Túrabeszámolók


Isaszegi csata emléktúra

kekdroidTúra éve: 20132013.04.16 17:07:19

Isaszegi Csata Emléktúra 55


(rendezõi – pontõri – bejárás; pontõrködés)


Kezdjük a beszámolót a bejárás napjáról a Keleti pályaudvaron, lehetõleg minél korábban és persze történjen az odajutás a helyi tömegközlekedés valamelyik eszközével. Budai-H.G.-hez csatlakozom a túra tízéves jubileuma alkalmából újra megtalált, már 2007 óta szünetelõ táv elõzetes bejárása során. Így neki sem lesz annyira unalmas a kutyagolás és nekem sem kell addig húzni-halasztani a túraútvonal végigsétálását addig, amíg úgysem lesz belõle semmi. Elszemélyvonatozunk Isaszegig, az eszköz a szép, kényelmes piros villamos, amely szólóban zúz tovább Hatvan felé (hatvanfelé!? - bocs). Isaszegen a felkelõ Nap festi halvány színekkel a tájat, sikerül kifogni az elmúlt és a következõ idõszak egy kivételesen kedvezõ idõjárású napját, szinte elhiszem, hogy tavasz van. Bubu kér a pénztárban bélyegzést a túrajelentésére, én addig szemrevételezem a helyijáratot, amelyet itt épp egy korosabb Setra képvisel. Felsétálunk a majdani rajt helyszínére, a céges telephely most épp zárva tart. Tábla tájékoztat arról, hogy csütörtökön is van piac, furdal a kíváncsiság, hogy mikor még? Közben hosszú tehervonat vágtat végig az állomáson. Felhallatszik az utolsó pillanatban sietve bemondott figyelmeztetés, de a közleményt félbevágja a mozdony plusz harmincegynéhány teherkocsi zaja. Jókor már. Elkészül a rajtfotó, indulhatunk. Nyugat felé sétálunk a vasút mentén, közvilágítással rendelkezõ gyalogúton vezetnek a jelzések. Betérünk a házak közé, pékségbe térünk be reggeliért. Szemközt a városháza, kicsit odébb a Szent Márton kútja – ennek kapcsán bevillan egy emlékkép az egykori Lemaradás túráról, mintha tegnap lett volna. Azóta mi is változott? Talán az idõjárás. Megyünk tovább. Kápolna felirata üdvözli Máriát, a példás állapotú kegyhely mellett pihenõt alakítottak ki, elõtte virágok nyílnak.


Felsétálunk a Szobor-hegyre, érdekes látni, ahogy a földút átlényegül kõvel felszórt úttá, majd megjelenik a sorompónál a térkõ. Abszurd. Mintha felülrõl indult volna az útépítés, aztán elfogyott a lendület. A honvédszobortól elsõrangú kilátás nyílik észak és északkelet felé, idáig világítanak a Mátrából a hófödte hegyoldalak. A közelebbi látnivalót maga Isaszeg jelenti. Az ennél is közelebbit maga a málló szobor. Betérünk az erdõbe, néhol hófoltok jelzik a tavasz késését. Felsétálunk a Honvédsírokig, ez a hely is jócskán megváltozott, elõnyére. Továbbmenve találunk utcatáblát és a piros sáv is tesz egy nagyjából teljesen logikátlan kurflit. Visszanézve a régi beszámolómat, már akkor is olyan hülye voltam, hogy lementem megtenni a fölösleges kanyart. (Tovább olvasva ugyanezen írást egyéb, súlyosabb nyelvtani, stilisztikai stb. hiányosságok is láthatóak, melyekért ezúton elnézést kérek. A mostaniakért is.) Odébb ismét jó kilátással rendelkezõ helyszínre lelünk, elõvárosszerû település házai látszanak messze, elõvárosi vonatok húznak el erre és arra alattunk a völgyben. Távvezetéktartó oszlopsor ül a dombok tetején, ez a ma többször elõkerülõ 400 kV-os Göd-Munkács drót. Ismét betérünk az erdõbe, leoldalgunk az enyhén sáros csapáson a Mély-völgybe, amelyben alig teszünk meg pár tucat métert, egybõl kapaszkodhatunk is kifelé belõle. Elérünk egy rétet, átkelünk a fent részletezett tulajdonságokkal bíró vezeték alatt, lesétálunk egy tágas völgy aljába. Zuzmós ágú fán találunk régi iránytáblát, jobbra a piros sávon 25 km, balra a sárgán 40 km. Bubu élõ lexikonként tájékoztat a pontos jelentéstartalomról. Utólag visszagondolva, ez az egyetlen, gyalogos turisták számára kihelyezett jelzõtábla, amelyet a túra során látok. Tanya mellett kanyarog a régi mûút a Bajtemetés felé, a tanya kerítése kísértetiesen betonvas-hálóra hasonlít, amelyet a megfelelõ stabilitás elérése érdekében vasidomokhoz erõsítettek. Talán, mert az is.


