Pilis barlangjai 30
Ezen a túrán Janival ketten mentünk. Mivel elaludtam, így fél órával késõbb csak 8-kor találkoztunk a Moszkva téren (tudom, hogy Széll Kálmán térnek hívják már, nekem marad örökre Moszkva tér :)). A 22-es busznál hatalmas tömeg volt, bizonytalanok voltunk, hogy felférünk-e. Végül sikerült. Szépjuhásznénál kiürült a busz. Szinte mindenki a Normafa túrára ment, csak páran jöttünk erre. (Minden távot figyelembe véve összesen 180-an indultak.) Ennek ellenére a rajtoltatás nagyon lassan ment. A nevezési díjat elfelejtették kérni :D Szerencsére Jani szólt, hogy nem kértek pénzt, így fizettünk. :-) Aztán elindultunk. A Bátori-barlang kevésbé volt érdekes. Itt egy létrán kellett lemászni egy nagy terembe. ahol egy kisebb szóbeli ismertetõt is kaptunk a barlangról. :) Az igazi izgalmakat a Solymári-ördöglyuk barlang hozta. Kaptunk sisakot, fejlámpát feltettük. (akinek nem volt az kapott fejlámpát is:)) Ezután lehetett indulni a sötét szabálytalan össze-vissza kanyargó lépcsõn le a barlang aljába :-) Itt mindenkinek saját magának kellett pecsételni. Körbe nézés után irány fel. Felfelé menet nekem a sisakom hozzá ütõdött véletlen a falhoz... Nagyot szólt, de sisak megvédett :) Házi-réti horgásztónál zsíros kenyérrel és a kocsi tetején elõre kitöltött vízzel vártak bennünket. Aztán a Kevély-nyeregbe fel, következett a nap emelkedõje. :) A Kevély-nyergi zsomboly elõtt sokan tévesen lemenetek a piroson... Aztán a Mackó-barlang következett. Itt a pontõrök tüzet raktak, de az inkább csak füstölt... Ez elég disszonanciába volt azzal, hogy a barlangokról adott ismertetõben le volt írva, hogy a barlangoknál ne rakjuk tüzet, mert a denevéreknek nem tesz jót... Végül a Macska-barlangnál célba értünk. Itt az oklevelet és a kitûzõt megkaptuk. A szervezõk 500Ft-ért szerveztek vissza szállítást a rajthoz. Mivel mikor célba értünk, akkor indult a kék barlang jelzés tetejérõl a szállító autó, így lassan indultunk felfelé, mert 1-1,5 óra múlva volt várható, hogy jön újra az autó. Mikor felértünk, hatalmas szerencsék volt, mert épp indult az autó, amibe pont 2 hely volt még :-) Az egyik korábbi pontõr vezette az autót és mondta, annyiszor fordulnak, ahányszor csak kell :) Egy UAZ-zal és egy kombi Astrával végezték a szállítást. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a túrát. :-) Részletes értékelés:
Pozitívumok:
- Bátori-barlang és a Solymári-ördöglyuk barlangba le lehetett menni. (Amúgy zárva szokott lenni)
- Külön ismertetõ adtak az összes barlangról
- Nagyon kedves, segítõkész, lelkes szervezõ csapat
- Jó ár/érték arány :) (annak ellenére, hogy csak zsíros kenyeret meg vizet kaptunk 1X, de a barlangokba bemehettünk és ez felejthetetlen élményt adott :-))
- Szép és stílusos oklevél és kitûzõ
- Elõre feltöltött GPS track
- Pontos kilométeradatok
Negatívumok:
- Hiányos és megtévesztõ szalagozás (kék Mária úton az egyik elágazásba úgy volt kitéve a szalagozás, ami alapján az jött le, hogy a Mária útat el kell hagyni... Nem kellett volna. a 10-es útnál visszatértünk rá:))
- A vizet elõre kitöltötték eldobható mûanyag pohárba, nem eléggé figyelve a környezetvédelemre
- Az elõre feltöltött gps track és az itinerben szereplõ útvonal eltért
- Rajtban 3-an voltunk még is 5-10 percet sorba kellett állni.
Javaslatok:
- Elõnevezést újból be kéne vezteni, hogy a rajtoltatás felgyorsuljon :)
- Környezetvédelmi okokból kötelezni kéne, hogy mindenki hozzon magával poharat vagy a rajtban/célban vásárolható legyen tartós mûanyag pohár. Ahogy a BTHE és az MVTE túráin is szokott lenni.
- A jelzetlen részeken a szalagozást egyértelmûbben kéne megoldani
- Az itinerbe jó lenne, ha szint adatok is belekerülnének, valamint fölösleges szerintem a fényes papírra nyomtatni, már csak azért is erre nehezebb pecsételni.
- A térkép meg lehetne színes, ha már úgyis a Cartographia engedélyével van az itinerben. Valamint jó volna, ha nem ide fénymásolva lenne, hanem nyomtatva, ahogy sok más túrán tapasztaltam a Cartographia közremûködésével.
- Szerintem a víz helyett a tea jobb lett volna, mert még annyira jó idõ nem volt, hogy hideg víz ívás jól essen.
|