton 190 km-t,amin mi is jöttünk,és akkor megtudja :)
Már csak 6 km. Idegbeteg vagyok,Bálint fél már hozzám szólni,hiszen botok vannak nálam. Még Sátorújhelyre is üldöznek minket a szúnyogok,egészen a célig,a Kovács-villáig. Ide belépve azért megnyugszom,és már mosolyogni is tudok. Végülis 49 óra 35 perc alatt teljesítettük a 206 km-es távot.
Közben sokszor megfogadtam magamban,h én erre a túrára aztán soha többet,és még azután sem. Szeretem,ha nehéz egy túra,és van kihívás.De ne attól legyen nehéz,h megölnek a szúnyogok,vagy dzsungelharcot kell folytatni. Így pár nappal utána már megszépülnek az emlékek,és azért vissza kéne mégiscsak menni ide :) Már csak azért is,mert mindig a következõ évben kapjuk meg a teljesítõi pólót.
A rendezés amúgy elsõrangú volt,végig volt szalagozva a 206 km,ami nem kis munka lehetett.A szolgáltatás tökéletes volt,alig ettem saját kaját.
Köszönjük a Wehner-családnak a rendezést,ha csuklottak a túra közben,akkor én vagyok a hibás :) |
