KINIZSI 100 / 2013
Felkészülés: laza 30 km-es körök Hûvösvölgybõl, az év elején sporadikusan, az utolsó két hónapban szigorúan hetente + Mecsek 50 + egy 45 km-es hûvösvölgyi kör.
Idén elõször elõregisztráltam a Tengerszemben, nem volt egyszerû, félreértettem a kiírást, végül két orvostól két különbözõ igazolásom lett, de micsoda elõrelépés ez az elsõ Kinizsinkhez képest (a mostani zsinórban a negyedik), amikor végül is regisztráció nélkül, nem hivatalosan mentünk végig, mert hiányzott az orvosi papír…
Tudományos Táplálkozás (TT)  : elõzõ nap szigorú szénhidrát-diéta, no fehérje, no zsír, no gyümölcs. A túra alatt dettó. Nálunk bevált a TUC keksz, a szõlõcukor természetesen, ehhez vettem néhányféle kekszet, ezt-azt.
7-re érünk ki, elégedetten állapítom meg, hogy érdemes volt megküzdeni az elõregisztrációval, mert hosszú a sor, persze tudom, hogy gyorsan halad, de azért menne az ember egybõl, úgy fel van pörögve, kár lenne azért a félóra toporgásért. Ráadásul most azt vállaltam, hogy világosban érek fel Bányahegyre, már csak ezért sem akartam idõt veszíteni.
7:05-ös az induló pecsétem. Még sosem indultam ilyen korán, mindig a vége felé szoktam, már itt a startnál feltûnik, hogy ilyenkor még kicsit más a tömeg, egyrészt kevesebben is vannak, meg már itt jobban halad a sor. Erõs tempót diktálok, itt az a nehéz, hogy az ember ne kapkodjon, ha túlzottan elkap a versenyszellem, akkor gyorsan el lehet fáradni. Nem kell versenyezni, de ha utolértél valakit, akkor az azt jelenti, hogy gyorsabb vagy nála, minél elõbb elékerülsz, annál kevésbé lassít le. Egy világítózöld felsõs sráchoz zárkózok fel szorosan, aki a szerpentinen irtja elõttünk a tömeget. Jó a feltûnõ ruha, könnyû szemmel tartani, és te is kitûnsz a tömegbõl. Kicsit késõbb egy fiatal srác, Viktor csapódik hozzám, elsõ Kinizsije, de kemény tempót megy, egész Dorog utánig együtt haladunk.
A felkészítõ 30-as túrákat 5 órán belül hoztam, érzem, hogy most ennél gyorsabb vagyok a nagy szintemelkedés ellenére is, úgy számolom, legkésõbb fél 12-re bent leszek az elsõ depóban 26 km-en. A valóságban pár perccel 11 után ott vagyunk, tényleg jó a tempó! Az egyik Nordic botomnak 20 km körül elszakadt a szíja, 4 éve nyûvöm, most adta meg magát. Ekkor még úgy gondolom, hogy majd Bányahegyen a saját depónkban ott hagyom, de késõbb rájövök, hogy szíj nélkül is majdnem teljes értékû a bot.
Dorogon a nagy pékségnél elcsábulok egy Super Size és még meleg! áfonyás/túrós (gyümölcs ! fehérje! – ennyit a TT-rõl) csoda erejéig, de a felénél felülkerekedik a jobb meggyõzõdésem, és odaadom valakinek a maradékot. Fura, itt a korábbi években nagy sörözéseket tartottunk, most alig áll meg valaki, máris egy csomóan megelõztek. Lehet, hogy a süti lassított le, de az emelkedõn érzem, hogy túl gyors a tempó, ezért Viktort elõreengedem, és egyedül megyek tovább. Különben is jobb egyedül, ilyenkor csak magadra kell figyelned. Aztán erõre kapok, de azért a Getén még megiszom az elsõ energiaitalomat.