A tetõn megcsodálhatóak az egykori honvédségi bázis maradványai, hangárokat, bunkereket hódít vissza a természet szépen lassan. Kinézünk a geodéziai toronyhoz, de felmenni már nem tudunk, a feljutást lehetõvé tevõ vasakból alig maradt néhány keresztgerenda. Sajnos a Gödöllõi-dombság csúcsai (évek kérdése, és hipp-hopp, be is fejezem) mozgalomhoz tartozó kód is alig vehetõ ki a firkálások miatt. Visszatérünk a piros sávval jelzett útra, majd sáros, tocsogós földúton hagyjuk el a tetõt. Fenyves mellé érkezünk, lesétálunk a Koporsó-völgyön, majd fel a Pap-hegyre. Süt a Nap, jó idõ van. Beballagunk Pécelre. Itt benézünk az ügyeletes középméretû áruházba, de mivel számos péceli döntött úgy, hogy a jó idõt kihasználva nagybevásárlás-napot tart, egybõl ki is menekülünk. Az utánpótlást ételbõl-italból a vasútállomásnál található italdiszkontban szerezzük be, ahol rajtunk kívül nulla fõ vásárló tartózkodik, így a sorbanállási idõ fogalma is értelmezhetetlen. Közben motorvonatok érkeznek, hogy ilyet is lássunk Pécelen. Átkelünk a felüljárón, megcélozzuk a falutól északra terülõ magasföldeket. Két szántó és egy kiserdõ sarkán kutyasétáltató nõvel találkozunk, miután szemrevételezéssel meggyõzõdik arról, hogy fegyvert nem hordunk, beszélgetünk néhány sort, túrákról, kutyákról, vadászokról. Utána megy mindenki a maga útján tovább. Nekünk most a Vár-hegy alatti Vár-völgy a következõ meglátogatandó helyszín és az ottani barlang, amelynek közelében 2008-ban Kerek repkénnyel volt szerencsénk pontõrködni. A barlangba most a lejtõ állapota miatt nem erõltetjük a lejutást, igen hamar az árok alján találnánk magunkat a csúszós, kikopott csapás állapota miatt. Megyünk tovább, ligetes erdõben, patakon átkelve vezet az út, méretes törmelék-rakás állja el az utat egy elágazásnál. Kikerüljük. Még odébb különös formájú nyílról lehet elvi vitát nyitni, hogy az most egy furcsa zöld háromszög, vagy a zöld sávot irányítják rendhagyó módon. Nem mintha számítana, de az utóbbiról van szó. Az út folytatására rátelepedett egy terjeszkedõ szemétbánya, Bubu kitalálja az út folytatását, kikerüljük a szilárd építési törmelékbõl emelt sáncokat. Rátalálunk az út eredetijére is, csoffatag jelzés árválkodik egy vén akácon. Nyílt szakaszra érkezünk, elõttünk rendre az M31-es autópálya, Nagytarcsa és Budapest láthatóak, a távolban a Budai-hegység és a Pilis ormai zárják le a láthatárt. Felüljárón keresztezzük a nagyforgalmú elkerülõt, majd szántó mellett sétálunk be Nagytarcsára.


