Túrabeszámolók


Mesztegnyő - Kak

efemmTúra éve: 20132013.05.04 19:58:47

 


2013. Mesztegnyõ – Kak teljesítménytúra rendezõi összegzés.


Kedves Túrázók!


Köszönjük, hogy részt vettetek a 2013-as, Zöldgömb Sport Klub által 12. alkalommal rendezett Elõzd meg a kisvasutat! Mesztegnyõ - Kak teljesítménytúrán!



Összesen 97 fõ túrázó vett részt a túrán. A 25 km-es távon 50 fõ, a 10 km-es távon 43 fõ, a 20 km-es távon 4 fõ túrázott. Mindenki teljesítette a túra valamelyik távját, ketten átneveztek menet közben a 25-ösrõl a 10-es távra.

Az eddigi évekhez képest messze a legmagasabb létszám a 2013-as, amit annak is köszönhetünk, hogy a Mesztegnyõ – Kak túra része lett az idén indult Somogy Megye Teljesítménytúrázója mozgalomnak és az Észak-Somogy Teljesítménytúrázója Kupának is. Akiknek a kitûzõ díjazásból helyben nem jutott, azoknak a megbeszéltek szerint személyesen az Almamellék vagy a Kaszó túrák valamelyikén vagy postán juttatjuk el azt.


A túrát, az eddigiekhez hasonlóan, a Mesztegnyõi Erdei Vasút kisvasúti napján tartottuk, így a rövid távon túrázók kötelezõen, a hosszabb távot, távokat választók pedig kedvük szerint összeköthették a gyalogos teljesítést kisvasutazással is. Jövõre a kiírásban is meghirdetjük a 20 km-es távot is, ami -mivel volt rá igény a nevezésnél- már 2013-ban is indult. Ezen a távon a hosszabb távot választók is kisvasúttal tehetik meg a túra elsõ öt kilométerét, és a gyalogos szakasz Szúnyogvártól indul tovább a 25km-es távval azonos útvonalon.


A túra rendezését 2013-ban vettük át a Zöldgömb Sport Klubon belül, az Ujj Zoltán által kitalált útvonalon csak minimálisan módosítottunk. Az útirányt megfordítottuk, így gyalog és kisvasúttal is azonos részen haladhatnak a túrázók és indítottunk egy rövid, 10km körüli távot is. A hosszú táv útvonalába bekerült a Somogyfajszi Õskohó, ahol sajnos a múzeum idén nem volt látogatható. A távokon voltak felírós (leolvasós) feladatot tartalmazó ellenõrzõpontok és személyzettel mûködõ állomások is. A hosszú táv útvonala változatlanul érintette Libickozmát, idén azonban oda-vissza szakasz nélkül. Felsõkak és Somogyfajsz között az útvonal nem jelzett turistaúton haladt, minden egyéb jelzés nélkül, de az igazolófüzetben megtalálható térképvázlat és részletes szöveges leírásnak köszönhetõen senki sem tévedt el (nagyon). A túra ezen részét áprilisban bejártuk. Szalagozást a jövõben sem tervezünk - a Zöldgömb Sport Klub túrafilozófiájának megfelelõen, ami az itinerben is elolvasható.


A túra 2013-ban is a május elsejei ünnepnapra (szerdára) esett, így a túrának konkurenciája a Dél-Dunántúlon csak egy megismételt mecseki teljesítménytúra volt.


Az idõjárás tökéletes volt, egész napos napsütés, 25-30 fok körüli tavaszi (inkább nyári) meleg, a túrát megelõzõ héten sem esett esõ. Mivel a kora tavasz eléggé csapadékos volt, és a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet területéhez tartozó erdõk, mocsaras lápok emiatt nedvesek, a szúnyogok megkeserítették a korán rajtolók dolgát. Jövõre praktikusabb lesz a zárt túraöltözet a túra elejére, majd az útvonal késõbbi, naposabb részére nyáriasabb öltözet.


A kisvasút a túrázókat ezen a napon a Szúnyogvárnál kialakított megállóig vitte, így a rövid távok túrázói a kiírt táv helyett 1,5 km-rel többet, 13,4 km-t túrázhattak gyalog. A nevezési díj 200 Ft volt, gyermeknek ingyenes. A túrázók többsége igazolt a Somogy Megye Teljesítménytúrázója mozgalom füzetébe, õket szeretettel várjuk a május 18-i kisvasutas gyalogtúrán Kaszón is.