Mogyorósbányán az elsõ kis pihenõ, nem is vagyok éhes, csak a kekszeimbõl nyomok egy keveset. Hozzácsapódom egy szimpatikus kis csapathoz, de aztán hamar lehagyom õket. Itt megszáll a legyõzhetetlenség érzése, az enyhébb lejtõkön futok lefelé, ez új nálam, de egyszerûen jól esik, kilométereken keresztül tök egyedül megyek, se elõttem, se mögöttem senki. A bajóti mûúton ingyen fröccsöt osztanak, iszok egyet, pedig nem kéne, már tavaly se tett jót (jövõre tuti a szörpöt választom, állítólag nagyon jó!). A villanypóznás meredek emelkedõn megszédülök, meg is kell állnom egy percre. Vagy az alkohol nem tett jót, vagy nem toltam elég szorgalmasan a szõlõcukrokat. Valószínûleg a kettõ együtt. Az emelkedõ tetején mindenesetre megeszek néhány nagy kekszet, ettõl rendbejövök, de aztán az édes, vajas cucctól enyhe hányingerem marad egész Bányahegyig. Sikerül visszanyerni a tempómat, de az utolsó pár kilométer a hegytetõig elég keserves, már minden kanyar után várom, hogy jöjjön az ismerõs utolsó emelkedõ.
8-ra fönt vagyok, bõven sikerült világosban felérni, hurrá! Itt ilyenkor még azt is bemondják, hogy hanyadik vagy a sorban, nekem ez is új: 134-ikként pecsételek. És a saját szervezés is nagyszerû, a depósainkkal nem kellett feleslegesen várnunk egymásra. Alig bírok enni, de anyósom húslevese az egyik legjobb élmény a túra folyamán. Így nem kell megküzdenem az itteni babgulyással, amit mindenki ócsárol körülöttem. (Egyáltalán, miért babot adnak a 100-as túrán és nem valami könnyebb ételt? Tavaly volt krumplileves is. A TT-rõl még biztos nem hallottak .) Egy órát pihenek itt, fél is elég volna, de várok, hátha befut a túratársam.
9-kor indulok tovább, már sötétedik. Itt üt be az újabb szubjektív hiba: használatlan, de tavalyi elemeket tettem a fejlámpámba, kb. fele erõvel világít. Van egy tartalék sorozat elem a táskámban, azokat majd a Szt. Péter templomromnál próbálom meg betenni, hogy lássak lefelé a Kálvárián, mire kiderül, hogy azok meg egyáltalán nem mûködnek. Imádkozom, hogy ne most ficamítsam ki a bokám, jövõre meg különben is veszek egy normális fejlámpát, és a 700 Ft-os Auchan-os lámpát nem használom a Kinizsin legalábbis. Külön zavaró, most, hogy itt az élbolyban haladok az elit gárdával, hogy mindenkinek bivalyerõs lámpája van, ha mögöttem jön valaki, én pont árnyékot vetek magam elé, és így tényleg nem látom, hova lépek. Úgyhogy igyekszem leszakadni mindenkitõl. Szerencse, hogy telihold van és a felhõk ellenére egész jól látni, néha olyan érzésem van, mintha hajnalodni kezdene, de ez csak a korábbi évek beidegzõdése, amikor már világosban értünk be.
Koldusszállástól könnyebb, mert innen felfelé kell menni, és ez most nekem jobban megy a sötétben. Bányahegytõl állandóan az órámat nézem, tudom, hogy legrosszabb esetben 2 óra alatt megvannak ezek a kb. 10 km-es szakaszok az ellenõrzõ pontok között, csak addig kell kibírni. Az utolsó ellenõrzõ pontnál már csak a 178. vagyok, ennyit csúsztam vissza az egy órás bányahegyi pihenõvel. A végén még egy utolsó próbálkozás az elemcserével, ez nem jön össze, de mintha most a korábbi elemekkel kicsit erõsebben világítana a lámpa. Lent a síkságon felteszem a botra a kis gumisarukat, ez a szakasz a Nordic bottal nagyon jól szokott menni, most is sikerül lealáznom néhány ereje végén járó túrázót.
2:08-ra sikerül befutni, 19 óra, elégedett vagyok, még fél órával lehetett volna jobb, ha Bányahegyen nem várakozom és ha jó lett volna a lámpám, de kit érdekel? (és még fuvarom is lett haza egy kedves túratárs jóvoltából, úgyhogy már 4 elõtt ágyban voltam – teljes siker!)
|
