Tortúra 65, avagy mégse jött el a világvége...
Csak mindent a pontos terv szerint! Ez járt a fejemben, amikor a menetrendeket nézegettem az odajutás tekintetében. A legkényelmesebb megoldás a Szár, Bicske, onnan be a gyorssal a Kelóba, azonnali átszállás a Sajó ícére, aztán a barcikai személlyel a Gömöriig. Ennyi a vasút, klappolt minden (el is vártam!). A Gömöri pályaudvartól három perc séta a Búza-tér, a huszas busz megállójában pedig ott állt Rudi. Be is hívtam egy Borsodi Búzára, stílusosan. A busz a suli elõtt tett le minket, gyors kipakolás a tesiteremben, aztán kocsmafelderítés. Ez nem ment könnyen, Miskolc elit részén puccos helyek, hetyegõ-motelek között sétálgattunk, mire Mezei Laci útmutatása alapján csak rátaláltunk a köznép krimójára. Az estét nem írom le, szerénytelenség lenne, lényeg, ott volt mindenki, aki számít, és megtörtént minden, ami szokott. :-P Jó zene a hangfalakból, puha ülések, hejj nekem a Heineken! A szálláson még vidám lengyelekkel is találkoztam, Tarta sörükkel megkínáltak, bár akkor már nem hiányzott... Reggel igen vigyorgott a környékem, amíg pucoltam az outputot a hálózsákomról...
Mivel utolsó józan cselekedetemként még elõzõ este átvettem az itinert, nem kell sorban állnunk, 6.03-kor indulunk Gellérttel ketten. Érdekes, nem vagyok másnapos, viszont a vírusos kórság bennem bújkál, tíz percenként egy zsepi bánja. Jól megyünk, követjük a csordát, meg futó-csapatok elõzgenek minket. A Zöld szépen felkanyarodik a Piros-ra, és leolthatjuk a lámpát. Jeges, pár centis hó ropog a talpunk alatt, vagy inkább havas jég... Figyelni kell! A lefagyott betonút metszése után bekezd a hegy. Gellérttel jól húzzuk egymást, nekem este 7-ig kéne beérnem, hogy elcsípjem az utolsó Pest felé menõ vonatot. Ehhez szûk 13 órás menetidõ, így valamivel ötös feletti tempó kell, tehát nem lehetetlen, de szorítós. Még egy meredek emelkedõ, ahol Gellért kicsit lemarad, megállok, hogy megvárjam, erre befut Ebola, meglepõen kellemes tempóban számomra... Egy darabig húzatom magam veled-viccelem el a kérdést. A falu szélén már felvesszük egymás tempóját. Kicsit több a hó, és innentõl már nem jeges, tehát már nem olvadt meg egyáltalán. Finom meleg tea, aztán Mezeiékkel indulok tovább, Ebola még idõzik. A sarkon kifordulva befut Gellért is, jól jön mögöttünk. A Sárgán himbálunk Hollóstetõig, kezd jól menni a tempó, Klári meg is lepõdik, hogy nem vagyok másnapos. Az nem, de a hörgõm érzem, szépen fogy a zsepiadag is. Hollóstetõ után a mûutat kerülgetjük, legalábbis mi... A Sárga + gyerekkorom egyik kedvenc jelzése, ezek szerint nem lehet túl kemény a Bükk-fennsík kimászása, ha szép emlékem van róla -bíztatom Kláriékat, hogy húzzam õket kicsit. A felsõ erdészeti úton viszont várnom kell egy pár pecet, és nem õk futnak be elõször, hanem az úton egy nagy csapat, az elõl haladó GPS-el nézi, hol a legrövidebb... Mezeiékkel együtt beér Ebola is, aki észlelve a csalást, "éktelen haragra gerjed". Le is szúrja õket, na, mostantól loholhatok vele, mert ezek itt megkéselnek! :-P A fényképezésnek ennél a sebességnél lõttek mára, de jól esik a sebessége, pláne, hogy 12.30 alatt akar beérni, na az nekem tökéletes lenne! Tehát mindenki õrizze meg emlékeiben a Sugaró szép töbreit, a meseszép fenyveseket, a kitûnõen szalagozott bejárót a síházhoz, mert fotózni legközelebb fogok. A síházban elidõzünk egy kicsit, teát iszunk és legyûrök egy vajas kenyeret is. Most már jól állunk idõben, 10.28-ra értünk ide, ezt a szintidõt kell tartani. Mikor elindulunk, befutnak Mezeiék, és nyomukban Gellért is, meg is dícsérjük õket. A mûúton jobbra fordulunk, Bánkút felé. Még tart a lendületem, Ebola megdícsér, jól is esik. Tinca viszont leszid minket, mert a jelzés egy darabig az úttal párhuzamosan öt-tíz méterre megy, és ezt nem vettük észre. Útvonalkövetés B-közép, de azért vannak itt nagy játékosok is, jegyzem meg, állítólag ötven kilibõl ki lehet ezt a túrát hozni... A csalánosnál a parkolónál pár sífutót látunk, lehetne több, itt már kezd rendes hó lenni, 15-20 centi körül van. Szép ez a fenyves, hogy megnõtt, vagy csak én öregszem? Észrevesszük a Kék balos kanyarját, meg régi emlékeim is segítenek, hogy az egyenes a Háromkúti házhoz vinne tovább. Szép csapat verõdik itt össze, terepfutók, gyors gyalogosok. Kerülgetjük egymást. Lépéshibáékat is utol érjük, szegény ugyanabban a kórságban szenved, mint én, és a nagy zsákban hagytam a negrót... Nagyon szabályosak vagyunk, legalábbis mi, az egyre vastagodó hóban követjük a Kék összes