Zöld túra 25
GPS-el mért távolság: 28,9 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 225 m. Ennél többet mentem, mivel már egészen az elején elkevertem, s a végén a bakonygyepesi útig vezetõ részt újra lejártam, kiderítendõ hol tévedtem el.
Jókora kihagyást követõen indultam gyalogtúrázni. Úgy véltem, a 25-ös táv pont megfelelõ lesz az új bakancs betörésére (az elõzõ bakancsom minden volt, csak vízálló nem, s ezt csereként kaptam). Szolgálat után, szemerkélõ esõben érkeztem Ajkára. Kilenc óra körül beneveztem, megnéztem a térképvázlatot, az itinert és nekivágtam a távnak. Alig 2-300 m megtételét követõen föl kellett vennem az esõdzsekit. Elértem a K+ jelzést, s arra a térképnek megfelelõen egyenest rátértem. Nos, ezt nem kellett volna tennem. Hibás a Cartographia-s térkép. A K+ nem arról jön, mint ahogy berajzolták. A valóságban, 90 fokban jobbra kellett volna fordulnom. A túra zöld-fehér szigetelõszalagos jelzését nem vettem észre. Érdekes, a közelebbi jelzést, a második kísérletnél is csak visszafelé jövet láttam meg. Valahogy azért visszataláltam a megfelelõ útra.
Hosszú, meglehetõsen unalmas városi szakasz következett, amit csak az enyhített, hogy moroghattam, mivel a bicikli utat alárendelték egy kapubejárónak (a padragi részen meg kocsmaparkoló bejáratának rendelték alá). Ajkán aztán igazi politikus utak a bicikli utak. Használatuk a kerékpárosoknak kifejezetten ellenjavallt. Végre magam mögött hagyhattam a várost. Murvás utakon értem el az elsõ ellenõrzõ pontot. Pecsételés után széldzsekire cseréltem az esõdzsekit, s szaporáztam tovább a lépteimet. Tósókberéndig kellemes erdei úton ballagtam. Újabb ellenõrzõ pecsét, s gyerünk tovább. Az Ajka – Kolontár összekötõ út, még szombaton is meglepõen forgalmas. Végre errõl is letérhettem. A Lõrintei nevelõ tónál kis bizonytalanság, merre is menjek. A jelzés szerint akár balra, akár egyenesen is mehettem. Maradtam a murvás úton (egyenesen). A víztározónál megint csak egy kis bizonytalanság. Sehol egy jelzés. Mivel azonban az itinerben az szerepelt, hogy el kell menni a két tó közötti gátig, így inkább a lent a tó partján mentem, azon biztos elérem a gátat. Mindegy hol megy az ember, mert a két út, a tó vége felé találkozik, csak a tóparton gyalogolni szebb. Ami azt illeti, én semmiféle temetõt sem láttam a harmadik ellenõrzõ pont elérése elõtt, ahol utolértem az egyesületi csapatot. A táv hátralévõ részét együtt tettük meg. Ettõl kezdve kicsit gyorsabban telt az idõ. Persze a terep is ezen a részen vált változatosabbá.
A továbbindulást követõen újra elkezdett esni az esõ. Megint csak addig, hogy rákényszerítsen bennünket az esõkabátok felvételére. Csékúton egy parkoló autó alól kis, nyári születésû tarka macskakölyök jött elénk kíváncsian. Amikor közénk ért, megjelent a mama is üvegmosó kefe módjára felborzolt szõrû farokkal. A nem kicsit szelíd kiscicát és mamáját letereltük az útról, s mentünk tovább. Egyre gyanúsabb lett a távolság. Szerintünk nem fér bele a 25 km-be. A GPS szerint is 21 km-nél jártunk, s még volt hátra egy jókora szakasz. Hamar elhagytuk a lakott területet. Következett a túra legnagyobb kaptatója. Össze is szedtünk, vagy 100 méter szintet. Nyomát sem láttuk a drótkötélpályának. A meddõhányó tetején láttunk valami épületet, azt hittük, az a drótkötélpálya vége. Messzirõl úgy tûnt, mintha valami nagy madár ülne a sarkán. Közel érve kiderült, csak egy fölhajlott bádogdarab az, s bizony ez már a meddõhányó. Föntrõl elég szép a kilátás. Ettõl kezdve végig aszfalton mentünk. A Jókai-elágazóig kellemes erdõben vezetett, utána lakott területen. Viktortelep szélén megkaptuk az utolsó ellenõrzõ pecsétet. Az esõ alaposan rázendített. Még jó, hogy buszmegállóban ért bennünket. Újra föl az esõkabátot. Megállapítottuk, ha egy prostituáltnak ennyiszer kell vetkõznie egy nap (8–10 alkalom), az igen jó üzletmenetet jelent.
A továbbiakban az egyetlen eseményt, a hangoskodó zalaegerszegi futballszurkolók jelentették az állomás közelében. Inkább kikerültük õket. Beértünk a célba. Megkaptuk az emléklapot, a kitûzõt és egy müzli szeletet. Beszélgettünk egy kicsit. Mag Éva elmondta, valóban hosszabb a táv, mert csökkenteni akarták a lakott területen vezetõ részt. A többiek elindultak haza, én pedig elmentem megnézni, hol kevertem el reggel, s mennyi a túra tényleges távja.
A túra könnyû, a Lõrintei tavak kezdetétõl vannak látványos részei, addig nagyon alföldi jellegû.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 600/500 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes igazolólapot, itinert, kitûzõt, emléklapot, kaptunk. Az elsõ, és a negyedik ellenõrzõ ponton valamint a célban müzli szelet, a harmadik ellenõrzõ ponton pedig ásványvíz volt az ellátmány.
|