Négyszintes panelépületek és újnak tûnõ családi házak között érjük el a települést, a közeli Petõfi-szobor arra is utalhat, hogy a Petõfi Sándor-lakótelep szélén járunk. Lesétálunk a központba, templom, trafóház, bolt, észlelem sorra a lehetõségeket. A boltba betérünk, megint veszek ennivalót, majd kipróbálom az automatás kávét. Nem olyan rossz. Továbbmenve megállapítom, hogy a túra útvonala szép nagy kanyart leírva végigvezet egész Nagytarcsán, hogy biztos ne maradjon ki semmi látnivaló. Bubu természetesen felvilágosít, miért is kanyarodik úgy az útvonal, ahogy. A lényeg, hogy visszatérünk a fõúthoz, és még régi Isa 55-feliratokat is megfigyelhetünk. Aztán szépen lassan elhagyjuk Nagytarcsát, hosszú emelkedõn jutunk fel a nagyképû Fehér-hegy nevet viselõ dombnak az egyik nyúlványára. Visszafordulva szép a kilátás Cinkotára és környékére, valamint azon túl Budapest némely részeire. A földút alattunk jó sáros, vizenyõs, fent még némi hó is található. Egy és még egy kanyar visz némi változatosságot a túrába, valamint a fákon lehet „keresd meg a turistajelzést!”-játékot játszani, a sárga színû jelzések és a sárga színû zuzmó megkülönböztetése már a haladó fokozatot jelenti. Kerepes a következõ célpontunk. A falu felett három kereszt áll az egykori templom helyén, valamint a római korból származó oltárkövet is itt állították ki. Lesétálunk egy patak partjára, majd fel a törmeléken át a faluba, a 3-as fõúthoz. Szerencsére a zajos országutat hamar elhagyjuk, egy domb megmászása után sétálunk le Szilasligetre. A HÉV megállójánál tartunk pár perc szünetet. Közben szerelvény érkezik Budapest felõl, ajtónyitáskor hegyomlásszerûen zúdul le a tömeg a vonatról. Mivel az eredeti útvonal egy részét indokolatlanul nagy kerülõvel lehetne nagyjából rekonstruálni, most másik lehetõség után nézünk: a Hungaroringet célozzuk meg, hosszú egyenesen trappolunk végig Szilasligeten. A falu végénél az isaszegihez kísértetiesen hasonló Setra áll meg, helyijárati szerepet betöltve. A versenypálya délkeleti csücskénél hagyjuk el az országutat, elõttünk a Gyertyános, amely szerencsére nem marad ki. Felsétálunk a kilátóhoz, amelyet most zárva találunk, de a felfelé vezetõ úton sem maradunk látnivaló nélkül – ez Budapest egy másik szögbõl való megtekintését jelenti.


Mogyoród autópályától délre található része felé folytatjuk a túrát, balra tõlünk zöldellõ domboldal hirdeti bátortalanul a tavaszt. Már a házak között járunk, amikor UKK-típusú irányjelzõ nyilat mutat Bubu egy villanyoszlopon. A kopott festés két túra iránymutatását látja el egyszerre – a másik a Fóti-Somlyó. Az állomáson a keletnémet jármûgyártás remeke áll éppen meg, majd indul tovább Gödöllõ felé. Rövid emelkedõn sétálunk ki Mogyoródról, irány a Szentjakabosított Tölgyes. Gázvezeték nyiladékában folytatódik az út, egy elfáradt régi jelzõpózna a bozótban pihen. Rátérünk a Mária út lila jelzésû fõvonalára, vaddisznótúrta csapást követünk hosszan. Betérünk a hármas számú fõút mellé, a forgalom zaja mellett csak kiabálva lehet beszélgetni. A Szár-hegyi parkolónál keresztezzük a soksávos országutat, majd ismét, a mai nap során nem is tudom, hányadszorra keresztezzük a munkácsi vezetéket. Felettünk sportrepülõ húz el. Újabb sáros emelkedõn caplatunk fel a Bolnoka mellékcsúcsa alá, Bubu figyelmeztet a kapcsolódó mozgalom folytatásával kapcsolatban kínálkozó lehetõségre. Fellátogatok tehát a csúcskõhöz, kódot írok. Továbbmenve fakitermelt területre érkezünk, majd balkanyart teszünk. Tiszta szerencse, hogy itt térhetünk el az autópálya felüljárója felé, mert a csapás egyenes folytatásán számos egyedbõl álló vaddisznókonda tevékenykedik. A szemfüles olvasó kitalálhatja, hogy rövidesen ismét autópályát keresztezünk, méghozzá ismét az M31-est. Addig azonban még megcsodálhatunk néhány régi-régi piros háromszög jelzést, valamint szép kilátásunk nyílik a felüljáró elõtti helyszínrõl Gödöllõre. Felüljárunk, majd elhaladunk a repülõtér mellett, ismét gázvezeték nyomán haladunk, a reggel méltatlanul említés nélkül hagyott Pest Megyei Piros jelzésen.