csalingáját, illetve a Három-kõ táblánál nem találjuk a nyomot, ott a töbröt balról kerüljük meg. Kifelé megvan a nyom, jól éreztem, de ezt talán csak Tinca vette észre. :-) Vidámságunknak határt szab viszont a hó növekvõ mélysége, itt valami régi jeges hóra esett rá, néha beszakad alattunk, nehezebb a haladás. A bakancsom is kezd beázni, folyamatos hóban járással 25-30 kilométert bír a bõre. Mindegy, Tar-kõig már nem állok meg, ki is melegszem. A kilátás, azt csak mi látjuk lelki szemeinkel emlékeinket idézve, szegény lengyel srác, aki tapadt ránk egy ideje, csak a felhõk tetejét láthatja meg a Három-kõ csúcsát. Hideg van, és kiizzadtam, menni kell tovább! Befagyott a teánk, egy almát eszek, hogy folyadékhoz jussak. Lengyel srác is elsöpör a futókkal, jól bírja, mint a sört tegnap este... Elõször Ebola ront le a hóban, de botokkal megy és életveszélyes mögötte futni, így inkább az élre állok. A Zöldön a nagy ereszkedõn visszakapjuk a jeget, ami hûséges társunk lesz a Nagy-Egedig. Itt jön egy holtpont, mint utóbb kiderül, nem csak nekem. Érzem, ha megállok akár egy percre is, rögtön lemerevedek és elkezdek fázni, meg a lábaim is sajognak. Elfáradtam bizony, és most nincs meg bennem az erõtartalék, ami szokott, ez a betegség hatása. Végszóra leérünk a Tamás-kúti házhoz, hú, ez a tea nagyon kellett már! 13.17 kerül az itinerre, tehát esetemben 7.14 óta jövünk. (Ebola 6.15-kor indult.) Ez 42 kilire 5.8-as átlagidõ, és szûk hatos körüli menetsebesség, nem csoda, hogy kibuktam! Amíg agonizálunk, befut Rushboy, õ ugyanezt négy óra alatt tudta le... Más kategória már! Ebola bõszen számolgat, olyan 23 kili lehet hátra, azt mondja, benn leszünk hatra, el nem hiszem. A rövid, de kidöglesztõ emelkedõ után kiérünk a Zöld-re, és spuri! -Aha, tükörjeges szakaszok az erdészeti úton, amiket kerülgetni kell, mindezt részben futva. Kérek egy csokit Ebolától, ebben nem jól készültem fel. Sóvár gondolatokat eresztek meg a negró iránt, ami bizonyára már Egerben pihen. Vajon mi mikor fogunk ott pihenni? Azért nem unalmas ez a szakasz sem, elbeszélgetjük az idõt. Még a Völgyfõ-ház elõtt Yoyókáék futnak el mellettünk. A Völgyfõ-háznál a táblán egy gyönyörû szám: Eger 15 km. Én 16-ot számoltam, ez stimmel is, mivel a jelzés Egervár megállónál véget ér. Na, ez nagyon jó, szûk egy óránk lesz sötétben. Ebola azon van, hogy ez az idõ is csökkenjen, most már rá kell szóljak néha, hogy ne siessen. Túlságosan is erõre kapott, vagy csak én vagyok fáradt? Megemberelem magam, a Vár-kúti pontra 15.55-kor esünk be. Utolértük Yoyóékat! Szemben Gudlúking sporttárs vigyorog, megy is a csipkelõdés, hogy kéne neki külön egy tájfutó táv. :-) Kicsit olvadunk, ez a tea csodálatos, de most már zsebbe a lámpát, kevés idõnk maradt nélküle. Az emelkedõ kimászása után már nem látok rendesen, csak érzem az utat, és az elsõ megcsúszásnál, 16.24-kor bekapcsolom a lámpát. Utolérünk egy ultrafutót, Tamást, vele tartunk a célig. Egyszer csak egy balos, és végre elindulunk lefelé, ez már az Eged oldala! Mögöttem az UTMB-rõl beszélgetnek meg az ultrafutásról, meg hogy egyes futók gyalogtempója gyengébb, mint a gyors gyalogosok átlagtempója, ezért érjük utol a futókat, ha átváltanak gyalogtempóra. Nagyon erõs gyalogos vagyok Ebola szerint, ennyi dícséret után már tényleg be kell lépjek az MVTE-be... :-) Aztán majdnem eltévedünk, de az úton nem balra kell fordulni, hanem egy kis tisztáson elõre, és egy kõgörgeteges ösvényen lebukni a hegyrõl. Köszönjük a Yoyó-csapatnak, õk segítenek az eligazodásban. Itt térnék ki rá, nagyon nagy szerencsénk volt az idõjárással: egyáltalán nem volt szél, köd nekünk csak itt a végén a sötétben jutott, és itt az Eged oldalában nem volt jég se. Még egy kis domb, aztán a jelzés lekanyarog a hétvégi házak között a mûútra. Fantasztikus, megcsináltuk! Már csak be kell sétálni, át a síneken, a helyi lakosság által még le nem tépett szalagokat követve a célba! Számomra minden elõzetes várakozásomat felülmúló 11.40-es szintidõvel, 17.43-ra célban vagyunk! Így kettõvel korábbi vonatot érek el, mint egyáltalán reméltem. A terepfutó sráctól kapott forraltbor-jegyet a lengyeleknek adom, megérdemlik! Gyors örömködés Rudiékkal, aztán irány a vasút. Hullafáradtan, de elégedetten este tízre érek haza.
Köszönöm a túrát elsõsorban Ebolának, nélküle nem megyek ekkorát idõben, továbbá Gellértnek és minden kedves ismerõsnek! A szervezés majdnem tökéletes volt, esetleg a Tar-kõre tehetnének egy szúróbélyegzõt, a kispistázók bosszantására. :-) |