 


Pontõrünk Libickozmán: dr. Mészáros Zoltán, köszönjük a segítségét!


Köszönjük a Sefag Zrt.-nek, hogy a gyalogtúrát a Mesztegnyõi Kisvasúti Nap hivatalos programjai közé felvette, a rajt-célhoz a helyszínt biztosította.


A www.sefag.hu/erdeivasut honlapon elolvasható a Mesztegnyõi Állami Erdei vasút története, a www.geocaching.hu/caches.geo?id=3377 honlapon pedig a környékrõl, a megszûnt falvakról lehet olvasnivalót találni.


Statisztika:


Túranév: Elõzd meg a kisvasutat! Mesztegnyõ - Kak gyalogos teljesítménytúra


A túra idõpontja: 2013. május 1. (szerda)


Túratávok: 25 (25,7) km, 20 (21,4) km, 10 (13,4) km. Szint: ~50m. Szintidõ: 7/7/4 óra.


Résztvevõk száma: 97 . Célba ért szintidõn belül mindenki, 2 fõ lefelé nevezett 10km-re.


A következõ egyesületektõl jöttek túrázók: Bánki Donát TE – Ajka, Erdõk Népe Természetjáró Egyesület - Pécs, Fekete Bárány Természetjáró Egyesület - Pécs, Hangulat SE - Dombóvár, Gyöngyvirág TE - Székesfehérvár, Hétdomb Természetbarát Egyesület - Komló, Meteor Természetbarát Turista Egyesület - Kaposvár, MA-VIK Triatlon Club - Kaposvár, Természetvédõ Turisták Somogyért Egyesület Kaposvár, MTSZ, Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület, PTTE Vámos Mihály Túraszakosztály, Pucúttnyúl SE, SZKTE - Szántód, TCS, Teljesítménytúrázók Társasága - Budapest, Vértes Meteor Természetbarát Sport Egyesület – Székesfehérvár, Zöldpont Életmódklub - Kaposvár


Egyesületet 42-en jelöltek meg, 55-en egyéni vagy családos túrázók.


Települések, ahonnan túrázóink érkeztek: Baja, Balatonboglár, Balatonföldvár, Balatonszabadi, Balatonszemes, Devecser, Dombóvár, Ecseny, Érd, Fonyód, Hárskút, Kaposfõ, Kaposvár (31 fõ), Kardoskút, Kereki, Köröshegy, Marcali, Nagykanizsa, Pécs, Siófok, Siójut, Szántód, Székesfehérvár, Szekszárd, Szigetszentmiklós, Szigliget, Szõlõsgyörök, Szulok, Tab, Tapolca, Úrhida, Várpalota, Veszprém, Zamárdi.


 


Túránk leginkább a kaposvári túrázók és a környezõ megyék túrázói között népszerû, "regionális" jellegû teljesítménytúra.




 


Távok szerint: 25 km: 50 fõ – 51%, 20 km: 4 fõ – 4%, 10 km: 43 fõ – 44%.


Életkor szerint: 0-10 év: 4 fõ - 4 %, 10-20 év: 6 fõ - 6 %, 20-30 év: 15 fõ - 15 %, 30-40 év: 27 fõ - 28 %, 40-50 év: 16 fõ - 16 %, 50-60 év: 18 fõ - 18 %, 60 év felett: 10 fõ - 10 %.


Legidõsebb teljesítõnk: 73 éves.


Rajtidõk: 7:30-8:00: 31 fõ - 32 %, 8:01-8:30: 24 fõ - 24 %, 8:31-9:00: 37 fõ - 38 %, 9:01-9:30: 3 fõ - 3 %, 9:30-10:00: 2 fõ - 2 %.


 


Szeretettel várunk mindenkit jövõre, 2014-ben is!


 


Köszönettel:


Fehérvári Máté és Mészáros Gabriella rendezõk (efemm@hotmail.com)


Aba Zsuzsanna, Zöldgömb Sport Klub, elnök


 


Kérünk, hogy írd meg a véleményed, élményeid, túrabeszámolód a túráról a TTT túrabeszámolók fórumára !


(http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/beszamolo?a=a&id=83)