Betérünk az erdõbe, hátat fordítva Gödöllõnek. Mellettünk, az út nyugati oldalán valamiféle nehézgép dolgozik a völgyben, de csak a hangját hallani itt fent. Keletre néha kiláthatunk a Rákos-patak völgye felé, ez szép. Amúgy jórészt egy egyenes mentén trappolunk, erdõben. Jelzésváltás lesz a következõ említésre méltó esemény, példásan szépen festett piros négyzet vezet tovább Ilkamajor felé. A major házai között elsétálunk, a közvilágítást még nem kapcsolták be, az majd csak Isaszegen világosodik ránk. A kisvárosban még bóklászunk egy kicsit a kertek alatt, a patakból képzett tavak mellett, majd egy jópofa, mátrixszerû jelzéscsomagnál elérjük a vasútállomás kezdõponti váltókörzete alatt létesített gyalogos aluljárót. Átlábalunk az állomás számunkra is érdekes oldalára, felsétálunk a majdani célhoz, a telephely reggel még, most pedig már zárva tart. Jegyet váltok, jön az esti villamos, besüvít velünk a Keleti pályaudvarra.


Ugorjunk egyet az idõben: vasárnap hajnal van, a TTT klubhelyiségében szundikálok, amíg Bubuék megérkeznek. Autós fuvart kapok Isaszegre, itt megkapom a pontõri felszerelést (bélyegzõ, festékpárna, molinó), kapok sütit Lippai Beától és laci069-tõl – köszönöm szépen :) – majd némi téblábolást követõen átvonatozok Gödöllõre. Innen komfortfokozatot és vasúti személyszállítási szolgáltatót is váltva, másik vonattal folytatom az utat Szilasligetre. Kerepes ezen részén elõször a téblábolást folytatom, keresek egy valamennyire megfelelõ helyet a pontõrködésre. Összetett követelményrendszernek kell megfelelni: vegyenek észre a túrázók és ne nagyon akadályozzam a megálló általános forgalmát. Továbbá legyen legalább egy kicsi helyem szétmolyolni. Sajnos a megállóhely épületében neki lehetne támaszkodni a bûznek, az egyetlen épkézláb padot a félóránkénti vonatra kijövõ, meglepõen nagyszámú utas használja, marad a meghibásodott ülõalkalmatosság, ez azonban pár méteres kitérõt jelent az ideális ívhez képest. A szolgálatban lévõ jármûvezetõk eleinte furcsán néznek rám, amint a páratlan vonatok végénél állok és az erdõt nézem katatón nyugalommal, de késõbb megszoknak talán. Másfél órával megérkezésem után befut Barta úr, õt további két futó követi, majd jönnek a többiek is, ismerõsök és ismeretlenek, összesen ötven fõ. Az ismerõsök sorát folytatja moiwa és atros és Bell Sanyi; Zsotyek; Tinca és Rudi István; Mr. és Mrs. Mezei, Edu-Show társaságában; olsen és útitársa; popeye és Lestat és társnõjük; orsipanka; késõbb petami és útitársa; majd R.Gellért, Soós Ádám és Zöldfülû; a sort pedig SK (Sánta Kutya) zárja, mint seprû, aki leadja a kerepesi Kálvária-hegyen súlyosan kontaminálódott ellenõrzõpont maradványait, valamint a Nagytarcsa óta összeszedett másfél mázsa szalagot. Említést érdemel még a család (anyuka, nagymama, két kisgyerek), akik kijöttek a résztvevõ úr elé, kávéval „depózni” õt, aranyos gesztus volt, ilyet nem láttam még. Köszönöm minden résztvevõnek a megtisztelõ részvételt!


A pontõri idõtöltés során találkoztam továbbá ismeretlen típusú énekesmadárral, a rá hiába vadászó macskával, felírtam az összes arrajáró vonat szerelvényének összeállítását, elkezdtem kiszámolni a fordulóikat, de belezavarodtam. Figyeltem az arrajáró szilasligetiek reakcióját a molinó láttán, ebbõl néhány szemelvény:

- Hatodik teljesítménytúra, ellenõrzõpont, ez mi lehet? (kisiskolás gyerekek)

- Kihozzák õket, érted, ide a szemétbe kirándulni, .... meg .... ... ...... ....... de hogy pont ide, .... . (harmincas fontosember; a kipontozott helyre tetszõleges káromkodás illeszthetõ)

- <fejcsóválás, ezek-a-mai-fiatalok-nézéssel a pontõr szigorú végigmérése> (két idõs néni)

- Az a csávó az ellenõrzõpont, nem én, he, tõle kérdezd! (tinédzserek)

Volt még néhány, de azokat nem volt érkezésem felírni. Két, viszonylag gyors lefolyású verekedést is láttam, és igazából más érdekes nem történt.


-Kékdroid-


Képek