5BV - azaz 5 Beskydskych Vrcholu – 2010 októbere,Celadná,Csehország
Elöljáróban annyit errõl a túráról,hogy extrém tájékozódási csapatverseny-talán így jellemezhetõ a legjobban.Az útvonal ismeretlen,a táv és a szint ismeretlen,szolgáltatás nincs.Van viszont 300 csapat,Neked,kedves kiránduló pedig egy csapattársad,akivel tûzön-vízen át együtt kell maradnod.GPS használata kizárást eredményez,csak a térképedre,és a józan eszedre hallgathatsz.A rajt pillanataiban 300 ember tódul a pódium elé,minden csapat egyik tagja,hogy megszerezze a csapata számával ellátott igazolólapot,amik a pódium elejére vannak szép sorban kirakosgatva.A kivetítõn megy a visszaszámláló,már csak 30 másodperc…És még azt sem tudod,hova kell menned a 30 másodperc elteltével.Zene szól,a tömeg feszülten figyel. Amikor a számlálón 00:00 jelenik meg,mindenki meglódul a saját csapatának lapjáért - kvázi meg kell verekedned az igazolólapodért; amit ha megszereztél,elég felpillantanod a kivetítõre,ahol már láthatatod is az elsõ csúcs nevét.
Voltunk már tavaly ezen a túrán,és nem sikerült teljesíteni.Az elõírt öt csúcsból csak négyet kerestünk fel.Én személyes kudarcnak éltem meg a sikertelenségünket,mentségünkre legyen mondva,hogy a helyiek sem jeleskedtek : 311 csapatból 19 ért be a maximumot teljesítve.Szilágyi Anita volt a csapattársam a Hungária Expressz nevû csapatban.A név ötletes,tetszik,és csak remélni tudtam,hogy tudunk majd a nevünkhöz méltó teljesítményt felmutatni.
Szóval idén Anita verekedett meg a lapért - tavaly ezt én vállaltam fel -, és a kivetítõn a következõ név jelent meg:
-Lysa Hora – 1323 m
Már itt elõnyben voltunk tavalyhoz képest,mert ezt a hegyet keresnünk sem kellett a térképen,mert egyrészt tudtuk hol van( és ez nagy szó ezen a túrán) másrészt felhasználhattuk a tavalyi tapasztalatot,miszerint az elsõ hegyre egy hosszú tömött sor kígyózik fel,felesleges fárasztanunk magunkat a tájékozódással.Biztos van elöl egy helyi,aki tudja a legrövidebb kertek alatti utat a völgyben,és azon indul el a mezõny.Csak követtük a lámpák füzérét.Tudtuk hova megyünk,és ez nekem hihetetlen élmény volt tavaly után.Egy bõ órás aszfaltszaggatás után már kifelé haladtunk a szomszéd faluból, Ostravicébõl, felfelé a hegyre.Nem mondanám,hogy nehezen ment..Pedig ez a hegység legmagasabb pontja.Olafot,a Prágai Százas fõrendezõjét hagytuk le az egyre meredekebb emelkedõn.Ezután egy cseh sráccal beszélgettem,mesélte,hogy volt már a Kékesen,és az érdekelte,hogyan szereztünk térképet a környékrõl.Meglepõdött,hogy itthon lehet kapni ( igaz,háromszor annyiba kerül,mint náluk )
A csúcs alatt elváltunk,be kellett várnia a csapattársát,engem meg Anita várt már a csúcson.A lapunkra 00:39 került.A menedékház/TV-torony kerítésén a következõ név állt:
-Gruník u Horní Lomnou ( 741 m )
Szerencsére a név behatárolta a hegyet : Gruník,Horní Lomna fölött.Viszonylag hamar megleltük,nem vitt rá út,térkép szerint sem jelzett,sem jelzetlen.Mindegy,menjük.Egy kocogó csapat nyomában hagytuk magunk mögött a hegyet,sokáig lejtett,aztán hamarosan újra ismerõs helyen játunk Sulovnál elértük a szlovák határt.Van itt egy hotel,ami tavaly még csak épült,mostmár talán mûködött is.A lépcsõjén telepedtünk le pár perce falatozni.Nem nagyon lehetett öt percnél sokkal többet ülni,mert fázni kezdtünk cefetül. Innen megint ismerõs volt az út tavalyról,a szlovák-cseh