Túrabeszámolók


Lővérek

nafeTúra éve: 20062006.11.18 21:33:01
A mai napon ködös idõben indultam el Tamással, Pápáról a túrára, s sajnos a köd a Lõvérekben a túra teljes ideje alatt megmaradt. A 25 km-es táv mellett döntöttünk, mivel Tamás bakancsot avatott a túrán. A nevezés gyorsan megtörtént, s elindulhattunk a táv teljesítésére. Sopronban a jelzések elég ritkák, és még az itiner segítségével sem volt könnyû követni. Szerncsére egy részére még emlékeztem tavalyról. A városból kiérve eddig nem tapasztalt, de nagyon jó példával találkoztam a favágók részérõl. Egy helyen a túrista jelzéses részt kivágták az elszállított rönkbõl, s azt felállították, egy másik részen pedig a jelzés fölött vágták ki (le) a fát. Igen jó lenne, ha ez a hozzáállás országosan elterjedene az erdészek és favágók között. A városból egy kellemesen emelkedõ úton indultunk el, ami a város szélén meredekebbé vált. Szép vegyes erdõben kaptattunk fölfelé a piros sávot követve, majd egy fenyves sarkánál jobbra áttal elindultunk lefelé Ágfalvára, ahol gyorsan túljutottunk az elsõ ellenõrzõ ponton. Az itiner alapján kiértünk a faluból, s ettõl kezdve korrekt szallagozás segítette a tájékozódást, végig az útvonalon. A Dr.Fehér Dániel-forrásnál, a második ellenõrzõ pontnál, lekváros, vagy vajas kenyérrel tankolhattunk fel, a hátralévõ féltávra. Keskeny ösvényen kapaszkodtunk fel Görbehalom fölé, majd egy szederindás gazos ösvényen ereszkedtünk le a Kovács-patak völgyébe. Mentünk vagy kétszáz métert, majd megkezdõdöt a túra két legkeményebb emelkedõje közül az elsõ, a Poloskás bérc felé. Szerncsére azért odáig nem kellett felmennünk. Részben a piros háromszög jelzésen leballagtunk a köves árokba. Alig 2-300 méteren át haladhattunk nagyjából vízszintes terepen, amikor is egy éles jobb kanyarral megkezdhettük a leghosszabb mászást fel az Ultrára, majd a Kis-Ultrára. Az aszfalt út keresztezõdése után viszonylag nehezen járható ösvényen mentünk le a Tolvaj-árokba, ahonnan nem túl meredek emelkedõn értük el a Várhely-kilátót. A makacs köd miatt semmi értelme sem lett volna felmászni a kilátóba. Pecsételés, egy szelet csoki, és pár perc beszélgetés után tovább indultunk. A Tacsi-árokban dagonyáztunk egy kicsit, majd a túra szerintem legszebb ösvényén mentünk felfelé a Hét-bükkfához. Lent a dagonyás részen utolértük a saját állítása szerint hat és negyedéves Ervint, aki nagyrészt felnõtteknek is becsületére váló tempóban haladt a nehéz terepen édesanyjával (a 15 km-es túrát nem egészen négy óra alatt teljesítette). A Károly-kilátót kellemes utakon értük el. Ettõl kezdve végig - néhol igen meredek - lejtõn haladtunk Sopron felé, amit a Lõvér Szállónál értünk el. A leírás (na meg a tavalyi tapasztalat) alapján könnyedén betaláltunk a célba, ahol zöldborsó levessel és forró teával várták a teljesítõket a szervezõk, bár szerintem a tavalyi paprikás krumpli jobb volt. Hazafelé a Kis-Alföldön már nem volt köd, de visszanézve látszott, hogy a Lõvéreket még mindig megüli.
Ismét egy jól szervezett és jó ellátású túrán vagyunk túl, a többi résztvevõvel egyetemben.