határsávban. Kezdtek jönni szembe a gyorsabb lábúak ,- tehát az már biztos,a következõ csúcs a hátunk mögött,a hegység nyugati oldalán lesz. A Maly Polom nevû hegynél lefordultunk a határsávról,és megkezdtük ténfergésünket a csúcshoz.Lett volna egy gerinc,amin térkép szerint nem vitt út,de szépen lefelé ereszedve elérhettük volna a pontot,de valamiért mégsem arra mentünk. Délnyugatról érkeztünk a hegyhez,és az óramutató járásával egyezõ irányban egészen addig kerültük,amíg végül északról csaptunk le rá.Marha meredeken kapaszkodunk,kézzel a növényzetbe akaszkodva,és végül 4:55 kor elérjük a csúcsot.Több tûz is égett,és meglepõen sok ember lézengett. 58. áthaladók lettünk,de még vagy 10 csapat a csúcson fetrengett.Itt sem lehetett sokat ülni,hideg volt.A pontõrõk mutatták a papírt:
-Smrk sedlo ( 1126 m )
De miért pont a nyereg?No mindegy,nyomás.Vissza már a gerincen másztunk,mert innen a csúcsról már kézenfekvõ volt az irány.Ráadásul út is vitt rajta?.Így már jóval gyorsabban haladtunk,gyorsan magunk mögött hagytuk a hegyet,és már a határon talpaltunk megint. Jó pár kilométert mentünk visszafelé ugyanarra,amerrõl a Lysa Horáról jöttünk.Majd nemsokára aszfaltot érztünk a lábunk alatt,és elértük egy víztározót.Tavaly ennek a partján jártunk,amikor nekiállt esni az esõ.Idén szerencsére ez a rész elmaradt.A gátnál leültünk kajálni,addigra már vagy reggel 8 óra lett.Zoknit is cseréltem,és nekiugrottunk a meredélynek.Anita itt kicsit lemaradt,így a nyeregig egyedül talpaltam.Amíg nem ért fel,nem regisztrálták az áthaladásunkat,így hasznossá tettem magam,és elmélyültem a térképben,a következõ csúcsot keresve:
Vysoka ( 1024 m )-
Anita öt perc alatt utol is ért,igy már együtt nem találtuk a hegyet…Kezdtek balsejtelmek gyötörni. Bekövetkezett,amitõl féltünk: leküldtek a térképünkrõl…A pontõr srác rendes volt,megmutatta a saját térképén,hogy merre van a hegy.
Memorizáltuk,telefonnal lefényképeztem -bár minek,úgyse lett használható minõségû - ,és indultunk.10:45 volt. Át a Smrk 1276 méteres csúcsán…ez volt a magyarázata annak,hogy mért csak a nyeregben volt a pont: utána úgyis át kellett menni a csúcson. Ereszkedés közben elkapott valami jeges darahullás,szép aprószemû,sûrû,de nem tartott sokáig.Végül is jól haladtunk,bár azon a részen,amirõl nem volt térképünk,bizonytalankodtunk,de végül toronyiránt,a jelzés majd két kilométeres kanyarját levágva megalkottuk a Výsoka északi falának direktútját.=)
Itt már gyanakodtunk,hogy kevés még a megtett kilométer,viszont négy hegy már megvan.Az ötödiket valami übernagy szívásnak képzeltük,annál nagyobb volt a meglepetés,amikor a ponton a papírt elolvastuk:
Radhost ( 1029 m)
Ez közelebb volt,mint azok, amelyektõl tartottunk,és ráadásul hazafelé is. Két út lett volna,ez egyik visszamegy a térképünkre,és onnan közelíti meg az ötödik csúcsot,egy hosszan emelkedõ gerincúton.A másik nem ment vissza a térképünkre,hanem még vagy 7 kilit csámborgott a gerincen nyugatra,aztán lezuhan a mûútra,ahonnan már a mi térképünkön is rajta van a folytatás.Mi az utóbbit választottuk,de szerintem megérte.Kevés nyom volt az úton,tehát valamiért kevesen választották ezt az alternatívát.Viszont egészen alpesi jellegû tájon haladtunk.800-950 méter magasságban,erdõsávok mögül rétek bújtak elõ,minden másodikon egy tanya,és szép kilátás mind északra,mind délre.Egyszóval kellemes volt.
A faluban,bõ két órányira a 4. ponttól leültünk kicsit szusszanni,enni.Az utolsó emelkedõ jött,6 km,640 szinttel,fel a gerincre,ahonnan még 2,5 km a pont lankás gerincúton.Tartottunk tõle,és jött a sötétség is.
Fél hatkor indultunk neki az emelkedõnek,jó tempóban az egyre emelkedõ aszfaltúton.Ez hamar véget ért,és kezdõdött a kapaszkodás,lámpát oltottunk,majd megérkeztünk egy menedékházhoz,ahonnan még 2 km maradt az emelkedésbõl,és még volt hátra vagy 250 méter szintben.A gerincen nagy volt a köd,alig láttunk,és egy autópályaszélességû (tényleg) köves útra fordultunk.Több szembejövõ csapattal találkoztunk,akik a célba tartottak.Csak találgattuk,vajon vesztettünk-e az útválasztásunkkal,vagy nem.19:25 kor,30.-ként elértük a csúcs alatti menedékházat,az elsõ meleg helyet 22 óra 30 perc talpalás után.És még helyezést sem vesztettünk. Itt a pontõrlányok vélhetõen saját készletükbõl teával kínáltak,ami elképesztõen jól esett.Egy deci sem volt,cukor se nagyon volt benne,viszont meleg volt.És akkor csak ez számított.
Ezen a ponton megszólított egy srác,magyarul.Egészen meglepõdtünk.Magyar volt,csak jó sok éve kiköltözött Prágába.Õk elébb elindultak lefelé,de hamar utolértük õket,és együtt ereszkedtünk vissza a civilizációba.A faluban hosszan tekeregtünk,egyszer meg is álltunk egy buszmegállóban,inni egy pár kortyot,meg felkaptam a kabátomat – nehogy úgy érezzem,100 kilométeren keresztül feleslegesen cipeltem – marha hideg lett a völgyben estére.Volt egy cseh páros,utolértük,el is hagytuk õket.Még próbáltak utolérni,de egyikük már eléggé kivolt,-így elmaradtak mögöttünk.
A célba érve mosolyogva köszöntöttek,gratuláltak.Elégedett voltam,de valahogy mégsem éreztem azt,hogy megdolgoztunk volna vele eléggé.Bõven nem volt olyan nehéz,mint tavaly,és bõven nem annyira,mint vártuk.Anita felvetette,hogy belefért volna a végén egy jó kis zuhé,az megtizedelte volna a mezõnyt kicsit.
Az elsõ csapat 15:06 alatt tudta le a távot,nagyon szép idõt mentek.
A mi távunk 113 kilométer körül lett a végén,és 24 óra 34 percet töltöttünk terepen.27.helyen végeztünk.
Olafék is megcsinálták,igaz,õk a második éjszakájukat is kinn töltötték,és én akkor keltem,amikor õk beértek.
Másnap az eredményhirdetés után hazaindultunk,és két átszállással,és egy közbeiktatott Brnoi városnézéssel értünk Budapestre este 11 óra elõtt valamivel.
vaddino |
